Notebook vagy tablet?
Az internetet ma már megszámolhatatlan eszköz segítségével elérhetjük. Hagyományos PC, notebook, tablet, okostelefon, okostévé, az autók kijelzői és akkor még a magunkon viselhető eszközökről (karpánt) és az otthoni, úgynevezett IoT (Internet of Things, tárgyak internete) eszközökről még nem beszélünk egyelőre, de legyen ebből is egy példa, az okoshűtő. Ma természetes, hogy gyerekeinknek akár már általános iskolában is szükségük van egy számítógépre ahhoz, hogy tanuljanak. Már a házi feladatukat sem tudják megcsinálni internet és számítógép nélkül. Ezt lehet kritizálni, jónak vagy épp rossznak tartani, de megváltoztathatatlan tény. A technológiai fejlődés elérte az iskolákat is. A tanulók a világ legnagyobb könyvtárát használják a tanuláshoz: az internetet.
Nem csak tanulni lehet a notebook vagy tablet segítségével
A legtöbben persze nem tanulásra – vagyis nem közvetlenül – használjuk a számítógépünket és az internetet. Természetesen egy jó TV sorozatból is lehet tanulni ezt-azt, csak oda kell figyelni rá. Ezzel bele is vágtunk a közepébe: filmeket, sorozatokat nézünk a számítógépünkön. Vagy a tabletünkön. Vagy az okostévén. Van, aki a telefonján is, pedig annak elég kicsi a kijelzője, legyen bármekkora phablet. Ebédszünetben megnézni egy részt a kedvenc sorozatunkból a telefonon? Miért ne?
Munkához is használhatjuk a notebook vagy tablet eszközeinket
Gondoljuk át, hogy ez mit jelent. Mit jelent a munka? Egyformán dolgozunk?
Egy autószerelő barátom interneten olvas utána egy-egy furcsa hibának és az alkatrészek cikkszámait keresi meg egy webes áruházban.
Az asztalos ismerősöm tízperncenként ellenőrzi a tervrajzba írt méreteket az épp készülő munkáinál.
A bankban dolgozó barátom az ügyfelek összes adatát beírja egy bonyolult banki nyilvántartó rendszerbe, amiből később előkeresheti őket. Egész nap kattintgat, egyes gombokat a banki felületen már szembecsukva is eltalál az egérrel.
Az építészmérnök barátom viszont egész nap két hatalmas monitor előtt ül és az egeret markolva alakítja a játszótereket, amiken a gyerekeink játszani fognak pár év múlva.
Ők mind hasonló számítógépeket használnak. Hagyományos PC, billentyűzettel, egérrel, monitorral. Azonban igazából egyiküknek sem jó az eszköz, arra, amire használják.
Különböző feladatokra céleszközök
Az autószerelőnek egy folyadék, kosz és olaj álló tablet kellene, amit zsíros ujjal is használhat, viheti magával az autó alá vagy ahol szükség van rá.
Az asztalosnak elég lenne egy monitor, vagy asztalba épített képernyő, ami védve van por ellen. Hiszen órákon át csak rá-, ránéz a képernyőre.
A bankba egy asztalba épített vagy asztalra tehető képernyő kellene, hogy ne legyen az ügyintéző és az ügyfele között egy monitor, egymás szemébe nézhessenek. Az ügyintézők a legtöbbször csak egy-két számot írnak le vagy egy név kezdőbetűit. Erre elég lenne nekik egy képernyőn megjelenő gombsor, felesleges az egér és a billentyűzet. Egy nagy méretű tablet elegendő.
A tervező még nagyobb monitort szeretne és egy interaktív táblát vagy okostollat. Az egér kicsit béna ahhoz a finom munkához, amit ő csinál.
90% szórakozás
Természetesen nem tudjuk, hogy a munka és tanulás mellett mennyit használjuk pontosan a kütyüinket szórakozásra. Azonban az okostelefonokat, tableteket, notebookokat, okostévéket mind egy kalap alá vesszük és egységesen számítógépként gondolunk rájuk, amin szórakoztató tartalmakat fogyaszthatunk.
A filmek, könyvek, újságcikkek és ismerőseink facebook postjai, azaz bármi lehet szórakoztató tartalom. Mennyivel kényelmesebb a kedvenc online újságunk cikkeit vagy a facebookon terjedő vicces videokat egy tableten megnézni, szemben egy notebookkal! A notebook ehhez feleslegesen nehéz, nagy méretű és bonyolult.
Notebook az egyetemre
Általános jelenség, hogy az egyetemre készülő fiatalok és szüleik együtt keresnek egy új notebookot, mert az kell az egyetemre. Tévhit, hogy feltétlenül laptopra lenne szüksége egy főiskolásnak vagy egyetemistának. A számítógépüket ők is hasonlóan használják, mint bárki más.
Nincs olyan, hogy valaki „tanul” vagy „dolgozik” a számítógépén. Mint ahogy az sem mérvadó megfogalmazás, hogy valaki „szórakozik”. Hasonlóan a számítógépet munkára használó ismerőseinkhez az egyetemisták igényei is eltérnek egymástól.
A billentyűzethez ragasztott monitor 2 kilogrammos kiszerelésben (laptop) nem igazodik ergonomikusan ahhoz, amit nap-mint-nap tapasztalnak majd: Rohanás egyik előadásról a másikra, sokszor a jegyzetekkel és a számítógéppel a kézben, táska nélkül. Órákon jegyzetelés, ábrák rajzolása és rengeteg keresés, olvasás, olvasás és olvasás.
