Mosogatógép vagy kézi mosogatás?
Ültem a radiátoron, közvetlenül a konyhaablak előtt, és a párkányon sorakozó cserepes orchideáim fölött fásultan bámultam ki a szürke délutánba. Ősz volt és a férjem egyébként nagy becsben tartott, tradicionális szülinapi bulijának napja. Nyolc barátunkat hívtuk meg magunkhoz, és én remekelni akartam. Életemben először sikerültek igazán zamatosra a szalonnacsíkokba tekert, harsogósra párolt zöldbab-kötegecskék, ismét hatalmas sikert arattak a füstölt sajtkrémmel és avokádóval tálalt mini lángosaim, nem beszélve a diós és mákos hókifliről, amelynek titkos receptjét még régi szomszédasszonyom, egykori pótnagymamám árulta el nekem. Szóval az este pazarul sikeredett. Aztán a barátok elégedetten, kivirulva és a jóféle boroktól önfeledten vihorászva taxiba ültek, a férjem elment lezuhanyozni, a nagy viháncolásban ugyanis az ölébe ömlött egy pohár vörösbor. Én pedig – ahogy említettem – ücsörögtem a radiátoron, és farkasszemet néztem a tengernyi mosogatnivalóval. Még várt rám a mosogatás…
Tájkép csata után
„Minek főzni, ha úgyis megesszük?” – jutott eszembe egy öntörvényű barátnőm mondása, és életemben először egyetértettem vele. Tudtam, hogy még a férjemmel együtt is vagy két órába fog telni, amíg a rengeteg tányért, tálat, mártogatós-tálkát, evőeszközt, boros- meg üdítős poharat, porcelán kávéscsészét ketten elmosogatjuk. Mert másnap reggelre hagyni, na, az maga a megtestesült rémálom. Ki akar egy raklapnyi agyonszáradt csetresre ébredni?
Megfizethető luxus
Mire a párom kijött a fürdőszobából, bennem már megszületett a döntés. „Te apa, veszünk egy mosogatógépet.” Néztük egymást, pillantása a mögöttem sorakozó orchideákra tévedt, azután a konyhára, amely abban a pillanatban leginkább egy második világháborús harci övezetre hasonlított. A tekintete együttérzővé olvadt, nem szólt semmit, csak bólintott. Másnap meg is lett az új konyhai csodánk. Nem vettünk nagyot, természetesen előtte lemértük, mekkora fér el kényelmesen a nem túl nagy konyhánkban. Pár napon belül kihozták és beszerelték. Azt hittük, óriási érvágás lesz a pénztárcánknak, mivel egy mosogatógép valahogy olyan „luxusnak” tűnt számunkra. De vásárlói garanciával vettük meg, hogy anyagilag is biztosra menjünk, és mindössze néhány hét alatt arra is rájöttünk, hogy a mosogatógép életünk egyik legjobb befektetése volt.
Ráadásul még csak nem is azért, mert megszabadultunk a mosogatással együtt járó, állandó macerától. Ha csak ketten vagyunk otthon, egy-egy étkezés után a felhalmozódott mosatlan külön nem is tűnik soknak. De együtt! Kiderült, hogy az, amiből a legtöbbet spóroltunk meg a mosogatógéppel: az idő. Elképesztő, hogy milyen kényelmes evés után csak gyorsan lecsapatni és bepakolni a gépbe a tányérokat, evőeszközöket, és már húzunk is valami jó kis filmet nézni, vagy az erkélyen borozgatni, beszélgetni. Mert így marad rá időnk. És az sem tragédia, ha „összevárjuk” egy-két napig, amíg a gép tele lesz, és csak akkor kapcsoljuk meg. Érzékelős gépünk van, pontosan felméri indításkor, mennyire koszosak az edények, mi van erősebben rászáradva, és akkor egy kicsit nagyobb fokozaton mos. A lényeg, hogy a mosogatás végére mindig, minden tiszta lesz.
Mosogatás közben törnek az edények
A minap megint ültem a konyhánkban, az orchideák mellett (az egyik új bimbókat hozott), hallgattam a mosogatógép duruzsolását, kávéztam, és azon merengtem: vajon miért hiszik még mindig annyian, hogy egy ilyen gép luxus? Egy kicsit meggugliztam a dolgot, és megtudtam, hogy majdnem 150 évvel ezelőtt jutott az eszébe egy tehetős, Chicagói polgárasszonynak, Josephine Cochrane-nek, hogy egy mérnökkel együtt megalkossa a történelem első mosogatógépét. Egyszerűen azért, mert egy nagy vacsora után, amit a férjével adott, elege lett belőle, hogy a konyhalányai mosogatás közben egymás után törték ripityára a méregdrága porcelánt. Szóval, ma azért élhetünk a mosogatógép „luxusával”, mert másfél évszázada egy nőnek elege lett. Épp, mint nekem a párom szülinapi vacsorája után.
Akkor mitől is olyan nagy luxus ez?