Amit tudni érdemes az elektronikus aláírásokról

/ január 31, 2022/ Számítástechnika

Kevesen gondolnák, de hazánkban már az 1990-es évek végétől, egészen pontosan 1999-től nyíltak meg a lehetőségek az e-aláírások elterjedésére azzal, hogy sorra jelentek meg azok a magyarországi szervezetek, akiktől be lehetett szerezni az e-aláírásokra jogosító tanúsítványokat. Az e-aláírások „hős korszakában” az, hogy bármilyen dokumentumot elektronikusan alá tudjunk írni, még nagyon bonyolult és kényelmetlen volt, külön programra, chipkártya, vagy kártya leolvasóra volt szükség, ami egyáltalán nem volt kényelmes és még inkább nem volt zökkenőmentes megoldás. Érdekes viszont, hogy az elmúlt több mint 20 évben az informatika „brutális” fejlődésével párhuzamosan az elektronikus aláírások elterjedésének a mértéke nem tartotta a lépést a digitalizáció

Read More

Az összehajtható kijelzőjű laptopoké a jövő?

/ január 29, 2022/ Számítástechnika

Az összehajtható kijelzős laptopok fokozatosan törnek be a piacra, és az első modellek már meg is jelentek néhány exkluzív rendezvényen. Ezek a monitorok új szintre emelik a felhasználói élményt. De vajon milyen funkciókkal rendelkeznek?

Tökéletes moziélmény otthon?

/ január 27, 2022/ Tanácsadás, TV

A régi, klasszikus moziélménynek szerves része, hogy az előttünk ülő kosárlabda csapat feje belelóg a képbe, vagy jár-kel a film alatt. A dübörgő, fantasztikus hangeffektekhez pedig pár másodpercenként csörgő-zörgő hangok társulnak. A technika fejlődésével az ember „hazavitte” a mozit, így most már bármikor leállíthatjuk a filmet, ha ki kell ugrani egy kis nassolnivalóért a konyhába, és ráadásul nem kell felállítani a sorból 10-15 nézőt, ha szeretnénk kijutni, mert soknak bizonyult az üdítő. De vajon a hangulatot is be tudjuk csempészni a szobánkba? Lássuk akkor, hogy mégis mi kell ahhoz, hogy az otthon valódi moziélményt élhessünk át.

Gyakori TV meghibásodások

/ január 25, 2022/ TV

Napjainkra a televíziók vásárlásának egyik nagy átka éppen a széles kínálat. Sokszor csak töprengünk tanácstalanul, vakarjuk a fejünket, vajon melyik is lenne számunkra a legideálisabb választás. Ahhoz azonban, hogy jól válasszunk, érdemes tisztában lennünk az egyes készülékek típushibáival. Cikkünkben most éppen ezért számba vesszük a TV meghibásodások legjellemzőbb okait.

Főzőlapok és sütők karbantartása

/ január 21, 2022/ Tanácsadás

Ha szeretnénk minél tovább megőrizni a kerámialapos tűzhelyünk és a sütőnk épségét, szépségét és kifogástalan működését, érdemes odafigyelnünk gondos ápolására a napi használat során. Emellett persze jó, ha nem felejtünk el kiterjesztett garanciát kötni rá, mely segítséget nyújt a főzőlapok mégoly szakszerű használata mellett is előforduló meghibásodások esetében, különösen, ha a gyári garancia már lejárt.

A legnépszerűbb játékkonzolok

/ január 19, 2022/ Tanácsadás

Nem feltétlenül köthető nemhez, de mégis a férfiakat nagyobb számban “szippantja be” a videójátékok virtuális világa. A játékosok korosztálya pedig egészen széles spektrumon mozog. Legyen a játékos bármilyen nemű vagy korú, már az induláskor roppant nehéz döntést kell meghoznia: PC vagy konzol? Ha konzol, akkor melyik konzol? Mi alapján döntsön? A gyártók egyáltalán nem könnyítik meg a döntést, hogy a felhasználó melyik útra lépjen. A két legnagyobb konzol – a Sony (Playstation) és a Microsoft (Xbox) – közt dúló harc közben újra feltűnt, és újra sikert sikerre halmozott nevető harmadikként a Nintendo (Switch). A Sony és a Microsoft általában egyidőben

Read More

Grillsütő – a grillezés otthoni élménye

/ január 18, 2022/ Tanácsadás

Attól kezdve, hogy beköszönnek az első tavaszi napsugarak, egészen a vénasszonyok nyaráig az egyik legkedveltebb társasági szórakozás a kerti grillezés. Jó levegőn, jó társaságban, remek ételekkel és italokkal, mi több kellhet még a felhőtlen szórakozáshoz? De sajnos a grillezés egy abszolút szezonális kikapcsolódási forma, vagy mégsem? Ez a megállapítás ugyanis egészen addig volt igaz, amíg a grillezés szerelmeseinek ki nem fejlesztették az otthoni grillsütő típusokat, amelyek valóban forradalmasították a sütögetés élményét, hiszen ma már nemcsak megfelelő időjárási körülmények között, de bármikor, amikor éppen eszünkbe jut, áldozhatunk a grillezés szenvedélyének az otthonunkban. Így a társasági élmény mellett a téli estéken sem

Read More

Miért érdemes odafigyelnünk a porszívók rendszeres tisztítására?

