TV-kütyük, avagy a tévé digitális perifériája

/ augusztus 14, 2018/ TV

Olvasási idő: 4 perc

Analóg formájában hetven évig uralkodott a televízió. Fejlődése kiegyensúlyozott ütemben haladt, majd egy alig tíz év alatt végbemenő folyamat eredményeként a kétezres évek közepén megindult az átállás a digitális technológiára. A szórakoztató elektronikában ez a fejlődés korábban sosem látott ütemben temette el tiszavirág életű kütyüit. Kivéve a tévét. A TV, úgy tűnik örök.

elMúlt idő?

A digitális forradalom napjainkra, ha nem is elsöpörte, de túlhaladott állapotba vetette vissza korábban használt eszközeinket, főleg a szórakoztató elektronika területén. Egy okos és körültekintő ember azonban hallgat a józan eszére és körülnéz a piacon, mielőtt úgy dönt, hogy megválik ezektől.

Néhány ügyes kiegészítővel ugyanis:

  • Összeköthetjük a tévénket digitális, okos eszközökkel,
  • Összeköthetjük analóg eszközeinket LCD/HD-TV-vel
  • “Megokosíthatjuk” a tévénket
  • Játszhatunk a tévén

 

Manapság rengeteg kiegészítővel köthetjük össze az okostévénket, többek között akár játszhatunk is rajta.

Melyik eszköz mire használható?

1. Csatlakozók, adapterek, konverterek

A SCART csatlakozók variációinak száma szinte végtelen, a legfontosabb azonban, hogy ezek segítségével az analóg eszközeinket újra használhatóvá tudjuk tenni.

Bizonyára sok ember számára lehet fontos kérdés az, hogy a régebbi, ám teljesen jól működő analóg eszköze, például egy HiFi vagy erősítő, csak SCART és/vagy RCA bemenetekkel rendelkezik, de az új televíziónak, ahova csatlakoztatni szeretné, csak HDMI és/vagy USB optikai digitális kimenete van.

Ilyen esetekben a kombinált SCART+HDMI+RCA+S-VHS konverterek jelentik a megoldást. Ezek a rendkívül széles termékskálán elérhető csatlakozók, konverterek és adapterek az analóg eszköz felől érkező jelet átalakítják a készülék által már kezelhető digitális jellé. Ha a tévé analóg és az eszköz digitális, akkor az utóbbit alakítják át analóg CVBS-jellé a hang- és képminőség megtartása mellett.

Ha a tv és az analóg eszköz is rendelkezik optikai csatlakozással, akkor optikai analóg konverter és egyszerű optikai kábel alkalmazásával alakíthatjuk az analóg RCA jelet a tévé által kezelhető formátummá.

A fentiekből látszik, hogy nem kell elkeseredni még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy a tévénk nem kompatibilis az új eszközeinkkel, hiszen “okos” technikai megoldások állnak rendelkezésünkre a tökéletes audiovizuális élmény elérése érdekében.

2. Tévéokosítók kicsiben és nagyban

A kérdés, hogy a digitális tv képes-e egy interaktív belső és/vagy külső hálózat aktív részeként funkcionálni, alapvetően változtatja meg a televízió szerepét. Az igény egyre erőteljesebb, amit a kutatás-fejlesztés és a gyártás is gyorsan követnek. A bonyolultabb, többfunkciós eszközöktől az egyszerű, zsebben hordható kütyükig rengeteg választási lehetőségünk van; igényünk és gazdasági megfontolás függvényében dönthetünk a kérdésről.

 

A különböző tévé perifériák segítségével akár fel is okosíthatod a tévédet.

 

Az ún. tévéokosítók használatával abszolút gazdaságosan leszünk képesek kielégíteni igényeinket. Ezek a készülékek ethernet kábellel vagy wifin keresztül csatlakoznak a tévéhez. Ezen kívül USB porttal is rendelkeznek, ahova egyéb okoseszközt lehet csatlakoztatni, ezáltal annak kijelzőjét valós időben streamelni a tévére. A multimédiás vagy online tartalmat a tévéokosító közvetítésével tekinthetjük meg, de a lényegesen nagyobb felületű és minőségében is jobb képi világot biztosító televízió képernyőjén.

A multicégek már mind előálltak a saját tévéokosítójukkal. A Google-nek köszönhetjük a Chromecast-et, a FireTV Stick az Amazoné, az Apple TV értelemszerűen az Apple gyártmánya. Kisebb volumenű cégek által gyártott tévéokosítók pl. a Nexbox, a Smart Box, és a Boxee Box.

Még ennél is költséghatékonyabb megoldás az ún. Smart TV Stick HDMI adapter használata, melyekkel a mobileszközök és a tévé között lehet kommunikációs kapcsolatot teremteni. Ezek valójában egy nagyobb méretű pendrive-nak megfelelő tévéokosítók (ezCast, anyCast, Mirascreen) és a csatlakoztatásuk is körülbelül ennyi energiát igényel. Előnyük még, hogy kis méretüknél fogva hordozhatók.

3. Játékkonzolok

A tévéhez csatlakoztatható játékkonzolok megjelenése Magyarországon az 1990-es évek elejére tehető. A kezdetleges pixelgrafikával rendelkező játékok hatalmas népszerűségnek örvendtek.

Jelenleg a legnagyobb fejlesztők játékkonzol területén:

  • Microsoft – Xbox konzolcsalád
  • Sony – Play Station konzolcsalád
  • Nintendo – Nintendo és Wii konzolcsalád

 

A legnépszerűbb perifériák évek óta a konzolok, a fiatalok és az idősek manapság is rengeteget játszanak rajta.

+1 kütyü: Karaoke-szett:

Az amatőr előadóművészet egyik legnépszerűbb válfaja a Japánból származó karaoke. Gyakorlásához ma már nem kell helyet és időpontot bérelni, hiszen a tv perifériájaként működő otthoni karaoke-szettel baráti körben, kényelmesen, idegen szemektől és fülektől távol élhetjük ki az éneklés iránti szenvedélyünket..

Miért is cserélné le tökéletesen működő tévékészülékét, ha olyan, a tv perifériájaként funkcionáló eszközök is kaphatók a piacon, melyekkel gazdaságosabban juthat maximális élményhez?

 

 

Szóljon hozzá Ön is!

komment