Új év, új eszközök, tudatosabb vásárlók

/ január 5, 2021/ Egyéb

Minden bizonnyal sokunkat üdvözölt új okostelefon, okoseszköz, kiegészítő, vagy laptop a karácsonyfa alatt. Most, hogy már túl vagyunk az első öröm okozta izgalmakon, és az új eszközök funkcióinak felfedezésén, kipróbálásán, érdemes egy kicsit objektívebben szemügyre venni új szerzeményünket. Azon túl, hogy mit tud, van egy sokkal fontosabb kérdés: hogyan védhetjük meg? Akármilyen eszközről legyen is szó, hamarosan bekerül az életünk körforgásába. Talán mindent ezzel intézünk majd, ezért mindig a kezünk ügyében lesz. Talán csak sportoláshoz vesszük fel. Talán otthonról dolgozunk majd vele. Bárhogy legyen is, igényli a körültekintő gondoskodásunkat. Nézzük hát, hogyan óvhatjuk meg új eszközeinket a való élet dzsungelében töltött mindennapjaink forgalmas és veszélyes velejáróitól.

Az új évben az új eszközök kapják meg az őket megillető gondoskodást és védelmet.

A vásárlói gondoskodás

A vásárlói gondoskodás a fogyasztói, vásárlói, felhasználói tudatosság egy új szintje, amivel érdemes behatóbban foglalkozni, nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági megfontolásból is.

Hogy a megvásárolt értékek ne essenek áldozatául a régi beidegződéseknek, nézzünk utána az új eszközök technológiai hátterének a gyártó/forgalmazó honlapján, valamint:

  • Keressük fel a forgalmazót és a márkaszervizt.
  • Győződjünk meg arról, hogy egy vis major esetén a szükséges cserealkatrészek beszerezhetők-e Magyarországon.
  • Mennyibe kerül a készülék egészének, és/vagy részeinek javítása, például hátlap, kijelző, portok törése, repedése, eldugulása, vízbeszivárgás esetében.

A következő teendők még közelebb visznek a teljes értékű, felelős vásárlói attitűd kialakításához.

A baleseti garancia megkötése

Legyen akár okosóra, aktivitásmérő, laptop, tablet, vagy digitális kamera, minden bizonnyal olyan helyeken is használni fogjuk, ami túlmutat a hétköznapi igénybevétellel járó rizikón. 

  • A sportolás, a napi aktivitás követése, a vásárlás-fizetés procedúrája, egy kirándulás megannyi váratlan szituációt eredményezhet, amikor még a legnagyobb körültekintés mellett is jóval nagyobb az esélye egy véletlen balesetnek. 
  • Legyünk gondos gazdái új eszközünknek és ajándékozzuk meg egy baleseti garancia szerződéssel. Biztos, ami biztos.

Kiterjesztett garancia megkötése

A Magyarországon kereskedelmi forgalomba kerülő termékek gyártói garanciája az Európai Uniós szabványok értelmében minimum két év. Az új eszközöké is ennyi, ugyanakkor az ördög nem alszik. 

  • Mindenképpen győződjünk meg arról, hogy az ajándékba kapott új holmi megfelel-e az EU-előírásokban foglaltaknak. 
  • Amit mindenképpen tegyünk meg, az a kiterjesztett garancia megkötése, ami az egyéb előnyök mellett a gyártói garancia lejárta után is érvényes ingyenes javítási asszisztenciával örvendezteti meg a szívünket.

Az új eszközök fizikai védelme

Tény és való, hogy minden kereskedelmi forgalomba kerülő eszköz átmegy egy gyártói teszten, de nem szabad elfelednünk, hogy ezeket a teszteket laboratóriumi/ellenőrzött körülmények között végzik. A való élet viharai sokszor kíméletlenebbek. Néha olyan szerencsétlenül pottyan le egy okostelefon, kerül végveszélybe a laptop, vagy okostévé – leginkább takarítás, költözködés, gyerekfelvigyázás közben – hogy még a legmasszívabb konstrukció is hangos reccsenéssel adja meg magát sorsának.

Na bízzuk a véletlenre az új eszközök kijelzőinek védelmét.

A legtöbb, amit tehetünk új eszközeinkért az a 360°-os fizikai védelem:

  • Edzett üvegből készült kijelzővédő és kameralencsevédő, valamint
  • Bőr, TPU, szilikon, fém és egyéb, hihetetlen anyagtechnológiai kombinációkkal és furfangos funkciókkal bíró tokok, keretek.

A védőtokok mellett szóló érv nemcsak a puszta védelem. A szenzációs dizájn, a hagyományos vagy trendkövető színek, minták és plasztikus felületek minden alkalomhoz alkalmazkodó ruhatárat képeznek. A személyiségünk, az alkalom, a leggyakrabban használt funkció, vagy bármilyen más, személyes preferencia alapján dönthetünk egy multifunkciós, vagy több egyedi védőtok mellett.

Az új eszközök megérdemlik a funkcionális védőtokok és keretek védelmét.

Az apró tartozékok erénye

Az, hogy kompatibilis töltővel rendelkezik egy új telefon, nem feltétlenül alapértelmezett felállás. Mostanában már piacképes lehet egy olyan csúcskategóriás okostelefon is, amihez külön kell megvenni a töltőadaptert és a kábelt. 

Ha pedig erre kerülne sor, térképezzük fel, lehet-e szükségünk kompatibilis: 

  • autós töltőre, 
  • biciklis tartóra, 
  • többportos, univerzális hálózati töltőre,
  • jelátalakító adatkábelre, és egyéb apróságokra. 

Természetesen a kiegészítők beszerzése szintén egyéni preferencia kérdése.

Ami az eszközök fizikai védelmen túl van

Ami azonban nem lehet kényelmi szempont, az az új eszközök informatikai védelme, kezdve az internethálózatunk védelmével, és az adatvédelem érdekében folytatva:

  • A máshol nem használt jelszóval,
  • kettős faktorú azonosítással,
  • kártevőirtóval.

A jelszavak tárolását se bízzuk egy, a laptopunk memóriájában szunnyadó excel táblázatra, használjunk inkább egy jelszómenedzsment szoftvert.

Az új ezsközeinket is védjük le egy saját, máshol nem használt jelszóval.

Milyen törődést igényelnek az új eszközök?

Eláruljuk a “nagy titkot”: semmivel sem különbet, mint amit a korábbi évek és élmények viharaiban edzett harcostársaink igényeltek. Feltéve persze, ha valóban gondoskodtunk róluk. 

Ha azonban az egyik, valóban hasznos újévi fogadalmunk az, hogy ezentúl, tényleg gondosabbak leszünk értéket képviselő eszközeinkkel, akkor van még pár tennivalónk.