A TV választék óriási, de nem csak a méret a lényeg!

/ március 22, 2017/ Inspiráló, TV

A XXI. században – bátran állíthatjuk – egy átlag családtól  kezdve a legtehetősebb rétegekig televíziója mindenkinek van. Noha kezdjük egyre inkább mindenfelől azt hallani, hogy ingereinkre nincsenek éppen jó hatással a tévékben futó műsorok, vagy még a híradók sem. Abban egyet érthetünk, hogy mára a tévé a modern civilizáció alapvető „kellékévé” nőtte ki magát.

 

A ideális TV méret meghatározása a lakásunk méretétől és hová szeretnénk tenni

Ki mit néz a TV-ben?

Ha nem nézünk híradót, mert nem akarunk annyi szörnyűséget hallani és inkább olvasgatunk, egy-egy jó film azért igazán jó program lehet, különösen ha moziba sem akarunk kimozdulni. A mai okostévék elszakítanak a hagyományos TV műsortól és igazi otthoni szórakoztató központok lettek.

Szó, ami szó, tévé az kell!

Hol nézzük a TV-t?

Van, aki kitiltja a hálószobából, van, aki kifejezetten ott nézi, elalvás előtt is bekapcsolja. A nappaliban viszont bárkinél megtaláljuk, méghozzá frekventált helyen. Közös baráti filmnézéseknek épp úgy, mint a gyerekek mesenéző hétvégi-délelőtti programjának szintén a nappali színhelye, ahol a tévé egy elengedhetetlen otthoni “kiegészítő”.

Mekkora TV-t vásároljunk?

A félreértések elkerülése végett, még mindig a televíziókról beszélünk!

Az, hogy nekünk épp melyik az ideális méret, azt magának a lakásnak a méretei, főként a tévé és a hely, ahonnan nézzük közötti távolság határozza meg. Általános jó tanács, hogy legalább 3-4 méterről nézzük a TV-t, ne rontsuk a túl közelről nézéssel a szemünket. Nagyon messziről meg nem látunk semmit, legyen akármekkora a képernyő.

Mindenki magának döntse el, hogy mekkora képet akar nézni. Nappaliba általában jó döntés az óriás kivitel, ám a háló- vagy gyerekszobába nem ajánlatos túl nagy képernyőt választani.

TV a nappaliban

A legelterjedtebb és a legtöbb nappaliban látható TV ma 42″-os. A 42″-os tévét azonban 5-6 méterről már rossz nézni, kicsi. Így akinek igazán nagy nappalija van és távolról nézi a TV-t, kénytelen nagyobbat venni.

Sokan kedvelik az 50″-os méretet, akár közelebbről, 3~4 méterről nézve. Ha a fejünket nem kell forgatni ahhoz, hogy lássuk a képernyő két szélét, akkor nagy gond nem lehet, de azért gondolkodjunk reálisan és ne vegyünk hatalmas TV-t, ha szűk a tér.

A 60″ és afeletti tévék már elvileg óriásinak számítanak, ám az ár és a méretek között természetesen egyenes arányosság van.

Azt is figyelni kell, ha az nagyok közül választunk, hogy a nagy mérethez társuljon hasonlóan megemelkedett felbontás is, máskülönben a kép minősége hagyni fog maga után némi kívánnivalót. Így viszont pont a lényeg sikkad el, s a mozizás valódi élménye elmarad, élvezhetetlenné válik a tévézés is.

Ideális TV méret kis helyiségekben

Kisebb helyiségben, például hálófülke vagy kis gyerekszoba nem tudjuk elég távolra helyezni a szemünktől a tévét. Másrészt az amúgy sem nagy térben, jóval több helyet foglal el, mint amennyit kellene egy nagy TV. Hálóba tehát kisebb, 32″-os vagy akár kisebb lehet a megfelelő, vagy maximum a 40-43 colosak. Annál nagyobb – a tapasztalatok szerint – nem kell.

A készülékek méretezése

A TV képernyőjének két ellentétes sarka közötti képátlót szokták megadni, mint a TV mérete. A tévé méreteit általában „col”-ban és cm-ben is megadják.

Cikkünkben „col”-t használunk, hiszen ez a legelterjedtebb, de kicsit hibás elnevezés. Ugyanis a „col” magyarul, hivatalosan „hüvelyk”. Németül Zoll-nak mondják, ezt vettük át kicsit pongyolán colként, de leírni így nem lenne szabad. Maga a mértékegység az angolszász inch-ből származik és azért hüvely a fordítása, mert eredetileg egy hüvelykujjnyi távolságot jelentett. Nem, ne kezdjük el a hüvelykujjunkkal méregetni a TV-ket a boltban 🙂

A col / inch / Zoll / hüvelyk jelölése: ”

1″ = 2,54 cm. A 2,54-es váltószámból következik, hogy általában nem egész szám lesz a képernyő átmérője centiméterben. Például a 42″-os TV 106,68 cm. Ezt vagy 106 vagy 107 centiméterként írják ki.