Persze a tananyag – az olvasnivaló – jelentős része nincs meg könyvben, csak online cikkekben és egymásnak e-mailben továbküldött dokumentumokban. Pár hónap után a Google a legjobb barátja az egyetemistáknak, lehet, hogy még az időt is a népszerű keresőben nézik meg.
Tehát egy egyetemista vagy főiskolás több időt tölt a számítógépével, mint bármilyen más eszközökkel együttvéve. Szerintünk muszáj kényelmesnek és célravezetőnek lennie ennek az eszköznek, emiatt a rengeteg idő miatt.
Ergonómia és egészség
Én most ezt a cikket laptopon írom. Előttem a laptopom 50 centire, a kezem előrnyújtva, a vállam beesve, a hátam fáj, a nyakam elgémberedik, a szemem kezd cseppfolyóssá válni, mert túl közelről nézem a képernyőt. Még a felénél sem járok a cikknek. Szeretnék átülni egy hatalmas TV elé és egy vezetéknélküli billentyűzeten gépelni a fotelben ülve.
Már az is nagy segítség lenne, ha egy különálló billentyűzete lenne a laptopnak és kicsit messzebb húzhatnám a képernyőtől.
Ismerősen hangzik? Ilyet ma egyre többet látni a reklámokban. Egy vezetéknélküli billentyűzettel kiegészített tablet, egy jó állvánnyal pontosan erre képes. Asztalhoz ülve kényelmes gépelni, amikor nem kell írni pedig egy hagyományos könyv tartásának szabadságát adja a tablet.
Az én következő „munka” számítógépem egy erősebb tablet lesz.
Miért írtam ezt le? Mert ha belegondoltunk volna abba, hogy mit fogunk dolgozni, hogyan fogunk szórakozni, akkor legtöbben rájövünk: semmi szükségünk notebookra. Csupán megszokás, hogy mégis újra és újra notebookot veszünk.
Jó tanácsok tablet vásárláshoz
A legolcsóbb kínai tablet és a számítógépet is kiváltani képes tablet nem ugyanaz. Nem az árral, hanem a tudással van a baj. Az olcsó készülékek sokszor a hasonlóan magas számok (MHz, gigabájt, FullHD és semmitmondó társaik) ellenére sem használhatóak kényelmesen. A minőség és megbízhatóság a tabletek terén talán még fontosabb, mint a nagyobb készülékeknél, hiszen van, hogy egész nap a kezünkben fogjuk a kiszemelt példányt.
Egy telefonhoz hasonlóan már egy-két óra alatt kiderül, ha bosszantó a működése. Ha elromlik, nem várhatunk napokig, míg megjavul. Sokan órákat sem bírnának ki a számítógépük (internet, facebook és google kereső) nélkül, nemhogy napokat!
Figyeljünk az anyaghasználatra, a külsőre, a fény- és hangerőre. Ki szeretne egy vékony, kopógós műanyag, csúnya, sötét és halk tabletet? Az esztétikum mellett egészségtelen és kontraproduktív is.
Csatlakozók
Az utolsó szempont, amire nagyon figyelnünk kell és egyben az egyetlen hátránya a tableteknek a notebokokkal szemben a csatlakozóké. Egy tableten kevés csatlakozó van. Viszont ma már egyébként is igyekszünk mindent vezeték nélkül használni. A hétköznap használt kiegészítőkből, mint billentyűzet és egér rengeteg vezetéknélküli található a boltokban. Megbízhatóak és már nem is drágák. Bluetooth verziót keressünk, az minden eszközünkkel együtt fog működni, mivel univerzális szabvány.
A legnagyobb bajban talán a monitorok / képernyők csatlakoztatásával leszünk, de ma már persze ez is megoldott. Ahogyan a TV-k esetében, itt is létezik vezetéknélküli technológia (Wi-Di) és persze a kábel átalakítók széles tárháza, amelyek segítsévél például a jól megszokott HDMI csatlakozónkat használhatjuk a tablet és a monitorunk között.
Mi történik, ha leesik a notebook vagy a tablet?
Azon gondolkodott már, hogy mi történik, ha leejti akár a tabletjét, akár a laptopját? Ugyanis mindkettő elég könnyű és kicsi ahhoz, hogy sérülékeny legyen. Az elv ugyanaz: hurcoljuk magunkkal, akár egész nap. Így ki van téve rengeteg baleseti lehetőségnek. A laptopok a nagyobb súlyuk miatt még nagyobb veszélyben vannak, mint egy tablet.
Egy minőségi tablet jobban bír egy sima leejtést, mint egy átlagos notebook. Mivel a tablet könyebb, általában ütésálló kijelzővel szerelik és egy darabból áll. Tapasztalatból tudjuk, hogy a kinyitott laptop az egyik legsérülékenyebb eszköz a háztartásban. Ha történik bármilyen apró baleset egy kinyitott notebookkal, az fix, hogy magas szerviz költségre számíthatunk… már ha megéri egyáltalán a szervizzel időt tölteni és nem újat kell vennünk rögtön.
Nem kell ezt a magas költséget azonban kifizetnie, ha időben vásárol akár a laptopja, akár a tablet mellé Baleseti garanciát. Ilyet a gyártók nem adnak a készülékhez, hiszen ők általában csak a műszaki hibák ellen védik a készüléket. És mi lesz az akaratlan, apró balesetben tönkrement készülékekkel?
A gyártók szerint kukába tehetjük őket vagy fizethetjük a magas javítási költséget. Azonban a Baleseti garancia megvéd azoktól az előre nem látható költségektől, amelyekre a hagyományos garancia nem vonatkozik.
Számolja ki, mennyibe kerül már meglévő vagy nemrég kiszemelt laptopjához, tabletjéhez a Baleseti garancia online kalkulátorunkban. Keresse a számtech részen a + jelet 😉