Fura kütyük a kényelem és az egészség szolgálatában

/ július 17, 2020/ Okoseszközök

Új elektronikus termékek szinte naponta jelennek meg, és legalább ilyen gyakorisággal tűnnek el a semmiben. Van, amelyik beválik és állandó kísérője lesz napjainknak, és van, ami csak a fura kütyük listáját gyarapítja, amolyan széljegyzetként a technológiai fejlődésünk margóján. Olyan is akad, amit felvált egy újabb technológia, és egy ideig még őrizgetjük, majd szépen, lassan kikopik az életünkből. Ez a sors leginkább a médialejátszókat fenyegeti; alig tíz éve még szinte minden háztartásban volt DVD-lejátszó, vagy olyan Hi-Fi, ami CD-t és szalagos kazettát, sőt, bakelit lemezt is lejátszott. Az okostelefonok fejlődésével azonban nemcsak ezek tűntek el, de az mp3 és mp4 lejátszók is egy fiók mélyén kallódnak valahol, hiszen a telefon jócskán kinőtte eredeti funkcióját. Ma már egy tenyérnyi készülék vezérli az életünk szinte minden területét. Akadnak azonban olyan fura kütyük, melyeket nem helyettesít az okostelefon, maximum „belenézhetünk” vele.

A fura kütyük világából is akadnak olyanok, amik akár tartós használati eszközeinkké válhatnak.

Fura kütyük okostelefonnal, vagy anélkül

Számos kütyü szinkronizálható az okostelefonnal és persze van olyan is, amihez egyáltalán nem kell a mobil.

Íme hát, a teljesség igénye nélkül egy kisebb merítés a fura kütyük világából

  • Fit Track Dara – okosmérleg
  • Dodow – elalvás-segítő
  • Muama Enence – univerzális fordító
  • DartlType – lézeres billentyűzetkivetítő bárhol, bármilyen síkfelületre,
  • Photostick – biztonsági mentés mobileszközökön tárolt médiafájlok számára egyetlen kattintással,
  • SleepConnection – szenzor-visszacsatolásos horkolásgátló karkötő,
  • SuperBoost Wifi – hordozható wireless jelerősítő,
  • Blaux – hordozható légkondicionáló (nem ventilátor!),
  • Neckrelax – hordozható inframasszázs.

Az okostelefont igénylő kütyük azonban csak addig használhatók érdemben, amíg a mobil „egészséges”, a kiterjesztett garancia tehát alapvetés. Ahogy az a fentiekből is látszik,  e kütyük általában hordozhatóak – akárcsak a mobil -, tehát a baleseti garancia sem maradhat ki a vásárlói gondoskodás keretében kötött jótálláscsomagunkból.

A kutatásunkat a továbbiakban az első három, valószínűsíthetően tartósabb jövő elé néző kütyünek szenteljük.

Fit Track Dara – Okos mérleg

A hagyományos heti mérlegelés sokak számára frusztráló, főleg az életmódváltás elején, amikor a testsúly még alig mozdul. Ahogy haladunk előre, persze lassan megindulnak a kilók lefelé, ám semmit nem tudunk az egyéb, fontos adatokról. Nem is beszélve arról, hogy idővel a mérleg azt mutatja majd, hogy híztunk, pedig csak annyi történt, hogy ugyanakkora térfogatú izomzat nehezebb, mint a zsír. Az életmódváltás eredményeinek nyomon követésére és naplózására tehát nem feltétlenül a hagyományos mérleg a megoldás.

Az okosmérleg nem is annyira fura kütyü, sokkal inkább tartós, egészségtámogató eszköz, melyet akár a gyerekek fejlődésének követésében is használhatunk.

