Hogyan kell beüzemelni egy notebookot?
/ július 27, 2016/ Használati utasítás, Laptop
Hordozható számítógépek terén a választék hatalmas. Ha nagy nehezen le is tesszük voksunkat egy adott márka vagy típus mellett, amit korábban mondjuk még nem használtunk, már a beüzemelés is okozhat némi problémát.
Jó hír azonban, hogy a ma kapható notebookokat már nem kell beüzemelni, legalábbis nem úgy, ahogy megszokhatták, akiknek évek óta van számítógépe. Nem úgy kezdődik a használatba vételük, hogy áthívjuk a szomszéd Pistikét, akinek van saját gépe vagy Gézát, aki szegről-végről rokon és programozó, hogy csinálja meg. Egyébként a programozók nem feltétlenül értenek a számítógép üzemeltetéséhez vagy javításhoz. Pistike szintén nem biztos, hogy ért hozzá.
Mire figyeljünk első alkalommal?
Miután a gépet hazavittük vagy házhoz szállította a futár, ellenőrizzük, hogy minden megvan-e a dobozban. Előfordulhat, hogy az akkumulátor külön jár a laptophoz. A használati utasítást szokás szerint figyelmesen el kell olvasni, a töltővel pedig körültekintően kell eljárni.
A gyártók általában azt javasolják, hogy az első 2-3 töltés minimum 10 órás legyen. Az órák száma azonban elérheti akár a 18-at is. Ez attól függ, mekkora az akkumulátor.
Ha a notebook feltöltött, bekapcsolás után egyből megjelenik majd az operációs rendszer „varázslója”, amely a helyes telepítésben végig segít.
Szóval ne hívjunk át senkit, mert nem lesz szükség segítségre. Azért nem kell majd segítséget igénybe vennünk, mert a notebok gyártók és a legújabb szoftverek már igyekeznek megkönnyíteni a felhasználóik életét.
Az első lépéseket általában egy „varázsló”, a kezünket fogó szoftver segítségével tehetjük meg, amely laikusok számára is érthetően magyarázza el, mikor és mit kell megnyomni az első használat során. Így gyerekjáték a notebook beüzemelése, nyugodtan rá is bízhatjuk a gyerekekre.

Számítógép beüzemelés történelem
Régen a számítógép használatának első lépése az operációs rendszer (pl. Windows) telepítése volt. A számítógépet az úgynevezett operációs rendszer segítségével használjuk. Ezt látjuk, ennek a gombjat nyomkodjuk, ennek a grafikus felületén keresztül használjuk ki a számítógépünkbe épített „hardver”-t, amit valójában megvettünk. Operációs rendszer a Windows, a Linux, a MacOS, a telefonokon, táblagépeken az Android vagy az iOS. Megszoktuk, hogy az okostelefonokra, táblagépekre előre fel van telepítve az operációs rendszer. Bemegyünk a telefon szolgáltatónkhoz, adnak egy új telefont, bekapcsoljuk (vagy egyből bekapcsolva adják a kezünkbe) és már használhatjuk is. Ez ma már a legtöbb laptopra és notebookra is igaz. Első alkalommal felnyitjuk a laptop tetejét, bekapcsoljuk és az előre telepített rendszer egy kis gondolkodás után már el is kéri a wi-fi jelszavát, a nevünket, e-mail címünket, kéri, hogy állítsunk be jelszót a gépre. Ez kényelmes és egyszerű. Nem kell egy mérnök-informatikus teljes tudása a számítógép első bekapcsolásához.Általános jelenség, hogy sokan úgy szeretnének spórolni egy új notebookon, hogy azt a gépet veszik meg, amelyhez nem jár a gyárilag előre feltelepített operációs rendszer. Ezzel tulajdonképpen két gond van. Az egyik, hogy az alacsonyabb ár illúzió, hoszú távon magunkat csapjuk be vele.
A másik pedig, hogy legtöbbször a felhasználók otthonnem hivatalos forrásból származó operációs rendszert telepítenek fel a gépre, ez később akár jogi bonyodalmakhoz is vezethet, bár általában csak apróbb fejfájást okoz, például bármikor fogadhat olyan üzenet a gép bekapcsolásakor, hogy mivel nem jogtiszta a szoftver nem hagyja, hogy használjuk a gépet.
Ha mégis megvesszük az „üres” gépet, akkor támogatást, azaz segítséget a bajban, anem hivatalos forrásból származó rendszerünkhöz nem kapunk senkitől. Ha valami gondunk van, akkor csak magunkra számíthatunk.
Melyik operációs rendszert válasszam, ha nincs a gépen?
Legyen szó akár Windows-ról, Macintosh-ról vagy Linux-ról, mindegyik operációs rendszer típus egyedi tulajdonságokkal rendelkezik. Mindegyik használható és jó lehet számunkra. Azt szoktuk javasolni, hogy azt a rendszert (és ezzel sokszor notebook márkát) válasszunk amelyik a leginkább kézre áll vagy már megszoktuk. Mivel ma már mindegyik rendszert teljesen átszabják kétévente, ne foglalkozzunk vele, hogy esetleg egy újat kell megszoknunk. Az operációs rendszerek fejlesztői úgyis rávesznek arra, hogy ha akarjuk-ha nem, megtanuljunk valami újat minden évben.
Összefoglaló a notebook beüzemeléshez
- Vegyük meg a készüléket és hozzá a kiszemelt vagy megszokott operációs rendszert
- Vigyük vagy vitessük haza
- Csomagoljuk ki, nézzük át nincs-e valami sérülés rajta
- Hajtsuk fel a fedelet és kapcsoljuk be
- Vegyük használatba az első bekapcsolást követő lépések segítségével
- Változtassuk meg a képernyő háttér képét valami nekünk tetszőre (: