Tökéletes kijelző tisztítás 5 lépésben

/ március 8, 2019/ Karbantartás, Tanácsadás

Olvasási idő: 3 perc

Manapság már nem csak az irodában, de otthonunkban is egyre több kijelzővel rendelkező eszközt halmozunk fel. Ha rendszeresen használjuk őket, akkor ellepik a makacs ujjlenyomatok, ha pedig csak mozdulatlanul állnak a fal mellett, akkor a por telepszik meg rajtuk. Ezeknek az eszközöknek a megtisztítására azonban nem használhatjuk a hétköznapi takarítószereinket, mivel nagyon érzékeny felületekről van szó. Hogyan tudod a tévé, a laptop, az okostelefon vagy más eszközöd kijelzőjét megtisztítani anélkül, hogy kárt tennél bennük? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kijelző tisztítási hibákat, továbbá 5 tippet, hogy eszközeid ne csak tiszták, de sérülésmentesek is maradjanak hosszú évekig.

A kijelző tisztítása kényes feladat, hiszen nem használhatunk hagyományos tisztítószereket. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy a megfelelő alternatívák a rendelkezésünkre állnak. A feladatot nem kerülhetjük meg, hiszen hosszú távon nagy kárt okozhatunk érzékeny eszközeinknek, ha nem takarítjuk őket rendszeresen.

Mit érdemes elkerülni a kijelzők tisztításakor?

Az egyik legalapvetőbb hiba egészen triviális eset, mégis meg kell említeni: akkor is kárt teszünk az eszközeinkben, ha egyáltalán nem takarítjuk őket. A televízió az évek alatt szépen lassan elkoszolódik annyira, hogy jelentősen romlik a felhasználói élmény. Az eszközeink – különösen a laptopok – belsejét viszont már maradandóan is károsíthatja a felgyülemlett por, ahogy a meleg levegővel érintkezve lerakódik a gép belsejében, ezzel komoly károkat okozva.

A második leggyakoribb baleset viszont éppen takarítás közben történik, mégpedig a túl sok tisztítószer használata miatt. Ha a szer egyenesen a kijelzőre kerül, befolyhat a gép belsejébe és akár azonnal tönkreteheti azt. Amennyiben szerencsésen megúsztuk az azonnali meghibásodást, elképzelhető, hogy a későbbiekben okoz majd problémát, amikor az eszköz melegétől a tisztítószer párologni kezd. Azt gondolhatnánk, hogy sűrített levegővel vagy hajszárítóval megoldható a becsorgott mosószer gondunk, de sajnos legtöbbször csak fokozzák a problémát. Ugyanez mondható el a kijelzőre tapadt makacsabb szennyeződések körömmel való eltávolítására és minden olyan anyaggal való dörzsölésre, ami felületi sérüléseket okozhat.

Sokan úgy hiszik, hogy a közönséges ablakmosó-szerek alkalmazhatók egy TV vagy laptop kijelzőjére is, hiszen szépen eltávolítják a zsírfoltokat és ujjlenyomatokat. A bosszantó igazság viszont az, hogy sok képernyő rendelkezik speciális fedőréteggel, például a tükröződések kiküszöbölésére, amit egy rosszul megválasztott tisztítószer akár le is oldhat.

Mi a megoldás, hogy a fenti károktól megóvjuk eszközeink képernyőjét?

5 lépés a sérülésmentes és tiszta kijelzőkért

1. Tisztítsuk rendszeresen elektronikai eszközeinket

Minél gyakrabban áttöröljük a tévé vagy laptop kijelzőjét, annál kisebb munka lesz vele legközelebb és ezzel is megkíméljük az erőteljesebb dörzsöléstől. Évente egyszer javasolt a laptopok teljeskörű kitisztítása is. Amennyiben nincs szakértő a családban, úgy érdemes egy szervizbe ellátogatni, ahol szakszerűen szétszedik és minden alkatrészét portalanítják gépünknek. Itt azonban mindenképpen érdemes figyelni a garanciális feltételekre! Időközönként pedig sűrített levegővel tudjuk mi magunk tisztán tartani a kábel bemeneteket.

2. Készítsük elő a készüléket a takarításra

Ha szeretnénk mindenféle balesettől megkímélni magunkat, eszközeinket mindig áramtalanítsuk és kapcsoljuk ki, mielőtt a nedves tisztításnak neki kezdünk. Különösen ügyeljünk a csatlakozókra, a folyadékot tartsuk tőlük távol.

3. A tisztítószert mindig a törlőkendőre fújjuk

Kerüljük el a tisztítószer lefolyását úgy, hogy nem egyenesen a kijelzőre fújjuk, hanem először a törlőrongyra. Ha ez után is nagyobb hatékonyságra lenne szükség, a boltok polcain már egyszer használatos tisztítókendőket is találni, ami épp annyira nedves, amennyire az eszköz igényli, ráadásul praktikus kiszerelésének köszönhetően bárhova kényelmesen magunkkal is vihetjük.

A kijelző tisztításához mikroszálas törlőkendőt használjunk, mert ezeket speciálisan a kényes felületek tisztítására hozták létre. Nagyon fontos, hogy a tisztítószert sose a kijelzőre, hanem a tisztítókendőre fújjuk!

4. Használjunk mikroszálas kijelző tisztító kendőt

A papírtörlő vagy konyhai törlőkendő helyett mindig finom, mikroszálas tisztító kendőt használjunk. Ezeket kifejezetten a kényes felületek tisztítására hozták létre, így megakadályozhatjuk a kijelző karcosodását.

5. A speciális kijelző tisztító folyadékok kíméletesen távolítják el a szennyeződést

A legjobban akkor járunk, ha direkt erre a célra gyártott tisztítószert választunk valamelyik szaküzletben. Így biztosak lehetünk benne, hogy nem fog a kijelzőnk számára kártékony oldószert vagy dörzsanyagot tartalmazni. Léteznek már gél állagú szerek is, ami külön öröm, ha nem szeretnénk a túl sok vagy a lecsorgó tisztító folyadékkal küszködni.  

Ennek a pár alapszabálynak a betartásával jó eséllyel tarthatjuk meg eszközeinket évekig eredeti állapotukban. Hiába vagyunk azonban körültekintőek, sajnos előfordulhat, hogy takarítás közben véletlenül meglökjük a tévét, a monitort vagy a laptopot és még a tok sem jelent maximális védelmet. Szerencsére, ha van a készülékeinken baleseti garancia, akkor rengeteg fejfájástól megkímélhetjük magunkat.  

Végezetül vegyük sorra röviden, hogy mire kell odafigyelni készülékeink kijelzőjének tisztántartásakor:

·      legalább egy-két hetente töröljük át a tévék és laptopok kijelzőjét, a telefont pedig akár naponta,

·      eszközeinket mindig kikapcsolt állapotban, töltőről leválasztva tisztítsuk,

·      a törlőkendőre fújjuk a tisztítószert, ne a kijelzőre, így az nem folyhat bele a készülékbe,

·      mikroszálas tisztítókendő használatával karcmentes és makulátlanul tiszta lesz a kijelző,

·      speciális képernyő tisztító folyadékot vagy gélt használjunk a maximális tisztaságért és a felmaródások elkerülése érdekében.

Szóljon hozzá Ön is!

komment

Share this Post