Nem bírja a hűtő a kánikulát? – Utánajártunk, mi az oka
Szervizpartnereink állítása szerint nagyon sok, a hűtők meghibásodására vonatkozó hibabejelentés fut be a nyári kánikulában. A telefonálók legtöbbször arra panaszkodnak, hogy csak a hűtő fagyasztó része működik rendeltetésszerűen, azonban a hűtőtér nem. Utána jártunk, mi áll a probléma hátterében.
A hűtő nyári meghibásodása mögött álló leggyakoribb okok
A háztartások jelentős része ma már jegesedést gátló technológiával ellátott, úgynevezett NO-FROST típusú hűtővel van felszerelve. Az elnevezéséből sajnos sokan azt a következtetést vonják le, hogy az ilyen típusú készülékeket soha nem kell leolvasztani, de – ahogy arról már egy korábbi bejegyzésünkben részletesen is írtunk – ez egy tévhit.
Eltorlaszolt hűtőcsatorna
„A nyári melegben nagyobb gyakorisággal előforduló meghibásodások oka a
NO-FROST hűtők működési mechanizmusa és az elmaradt karbantartás együttes következménye” – állítja Munkácsi Mihály, háztartásigép-szerelő, a Business Box szervizpartnere.
Ezek a készülékek ugyanis úgy működnek, hogy:
- a hideg levegő a fagyasztóból a hűtőbe épített légcsatornákon keresztül áramlik a hűtőtérbe,
- innen egy ventilátor a párologtató felé (legtöbbször a hűtő hátfalán található) tereli a nedves levegőt,
- így az összes pára irányítottan fagy rá az elpárologtatóra,
- a keletkezett kis mennyiségű jég az időkapcsolóval felszerelt fűtés hatására rendszeresen és észrevétlenül leolvad.
A hűtő üzemelésének árt a magas páratartalom
A fent említett probléma (vagyis a hűtőtér elégtelen hűtése) akkor áll elő, amikor a pára olyan nagy dózisban érkezik, hogy az nem tud leolvadni, ehelyett lerakódik a hűtő- vagy légcsatornák falán. Az így lerakódó és megfagyó pára eltorlaszolja a fagyasztóból a hűtőtér felé áramló hideg levegő útját, ami hűtés nélkül marad. Ezt a folyamatot sajnos felgyorsítja az utóbbi hetek időjárására jellemző, magas külső hőmérséklet, ami ráadásul 80-90%-os páratartalommal párosul. A hűtőajtó kinyitásakor beáramló, magas páratartalmú levegőt a nedves levegő elvezetésére szolgáló ventilátor a légcsatornák felé keringeti, így annak falán az átlagosnál is több pára fagy le.
Segíthet a hűtő leolvasztása
„A problémát a hűtő üzemen kívül helyezésével és egy leolvasztással meg lehet szüntetni, de ügyelni kell arra, hogy a hagyományos hűtőkkel ellentétben a NO-FROST hűtők leolvasztására legalább két napot kell szánni. Ennek oka, hogy a már említett légelvezető csövek hőszigetelt rekeszekben vannak elvezetve, így több időre van szükség a csövekben lerakódott és megfagyott pára leolvadásához” – mondja Munkácsi Mihály.
Ha tehát a fentihez hasonló tüneteket produkál a hűtő, a szerelő riasztása előtt érdemes megpróbálkozni egy alapos leolvasztással. Ezt a folyamatot, és a többi karbantartással kapcsolatos teendőt egyébként is érdemes évente legalább kétszer megismételni, megelőzve, hogy a legnagyobb kánikulában kelljen nélkülöznünk a hűtőnket.
A vásárlói gondoskodás keretében megkötött készülékbiztosítás kiterjesztett garancia és baleseti garancia formájában hosszú távú védelmet nyújthat háztartási gépének. A lehetőségeiről és a szerződéskötés menetéről tájékozódjon a Fogalomtár és a Business Box készülékbiztosítás bejegyzéseinkből!
Ha további tanácsokra, segítségre, szerelőre van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal! Segítünk!