Nem egységes, hogyan számolják a képátlót, pláne ezt centiméterre hogyan váltják át a gyártók és boltok. Ezért javasoljuk, hogy a TV szélességét nézzük az adatlapon, amikor összehasonlítunk két, méretben hasonló modellt. Pláne akkor ezt a számot nézzük, amikor szűkös a hely és el kell döntenünk: el fog-e férni a TV a neki kiszemelt helyen a szekrényen vagy a falon.

Számít az 1″ különbség?

Fontos: 1″ képátló különbséget két, egymás mellé tett tévén a legtöbben nem veszünk észre. Összehasonlítás nélkül, csak úgy ránézésre pedig esélytelen rájönni, pontosan mekkora a képátló. Ezért 1″ különbség miatt ne döntsünk egyik vagy másik modell között. Nem számít. Mindegy, hogy 42″ vagy 43″.

Erre sokan fogják írni, hogy NEM mindegy, pedig igazából az. Pláne, ha a kisebb TV-nek szebb a képe. Vagy nagyobb a kép kontrasztja. Vagy egyszerűbb kezelni. Vagy kényelmesebb a távirányítója. Igen, még ezek az apróságok is inkább számítanak, mint 1″ különbség a képernyő átlójában.

A TV méretek esetében alig vesszük észre az 1 colnyi különbséget főleg a nagy tv-nél

Fotó: cnet.com

Óvatosan a pixelekkel!

Nem kell bedőlni mindennek, a sokat állító feliratoknak! A hibátlan képminőség elérése érdekében természetesen nagyon fontos, hogy milyen felbontással rendelkezik a TV, főleg nagyobb képátló mellett. Ám, létezik az a tartomány, ami felett már gyakorlatilag nem észlelhető a különbség, hacsak nem az árban, de ott nagyon.

TV felbontások:

  • SD: 480 pixel széles, elavultabb TV adók, régi tévék felbontása
  • HD: 720 pixel széles, újabban így sugározzák a modern TV csatornákat digitális adásban,
  • FHD vagy FullHD: 1080 pixel széles, egyre elterjedtebb az interneten, Blu-Ray minőség
  • UltraHD vagy UHD: A 4k verziója 3840 (ami majdnem 4000, innen a 4K) pixel széles, tűéles
  • Van 8K verziója is az UHD-nak, ezt még csak kiállításokon mutogatják a gyártók.
    A TV kép felbontása folyamatosan változott az elmúlt években.

Jelenleg (2017 tavasz) a FullHD és az azt szép lassan leváltó UltraHD (UHD) között választhatunk. 40″ alatt fel se merüljön az UHD, mint opció, mert ilyen kis méreteknél felesleges. A legokosabb döntés, ha Full HD televíziót szerzünk be, de a 24-32″ közötti méretben talán a sima HD felbontás sem fog csalódást okozni – főleg ha a sima kábeltévét vagy valamilyen műholdas tévé adást nézünk.

40-43″ közötti méretben már elgondolkodtató az UHD felbontás. Rá kell tudnunk, hogy tartalom még kevés van ilyen felbontásban. Ha csak a „sima” tv adást nézzük, akkor még pár évig felesleges ilyen TV beszerzése. Internetes tartalmak, Blu-Ray filmek már jönnek ki ilyen felbontáson.

Miért baj, hogy nem olyan felbontású a műsor, mint amit a TV tud?

Egyszerű: A TV nem egy pici képet fog mutatni a képernyő egyik sarkában, hanem szétnyújtja a kevés képpontból álló képet a sok képpontból álló TV képernyőn. Egy adásbeli képpont 3-4 tévébeli képpontot is lefoglal. Viszont nem biztos, hogy jó méretarányban, ezért homályos, elmosódott lesz a kép. A modern tévé készülékekben lévő szoftver próbálja ezt a szétnyújtást (skálázásnak hívjuk) úgy megcsinálni, hogy a végeredmény élvezhető legyen, de soha nem lesz igazán szép a kép, ha a műsor nem megfelelő felbontású.

 

Ne feledjük, hogy a tévé sem az a tárgy, amit két havonta cserélünk, figyeljünk oda a design-ra is, hiszen elvileg évekig lesz a lakás dísze, ezért a külcsín, a stílus és a szín is fontos szempont lehet. A káva szélessége, amin sokat javítottak az elmúlt években a gyártók. Egyre keskenyebben, sokszor el is tüntetik teljesen.

Maguk a TV készülékek is egyre vékonyabbak, könnyebbek. Ez okozhat meglepetéseket, érdemes tovább olvasni a következő cikkünket ide kattintva a könnyű modern TV veszélyeiről.

Veszélyes könnyű TV-k