A kókler szerelő elkerülésének módja, avagy a három gyanús mondat

/ május 31, 2014/ Szerelő, Tanácsadás

„Éppen a legrosszabbkor!” – sóhajtunk fel, amikor nyaralás után egy nappal elromlik a mosógép, a legnagyobb forróságban bemondja az unalmast a hűtő, vagy a vendégsereg érkezése előtt bedöglik a mosogatógép. Nem véletlen, hogy ezeket a történéseket igazi sorscsapásként éljük meg. A háztartási nagygépek szinte nélkülözhetetlenek a háztartásban. Ha elromlanak, kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk. Kellő szakértelem hiányában szinte teljesen rá vagyunk utalva a szerelő tanácsaira, akik közül sajnos sokan csak úgy viselkednek, mintha náluk lenne a Bölcsek Köve. Valójában – ne szépítsük – csak egy kis mellékest szeretnének keresni, a mi kontónkra. Ha az alábbi gyanús jelek és mondatok elhangzanak, valószínűleg egy kókler szerelő van a vonal másik végén.

A kókler szerelő minden ember rémálma, hiszen sok esetben a meglehetősen borsos, ám valójában teljesen felesleges kiszállási díjra pályáznak.

A kókler szerelő „védjegyei”:

„Mindenképpen látnom kell a készüléket!”

Bár az esetek egy részében valóban megállja a helyét ez az állítás, fontos tudnunk, hogy nem mindig igaz. Ha szerelőt hívunk – ami első körben általában telefonon történik – és a szerelő egyáltalán nem érdeklődik a készülék állapotáról, meg sem próbálja feltérképezni a hibabejelentéskor, hogy mi állhat a probléma hátterében, az mindig gyanús. Sajnos könnyen előfordulhat, hogy a modernkori Mekk Elek a borsos kiszállási díjra pályázik. Ebben az esetben érdemes egy másik számot – például a Business Box ügyfélszolgálatának telefonszámát – tárcsázni, ahol a bejelentett hibák egyharmadát szerelő kiküldése nélkül, telefonon is el tudjuk hárítani.

„Csak a szervizben tudjuk kideríteni mi a baja” – mondja a kókler szerelő

Sajnos valóban előfordul, hogy a meghibásodott háztartási gép olyan tüneteket produkál, amelyekkel a legjobb szakember sem tud a kiszálláskor mit kezdeni és a hiba elhárításához, vagy egy rejtélyes, visszatérő probléma feltérképezéséhez el kell szállítatni a készüléket. Ez azonban – különösen a nagy háztartási gépek esetében – igen ritka. A legtöbb probléma a helyszínen orvosolható. A hibabejelentéskor célirányos kérdésekkel elég jó eséllyel meg lehet állapítani a hiba okát és a várható alkatrészigényt.

Ha tehát egy szerelő kapásból a készülék elszállítását javasolja, mindenképpen érdemes legalább még egy, a témában jártas szakértővel konzultálni arról, hogy a tünetek alapján valóban indokolt-e a készülék elszállítatása. Ha bizonytalan, vagy szeretne meggyőződni és tanácsot kérni egy ilyen szituációban, forduljon bizalommal a Business Box ügyfélszolgálatának munkatársainkhoz, akik a megbízható szerelőkkel napi munkakapcsolatban vannak és az adott probléma megoldásához a legfelkészültebbet küldik házhoz.

Fogalmam sincs, mennyi lesz a vége”

A kókler szerelő arról is megismerszik, hogy célirányos kérdések helyett inkább mindenáron szervizbe akarja vitetni a gépet, és/vagy ragaszkodik a kiszálláshoz, valamint nem fogalmaz érthetően, kitér a válaszadás elől.

A szerelő a feje búbját vakargatva körüljárja a problémát, hosszasan hümmög, nézegeti, méricskéli a készüléket, mi pedig keresztbe tett karral, szorongva várjuk, hogy kimondja az ítéletet: mennyibe is fog fájni, hogy újra működőképes legyen a masina. Ismerős a helyzet?

Sajnos sokan legalább egyszer jártak már ebben a cipőben és vélhetően az is megesett már, hogy a szerelő nemes egyszerűséggel azt válaszolta a kérdésünkre, hogy fogalma sincsen. Nos, ebben a helyzetben mindképpen érdemes fontolóra venni, hogy egy másik szakember után nézzünk. Aki a készülék szemrevételezése után sem tudja megállapítani, hogy körülbelül mekkora költséggel jár majd a javíttatás, az sajnos csak a legritkább esetben nevezhető igazi szakembernek. Sokkal inkább egy kókler szerelő.

Hasznos tipp:

Ha a készüléke megvásárlása után kiterjesztett garancia vagy baleseti garancia garanciát köt, nem kell attól félnie, hogy a fentihez hasonló helyzetbe kerül. Ebben az esetben, az egyszeri garancia áráért cserébe, készülékét – annak meghibásodása esetén – ingyen megjavítjuk, vagy szükség esetén kicseréljük. Kalkulálja ki, hogy mennyibe kerül Önnek a kiszámítható biztonság!