TV technológiák és okos TV – Mit mire használjunk?

/ január 25, 2017/ Bemutató, Inspiráló, TV

Olvasási idő: 8 perc

Tele a TV menüje érthetetlen menüpontokkal és kifejezésekkel? Segítünk eligazodni és használni ezt a sok okos dolgot, amit a tévénkbe csomagoltak.

Okos telefon már évek óta létezik. Kicsit később, de majdnem egy időben ezekkel a mobilokkal az okos televíziók is piacra kerültek. Mára már igen sok otthonban megtalálhatóak ezek a tévék, melyek valóban nagyon jó és hasznos funkciókkal felszereltek. De vajon kihasználjuk-e, vagy egyáltalán használjuk-e őket, és ha igen, akkor ezt rendeltetésszerűen tesszük-e? Örömet, vagy inkább bosszúságot okoznak a beépített okos-funkciók?Az okostévék menüjén sokszor nehéz kiigazodni, de igyekszünk segíteni, ha megakadtál.

Rögtön egy példa – 3D

Miért is annyira jó nekünk, ha 3D-vel rendelkező tévénk van?

Az igazság az, hogy elég kevés olyan műsor akad a különféle csatornákon, amelyik 3D funkcióban nézhető. Ráadásul az élményhez használatos szemüveget sem sokan kedvelik. (Egy tévéhez egyébként alapból általában kettőt adnak, tehát, ha négyen vagyunk, legfeljebb cserélgetjük, ha nem szeretnénk többet vásárolni. Arról ne is beszéljünk, hogy mi történik, amikor átjönnek a szomszéd gyerekek is és hirtelen 8 szemüveg kellene a szombat délutáni mozihoz…) Szemüveg nélkül viszont ezek az adások élvezhetetlenek, a szemnek kifejezetten kellemetlenek.

A 3D képesség – kimondhatjuk – egy a sok közül, amit általában nem használunk ki a korábban annyira jónak hitt lehetőségek közül, és szintén egy a sok közül, ami egyébként jelentősen megnövelheti a készülék árát. Egy idő után rájövünk, hogy teljesen feleslegesen adtuk ki rá a pénz, mert mozizni a moziba járunk. Persze, menő dolog elmondani a haveroknak, hogy nálunk is lehet kulturális élményük 3D-ben. Közben a filmgyártók is egyre kevésbé erőltetik a 3D-t, tényleg csak a látványfilmeket forgatják 3D-ben.

Miután így lehúztuk a 3D tehnológiát, nézzük, mire is használhatjuk intelligens tévénket!

Valójában mire jó az okos tévé?

 

Például internetes böngészésre. Persze, erre a számítógép is „jó”, hiszen eredetileg nem is volt másra szükségünk a netezéshez. De, maradjunk a tévénél! Az okos televíziókészülék böngészésen kívül internetes játékokra is alkalmas. Ám, ezek a játékok elég lassúnak bizonyulnak a TV-n a használók szerint, még a gyerekek is megmosolyogják, majd átülnek a laptophoz. Internetes egyéb tartalmak is elérhetőek okos televíziókon, mint például a nagy zenei portálok, filmek, zenék, videók. Ezeket általában külön telepíthető alkalmazásokban találjuk. A tartalmak elérése itt is elég döcögős, noha maguk az alkalmazások viszonylag gyorsan elérhetőek.

rádios billentyűzetMegnyitás után azonban a távirányítóval való „írás” (a nekünk tetsző műsor kereséséhez) nem éppen felemelő és finoman szólva sem túl gyors módszer. Persze a leleményesebbek beszereznek egy teljes értékű rádiós vagy bluetooth billentyűzetet és ezt használják a TV-vel.

Sok TV-ben már hangvezérlés is elérhető. Tudjuk, furcsa, idegen érzés a televízió készülékünkhöz beszélni. Azonban aki a híradót nézve vissza szokott káromkodni a rossz hírekre a TV-nek, annak ez sem lesz teljesen furcsa.

Az irodánkban lévő tévékhez ilyen távirányító-egér-billenytűzet hibrid “izéket” használunk. Kicsi és kényelmes kézben tartani, lehet vele görgetni amikor weblapokat olvasunk és rajta van az egész ábécé (-:

Beépített funkciók – amit használni is tudni kell

A következő funkciók benne vannak az utóbbi évek nem okos tévéiben is, tanuljuk meg őket használni először, utána jöhetnek az smartTV nyalánkságok.

Enegiatakarékos üzemmód

A tévén úgynevezett energiatakarékos üzemmódok is léteznek, melyek egyébként nagyon ügyes és hasznos lehetőségek.

Az egyik ilyen például, melyet sokszor inkább hibának érzékelünk, ha például a képernyő egy idő után magától elsötétedik. Az is alapbeállítás ezeken a tévéken, hogy pár órás működés után, (ha közben nem váltunk csatornát, vagy nem adunk hangot a készülékre) automatikusan kikapcsol.  Ha ez számunkra nem megfelelő, akkor nyilván át kell kalibrálni egy másik „alvási” időpontra a tévét, így ez a funkció is hasznunkra válhat.

Sport, mozi és társaik

Egy másik beépített segítség a „sport üzemmód”, amit szintén nem sokan használnak ki. Ez a színeket, fényerőt, kontrasztot és jobb TV-k esetén a képfrissités gyakoriságát állítja sport nézéshez optimális értékekre. Így biztosan nem maradunk le a gólról és jól látjuk ki volt az első befutó. Nem csak akkor amikor Hosszú Katinka 4 hosszal nyer, hanem kiélezett helyzetben is. Vannak további képjavító lehetőségek, melyek a fényerővel, a színekkel, a képélességekkel és a kontrasztokkal játszanak. Jelentős minőségbeli különbséget tapasztalunk, ha ezeket helyesen állítjuk be, illetve ha egyáltalán használjuk őket.

