Valóban a 3D megjelenítésé a jövő?

/ június 16, 2020/ Egyéb, Inspiráló

Manapság szinte napról napra új trendek jelennek meg életünk minden területén. Technológiák jönnek-mennek, de van ami marad és a hétköznapjaink részévé válik. E technológiák tündöklése mögött évtizedek munkája áll, ám a bukás nem feltétlenül végleges. Sokkal inkább az új irányt mutatja, amerre továbbfejleszthető a technológia. Nincs ez másként a 3D megjelenítéssel sem. A mai felnőtt generáció talán még emlékszik az első, úgynevezett panoráma moziélményre, amit a Budapesti Vidámparkban élhetett át. Volt ott minden, az akkor még nálunk nem ismert ciklon rendszerű hullámvasúttól a helikopteres túráig a Grand Kanyonban. Nem kellett hozzá 3D szemüveg, hiszen valójában nem 3D-ben vetítették a filmet, csupán a gömbformájú kupola és a speciális kamerabeállítások adták az élethű 3D élményt. Az akkori lassabb és kevésbé technológiafüggő 1980-as évek hétköznapjaiban élők számára hihetetlen élmény volt a panorámamozi, és bizony volt, aki rosszul lett a látvány okozta hatástól. Ma pedig már teljesen természetes, hogy 3D filmekre veszünk jegyet a moziban, hogy a CGI soha nem látott mélységbe és magasságba repít, és olyan történeteket is láthatunk élethűen megelevenedni, melyeket korábban éppen a technológiai hiányosságok miatt nem lehetett filmre vinni. A 3D azonban többet jelent a moziélménynél.

A 3D megjelenítés igénye az élet szinte minden területén felbukkan a tervezés, a vállalkozások, a tudomány, az oktatás, tanulás és persze a játékfejlesztés is sokat profitál belőle.

3D biztonság

Minden érzékeny technológia feltétele a biztonság, melyet nevezhetünk akár 3D biztonságnak is, hiszen minimum három összetevő együttműködésében valósulhat csak meg teljes értékűen.

  1. Az ember maga, és a felelős fogyasztói szemlélet.
  2. A fizikai eszköz informatikai biztonsága.
  3. A fizikai eszköz karbantartása, és élettartamának maximalizálása, azaz a vásárlói gondoskodás keretében megkötött kiterjesztett garancia és baleseti garancia.

A grafikai tervezés

Magas színvonalú fotorealisztikus grafikákat láthatunk lépten-nyomon, ha felugrunk a világhálóra. Vannak olyan hihetetlen ügyességgel rendelkezők, akik néhány ceruza, toll, ecset, festék és egyéb rajzeszközök segítségével is képesek olyan rajzot, festményt készíteni, melyről végül nem lehet megállapítani, hogy fotó-e vagy sem. A 3D grafika azonban nem ezt a különleges képességet jelenti. 

A grafikai tervezés már túlmutat a szabadkezi rajzon, még akkor is, ha képesek vagyunk akár szabadkézzel is fotorealisztikus rajzot, festményt készíteni.

A projekt lényege, hogy:

  • A tér valósághű képét tükrözi, például láthatjuk, hogyan fog kinézni álmaink háza, vagy kertje.
  • Már a megvalósítás előtt képet kaphatunk arról, hogy a különböző textúrák, természetes és mesterséges fények hogyan működnek együtt, és
  • ami a legnagyszerűbb: a 3D grafikai tervezés során bármely paramétert megváltoztathatjuk.
  • Ennek köszönhetően még az építkezés, átépítés előtt játszhatunk a térrel, és
  • nem utolsó sorban rengeteg pénzt takarítunk meg azzal, hogy abba a végeredménybe fektetünk, amiben valóban élni szeretnénk.

A 3D grafikai tervezéssel információt kaphatunk arról, hogy valójában hogyan fog kinézni egy adott épület, bútor, kert, de még a mérnökök is profitálhatnak belőle, legyen szó akár autóalkatrészek, gépek megtervezéséről.

A mozgás megjelenítése

A 3D megjelenítés másik ismert trendjét tapasztalhatjuk meg a mozikban és azokban a természetfilmekben, amiket például a National Geographic csatornáján láthatunk.  A méltán népszerű és elismert David Attenborough nemrégiben forgatott új sorozatát is 3D technológiával vették fel. Amellett, hogy a sorozat adásba ment, elkészült a sorozat werkfilmje is, ami bemutatja, hogy maga a 3D felvétel és az utómunkálatok mennyire érzékeny folyamatok. A mozgás megjelenítése azonban nem a mozi és filmek kiváltsága. 

A moziban egyre többen élvezik a 3D megjelenítés nyújtotta előnyöket.

A mozgás valójában egy adatfolyam, amit:

  • a szemünk továbbít az agyunknak,
  • ami feldolgozza, majd lefordítja ezt az adatot,
  • és ennek a folyamatnak az eredménye a 3D látás képessége.

