Az ünnepek digitális oldala

/ december 20, 2019/ Tanácsadás

Véget ért a karácsonyi vacsora, szerencsés esetben mindenki megúszta a rénszarvasos pulcsi viselését, lezajlott az ajándékozás. Széttépett csomagolópapírok mindenütt, csillogó vagy éppen csalódott szempárok mind-mind az ajándékokat vizsgálják, van aki kitörő örömmel, mások ugyanezen örömöt mímelve futtatják át fejükön a kérdések valamelyikét: Miért pont ezt? Hiába magyaráztam, hogy mit kérek? Úgy örülök, de miért nem működik? Az alábbi cikkben megvizsgáljuk,  hogy a digitális ajándékok esetében, mely kérdés felbukkanásánál mi a teendő.

Az ajándékozás digitális oldalával inkább önként szembesüljünk előzetesen, mint utólag, kényszerből.

Miért pont ezt? 

Bizony előfordulhat, hogy bár az ajándékozót jó szándék vezérli, valahogy mégis melléfog. Talán mert nem olvasta el figyelmesen a kívánságlistát, esetleg olyan dolgot kellett vásárolnia, ami számára teljesen idegen, így nem tudta milyen különbségek vannak az ajándékba vásárolt és a vágyott darab között. 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint az ünnepek során gyakran vállalják azt is bizonyos cégek, hogy a megajándékozottnak nem tetsző, de egyébként kifogástalan terméket cserélik vagy épp annak árát visszatérítik, ugyanakkor ez nem kötelezettségük. Éppen ezért erről érdemes mindig külön érdeklődni, és mielőbb utánajárni, legfőképp, mert ilyen esetben ennek határidejét és feltételeit a forgalmazó, kereskedő szabja meg.

Nem a digitális ajándék a lényeg, hanem a nyugta

Amennyiben a termék valóban hibás, akkor kérhetjük annak javíttatását vagy cseréjét. Két dologra is oda kell figyelnünk amikor visszaviszünk valamit egy kereskedőhöz.

Az egyik, hogy a vásárlást igazoló nyugta rendelkezésünkre kell, hogy álljon, mert csak ezzel tudjuk érvényesíteni szavatossági vagy jótállási igényünket. 

A személyes, vagy digitális ügyintézéshez mindenképpen szükség van a vásárlást igazoló számlára, nyugtára.

A másik, hogy minden egyes új termék esetében a vásárlástól számítva két éven belül érvényesíthetjük a kereskedővel szemben a jogainkat, ha az árucikk meghibásodott.

Ebből a két évből azonban az első hat hónapban vagyunk csak igazán védettek:

  • Ha fél éven belül megy tönkre a termék,
    • akkor ugyanis az eladónak kell bizonyítani azt, hogy ő még hibátlan árucikket adott el.
  • Azaz, csak akkor nem köteles teljesíteni igényünket, ha kimenti magát például egy független szakvéleménnyel,
    • ami igazolja, hogy a hiba oka – ilyen például a nem rendeltetésszerű használat – a vásárlást követően keletkezett.

Amennyiben értékesebb ajándéktárgyról van szó, érdemes kiterjesztett garanciát kötni rá, hiszen gyakori, hogy sokszor a gyári garancia lejárta után néhány nappal hibásodik meg a termék. 

A már említett szavatossági igények a karácsonyi időszakban leárazott, akciós termékekre is vonatkoznak. Akkor, ha a vásárláskor a vevő nem tudott a hibáról. A kereskedők kötelesek figyelembe venni a fogyasztók akciós termékekre vonatkozó minőségi kifogásait is. 

Digitális ajándék online vásárlásra is vonatkozik a visszavétel?

Webáruházban történt vásárláskor a kereskedők jogszabályi előírások alapján a jótállási, szavatossági igények intézése mellett kötelesek meghatározott időszakon belül a minőségileg hibátlan termékeket is visszavenni. A vásárló a termék átvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül visszaküldheti a terméket a kereskedőnek. Egyre több webáruház vállal önkéntesen hosszabb, akár 30 napos elállási időt is, fontos tudni azonban, hogy az elállási idő elsősorban a termék kipróbálását szolgálja. 

Általános tévhit, hogy:

  • bármilyen terméket három napon belül, minden további nélkül visszavihet a fogyasztó a kereskedőhöz, illetve
  • visszakérheti annak vételárát.

Amennyiben olyan termékről van szó, amely az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet mellékletében szerepel, – például háztartási gépek, televíziók, okostelefonok 10 000 Ft eladási vételár felett-  és a fogyasztó a termék hibája miatt csere iránti igényét 3 munkanapon belül érvényesíti, úgy a kereskedő köteles kicserélni az adott terméket. Egyéb esetben nem. A kötelező jótállás időtartama egy év. 

Ünnepi balesetek

A digitális ügyintézéshez néha csupán elég a Business Box online ügyfélszolgálatát igénybe venni.

Bár láthattuk, hogy a Karácsonyt követően szeretett ajándékunkat még jó ideig védi a gyári garancia, manapság egy-egy nagy értékű fogyasztási cikk esetében érdemes a balesetekre is gondolni. Egy jó időben megkötött baleseti garancia megóvhatja a karácsonyi időszak örömét akkor, amikor a már tinédzser gyermekünknek egy drága mobiltelefont, vagy a nagyinak értékes háztartási gépet ajándékoztunk, ami bármikor leeshet, megsérülhet, eltörhet.