Javítsd fel a laptopod teljesítményét – 1. rész

/ augusztus 31, 2018/ laptop, Szerviz

Olvasási idő: 5 perc

Bővítés, fejlesztés

Egy tökéletesen működő, érvényes garanciával rendelkező laptop „életében” is elérkezhet az a pont, amikor szükségessé válik a konstrukció bővítése. Amíg egy asztali gépnél a fejlesztés nem ütközik különösebb akadályba – eltekintve néhány kivételtől-, addig egy laptop, notebook esetében minden attól függ, hogy a bővítendő hardver integrálva van-e az alaplapba vagy sem.

Cikksorozatunk bevezető részében annak járunk utána, hogy mely alkatrészek cserélhetőek, és milyen funkcióval használt laptopok esetében válhat szükségessé a fejlesztés, bővítés.

Miért kell fejleszteni, bővíteni a laptopot?

A válasz egyszerű: a nagyobb teljesítményért. A laptop tényleges fejlesztése viszont már sokkal előrelátóbb és körültekintőbb gondolkodást igényel.

Ki lehet/kell cserélni a hűtőventilátort, hűtőbordát a zajszint csökkentése és a túlmelegedés elkerülése érdekében. Igaz, ez inkább a feljavítás mint a bővítés kategóriája, de ezzel a lépéssel amellett, hogy növeled a laptop élettartamát, az egyéb hardverek működését is támogatod. Hiába cseréled ki például a processzort, a merevlemezt, vagy a videokártyát, ha a teljesítménynöveléstől csak még inkább túlmelegszik a laptopod.

Azon túl, hogy idővel tönkremegy, előbb csak hátráltat a munkában, aztán egyszerűen kikapcsol. Egyszóval, gondoskodj a laptopod hűtéséről, akár a beépített alkatrészek cseréjével, akár egy külső laptop hűtőpad beszerzésével.

Minden laptop életében eljön az a pillanat, amikor bővíteni kell. Érdemes a hűtőventillátort is kicserélni.

Ami a szigorúan vett fejlesztést illeti, a következő bővítési lehetőségekben gondolkodhatsz:

  • több és/vagy nagyobb kapacitású memória,
  • nagyobb teljesítményű processzor,
  • video- és hangkártyák,
  • merevlemez cseréje,
  • SSD-kártya integrálása.

Az asztali számítógéppel ellentétben azonban, a laptopok, notebookok nem moduláris felépítésűek, azaz nem lehet csak úgy ki-, és berakosgatni a hardvereket igény szerint.

Cikksorozatunk következő részeiben természetesen mindegyik lehetőséget meg fogjuk vizsgálni.

Milyen gépeket érdemes feljavítani bővítéssel?

A Mindenes

A klasszikus családi vas, amin az óvodástól a nagypapáig mindenki dolgozik, szörfözik vagy játszik. Általában elavult konstrukció. Sok esetben az otthoni mindenes szerepét egy vaskos lexikon súlyával és méretével vetekedő régebbi laptop tölti be. Míg az előbbiek esetében már nem éri meg beruházni a fejlesztésre, addig az utóbbit még mindig költséghatékonyan lehet feljavítani.

Az Erőgép

A laptopok nehézsúlyú bajnoka az ún. gamer-gép, azaz a csúcskategóriás játékokat futtató számítógép. A gamer laptopok esetében pillanatok alatt elavulttá válhatnak a beépített komponensek, hiszen a játékfejlesztés az egyik leggyorsabban fejlődő IT-ágazat. A legújabb játékok, ha nem is évről-évre, de nagyon gyakran megkövetelik nemcsak a nagyobb CPU-t, de a memóriabővítést és a jobb teljesítményű video- és hangkártya-illesztést is.

A munkához és a játékokhoz használt, úgynevezett gamer gépeket, egyaránt érdemes bővíteni.

A Munkagép

Te is dolgoztál már olyan munkahelyen, ahol konkrétan a munkavégzést lehetetlenítette el a laptop alacsony teljesítménye? Ha igen, akkor tudod, hogy milyen bosszantó így dolgozni. Amennyiben céges gépet használsz, akkor idejében jelezd a főnöködnek és a beszerzésnek, hogy gondok vannak a gépeddel. Ha kvalifikáltabb munkahelyen dolgozol, talán még új laptopot is igényelhetsz.

Ha viszont nem a céged biztosítja számodra a munkaeszközt, hanem saját laptopról dolgozol, akkor érdemes a bővítésére rászánni az időt és az anyagiakat. Egyrészt a bővítés után gyorsabban tudsz dolgozni vele, másrészt gondolj rá kiterjesztett garanciaként, ami a munkahelyi stresszt is enyhíti. Nem kell többé hosszú perceket várnod például egy adatfrissítésre vagy dokumentum betöltésre, videó bufferelésre.

A Szenzáció

Hihetetlenül gyorsan fejlődik az információs technológia mind a szoftverek, mind pedig a hardverek szintjén. Ami két-három éve még új és a legfejlettebb konstrukcióként dübörgött a piacon, az mára már elavultnak tűnhet.

 

Hol és ki végezze el a laptop bővítését?

Egy régebbi, nem garanciális számítógép esetében a házi kivitelezés is elfogaható, ha Te, vagy egy ismerősöd rendelkeztek a szükséges szaktudással. Ha nem, akkor vidd el egy szervizbe a megvásárolt új alkatrészekkel együtt, ahol szakszerűen beszerelik azokat a gépedbe.

 

Csak akkor bővítsd a laptopodat manuálisan, ha megvan hozzá a kellő szaktudásod, ellenkező esetben inkább vidd szervizbe.

Figyelem!

  • Tervezz előre és csak olyan hardverre szánj pénzt, ami hosszútávon is megéri számodra. Ha egy év múlva újra kellene bővítened, akkor inkább vedd meg a magasabb kategóriát, hogy elkerüld a felesleges kiadásokat és bosszúságokat!
  • Győződj meg a megvásárolandó hardverek garanciájának érvényességéről!
  • Mindenképpen szervizben szereltesd be a bővítéseket, fejlesztéseket a laptopodba abban az esetben, ha a számítógép még garanciális! (Ha ugyanis otthon megbontod a laptop burkolatát, a számítógép automatikusan elveszti a garancia érvényességét!)

 

Reméljük, hogy sikerült felkelteni az érdeklődésedet, és újra találkozunk a következő résznél!

 

Tarts velünk a folytatásnál is, ahol a RAM-bővítésről lesz szó.

 

 

Szóljon hozzá Ön is!

komment

Share this Post