Milyen események állnak a tévé meghibásodása, sérülése mögött?
A tévé központi szerepet tölt be az életünkben, szórakoztató és információs forrásként használjuk, valamint a számítógép és a mobileszközök adatainak tükrözésével akár óriás kijelzőként is, munkához, szórakozáshoz. Ennek ellenére, tapasztalataink azt mutatják, hogy még a nagyértékű tévék is, a birtokba kerülés után röviddel elveszítik az értéküket, a fontosságukat. A szervizpartnereinkhez kerülő tévék állapotából legalábbis erre lehet következtetni. A tévé meghibásodása mögött ugyanis túlnyomórészt a tulajdonosok felelőtlensége, a nem rendeltetésszerű üzemeltetés, vagy nem elég körültekintő elhelyezés áll. Ebben a cikkünkben összefoglaljuk, hogy milyen balesetek, véletlen események és üzemeltetési problémák állhatnak a tévék meghibásodásának, károsodásának hátterében.
A tévé baleseti eseményből adódó hibái, sérülései
A leggyakrabban előforduló balesetek rendszerint banális véletlenekből származnak, illetve emberi figyelmetlenségből. A leggyakoribb esetben egyszerűen leesik a helyről a készülék. A nem szándékos lelökés okozói a bejelentések alapján többnyire a gyerekek vagy a kisállatok. Előfordul az is, hogy elemi tényezők, például vihar/huzat vágta be az ablakot és az ablak lökte le, törte be a tévét.
Leggyakrabban előforduló baleseti események
A rosszul elhelyezett, rögzítetlen, vagy rosszul rögzített tévé sajnos potenciális áldozata lehet mindennapi tevékenységeinknek, legyen szó takarításról, szellőztetésről, vagy tőlünk független eseményekről.
A tévé leesik a helyéről
- Ilyen esetekben jellemzően a készülék kijelzője, vagy a kerete törik be, rongálódik:
- pl. a fali konzolra szerelt tévé kijelzője egy porszívóval végzett takarítás közben sérült meg.
Idegen tárgy okozta sérülés
- A bejelentés szerint a férj meg akarta dobni a feleséget a távirányítóval, de ő félrelépett és ezért a távirányító a tv-t találta el, aminek így megsérült a kijelzője.
- Galériáról ledobták az ügyfél számára a távirányítót, az ügyfél kicsit ügyetlen volt, nem tudta elkapni, így eltalálta a tv-t. A baleset eredményeként betört a kijelző és megrongálódott készülék kerete is.
Takarítás közbeni káresemény
- A bejelentés alapján porszívózás, portörölgetés közben hátulról meglökték a tévét, ami előre billent és összetört.
Szobafestés, felújítás
- A készüléket a festés során az ügyfél nem vitte ki a helyiségből, csupán odébb tette a helyéről. Ezt követően a létrával való mozgás során nekiütközött a tévének és a készüléknek betört a kijelzője.
Azok a fránya bútorok
- A ügyfélbejelentés szerint egy szekrényt akartak kinyitni, aminek kicsit erősebben sikerült kicsapni az ajtaját. Az eredmény egy újabb betört kijelző.
Kisgyermek okozta kár
- A kisgyermek el szeretett volna érni egy felsőbb polcot, amihez felmászott a tévé mellé és mászás közben meglökte a készüléket.
- Játék közben a kisgyermek meglökte a komódot, amin a tévé állt. A tévé lezuhant a helyéről, ráadásul ráesett a gyerekre. Szerencsére nem történt személyi sérülés, de a tévé sajnálatos módon több helyen is megrongálódott: betört a kijelző és a keret is megsérült.
A huzat kivágta az ablakot
- A bejelentésben a viharos időt jelölték meg a baleset okaként. A huzat kivágta az ablakot, ami pont eltalálta a komódon elhelyezett tévét és betörte a kijelzőt.
- Szellőztetés közben sérül meg a tévé.
Váratlan, túl nagy erőkifejtésből eredő baleset
- Használat előtt a fülhallgató jack bemenetéhez szeretett volna az ügyfél fülhallgatót csatlakoztatni. Sajnos túl erősen próbálta elvégezni a műveletet, aminek eredményeképpen a jackdugó beletört a portba.
- Az ügyfél nem érzékelte, hogy a tévé bekapcsolódik ezért a kelleténél nagyobb erőkifejtéssel próbálta újra bekapcsolni, ennek következtében eltört a gomb és a mögötte lévő panel is.
A tévé fali konzolra való felszerelése
- Az ügyfél falikonzolra szerette volna felszerelni a tévét, mégpedig egyedül. A felszerelés során kicsúszott a kezéből a készülék, leesett a földre és összetört.
Kisállat lelökte, hozzáért, felugrott, megrongálta a készüléket*
- Kisállat (leggyakrabban macska vagy kutya) felugrott a komódra ahol a tévét tartották és lelökte onnan a készüléket, aminek megsérült a kijelzője.
- A kisállat levizelte a készüléket, ami ezt követően nem kapcsolt be és használhatatlanná vált.
- A házikedvenc összekarmolta a kijelzőt.
