A modern televíziók életveszélyesek?

/ december 8, 2016/ TV

Ismét itt egy téma, amiről érdemes beszélni. Amióta pillekönnyű televíziók léteznek, van létjogosultsága az ez irányú aggodalmaknak is.

Nem kell megijedni a modern televíziók "szokásaitól".  Bár nagyon könnyűek és vékonyak, nem életveszélyesek.

A modern televíziók más bánásmódot igényelnek

Nem egy eset kapcsán merült fel a téma, mert valóban előfordult többször a legújabb televízióknál, hogy egy szokványos huzat egyszerűen leverte a helyéről. Innentől már a „Késő bánat, eb gondolat” szólás lép érvénybe. Hiszen egy lepottyant tv-t megjavítani nagyjából lehetetlen – ha mégis lehetséges, akkor a felmerülő költségek magasabbak, mint egy új TV…

Hozzá kell tenni azonban, hogy az „életveszélyes” jelző enyhe túlzásnak minősül ebben a témában, hiszen a modern televíziókk, noha valóban pehelysúlyúak, ám mégsem tartoznak az életveszélyes kategóriába. Persze ráeshet valakire, még esetleg házi kedvencünkre is (ne adj Isten) de ez azért – valljuk be – nem mindennapos dolog, sőt mondhatni ritka, mint a fehér holló.

Az is tény, hogy ha valami veszélyes azt elmondhatjuk a mosógépekről, vagy épp a mobiltelefonokról is. Utóbbi például fel is robbanhat a fülünk mellett, használat közben, bizonyára mindenki hallott már ilyen esetekről. Persze nem gyakoriak, ezért aztán a mobilokat sem életveszélyes jellemzői okán építjük be a köztudatba.

Másik példa: mosógépek nem egyszer felrobbantak már centrifugálás közben, ráadásul itt is gyakran tartózkodunk a közelben, várva, hogy teregethessünk. Ugye megvannak ezek az esetek a médiából? Itt is veszélyben lehet az életünk, jó lesz hát vigyázni! (-:

Felrobbanó modern televíziók?

Ehhez képest a tv készülékek nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket és még a fülünkhöz sem szorítjuk a képernyőt, hogy jobban halljuk az adást! Erre ott a távirányító „volume” gombja, és már meg is oldódott a probléma, felrobbanó lapos tévéről egyébként még mi sem hallottunk. Bezzeg a képcsöves őseik pukkantak, füstöltek…

Ami viszont tény, hogy a mai modern „lapostévék” nagyon vékonyak, ezzel együtt pedig nagy felületűek és könnyűek. Ezért aztán tényleg leborulhatnak az asztalról, vagy a nem megfelelő elhelyezés miatt egy állványról, szekrényről.

Hogyan helyezzük el az új TV-t?

Ezt elkerülendő, a legjobb ötlet, ha a televíziót szakszerűen és biztonságosan felrögzítjük a falra. Onnan – a csavarozásnak köszönhetően – egészen biztosan nem fog leesni, ráadásul a tévézés élménye is fokozódhat a megfelelő szögben való felszerelésnek köszönhetően. Ha erre nincs lehetőség, akkor tegyük olyan helyre, ahol nem járkálunk sokat, ahol elegendő hely van a tv biztonságos elhelyezésére.

Ne helyezzük a régi képcsöves TV helyére! A megszokás és a rutinból közlekedés miatt ez lehet a legrosszabb döntés!

Kerüljük az ablak elé-mellé (alá, fölé, köré, stb.) helyezést is. Egyébként nem csak biztonsági szempontból nem javasolt, hanem élvezeti szempontból sem. Nem fogjuk látni a képet, ha belesüt a nap, de akkor sem, ha a tévé mögül jön a szobába a fény, mert ilyenkor a szemünk a háttérben lévő kinti fényerőhöz igazodik. Csak felesleges hunyorgást és fejfájást okozunk magunknak…

A legfontosabb talán azt tudnunk, hogy a legtöbb TV készülék, ami összetört nem magától esett le, vagy a huzat lökte le. Sőt, még a falra szereltek sincsenek biztonságban a kis házi balesetektől.

Azon felül, hogy igyekszünk körültekintően elhelyezni a tévénket a szobában, mindenképp kössünk Baleseti garanciát is a TV készülékre, hogy az teljes védelmet élvezzen és nyugodtan aludhassunk.

Baleseti garancia Kalkulátor