Becsomagolt környezetvédelem
Hogyan köthető a fenntartható csomagolás a kiterjesztett garanciához? Van esetleg olyan, aki akár csak egyszeri is azért nem vásárolt meg valamilyen terméket, mert annak a csomagolása nem felelt meg az újrahasznosítás elvárásának? És van olyan, aki az ajándékok csomagolásánál odafigyel arra, hogy azok lehetőség szerint 100%-ban újrahasznosítható anyagokból készüljenek? Aki mind a két kérdésre igennel felelne, az valóban elmondhatja magáról, hogy „mikro szinten” ugyan, de valóban tesz egy-egy kis lépést környezetvédelem érdekében. És mint Armstong óta tudjuk, „kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”! Egy kis „áthallással „az emberiség környezetének védelmében!
A választás lehetősége – kezünkben a csomagolástechnikák fenntarthatósága
A fenntartható csomagolásnak kétféle szegmense van. Az egyik oldalon fontos, hogy a gyártó és kereskedő cégek milyen csomagolás-technológiai anyagokat használnak a termékeik értékesítése során, míg a másik oldalon az emberek ajándékozásainak velejárójaként keletkező csomagolóanyagok igényei merülnek fel. Amerikában egy érdekes felmérést végeztek, amelynek a végeredménye szerint az emberek közel háromnegyed része a cégeket teszik felelőssé, hogy környezettudatos csomagolástechnikát használjanak, így gyakorlatilag a cégekre hárítják át a felelősséget, a saját szerepüket háttérbe szorítva ezzel, mondván, ha a vállalatok alapból környezettudatos, a fenntarthatósági elvárásoknak megfelelő csomagolóanyagokat használnak, akkor nekünk fogyasztóknak lényegesen könnyebb lenne megvalósítanunk a környezettudatos viselkedésünket a csomagolóanyagok területén. Egyszerűbben fogalmazva, ha kizárólag újrahasznosított csomagolású termékekkel találkoznánk az üzletek polcain, akkor mi is örömmel hozzájárulnánk a fenntartható ökoszisztéma megvalósításához. Ha azonban az általunk kiszemelt termék nem a környezetvédelem szempontjainak megfelelő „megfelelő” csomagolást kap, nem biztos, hogy lemondanánk róla csak azért, mert a csomagolásával nem értünk egyet. Érdekes dilemma, melynek feloldását mindenki saját lelkiismerete szerint teheti meg. Egy biztos, a cégek csomagolás szortimentjére a legkevésbé van ráhatásunk.
Mit, miért és mibe csomagoljunk?
Amire viszont komoly hatással lehetünk, az a választásunk, hogy mit, miért és mibe csomagolunk.
A „mit” kérdésre a válasz nagyon egyszerű. Ha nem muszáj, akkor ne csomagoljunk! Már komoly áruházláncok és bolthálózatok is folyamatosan keresik annak a lehetőségét, hogy miként tudnának „kevesebb lábnyomot” hagyva, csomagolásmentesen kínálni bizonyos termékeket. És erre már nagyon jó példák vannak nemcsak külföldön, de hazánkban is. Itt a vásárlókra van bízva, hogy például többször használható textil zacskót vigyenek magukkal a vásárlásra és abba szedjék bele a leginkább aprószemes darabárukat.
A „miért” kérdésre már kicsit nehezebb a válasz. Könnyű lenne azt mondani, hogy például különböző alkalmakra, amikor pontosan tudjuk, hogy az ajándékozott azonnal feltépi és összegyűri a csomagolóanyagot, akkor inkább ne csomagoljuk be az ajándékokat. Igen ám, de ebben az esetben elveszik egy kicsit a meglepetés gyönyöre, hiszen már távolról pontosan látszik az ajándék tárgya. Ha viszont nem tudunk lemondani a csomagolásról, akkor a „mibe csomagoljunk” kérdésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk.
A csomagolásnál, ha fontos, hogy kisebb-nagyobb koccanásoknál ne törjön az adott termék, akkor elsősorban préselt papírpépből készült csomagolóanyagot érdemes beszereznünk. Ilyen anyagból készülnek például a valamennyiünk által jól ismert tojástartók is. Persze nem biztos, hogy amikor éppen ajándékozni szeretnénk valamit, akkor a következő utcasarkon szembe jön velünk egy préselt papírpép szaküzlet. Éppen ezért azzal is már teszünk egy fontos lépést, ha olyan papírba csomagoljuk az ajándékot, melyet „szépen” ki lehet bontani és adott esetben az ajándékozott azt újra fel tudja használni. Egy másik ötlet, amellyel egyre gyakrabban találkozunk, hogy különféle textúrákba csomagolnak az emberek. Ebben az esetben végképp nem kell attól tartanunk, hogy szakadás, vagy gyűrődés esetén azonnal a kukába kerül. Legyünk kicsit kreatívak és tegyük félre év közben is a használható alapanyagokat. Ez lehet hullámpapír, kiszanált lepedő vagy póló. A natúr újrahasznosított csomagolópapír vagy papírtáska festéssel, rajzolással könnyen és gyorsan dekorálható, ami még személyesebbé teszi a meglepetést. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen ajándék az ajándékozóról is azonnal kiállít egy nagyon pozitív bizonyítványt.
Kiterjesztett garancia a fenntarthatóság és környezetvédelem jegyében
A fenntarthatóság jegyében a nagyobb értékű ajándékok „megfelelő” csomagolása mellett ne feledkezzünk meg a kiterjesztett garancia szerződés megkötéséről sem, amely ha áttételesen is, de nagyban hozzájárul a környezettudatos életmódhoz, hiszen amennyiben néhány évvel meghosszabbítjuk egy általunk vásárolt termék garanciáját, ezzel kitoljuk azt az időszakot, amikor ugyanabból a termékből ismét vásárolnunk kellene. Az új termékek gyártása ugyanis az esetek 99%-ban sajnos nagyon komoly ökológiai lábnyomokat hagynak maguk után. A kiterjesztett garanciával pedig nemcsak adott termék jótállását terjesztjük ki, de elkötelezettségünket is kifejezzük a környezetvédelem, a fenntartható környezet mellett.