Hamarosan mobiltelefon csereprogram indul!
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium közös, mobiltelefon csereprogramot indít 2022 februárjától. A kereken 5 milliárd forintos támogatás hozzávetőleg 500 000 3G képes készüléket és azok tulajdonosát érinti. A támogatás összege bruttó 20 000 forint, amit első körben a 3G, majd a 2G képes mobiltelefon tulajdonosok legfeljebb 120 000 forint értékű telefonokra vehetnek fel a hazai mobilszolgáltatók üzleteiben, valamint a programban résztvevő kiskereskedelmi szaküzletekben.
Miért szükséges a mobiltelefonok cseréje?
A válasz egyszerű: a 3G hálózati technológia immár elavulttá vált. A használatban lévő telefonok túlnyomó többsége már 4G és 5G hálózaton van, és a piacon is már csak ilyeneket lehet kapni. Éppen ezért a szolgáltatók az új hálózatok kiépítésére összpontosítanak; miközben a régi fenntartása, karbantartása is jelentős forrásokat emészt fel.
Azzal, hogy a 3G hálózat leépítésével felszabaduló forrásokat az új 5G hálózat fejlesztésébe fektethetik, gyorsabb és hatékonyabb szolgáltatást képesek nyújtani az előfizetőknek.
Tekintve, hogy ma már szinte nincs olyan területe az életünknek, amihez ne volna applikáció:
- tanulás-oktatás,
- készség- és képességfejlesztés,
- munka,
- home office,
- játék, szórakozás,
- zene-film,
- banki ügyletek,
- bevásárlás és készletmenedzsment,
- költség- és energiahatékony otthon menedzselés,
- biztonsági kamerák és riasztórendszerek,
- nyaralás-utazás,
- autóvezetés támogatás,
- sport, kirándulás,
- egészségmegőrzés és egészségmonitorozás,
- még a kertészkedés, a lakberendezés, sőt, a költözködés is menedzselhető egy okostelefonról.
Ez a váltás bizony szükséges.
Mi történik a 3G mobiltelefonokkal ezen időpont után?
Még nem kell rohanni a cserével, de már most érdemes beizzítani a böngészőt és utánajárni a lehetőségeknek, hiszen a leállás 2022 januárjában kezdődik, és az egész évre kiterjed.
- A telefon többé nem tud hívást kezdeményezni, még a segélyhívó sem érhető el,
- Az alkalmazások és webhelyek nem működnek mobilkapcsolaton keresztül.
- A telefon továbbra is tud működni WiFi-n keresztül bizonyos feladatok elvégzéséhez.
Honnan tudható, hogy van-e 3G mobiltelefon a birtokunkban?
A szolgáltatók sms-ben, e-mailben, hivatalos levél és telefonhívás formájában értesítik ügyfeleiket az átállásról, ezért az online és offline kommunikációs csatornáinkat fokozottabban kell figyelni, követni.
A leállásban érintett mobiltelefon készülékek
Az érintett telefonkészülékek listájáról itt kaphatunk részletesebb információt, valamint érdemes felkeresni a tulajdonunkban lévő 3G készülékek gyártóinak webhelyét, a továbbra is támogatott telefonok listájának megtekintéséhez.
- Az iPhone 6-nál régebbi iPhone-ok híváskezdeményezésre és online adatátvitelre már nem használhatók,
- beleértve az iPhone 5, 5C és 5S telefonokat is.
- A Samsung Galaxy S4 vagy régebbi 3G eszközöknél, de egyes újabb modelleknél is előfordulhat, hogy a frissítések már nem működnek.
Ami az okostelefonokat és egyéb 3G hálózattal kompatibilis, még működő eszközöket illeti, ha eddig nem kötöttünk rájuk kiterjesztett garancia, vagy baleseti garancia szerződést, ezután már nem is érdemes. Hacsak nem igényeljük továbbra is az offline funkciókat.
A 3G mobiltelefon második élete
Amíg a hardver működik, addig a régi telefon is használható otthon, hiszen bőven vannak olyan funkciók, amik nem igényelnek sem mobilhálózatot, sem online kapcsolatot. A régi készülékek egy kompatibilis adatkábellel ugyanúgy csatlakoztathatók laptophoz, PC-hez, mint korábban.
Így adattárolóként, hordozóként továbbra is működőképesek maradnak, mint például:
- ébresztőóra,
- fényképezőgép,
- jegyzetfüzet,
- zenelejátszó,
- e-olvasó.
Ami az új, akár mobil csereprogrammal, akár önerőből vásárolt 4G és 5G kompatibilis okoseszközöket illeti, ne feledkezzünk meg a vásárlói gondoskodásról.
A 3G leállás a mobiltelefon mellett mást is érint?
Igen, ez várható, hiszen nem a mobiltelefon az egyetlen olyan technológia, amelyet a 3G hálózatok megszüntetése érint.
A következő hordozható eszközök jöhetnek szóba:
- E-olvasók, mint például a 3G kompatibilis Kindle.
- Egyes hordozható internetes hotspotok.
- Gyerekeknek fejlesztett hordozható digitális eszközök és játékok.
- Riasztórendszerek.
- Biztonsági kamerák.
- PDA-k (digitális személyi asszisztens),
- és számos egyéb, 3G-re támaszkodó eszköz.
Az érintettek között vannak nem civil felhasználók is, például:
- A teher- és személyszállításban érintett diszpécser-központok is 3G hálózaton kommunikálnak, a leállás így komplett infrastruktúra-fejlesztést követel.
- A céges riasztórendszerek, és az
- online hálózatba integrált egészségügyi, például betegmegfigyelő-rendszerek átállítása is szükségessé válhat,
- természetesen attól függően, hogy maguk a hardverek alkalmasak-e az 5G-hálózatba integrálásra.
- Lehet, hogy egyszerűbb lecserélni az egész rendszert.
Ha ezeken a területeken nemcsak magánszemélyként, de cégtulajdonosként is érintettek vagyunk, akkor a gyártót, és/vagy a karbantartással megbízott szakszervizt érdemes felkeresni a kérdésekkel.