Ahogy arról már korábban említést tettünk egy a HDR-ről szóló cikksorozatunkban, az emberi látás rendkívüli jelfeldolgozó képességét mindeddig nemigen volt képes visszaadni a technológia. Most azonban elérkeztünk ahhoz a fordulóponthoz, hogy akár egy mobiltelefonnal is készíthetünk olyan videót, ami mind mélység-élességében, mind színeiben hihetetlen pontossággal megközelíti a valóságot. 

A 3D megjelenítés egy többrétegű leképezés eredménye, mely:

  • Különböző színeket, árnyalatokat, szögeket és mélységeket képes visszaadni, és
  • mindez akkor sem vész el, ha a felvétel tárgya mozgásban van.

Túl a szelfiken és a mozin a 3D mozgás megjelenítése az előzetes tesztelés lehetőségét adja, melynek segítségével:

  • valósághű pontossággal megtervezhetünk akár egy speciális műtétet,
  • majd az azt követő mozgásszervi rehabilitációt,
  • egy felhőkarcoló várható kilengését egy 5-ös erősségű földrengésre, vagy
  • modellezhetjük egy műhold röppályáját a Földtől a Jupiterig.

A textúra

Egy olyan világban élünk, ahol a látvány tartja életben a piacot. Ma már nem elég kitenni egy póló, kabát, vagy cipő képét a webshopba. A 3D termékmodellek létrehozásában kiemelkedő szerepe van – természetesen a mozgás mellett – a textúra élethűségének.

A 3D termékmodell egy olyan kép, amelyet:

  • Egy sokszögű modellre alkalmaznak átfedéssel,
  • hogy a modell textúrája, felületének változatossága, az élek, szögek és domborulatok, valamint a kívánt színhatás megjeleníthető legyen.

A 3D tervezés a termékmodell létrehozásának és megjelenítésének fontos szakasza, amely lehetővé teszi, hogy egy térfogat-objektum felületéhez bizonyos paramétereket és tulajdonságokat adjon. Ennek eredménye a valós objektumhoz való szinte meghökkentő hasonlóság.

A 3D textúrák fontosságát valószínűleg a játéktervezők és a gamerek ismerik a legjobban. Ugyanakkor az élethű animáció mellett még mindig töretlen a népszerűsége az úgynevezett pixelart játékoknak.

A pixelart játékok sokak számára jelentenek igazi élményt, és még azok is a híveivé váltak, akik egyébként a 3D játékokat preferálják.

  • A Minecraft, a Stardew Valley, a Terraria, ha nem is örökre, de hosszú ideig képes volt maga mögé utasítani az olyan játékokat, mint akár a Fortnite, God of War, vagy a Last of us, és még a megátalkodott CGI és battle royal hívők szívét is elrabolta a retro feeling.
  • Hasonlóképpen a látvány és a játékmechanika dicséretét zengi a Blizzard máig szinte töretlen népszerűségű MMORPG-je, a World of Warcraft, ami megjelenésének idején korszakalkotónak számított a megjelenítés és a textúrák területén.

A 3D virtuális eszköz

Ez bőven több mint a 3D renderelés iparának szokásos felfogása, hiszen a 3D technológia legfejlettebb funkcióját képviseli, és rengeteg kézzelfogható, hétköznapi szinten érdemben alkalmazható előnnyel és haszonnal rendelkezik.

A tervezéstől a megvalósításig szerepet kap a virtuális és kiterjesztett valóság, illetve már a minőségbiztosításban és ellenőrzésben is használjuk.

  • Ezek egyike például az úgynevezett 3D virtuális túra, melynek előnyeit az oktatástól a munkán keresztül a turisztikáig ezerféle területen élvezhetjük.
  • A hordozható mobileszközök lehetővé teszik, hogy a fizikai jelenlétünk nélkül is megnézzük azt, amit akarunk és meghozzuk a döntéseinket.
  • A 3D-s virtuális túrák az információkat vizuálisan, szöveg nélkül reprezentálják, ez lehetővé teszi a megtekintők számára az összes érdekes részlet megvizsgálását, és annyi időt tölthetnek az adatok megfigyelésével, helyszíni elemzésével, amennyire szükségük van.
  • Emellett sok cég a virtuális túra, mint hirdetési eszköz előnyeit használja fel termékei népszerűsítésére.

Ennek a nemrégiben lezajlott pandémia idején volt kiemelkedő jelentősége, hiszen számos vállalat és cég csak ezzel a módszerrel volt képes életben tartani a vásárlók érdeklődését. A továbbiakban azok, akik felismerik a 3D túrákban rejtőző lehetőséget, modern vállalatként pozícionálhatják magukat.

A csúcstechnológiát alkalmazva egy korlátlan időtartamú, jövedelmező befektetést tudhatnak magukénak, hiszen:

  • a virtuális túra egész évben, a nap bármely szakaszában elérhető a látogatók számára,
  • azaz a vállalat javára működik.

Ez a trend lesz várhatóan a 3D technológia csúcspontja business vonalon.