Okostévé a falon? Nem csak szép, de hasznos is!

/ december 21, 2016/ Sztori, TV

Nagyon sok háztartásban már évek óta családtagnak számítanak a „lapos” tévék. Sokan már azzal is tisztában vannak közülünk, hogy egészen más „igényei” vannak az okostévé modelleknek, mint elődeiknek a CRT készülékeknek.

Az okostévé különleges igénye, hogy jobban "érzi" magát egy konzolra rögzítve a falon, hiszen pehelysúlyú, így egy könnyebb léghuzat is könnyen leveri, ha állványra, asztalra állítjuk.

Az okostévé igényei

Igen, arra, hogy az elhelyezésére különös gondot kell fordítani. Nem szabad – illetve nem célszerű – asztalra, komódra, de még tv állványra sem helyezni őket. Hogy miért, azt is elmondjuk.

Például itt van ez a kép, a Jófogáson láttuk. Elrettentő példának pont jó:

A bárpulton a tévé, két oldalt lelóg a pultról, mellette ablak, székek. Reméljük sikerül órákon belül eladni a tulajdonosnak, mielőtt összetörik valahogy. Időzített bomba!

Jó helyen, hosszú évekig

Igen egyszerű magyarázat van arra, hogy mindenkit óvva intünk a lapos tévéje komódra helyezésétől, illetve a régi tévé helyére kerülésétől. Szinte bizonyos, hogy előbb-utóbb a televízió a földön fog landolni, tényleg csak idő kérdése.

Ez azért van így, mert az új, LCD-LED tévé igen könnyű – a CRT tv-khez képest – ezért talpára helyezve meglehetősen labilis. Egyáltalán nem olyan stabil, mint jóval nehezebb elődje, a tömege miatt. Házi kedvenc, vagy épp kisgyermekünk szempontjából az LCD tévét egy igen veszélyes „vállalkozás”, hiszen  a megszokott mozgás a bútorok között, és az otthoni rutin miatt elfeledkezünk a tévécseréről és nagyon gyorsan megvan a baj!

Ezért tehát, kerüljön az okostévé a falra!

Pillanatok alatt megoldható, nem kell hozzá ezermesternek lenni, és már is megoldott a biztonság, ráadásul az esztétikai élmény is megsokszorozódik!

A felszereléshez mindössze egy konzol (fali tartó) szükséges. Ez már beszerezhető pár ezer forintból, persze drágábbak is vannak, ki-ki pénztárcája szerint válogathat. A lényeg, hogy a tv súlyának és paramétereinek megfeleljen!

A konzol megvásárlása után nincs más dolgunk, mint annak felfúrása a falra.

Mindig ellenőrizzük a falban futó villany- és egyéb vezetékeket, mielőtt a munkának nekiállnánk! Ha nem tudjuk, pontosan merre vannak, akkor ellenőriztessük le szakemberrel, vagy saját magunk nézzük meg egy erre alkalmas érzékelővel!

Maradjon hely a fal és a készülék között, hogy megfelelően szellőzni tudjon! A tévé körülbelül szemmagasságba kerüljön, így lesz tökéletes mozi élményünk!

Fontos, hogy ne egyedül álljunk neki a munkálatoknak, mindenképp segítséggel dolgozzunk és vigyázzunk magunkra is, ne csak a tévére! Gipszelt végtaggal nem jó filmet nézni se!