Vásárlói vélemény: Öröm az ürömben

/ július 13, 2013/ Ügyfeleink véleménye

A tanulságos vásárlói vélemény többet mond ezer reklámnál és szlogennél! Hálás feladat, ha ügyfeleink nyugodt szívvel dicsérik szolgáltatásunkat. Az alábbi levél egy típushibás televízióról, és a felesleges ügyintézés kálváriájáról szól. Köszönjük Moravcsik Katalinnak, hogy megosztotta velünk történetét!

A vásárlói vélemény summázva: tanulj az esetemből!

„Egy neves áruházlánctól 2011. novemberben vásároltam egy általam ismert és megbízható márkanév alatt futó LCD tévét. A műszaki osztályon a vásárlással egyidőben a BusinessBox képviselője felajánlotta, hogy kössek Vásárlói Gondoskodás Szolgáltatói szerződést. Bár még nem ismertem ezt a szolgáltatást, de jól hangzott, így biztos ami biztos alapon megkötöttem a szerződést (szerencsére).

A készülékkel ugyanis már pár napos üzemelés után probléma volt

Az áruházlánc úgy orvosolta, hogy kicserélte ugyanarra a márkára és típusra. A készülék 2012 júliusáig üzemelt problémamentesen, majd újra elromlott. A hibát jótállás keretében az áruházlánc javította. Azt viszont vásárláskor elfelejtették velem közölni, hogy az 1 éves gyártói garancia idején ha a készülék elromlik, akkor nekem kell becipelni a vevőszolgálatukra! Amikor megtudtam, nagyon felháborított, de sajnos ez az én figyelmetlenségem volt, hogy akkor erre nem kérdeztem rá még a vásárláskor. Nem gondolhatunk mindenre!

Egy kedves ügyfelünk vásárlói vélemény cikke szerint nem tájékoztatták megfelelően a tévé vásárlása előtt, ez pedig rengeteg problémát okozott. A Business Box-szal elkerülheti a hasonló kellemetlen helyzeteket.

Sajnos újfent nem sokáig örülhettem az üzemelő készülékemnek, mert októberben megint elromlott, és természetesen megint cipelhettem vissza, de akkor már a műszaki osztály képviselőjével szerettem volna beszélni, hogy szerintem ez típushiba, és cseréljék ki a készüléket!

Azt a választ kaptam, hogy a vevőszolgálat az illetékes, ott viszont azt mondták, hogy ők nem vehetik vissza a készüléket. Amíg tart az 1 éves gyártói garancia, és a jótállási jegyen van szabad hely, addig bizony vihetem vissza javításra! Az 1 éves gyártói garancia lejárta után a készülék megint elromlott, és ekkor felhívtam a Business Box ügyfélszolgálatát.

Vásárlói vélemény #2: Utólag azt mondhatom, hogy sokkal hamarabb kellett volna!

Elmeséltem a javítások történetét, és tájékoztattam őket a készülék állapotáról, valamint hogy szeretném, ha kicserélnék.

  • A készülék adatai alapján gyorsan megbizonyosodtak arról, hogy valóban típushibás terméket vásároltam, és közbenjárásukra az áruházlánc a 2 éves garancia jogán végre kicserélte a készülékemet.
  • Igaz, ekkor már egy másik típust választottam, de a biztonság kedvéért erre a készülékre is megkötöttem a BusinessBox Vásárlói gondoskodást.

Köszönöm a segítségüket, és szívesen ajánlom szolgáltatásukat a vásárlók figyelmébe!

Moravcsik Katalin, Budapest, 2013. május 13.”

Szeretné Ön is biztonságban tudni háztartási eszközeit hasonló esetekre?

Ha még minimum 60 nap hátravan berendezése jótállásából, kössön minél hamarabb Kiterjesztett garanciát vagy Baleseti garanciát! Ahogy a fenti történetből is láthatja, sok idegeskedést és pénzt megtakaríthat, ha minket választ.

  • Tudjon meg többet szolgáltatásainkról!
  • Tanuljunk egymástól! Önnek volt már zűrös garanciális ügye? Kérjük, ossza meg velünk történetét hozzászólásban!
  • Korábban már bemutattuk egyik kedves ügyfelünk véleményét a blogban. Olvassa el ITT!

Felelősségteljes vásárlói gondoskodás, azaz: tanulj az esetemből!

„Egy neves áruházlánctól 2011. novemberben vásároltam egy általam ismert és megbízható márkanév alatt futó LCD tévét. A műszaki osztályon a vásárlással egyidőben a BusinessBox képviselője felajánlotta, hogy kössek Vásárlói Gondoskodás Szolgáltatói szerződést. Bár még nem ismertem ezt a szolgáltatást, de jól hangzott, így biztos ami biztos alapon megkötöttem a szerződést (szerencsére).

A készülékkel ugyanis már pár napos üzemelés után probléma volt. Az áruházlánc úgy orvosolta, hogy kicserélte ugyanarra a márkára és típusra. A készülék 2012 júliusáig üzemelt problémamentesen, majd újra elromlott. A hibát jótállás keretében az áruházlánc javította. Azt viszont vásárláskor elfelejtették velem közölni, hogy az 1 éves gyártói garancia idején ha a készülék elromlik, akkor nekem kell becipelni a vevőszolgálatukra! Amikor megtudtam, nagyon felháborított, de sajnos ez az én figyelmetlenségem volt, hogy akkor erre nem kérdeztem rá még a vásárláskor. Nem gondolhatunk mindenre!