Hang profilok

A hang üzemmódok közül megint csak érdemes válogatni, van belőlük bőven az okos készülékeken. Létezik mozis hangzás, de ha valaki csak a bemondót akarja hallani a híradóban, nyugodtan beállíthatja, arra is van lehetőség. Ezeknél az opcióknál is érdemes a készüléket beállítani egy saját – nekünk a leginkább tetsző – sémára és azt elmenteni. Meg kell jegyezni, hogy egyes gyári beállítások is igen jónak bizonyulnak, legtöbbünk igényeit kielégíthetik. Egyik ilyen például az LG „tiszta hang” beállítás. (Clear voice) Érdemes kipróbálni, ha valakinek ilyen márkájú készüléke van.

Okos TV alapok

Most jöjjenek a haladó dolgok. Első és legfontosabb: ha már megvettük kicsit drágábban az okos tévét akkor használjuk. Azokból az okostévékből fogyott a legtöbb Karácsony előtt amiknek a kijelzője pont ugyanolyan, mint kicsit olcsóbb, de nem okosított társaiké. Szóval ha csak a hagyományos TV adást nézzük ezeken a TV-ken, akkor a SmartTV felirat felárát egyszerűen kidobtuk az ablakon.

Első lépés ha okostévénk van

Csatlakozzunk az internetre. Kábellel vagy Wi-Fi használatával, szinte mindegy. Ha tervezzük, hogy nagyfelbontású filmeket fogunk megnézni az interneten, akár előfizetve egy tartalomszolgáltatónál, akkor használjunk kábelt. Így biztosan nem fognak kellemetlen meglepetések érni. Az okos TV-t ugyanúgy kell az otthoniWi-Fi hálózathoz  csatalkoztatni, ahogy az okostelefonunkat vagy számítógépünket.

Ha megvan az internet csatlakozás, akkor kicsit fedezzük fel a TV menüjét. Próbáljunk ki néhány alap dolgot, hogy ízlelgessük őket, illetve később megtanáljuk a menüben. Mi ezekkel szoktuk kezdeni:

  1. Internet csatlakozás
  2. Automatikus frissítések beállítása
  3. Youtube alkalmazás letöltése vagy megkeresése
  4. Egy video lejátszása YouTuberól

Ha ez ment, akkor már a bonyoultabb dolgok sem lesznek nehezek.

Smart TV mélyvíz

Ha az előző feladat sikerült, jöhetnek a bonyolultabb dolgok. Jöjjön 3 nagyon jó lehetőség ízelítőként:

Mozi azonnal

Az egyik legjobb lehetőség egy okos tévében, hogy videtékát leváltó stream technológia pár gombnyomással elérhető. Nem kell elmenni DVD-ért (kazetta? :-D) a videtékába. Előfizetünk egy tartalomszolgáltatónál, letöltjük az alkalmazásukat a TV-re és máris nézhetjük az akár 4K felbontású filmeket a tévénken. Netflix, HBO GO, Telekom, UPC, FilmBox, hogy csak néhány ilyen szolgáltatót említsünk.

Figyelem! Ennél a megoldásnál nem kell tárolnunk a filmeket. A filmnek csak akkora részét tölti le a TV az internetről, amennyit épp nézünk (1-2 percet), a többit törli folyamatosan. Nem kell pendrive, merevlemez, számítógép és a szomszéd gyerek, hogy segítsen beállítani az egészet.

Családi video a TV képernyőn + YouTube

Írtunk róla korábban, hogy milyen jó, hogy már a TV képernyőn nézhetjük vissza a családi képeket. Ez természetesen működik videóval is. Az úgynvezett cast technológiáknak (Chromecast, Miracast, AirPlay, stb) köszönhetően a telefonunkon (tabletunk, számítógépünk, stb) elindított videót átküldhetjük a TV-re az otthoni Wi-Fi hálózaton keresztül. Ja, és nem kell meghekkelni a TV-t, mint Tony Starknak… Megy magától 😉

Közösségi oldalak mindenhol

A TV-n is! A Facebook vagy Instagram fiókunkat megnézhetjük a TV-n is. A legtöbben a telefonjukon csekkolják a közösségi oldalakat, de legyünk őszinték: a legtöbb képet és videot megnéznénk kicsit nagyobban is. Hát itt a lehetőség!

A cél tehát az lenne, hogy tanuljuk meg okos tévénket okosan használni, mert valóban nagy segítségünkre lehet a televíziózás tökéletes élményének elérésében. Ha azonban nem értjük saját készülékünk működését, nem látjuk, hogy mit miért „csinál”, akkor a különféle funkciók inkább csak bosszúságunkra válnak. Ezért ilyenkor a legjobb megoldás, ha kikapcsoljuk őket. (A kevesebb néha több!) A másik lehetőség, hogy az okos tévét megtanuljuk kezelni – a használati útmutatónak megfelelően -, ha egyedül nem megy, akkor kérjünk segítséget akár a Business Box ügyfélszolgálatától!

 

Nincs még okostévéd? Nem tudod melyiket válaszd? Segítünk dönteni.

 

 

Szóljon hozzá Ön is!

komment