Egy applikáción keresztül okostelefonnal összehangolható Fit Track Dara okos mérleg a következő adatokkal támogatja céljaink elérését:

  • Testsúly,
  • Testtömeg-index (BMI),
  • Testzsír-százalék,
  • Zsírszövet/Izomszövet arány,
  • Hidratációs szint,
  • Csont-tömeg,
  • Alapanyagcsere érték (BMR),
  • Metabolikus kor,
  • Zsigeri zsírszövet mennyisége,
  • Szubkután zsírszövet mennyisége.

Így nemcsak az étkezéseink mennyiségét és összetételét, valamint a testmozgást, de a napi folyadékbevitelt is kontroll alatt tarthatjuk az egészségtudatos életmód során.

A Standard és az aktív sportolók számára fejlesztett Athlete üzemmód mellett a Pregnancy & Baby üzemmóddal a terhesség alatt nyomon követhetjük saját testünk változásait, valamint szülés után a baba adatait, ameddig a védőnő, és a gyermekorvos azt szükségesnek tartja. A rendszeres naplózás különösen a kis születési súlyú csecsemők esetében válhat szükségessé a szokottnál tovább is.

Dodow – Az álmatlanság ellenszere

Az álmatlanság szinte népbetegség, az oka pedig kivételesen komplex. Egyrészt a stressz olyan mélyen fúrja bele magát az életünkbe, hogy sokunk számára okoz gondot az alvás. Fizikailag és mentálisan ugyan elfáradunk, a belső nyugtalanság mégsem hagy elaludni. Másrészt a társadalmi időnkhöz “idomított” cirkadián-ritmus összezavarodásának egyik jele az alvászavar. Nem akkor alszunk, amikor arra a szervezetünknek szüksége van, hanem, amikor azt az életmódunk lehetővé teszi.

Az elalvást segítő Dodow a ki- és belégzés ritmusának követésével segíti az ellazulást és a nyugodt alvást.

Az alvászavart különböző praktikákkal igyekszünk kezelni:

  • Bekapcsolt tévé mellett próbálunk elaludni,
  • Fehérzaj szimulátort használunk,  
  • A meleg, fahéjas tejtől a macskagyökér teáig bármit megiszunk,
  • Esetleg altatókhoz nyúlunk végső kétségbeesésünkben.

Az elalvás megsegítésére egy hagyományos módszer 21. századi újítása lehet a megoldás. 

A Dodow a pszichoterápiában és a relaxációban is bevált metódust alkalmazza, azaz a ki- és belégzés ritmusának követését. A Dodow a csapongó gondolatok megzabolázását úgy támogatja, hogy lágy, halványkék fénnyel szimulálja a légzést. A mellkasra helyezett könnyű, kerek szerkezet mennyezetre vetített fényéhez kell igazítani a belégzést, amikor a kör tágul, majd a kilégzést, amikor szűkül. A légzéskontroll körülbelül 55%-kal csökkenti a légvételek mennyiségét, ami pedig a szívfrekvenciát (pulzust) lassítja. A vegetatív folyamatoknak köszönhetően lassan, de biztosan, elalszunk.

Muama Enence – Az univerzális fordító

Jó esetben egy-két idegen nyelvet sajátítunk el életünk során, vagy annyit sem. Nyelvzsenik nem teremnek minden bokorban, a Muama Enence univerzális fordító azonban elérhető közelségben van bárki számára. Nemcsak utazás közben vehetjük hasznát, de a nemzetközi karrier felépítésében is hatékony támogatást nyújt a valós idejű, kétoldali kommunikációt lehetővé tévő alig tenyérnyi szerkezet.

Az univerzális fordító minden bizonnyal hosszúéletű eszközünkké válik, hiszen nemcsak az utazást, de a tanulást és a karriert is támogatja.

A számos fura kütyü ellenére, a telefon még mindig az egyik legnagyszerűbb találmány, melynek sokoldalúságával kevés eszközünk versenyezhet. A technológia azonban folyamatosan fejlődik, az igények és elvárások formálják a jövő univerzális eszközeit. Egyszer talán  a telefon is múltidővé válik. Legalábbis jelenlegi formájában.