Cseréld le a konvektorod az Otthon Melege Program támogatásával!

/ január 22, 2019/ Fűtéstechnológia

Olvasási idő: 3 perc

Főként a városi, fővárosi otthonokra jellemző fűtéstechnológiai berendezés a konvektor. Az otthonok javarészében azonban régi és/vagy elöregedett a konvektor állomány, ezért a tulajdonosok értelemszerűen keresik a fűtéskorszerűsítés lehetőségét. Az általános elképzelés szerint a gazdaságos korszerűsítés egyet jelent a központi fűtésre való átállással, ám ez nem feltétlenül igaz. Figyelembe véve a 2019 februárjában induló, konvektorok cseréjére igénybe vehető Otthon Melege Program pályázati támogatását, jóval árnyaltabbá válik a szükség és a lehetőség találkozása. Cikkünkben megvizsgáljuk, milyen előnyökkel támogatja otthonainkat a konvektoros fűtéstechnológia, valamint hogy milyen feltételek mellett pályázhatnak idén korszerűsítésre a konvektor tulajdonosok.  

A konvektor

A konvektor a hőáramlás elvén működő egyedi fűtőberendezés, azaz a felmelegített levegő áramlása fűti fel a helyiségeket. A konvektorok különleges kialakításuknak köszönhetően képesek ventilátorok nélkül is létrehozni a hőáramlást. Elektromos és gázüzemű formában kerülnek forgalomba.  

A központi és főleg a távfűtéssel szemben a konvektoros fűtés egyedi megoldást tesz lehetővé, így alkalmazása számos ponton igazítható az életvitelünkhöz:

  • A helyiségek hőmérséklete a fordított ciklusú klímaberendezéshez hasonlóan, személyes igények szerint szabályozható.
  • Évszaktól függetlenül üzembe helyezhető.
  • Takarékos fogyasztást tesz lehetővé:
    • Amikor nem tartózkodunk otthon lekapcsolható, vagy alacsonyabb hőfokon üzemeltethető.
    • Azokban a helyiségekben, ahol éppen nem tartózkodik senki, szintén lekapcsolható, vagy alacsonyabb hőfokon üzemeltethető.

Az elektromos konvektor

Elektromos konvektor esetében vásárláskor és üzembe helyezéskor egyaránt kiemelt figyelmet kell fordítani a fűtőbetét és a termosztát állapotára. A gazdaságos működtetés pedig, – ahogy a hősugárzók esetében is- a teljesítmény és az áramfogyasztás/energiahatékonyság függvényében kalkulálható.

Előnye:

  • nagyon gyorsan felmelegíti a helyiség levegőjét,
  • tiszta, égésterméktől mentes fűtést tesz lehetővé,
  • könnyebb szerkezetű és kisebb méretű, mint a gázkonvektor,
  • mobil verziókban is kapható.

Hátránya:

  • egyetlen, kisméretű helyiség fűtésére alkalmas, nagyobb légterek felfűtésére nem.

A gázüzemű konvektor

A gázüzemű konvektorok parapetes vagy kéményes változatban elérhetőek. A parapetes konvektor esetében az égéstermék egy szellőzőn keresztül kapja az oxigént és ugyanitt távozik az égéstermék is. Kéményes konvektor esetében az égéshez szükséges oxigént a lakótérből veszi fel a konvektor, az égéstermék pedig a kéményen keresztül távozik a szabadba.

Mindkét esetben, de főleg az utóbbinál a biztonságos üzemeltetés érdekében létfontosságú a helyiségek szellőztetése, valamint a CO-szint ellenőrzése. Akár saját építésű házról, akár építtetett házba költözésről van szó, a fűtésrendszer tervezésekor, illetve ellenőrzésekor tartsuk szem előtt az épület tájolását és az általános szélirányt.

Az erős szél ugyanis visszafújhatja az égésterméket a lakásba, ami parapetes konvektor működtetése esetén nagyobb körültekintést igényel. A korszerű konvektorok már beépített CO-szint érzékelőkkel vannak felszerelve, ami határozott előnyt jelent a korábbi konstrukciókkal szemben.

Előnye:

  • gyorsabban felmelegíti a levegőt, mint a központi fűtés,
  • nem igényel segédenergiát,
  • gazdaságosabb befektetés, mint a központi fűtésre való átállás,
  • a gázüzemű berendezéssel nagyobb légterű és/vagy egybenyitott helyiségek is felfűthetők.

Hátránya:

  • A keletkező égéstermék miatt nem nevezhető környezetkímélő fűtéstechnológiának.
Az Otthon Melege Program 2019-ben új pályázattal várja az érdeklődőket. Az energiahatékonyság növelésének révén nemcsak pénztárcánkat, kímélhetjük meg, de a környezetet is óvjuk.

Az Otthon Melege Program

Öt év alatt 35 milliárd forinttal támogatta a háztartások korszerűsítését, energiahatékonyságának növelését, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentését. Az Otthon Melege Programok 320 000 háztartás számára tették egyszerűbben kivitelezhetővé otthonaik korszerűsítését. A legutóbbi, 2018. decemberében lezajlott háztartási nagygépcsere-program sikeréhez kétség sem férhet, a támogatói okiratokat még ebben a hónapban megkapják az érintettek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a lakossági igények és természetesen a szakma képviselőinek javaslatai alapján további alprogramokat indít 2019-ben is, ami már most, az év elején el is kezdődik a konvektorcsere-programmal. A fűtéskorszerűsítés jegyében ezúttal azokat a családokat célozza a pályázat, akik konvektoros fűtéstechnológiát használnak.

Bár a pályázat műszaki tartalma majd csak februárban kerül nyilvánosságra, már most elérhetőek olyan információk, amelyek alapján fel lehet mérni a pályázaton való részvételt.

A pályázat jelenleg ismert kritériumai:

  • A pályázat teljes keretösszege 2 milliárd HUF.
  • Háztartások és magánszemélyek vehetik igénybe a pályázatot, összesen maximum 750 000 HUF értékhatárig.
  • A támogatást zárt égésterű, minimum A-energiaosztályú, és programozható termosztáttal rendelkező konvektorra lehet igénybevenni.
  • A támogatás maximum a teljes érték 60%-a, tehát a beszerzőnek 40% önrésszel kell rendelkeznie.
  • Konvektoronként a bruttó összeg maximuma 96 000 HUF.
  • Nemcsak a konvektor beszerzését, de a beszerelését is támogatja az alprogram.

Szóljon hozzá Ön is!

komment

Share this Post