Karácsonyi fények biztonságosan
Az ünnepi időszaknak már évek óta látványos velejárója a karácsonyi díszkivilágítás. Kezdetben volt a klasszikus karácsonyi égősor, hagyományos, becsavarható színes égőkkel, folyton összegabalyodó vezetékekkel, amit hiába tettünk el az előző karácsonykor rendben összetekerve, egy év alatt mégis mindig valami történt vele, mert Szenteste délelőttjén rá kellett jönnünk, hogy a karácsonyfa lábának befaragása után ismét bogozhatunk.
Karácsonyi díszkivilágítás kívül-belül
Az utóbbi évtized, és a keresletre épülő választék egyfajta sportágat formált a karácsonyi fénydekorációkból. Kültéri és beltéri használatra szánt, kis fogyasztású LED-égősorok hatalmas választéka szerezhető be manapság akár az utolsó pillanatokban is. Az elsősorban kertvárosi műfaj az évek folyamán a társasházakba is szépen belopózott.
Beltéri fényfüzérek
A beltéri világító ablakdíszek mellett egyre több helyen látni a kültéri, például:
- ereszcsatornán,
- a háztető vonalain,
- vagy éppen a kerti növényzeten végigfutó fényfüzéreket,
- jégcsap és más mintájú égősorokat,
- sőt mindezt már megvásárolhatjuk intelligens verzióban is, amely akár a kedvenc Spotify zenéinkre is villoghat.
Igaz, ezek már jóval biztonságosabbak mint a házilag barkácsolt, színesre festett, sorbakötött százaségők, de azért itt sem árt betartani néhány alapszabályt.
Csak és kizárólag megbízható, ellenőrzött helyről vásároljunk! Lehet, hogy az ilyen-olyan vásárokon, utcán beszerezhető fényforrás olcsóbb, azonban a fogyasztóvédelmi tapasztalatok alapján a legtöbb bizonytalan helyről vásárolt termék élettartama rövidebb, és hamarabb kapnak zárlatot, okoznak balesetet.
- Minden egyes terméknek rendelkeznie kell a CE jelöléssel, amelyből tudhatjuk, hogy az égősor megfelel a hatósági követelményeknek.
- Figyelni kell arra is, hogy semmi esetre se cseréljük fel a kültéri, illetve a beltéri használatra szánt égősorokat, hiszen csak a külső használatra tervezett égősor anyaga vízálló.
Színpompás karácsonyi külterek
Kültéri világításnál ne feledkezzünk meg arról, hogy védenünk kell az elektromos csatlakozásokat a csapadéktól, és nem elég, ha belecsavarjuk az összedugott csatlakozót egy nejlonszatyorba. Bármelyik barkácsáruházban beszerezhetőek az erre a célra tervezett műanyag, szétnyitható vízhatlan dobozok, amik biztosítják a száraz csatlakozást. A kültérbe ajánlott dekorációs világító füzérek szerkezeti kialakítása olyan legyen, hogy a víz ne tudjon befolyni az aktív részekhez. Ellenőrizzük, hogy a csatlakozó dugalj a megszokott masszív kivitelű legyen. Ha a fényfüzért kültéri használatra szánták, akkor a lapos csatlakozódugó nem véd a vízbehatolás ellen. Külső térben pedig csak vízbehatolás ellen védett csatlakozó dugalj használható! Fontos tudni még, hogy a szabadtéri használatra szánt, nem adapteres fényfüzér vezetékének a szigetelése kizárólag gumi lehet!
A kültéri fényfüzérek használatához a legtöbbször hosszabbítóra is szükségünk lehet. Itt is nagyon fontos szempont, hogy ebből is kültéri változatot vegyünk. Ha az évekkel ezelőtt vásárolt lámpákat vagy a régi hosszabbítót szeretnénk a kertben használni, akkor bizony elengedhetetlen a szigetelés ellenőrzése is. Apróságnak tűnik, de az sem mindegy, hogy a kerti világítás zsinórjait, vagy a talajon lévő elemeit hogyan rögzítjük. Fontos, hogy ezek ne akadályozzák a közlekedést, ne lehessen bennük elesni. A kültéri munkát lehetőleg olyan villanyszerelőre bízzuk, akinek kellő tapasztalata van, mert egy rosszul kivitelezett kötés, csatlakozás amellett, hogy balesetveszélyes, más gondot is okozhat.
Karácsonyi dekoráció és a háziállatok
Az is előfordulhat, hogy a műanyagból készült termékeket – valamint a töméseket, szigeteléseket – a kutyánk, macskánk szétrágja. Persze ugyanez a kissé romboló háziállat egyéb háztartási vagy szórakozató elektronikai eszközünkben is kárt tehet, de szerencsére azoknál lehetőségünk van baleseti garanciát kötni a készülékeinkre. Így a komolyabb anyagi károk elkerülhetőek. A balesetveszélyen kívül fennáll a beázás és a rövidzárlat veszélye is. Ne feledkezzen meg a tűzvédelmi szempontokról sem, mivel a száraz avar, a lehullott tűlevelek vagy az elszáradt gallyak könnyen meggyulladnak!
Kültérre választhatunk napelemmel működő verziót is, ami biztonságos és energiatakarékos, de persze drágább megoldás is egyben.
Otthon, fényes otthon
A beltéri füzérek elhelyezésénél szintén érdemes figyelembe venni a tűzvédelmi és gyári előírásokat, azonban itt –mivel száraz, védett helyen vagyunk – már könnyebb dolgunk van.
- Ne vásároljunk szemmel láthatóan vékony vezetékből készített fényfüzértm
- Főként, ha azt adapter nélkül, közvetlenül a villamos hálózatra lehet csatlakoztatni.
- Ne legyen olyan nyílás a terméken, amelyen keresztül a feszültség alatt álló rész kézzel megérinthető!
- A vezeték csatlakozások legyenek tehermentesítve húzás és csavarás ellen (nem elfogadható, ha lötyög a vezeték a villogtató/egyenirányító egységben, mert az előbb-utóbb kiszakad).
- A cserélhető típusú fényforrásokat tartalmazó fényfüzérek esetében az a megfelelő, ha a fényforrást csak egy kissé erőlködve lehet kihúzni a lámpafoglalatból, illetve visszadugni a helyére.
- Ha a fényforrásokat a lámpafoglalatokban bedugott állapotban könnyen körbe lehet csavarni, vagy a foglalatérintkezőket kivett fényforrás mellett a lámpafoglalatokból könnyen ki lehet tolni, akkor a világítás feltehetően nem felel meg a biztonsági követelményeknek.
A beltéri fénydíszek elhelyezésekor sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy kisgyermekek és háziállatok ne érhessék el azokat, hiszen ez komoly biztonsági kockázatot rejt magában!