Magyar kiállítók a világ legillusztrisabb technológiai seregszemléjén

/ január 3, 2019/ Egyéb

Olvasási idő: 3 perc

Las Vegast elsősorban a világ kaszinó-fővárosaként jegyzik, ám a napokban merőben más aspektusból szemlélhetjük majd Nevada csillogó, szórakoztatóipari fellegvárát. Vegas híres szállodái és konferenciaközpontjai adnak ugyanis otthont a világ legismertebb tudományos és technológiai újításokat felvonultató rendezvénysorozatának, a Consumer Electronic Show-nak (CES), ahol 2019. január 8-11. között öt magyar kiállító is bemutatkozik.

Mi az a CES?

Az első CES 1967-ben 250 kiállítóval és 17 500 résztvevővel indult New Yorkban. Azóta a rendezvény több mint 10-szeresére nőtt és átfogó képet ad a hagyományos és a nem hagyományos technológiai iparágakról egyaránt.

1970-ben itt mutatták be a videólejátszót, 1981-ben a hordozható kamerát és a CD-lejátszót, a kilencvenes évektől pedig majd’ húsz éven át a CES-n mutatkozhattak be a mára mindennapossá vált digitális technológia első, úttörőnek számító találmányai, mint a DVD, a HDTV, a Plazma TV, vagy a Blue-ray.

A következő pár év a digitális technológia továbbfejlesztésével telt, megszületett a 3D és az OLED, valamint 2010-re megérkeztek a tabletek, notebookok és persze az Android operációs rendszer vezérelte eszközök és nem sokkal később megjelent az Internet of Things ideája.

Az idei év már olyan futurisztikusnak számító eszközök és találmányok bemutatására adott lehetőséget, mint az 5G hálózati kapcsolat, a mesterséges intelligencia által vezérelt önjáró autók és okos városok, a digitális egészségügyi szolgáltatások és természetesen a járműtechnológia fejlesztései.

Magyarok a kiállításon

A CES több mint ötven éve egy olyan magasan kvalifikált esemény, amely amellett, hogy minden iparágat érint, lehetőséget teremt az új üzlet kapcsolatok kiépítésére is. A rendezvényen kiállítóként vagy résztvevőként megfordulnak ugyanis a globális technológia iparági vezetői éppúgy, mint a startup vállalkozások, kiskereskedők, kormányzati tisztviselők, reklám- és marketingvezetők, pénzügyi elemzők és természetesen a média képviselői is a világ minden részéből.

Ez az a pont, ahol igazán érdekessé válik az öt magyar kiállító jelenléte, hiszen a CES közegében olyan kapcsolatrendszerekre is szert tehetnek, amelyek a nemzetközi piacon kiugró lehetőséget jelenthetnek a számukra.

Nézzük hát, hogy kik is ők!

Fruitdock Kft.

Molnár Máténak, a startup cég elnökének egy korábbi vállalkozásában felmerülő probléma adta az alapötletet a kifejezetten Apple termékek számára fejlesztett hub létrehozásához. 2016-ban egy Kickstarter kampánnyal indult a DoBox hordozható vezeték nélküli dokkoló karrierje, amely most Las Vegasban is bemutatkozik a nagyvilág előtt.

GPS Tuner Systems Kft.

A GPS Tuner egy vezető kerékpár- és e-kerékpár-navigációs, akkumulátor-kezelési, szoftver- és alkalmazásgyártó cég. Általuk jegyzett, a CES-n is bemutatkozó márka a Tahuna, amely mobiltelefonra telepíthető túra-applikáció számos beépített funkcióval, elsősorban Fischer e-Bike tulajdonosok számára.

Grepton Informatikai Zrt.

Sokak számára a virtuális, valamint a kiterjesztett valóság egyet jelent a számítógépes játékokkal és a sci-fi filmek toposzával. A valóságban azonban a VR és az AR szerves részét képezheti a biztonságtechnikának, az oktatásnak, az egészségügyi rehabilitációs projekteknek, valamint új eszközt és lehetőséget termet a művészeti produktumok létrehozására és egyben az élmény átadására is. A Grepton mindezt a Westgate Paradise Center 308-as pavilonjában bizonyíthatja majd a közönségnek.

Traqle Zrt.

Adott öt fiatal –közülük hárman testvérek- és egy személyes szükség szülte, zseniális ötlet: tegyük lophatatlanná az iPhone-t! Ez az alapító Sohajda Júlia és társai, valamint az általuk fejlesztett, kizárólag speciális kulccsal eltávolítható SafeSkin mobiltelefon-tok rövid sikertörténete. A székesfehérvári startup elsődleges piaca az Egyesült Államok, logikus lépés tehát a CES-n is bemutatni a terméket.

NNG

A globális autóipari szoftver-szállítót feltehetően nem kell külön bemutatni, hiszen már nemzetközileg is széles körben ismert helymeghatározó és kiberbiztonsági szolgáltatásairól. A cég az iGO navigációs szoftvert fogja bemutatni a Venetian Hotel San Polo termében.

CES Innovációs Díj

A díjra 28 kategóriában, kizárólag olyan termék vagy technológia jelölhető, amely az adott kategóriához beállított küszöbértéket meghaladja; a díjjal a termékek mögött álló mérnöki munkát ismerik el.  

A 2019-es listán megtalálhatjuk többek között az új Lenovo Yoga Book C930 laptopot, és az Oticon Inc. fejlesztését, a KAIZN-t, ami a világ első, hallókészülékbe integrálható személyi asszisztensként funkcionáló mesterséges intelligenciája.

Az idei klímabotrányok tükrében mégis, talán a legaktuálisabb fejlesztés a Fenntarthatóság és környezetbarát tervezés kategóriában a CoCoon márkanevű 2.0 méhkaptár a BeeLife-tól. Az aktív hő- és IOT-funkciókkal ellátott rendszer kiemelkedő lehetősége az éghajlatváltozás és a globális méhpusztulás elleni küzdelemnek.

Szóljon hozzá Ön is!

komment

Share this Post