Tiszta, vagy illatos ruha

/ szeptember 17, 2015/ Karbantartás, mosógép

Olykor tanulságos, olykor pedig kifejezetten érdekes eredményeket mutatnak azon piaci felmérések, amelyek a vásárlói szokásokra irányulnak. Nemrégiben készült egy mosással kapcsolatos kutatás, amely azt a kérdést feszegette, hogy tiszta ruha vagy illatos ruha legyen, amit kiveszünk a mosógépből. Kicsit érdekes a problémafelvetés is, hiszen a legtöbbünk rögtön rávágná, hogy természetesen mindkettő, de mi történik akkor, ha csak egy választ adhatunk meg. Azaz vagy tiszta legyen inkább, vagy illatos a kimosott szennyes.

A tiszta ruha eleve illatos, hacsak az anyaga nem igényli, nem feltétlenül szükséges az öblítő használata.

Az illatos ruha tényleg létszükséglet?

Nos, meglepő az eredmény, de a megkérdezett hölgyek döntő többsége azt válaszolta, hogy a mosott ruha inkább legyen illatos, mint tiszta. Ezek szerint a kutatásban részt vevő nőket kevésbé zavarja egy halvány folt, mint az, hogy nem öltözik virág vagy „alpesi mező” illatba a kimosott ruhanemű.

Igen ám, de ez felvet néhány kérdést, hiszen a mosógépeket és mosószereket is aszerint szoktuk osztályozni, hogy melyik mos tisztábbra:

  • Ha nem olyan fontos a makulátlan tisztaság, tehát kevesebb vegyszert használunk, akkor egyrészt nagyban tehermentesítjük a környezetet, másrészt pedig jó sok pénzt spórolunk meg magunknak.
  • Az öblítő, ha illatos, akkor mindenképp valamilyen illatanyagot hagy a ruhán. Van aki erre allergiás! 
  • Szerintünk a ruhák anyagának sem tesz jót, hogy ezek a kémiai anyagok ott vannak a szöveten folyamatosan.

Azon hölgyeknek tehát, akik inkább az illatokra, mint a makulátlan tisztaságra koncentrálnak, érdemes fontolóra venniük a kérdést. Az öblítőket illetően pedig szintén érdemes ragaszkodni a minél „zöldebb” megoldásokhoz. Ha egy mosógép jól karban van tartva, akkor a belseje nem áporodott illatú, nem penészes.

A kiterjesztett garancia megkötésével javítási asszisztenciát is kapunk, ami az élettartam maximalizálásának záloga is egyben.

A kimosott ruhák illata teljesen semleges és ez a lényeg: Tiszta és vegyszermentes ruha.

Ismerje meg a hosszú életű háztartási gépek titkát!