* Itt fontos kiemelnünk, hogy kisállatok által okozott káreseményre nem vonatkozik a szerződés! |
Vihar következtében kialakult káresemény **
- Vihar során villámcsapás érte a házat, ezt követően nem kapcsolt be a készülék.
- A viharos szél kivágta az ablakot és lerántotta a tévét a polcról, a készülék leesett és összetört.
** Itt fontos kiemelnünk, hogy ez viharkárnak minősül, amire nem érvényes a szerződés! Az ilyen jellegű károk ugyanis a lakásbiztosítás körébe tartoznak. A jogszabályok értelmében azokat csak kiegészíteni lehet. |
Költözéshez köthető baleseti események
- Az ügyfél a tévét az egyik szobából a másikba szerette volna átvinni. Ketten szállították, kézben. Mozgatás közben az egyik szállító megbotlott és kiesett a kezéből a készülék, ami a földre esett és összetört.
- Költözés során a dobozában elhelyezett televízió leesett a földre, amikor a doboz alja emelés közben kiszakadt.
- Költözés során letették az asztalra a készüléket amit a szél felborított, így a tévé leesett az asztalról és betört a kijelzője.
- Költözés során a tévé készüléket betették a dobozába, amit a földre helyeztek, azonban a doboz felborult és a készülék kijelzője összetört. Ebben az esetben a probléma oka az volt, hogy az ügyfél nem tette be a dobozba a tévé mellé az összes rögzítő/szigetelő hungarocell elemet, ezért a doboz súlypontja megváltozott és eldőlt.
Rögzítő talp és konzol sérülése
- A falikonzolra szerelt tévé leesett a tartószerkezettel együtt. Az ügyfél elmondása szerint a fal túlsó oldalán fúrást végeztek. Ez a körülmény, illetve a falikonzol nem megfelelő felszerelése okozhatta a balesetet.
- A tévé váratlanul lebillent a komódról, mert a tévét rögzítő talp eltört.
A tévé takarítás közbeni mozgatása
- Az ügyfél bejelentése alapján éppen takarítottak, és a készüléket elmozgatták egy ideiglenes helyre, ahonnan az lebillent és megsérült a kijelzője.
Egyéb jellegű hibák
- Az ügyfél bejelentése szerint párja mankóval jár, és egy rosszul megválasztott lépés következményeként megbotlott. Rádőlt a tévére, ami lebillent az állványról és összetört.
Nem baleseti jellegű tévé meghibásodások
A bejelentett nem baleseti hibák 2/3-ad része háttérvilágítás hibára vezethető vissza. Kétségtelen, hogy a tévé rendeltetésszerű használata a készülék állagmegóvásának záloga.
A leggyakrabban előforduló, nem baleseti jellegű hibák:
- csíkok/foltok jelennek meg a TV-n minden behatástól függetlenül,
- tápegység hiba,
- alaplap hiba,
- halvány folt jelent meg a kijelzőn,
- foltos lett a kijelző,
- nincs hang a tv-n,
- nem érzékeli a wifit, bluetooth kapcsolatot,
- nem veszi a jelet a távirányító,
- hang van, kép nincs, ami a legtöbb esetben háttérvilágítás problémára utal ,
- se kép, se hang nincs,
- különböző helyeken foltok jelennek meg (háttérvilágítás),
- nem kapcsol be a készülék,
- egyes helyeken sötétebb a kijelző,
- digit modul meghibásodás,
- SCART, HDMI, USB foglalatok nem működnek, hibásak.
A tévé meghibásodása, sérülése mögött álló okok összefoglalása
A baleseti garancia megkötésével szerencsére megkímélhetjük magunkat a nagyobb veszteségtől, azonban, ahogyan azt a fentiekből láthatjuk, egy kis odafigyeléssel, körültekintő, megfontolt döntésekkel megelőzhető a balesetek jelentős százaléka. A tévé állagmegóvásának első lépése tehát az, hogy felelős fogyasztóként bánunk a készülékkel.
- A tévé biztonságos elhelyezése nem egyenlő azzal, hogy feltesszük egy komódra, állványra, szobabútorra, asztalra.
- Ne helyezzük a készüléket közlekedési útvonalakra, vagy azok közvetlen közelébe.
- A tévé kábeleit mindig rejtsük el, nemcsak esztétikai, de balesetmegelőzési okokból is.
- A televízió készüléket minden esetben gyermekek és házikedvencek számára nem elérhető helyre tegyük.
- A fali konzol kitűnő megoldás lehet, de csak abban az esetben, ha a konzol biztosan tart.
- A tévé elmozgatása minden esetben körültekintően történjen, tervezzük meg, hogy hova fogjuk tenni a tévét, és győződjünk meg arról, hogy ideiglenes helyén nem eshet benne kár.
- Költözéskor a tévét közvetlenül a helyéről való eltávolítás után a saját dobozába helyezzük vissza, a hungarocell elemekkel együtt, ezek hiányában gondoskodjunk a megfelelő törésvédelemről.
- A lakásbiztosítás megkötésekor térjünk ki az elemi kár okozta lehetséges következményekre is, hiszen a baleseti garancia nem terjed ki az elemi kár okozta meghibásodásra.
- Takarítás közben a tévé környékén mindig óvatosan bánjunk a takarítóeszközökkel, ne bízzuk a véletlenre a készülék biztonságát.