Mutasd, milyen a hűtő, megmondom ki vagy!

/ június 30, 2020/ Hűtőszekrény

Az egyik közeli barátunk a válása után “lefagyasztotta” a bánatát. Szinte szó szerint, ugyanis egy vadonatúj hűtőszekrény vásárlásába fojtotta. Az új, kis lakásának még apróbb konyhájába valami érthetetlen búfelejtő, vagy öröm-shopping indokkal megvette a fellelhető legnagyobb, legdrágább és legfeketébb (!) frigót. A férjem egyszer megjegyezte, hogy a hűtő pont úgy néz ki, mint a Star Warsból a Halálcsillag. Tény, hogy a barátunk gyerekei rendkívüli módon élvezték, és ennek örömére folyton nyitogatták, illetve égrepesztő kuplerájt hagytak a belsejében. Én bevallom, kicsit féltem tőle. Bemész a konyhába, és ott terpeszkedik egy hatalmas, fekete izé, eluralja a teret. Aláírom, hogy dizájnosan nézett ki, oké, de valahogy nem illett oda. És három Túró Rudiért, meg egy csomag dobozos sörért szerintem kár is volt ekkora felhajtást csinálni. 

A hűtő színe, elosztása, mérete pontosan elárulja, hogy milyen háztartást visz.

A hűtő kiválasztása

A konyhai hűtőszekrény kiválasztása nem véletlenül áll minden új, vagy régi-új lakásba költöző család, pár vagy szingli dilemmáinak középpontjában. Fridzsiderből ma már elképesztően impozáns a választék, épp ezért nagyon fontos, hogy tényleg a nekünk leginkább “testre szabottra” bökjünk rá az üzletben, és még akkor is kizárólag kiterjesztett vásárlói garanciával vegyük meg, mert az ördög bizony nem alszik. Egy ilyen “élet-meghatározó” háztartási gépnél pedig biztosra kell mennünk.

Jegesen is kecses legyen az új hűtő

Először is azt kell eldöntenünk, hogy szabadon álló vagy beépített hűtőt szeretnénk. Ez utóbbi olyan szépen, észrevétlenül beágyazódik a konyhabútorba, hogy kívülről csak egy szekrényajtónak látszik. Trendi, de a többség mégis a különálló fridzsidert választja, valószínűleg a praktikum miatt (ezt költözésnél tovább lehet vinni), és dizájn okokból is.

  • egy tűzpiros, ötvenes éveket idéző retro modell,
  • vagy egy szép, krómacél darab igazi dísze lesz a konyhának,
  • ez utóbbinál tanácsos valódi krómacélt vásárolni, nemcsak olyan színűt,
  • az igazin ugyanis nem látszódnak meg a karcolások. 

A különálló hűtőszekrénynél három nagyon fontos szempontot kell figyelembe vennünk:

  • a méretét,
  • a fogyasztását
  • és azt, hogy kombinált legyen-e, vagyis legyen-e benne beépített fagyasztó.
  • egy átlagos, 3-5 tagú családnál ez utóbbi hűtő jön be a legjobban, hiszen nagyon praktikus és helykímélő, nem kell külön mélyhűtő.
  • a kombináltból lehet már kapni kétkompresszoros verziót is:
    • ebben a fagyasztó a nagyobb kapacitásnak köszönhetően képes azonnal, gyorsan lefagyasztani a belepakolt ételt,
    • sőt, a hűtő és a fagyasztó részt akár külön-külön is lehet vezérelni, vagy lekapcsolni.

A fogyasztás sem mindegy, hiszen a hűtő egy olyan háztartási gép, amely éjjel-nappal működik. Tehát ha nem akarunk a szívünkhöz kapni a villanyszámlától, tanácsos energiakímélő modellt választani.

A hűtő mérete és energiafogyasztása sokkal többet számít a vásárlásnál, mint a vételára.

  • Ma már a hűtőszekrényeket is osztályozzák energiatakarékosság szempontjából, így a  leginkább számlakímélő az A+ illetve A, ezt követi a B, C, stb…
  • A mai hűtő modellek már többnyire A vagy A+ besorolásúak, de még itt sem mindegy, hogy:
    • például a konyha napfényes, melegebb részére helyezzük,
    • vagy nagy családok esetében rengeteget nyitogatjuk őket, hiszen ilyenkor természetes, hogy többet fogyasztanak.

Luxus a konyhában – íme a high-tech hűtő!

A különböző hig-tech hűtő modellek ma már okoshűtők, ha kell önállóan bevásárolnak.

Bizony, ez ma már nem ördögtől való gondolat. Mindenkinek más a heppje, akad olyan “ínyenc”, aki a hűtőszekrényébe is bele szeretne csepegtetni egy kis luxust. Bizonyos modellekben van például beépített borhűtő, vagy jégkocka-, illetve jégkása-készítő. Ezek főként az amerikai, úgynevezett side by side (kétajtós, az egyik a hűtő, a másik a fagyasztó) típusú fridzsiderekre jellemzők. És persze akadnak high-tech csúcsmodellek, például olyan hűtő, amelyben beépített LCD tévé van. Igaz, ezeknek az ára is borsosabb, de akad olyan ember, aki mondjuk drága karórák helyett ilyesmire szereti inkább költeni a pénzét. 

Mindennapjaink szépségei

A modern hűtők ezstétikai szempontból is verhetetlenek, valóban a konyha díszévé válhatnak.

A barátunk végül elajándékozta a “Halálcsillagot”, és vett egy kisebb, tűzpiros, retro hűtőszekrényt, amit a gyerekei ugyanúgy imádnak, és én sem kapok tőle frászt, ha belépek a konyhájába. Igazság szerint a férjemmel el is irigyeltük tőle, csak nekünk ez a dizájn túl kicsi, de a színe az valami varázslatos! Határozottan feldobná a mediterrán hangulatú konyhánkat. Hiszen amivel nap, mint nap együtt kell élnünk – és a hűtőszekrény határozottan ebbe a kategóriába tartozik – az a praktikumon túl  legyen egy kicsit szemet gyönyörködtető is. Vagy nem?