Törött LCD TV – Amikor a baleseti garancia megoldást jelenthet

/ november 13, 2014/ Készülékbiztosítás

Olvasási idő: 2 perc

Új televízió vásárlásakor érdemes előre kalkulálni a baleseti garancia megkötésével, azaz az ún. EXCLUSIVE szerződés csomag szolgáltatásait igénybevenni. A következő bejegyzésből az is kiderül, hogy miért a vásárlói gondoskodás és a készülékbiztosítás jelenthet megoldást a váratlan közbejövések esetében.

A baleseti garancia megkötése sokak számára feleslegesnek tűnő procedúra, pedig a gyártói és forgalmazói garancia nem feltétlenül a biztonság záloga. A készülékbiztosításon spórolni felelőtlenség.

„Köszönöm, nincs szükségem baleseti garanciára” – ezek azok a szavak, amelyeket egyik kedves ügyfelünk nagy valószínűséggel megbánt azóta, hogy a két héttel korábban vásárolt vadonatúj LCD TV-jének kijelzője betört. Az úr csak egy újabb csatlakozót szeretett volna bedugni, ezért levette a készülékét a falról és letette az asztalra. „Arccal” lefelé. Pechjére az asztalon felejtett egy szerszámot, ami a rátett kijelzőt betörte.

Aki szó szerint benne volt a TV-ben

Számos hasonló esetről számolnak be a Business Box ügyfélszolgálatán dolgozó kollégáink. Ők sokat mesélhetnének arról, hogy egy televízió hányféleképpen tud tönkremenni.

A klasszikus esetek, azaz, a:

  • költözés közben leeső,
  • focilabdával berúgott
  • vagy a leeső csillár által megrongált készülékek

mellett, olykor egészen extrém körülmények között működésképtelenné vált televíziók javításáról vagy cseréjéről gondoskodtunk az elmúlt 8 évben.

A toplistát a saját tévéjét véletlenül befejelő ügyfelünk vezeti. A karácsony előtt egy héttel vásárolt plazma TV falra szerelése közben, a létráról leesve a még nem rögzített TV-be próbált megkapaszkodni. A baleset eredménye egy nyolc napon belül gyógyuló sérülés és egy működésképtelenné vált plazma TV lett.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pórul járt ügyfél rendelkezett a balesetre is kiterjedő Business Box EXCLUSIVE Vásárlói gondoskodással. Így legalább a tönkrement készülék miatt nem kellett, hogy fájjon a feje. Mire lekerültek a kötések, és eljött a Karácsony, az összetört készülék cseréjét is lebonyolítottuk.

Szerződéscsomag: baleseti garancia is legyen  benne!

Ez Vilmos esetében is történhetett volna így. Azonban a szerződéskötéskor ő a „BBox PREMIUM Vásárlói Gondoskodás” csomagot választotta, ami nem tartalmazza a Baleseti garancia szolgáltatást, amely pont az ilyen esetekre való. Ezzel 1800 Ft-ot spórolt. Megérte vajon?

Díjmentes javítás vagy csere

Jelenleg ügyfeleink 44 százaléka rendelkezik a baleseti meghibásodásokra is fedezetet nyújtó szolgáltatáscsomaggal, amely kényelmes megoldást és biztonságot jelent. Ezzel a szolgáltatáscsomaggal rendelkező ügyfeleinknek ugyanis ingyenesen megjavíttatjuk vagy kicseréljük a baleset során működésképtelenné vált készüléket.  (Ide kattintva könnyedén kiszámolhatja, hogy az Ön készüléke esetében mennyibe kerülne a szolgáltatás.)

Fontos megjegyezni, hogy még a baleset bekövetkezte előtt érdemes Baleseti garanciát kötni a készülékre, hiszen a baleset után, utólag megkötött Baleseti garancia szerződés alapján nem kérhetünk ingyenes javítást, ahogyan például egy autó biztosítás esetében sem.

Hogyan vehetünk igénybe baleseti garancia szolgáltatást?

A baleseti garancia szolgáltatás megkötése előrelátó és körültekintő személyiségre vall, olyan emberre, aki pontosan tisztában van azzal,  hogy a készülékbiztosítás hosszú távon tehermentesíti őt a gondok alól.

Szolgáltatásainkról és a szerződés feltételeiről itt bővebben is olvashat.  A készülékbiztosítási szerződés megkötésének lépéseit összefoglaltuk olvasóink számára, valamint kérdéseit munkaidőben a +36 1 44 33 666 -os telefonszámon, valamint a chaten is felteheti, ahol akár azonnal válaszolunk.

Látogasson el Facebook oldalunkra is, ahol hétről hétre osztunk meg követőinkkel a műszaki cikkek és háztartási gépek karbantartásával, javításával, beüzemelésével kapcsolatos, hasznos információkat.

Ha nem szeretne lemaradni a közel egy évtizedes tapasztalatunkon alapuló, garantáltan kifizetődő szakértői tanácsokról, vásárlási és karbantartási tippekről, iratkozzon fel hírlevelünkre.

 

Szóljon hozzá Ön is!

komment

Share this Post