Digitális kollégák és a biztonság, Home Office-ban
Azok számára, akik eleve otthonról dolgoznak, vagy a munkahelyükön virtuális munkakörnyezetben tartják a kapcsolatot a projektekben résztvevőkkel, nem annyira idegen a jelenlegi helyzet. Azok számára azonban, akiktől mindez távol áll, nem egyszerű megszokni azt, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva a digitális „kollégák”, azaz a laptopok, tabletek, okostelefonok teherbírásának, sem pedig azt, hogy az egész életük fenekestől felfordult. Amikor dolgozunk, magától értetődő, hogy nem foglalkozunk otthoni dolgokkal. Hiszen, dolgozunk. Nem ugrunk haza mosogatni, vagy feltenni az ebédet, és azért sem, hogy a mosógépből a szárítógépbe átpakoljuk a ruhákat. A gyerekek iskolában, óvodában vannak, nem igénylik állandó felügyeletünket és nem hozzánk fordulnak a problémáikkal. A kényszerű home office éppen ezért nagyon is kényelmetlen és feszült szituációkat eredményezhet. Nézzük hát, hogyan tehetjük egyszerűvé azt, ami bonyolultnak látszik, és hogyan óvhatjuk meg mindeközben magunkat és extra terhelésnek kitett digitális eszközeinket.
A digitális kollégák biztonsága
A kiélezett helyzetre való tekintettel ez az az időszak, ahol számítani kell a digitális eszközök intenzívebb terhelésére, ezért mindenképpen ellenőrizni kell, hogy mikor jár le a gyártói garancia. Ha még legalább 60 nap hátra van a jótállás határidejéből, azonnal reagálnunk kell. A kiterjesztett garancia szerződés megkötésével biztosíthatjuk azt a gondoskodó környezetet magunknak és eszközeinknek, ami hosszú távon is túlélhetővé teszi a globális válsághelyzetet.
Ebben az időszakban azt sem tehetjük meg, hogy félvállról vegyük eszközeink biztonságát. A kényszerű összezártságban adódhatnak feszült helyzetek, és természetesen Murphy sem alszik. Nem engedhetjük meg magunknak tehát, hogy egy váratlan vis major ellehetetlenítse az internet elérését, az otthoni munkát, és a digitális tanulást. A baleseti garancia minden esetben támogató háttérként áll mögöttünk, ám itt szintén ügyelni kell a 60 napos átfutási időre.
Hogyan alakítsunk ki otthon a digitális munkarendet?
A kihívás első szintje, hogy a korábban leginkább szórakozásra használt digitális eszközökből kell munkaképes gépparkot varázsolni. Az elavult, vagy „beteg” gépekkel ez nem megoldható még rövidtávon sem. Azok a családok, ahol mind a szülőknek, mind a gyerekeknek a rendelkezésére áll egy-egy saját laptop, okostelefon, vagy desktop könnyebben tudnak alkalmazkodni. Ott azonban, ahol a keretek szűkösek, a család és a baráti kör sem tud beszállni egy-egy kölcsön géppel, bizony a második szinten, azaz időbeosztáson múlik minden.
Miért fontos az időbeosztás?
A válasz egyszerű: a szülők és a gyerekek is dolgoznak, tanulnak. Ha nincs elég rendelkezésre álló digitális eszköz, akkor kizárólag az időbeosztással lehet megoldani azt, hogy kivétel nélkül mindenki hatékonyan tudja elvégezni a munkáját. Éppen ezért nem szabad afféle pótszabadságként, kibővített tavaszi szünetként gondolni a jelenlegi helyzetre. Ha a gyerekek lemaradnak a tanulásban, az minden, csak nem jó.
Ugyanez a helyzet azokkal a szülőkkel, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy tudnak otthonról is dolgozni. Fontos tudatosítani magukban, hogy nem szabad félvállról venni a digitális tanulást, és másodrendűvé degradálni a gyerekek internetelérését. Valóban a szülők a családfenntartók, de ez nem mehet az oktatás-tanulás rovására. És ez az egyik legfőbb oka annak, hogy miért fontos az időbeosztás.
- Ha a szülők számára a home office lehetősége nem adott, akkor bizony át kell engedni a digitális kollégák elérését a gyerekeknek; legalábbis a tanulás idejére mindenképpen.
- Elő kell készíteni számukra az otthoni tanulás tárgyi és gyakorlati feltételeit, beleértve a zavartalan, nyugodt környezetet, a gépeket és szoftvereket.
- Az időbeosztást a gyerekeket bevonva készítsük el, és hagyjunk időt mozgásra, játékra is.
- Ha nincs elég számítógép otthon, azt mindenképpen jelezzük az iskola felé.
Hogyan óvhatjuk meg a digitális kollégák épségét?
Mivel a szokottnál nagyobb terhelésnek vannak kitéve az okostelefonok, laptopok, desktopok, tabletek, mindenképpen biztosítani kell számukra a megfelelő fizikai védelmet. Ez a harmadik szint.
Ennek fényében gondoskodjunk arról, hogy legyen otthon elegendő:
- védőtok,
- fólia,
- kijelzővédő üveg,
- laptop emelvény,
- okostelefon és tablet tartó,
- mikrofonos fülhallgató,
- a digitális eszközök tisztítására szolgáló:
- mikroszálas törlőkendő,
- antibakteriális képernyőtisztító.
Az internet korában szerencsére mindezek beszerzése nem okozhat gondot, sőt, az aktuális helyzetre való tekintettel sok helyen most akciós áron lehet megrendelni és házhoz szállíttatni mindezeket.
A család digitális védelme
Ez most nem az az időszak, ahol puszta eltiltással megvonhatjuk a digitális tér elérését a gyerekektől. Fel kell készülnünk azonban arra is, hogy az internetes rémhírek, álhírek, a hangulatgerjesztésre kihegyezett közösségi oldalak ne keltsenek bennük szorongást, pánikot. (Ennek előfeltétele persze az, hogy mi magunk is megőrizzük a nyugalmunkat.) Éppen elég számukra feldolgozni és megszokni az önkéntes izolációt és az otthoni tanulást, az iskolatársak, barátok, családtagok hiányát.
Felügyeljük azt, hogy milyen oldalakhoz férhetnek hozzá – különös tekintettel a social media és videómegosztó oldalakra! – és szorgalmazzuk tanulás után az offline, vagy mondhatni analóg kikapcsolódási lehetőségeket.
Kezeljük a helyzetet egyfajta különös ajándékként: itt a lehetőség, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatot egymással és a gyermekeinkkel, amit eddig nem tehettünk meg a rohanással teli hétköznapokban, arra most ez a némileg lelassult világ lehetőséget ad.