/ január 11, 2022/ Takarítás

Laikus felhasználóként könnyen gondolhatnánk, hogy a porszívónak nincs szüksége a rendszeres karbantartásra, tisztításra. Végigtoljuk vele a lakást, ha megtelik, kicseréljük a porzsákot – ha éppen ilyen gépet használunk – és, mint aki jól végezte a dolgát, mehet is vissza a helyére. Természetesen így is hozzá lehet állni ehhez a kérdéshez, ebben az esetben viszont ne lepődjünk meg azon, ha legrosszabb esetben a porszívónk idő előtt felmondja a szolgálatot. De az is elég bosszantó tud lenni, ha „csak” nem szív megfelelően, vagy érezzük, hogy el van dugulva valahol és a felszívott por egy részét visszanyomja a levegőbe, vagy éppen annyira megtelik

Read More

Masszázsgépek otthonra – milyen problémára mit válasszak?

/ december 30, 2021/ Tanácsadás

Ha masszázsgépet szeretnénk otthonra vásárolni, számtalan típus és kategória közül választhatunk, emiatt nem könnyű megtalálni azt, ami valóban kielégíti az igényeinket. Érthető módon senki nem szeretne nagyobb összeget kiadni úgy, hogy csak otthon „kipróbáljuk”, és aztán csalódva visszavigyük, vagy soha ne használjuk. A legfontosabb kérdés ma már nem az, hogy találunk-e olyan eszközt, ami segít enyhíteni a panaszainkon, hanem az, hogy megtaláljuk-e a masszázsgépek kínálatában a számunkra legmegfelelőbb modellt.

Konyhai kisgép – hasznos segítség a konyhában – vagy porfogó?

/ december 29, 2021/ Tanácsadás

A különböző konyhai kisgép típusok rendkívül hasznos segítséget jelenthetnek a konyhában, amivel sok energiát és időt spórolhatunk meg  – legalábbis ha átgondoltan választjuk meg őket. Azonban, ha csak a divatnak engedve, vagy nem kellő körültekintéssel vásároltuk meg ezeket, akkor nagy valószínűséggel azoknak az örök problémát jelentő holmiknak a sorát fogják gyarapítani, amelyeket előbb-utóbb szép csendben a garázsba vagy az alagsorba száműzünk. Lássuk hát, hogy melyik gépet kinek és mikor érdemes megvásárolni, illetve mire kell odafigyelni ahhoz, hogy hasznos segítség váljon belőlük.

Klóros, arzénos víz? Ezeket a víztisztító rendszereket ajánljuk

/ december 15, 2021/ Tanácsadás

A háztartásokban nagy aggodalmakat szokott kiváltani a csapvíz minősége. Iható, vagy túl klóros, esetleg túl kemény a víz? Egyre több háztartásban szereznek be különféle víztisztító rendszereket. A megfelelő víztisztító rendszer kiválasztása azonban attól függ, hogy pontosan mit szeretnénk kiszűrni velük. Cikkünkben összefoglaltuk, milyen víztisztító rendszerek érhetők el a piacon, illetve milyen kockázatot von maga után, ha nem, vagy nem rendeltetésszerűen használjuk a berendezést.

Legyen helye az ünnepi menünek a hűtőben is!

/ december 15, 2021/ Hűtőszekrény

Az év vége felé több rekord is várható. Ilyen például a hidegrekord, a hórekord, és az egy főre jutó táplálékbevitel rekordja. Ez az a hónap, amikor a fanatikus fogyókúrázók is inkább beletörődnek a sorsukba, és „idén már úgyis mindegy” alapon sodródnak az árral. Természetesen tisztelet a kivételnek. Az év utolsó két hetének azért jellemzően kötelező eleme az étkezés.

Becsomagolt környezetvédelem

/ december 10, 2021/ Tanácsadás

Hogyan köthető a fenntartható csomagolás a kiterjesztett garanciához? Van esetleg olyan, aki akár csak egyszeri is azért nem vásárolt meg valamilyen terméket, mert annak a csomagolása nem felelt meg az újrahasznosítás elvárásának? És van olyan, aki az ajándékok csomagolásánál odafigyel arra, hogy azok lehetőség szerint 100%-ban újrahasznosítható anyagokból készüljenek? Aki mind a két kérdésre igennel felelne, az valóban elmondhatja magáról, hogy „mikro szinten” ugyan, de valóban tesz egy-egy kis lépést környezetvédelem érdekében. És mint Armstong óta tudjuk, „kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”! Egy kis „áthallással „az emberiség környezetének védelmében!

Kinek érdemes kenyérsütőt venni?

/ december 7, 2021/ Tanácsadás

Röviden és egyszerűen: szerintünk mindenkinek. Már maga a frissen sült kenyér is nagyon csábító tud lenni, és nem is gondolnánk, mennyi mindenre használhatjuk még ezt a kis kenyérsütő konyhai gépet – nevét meghazudtolva – a kenyérsütésen kívül is. És igen, még a gluténérzékenyeknek is ajánljuk – sőt, nekik meg aztán különösen!

Ajándék vásárlás biztonságosan

/ november 30, 2021/ Tanácsadás

A karácsony előtti héten már feltehetőleg megvan az ünnepi menü, szeretteink ajándékai becsomagolva sorakoznak, a lakás pedig csillog-villog. Nyugodtan, hátradőlve, egy kényelmes papucsban olvasgatva számoljuk vissza a napokat. Nos ez egy vattacukorfelhőbe csomagolt, fiktív vízió! A filmekben talán így van, de a való életben ez az az időszak, amikor a kollégákkal vérre menő harcok folynak az ünnepi beosztások ügyében. Amennyiben mázlink van, és szabira tudunk menni, előre kell dolgoznunk, 120 százalékon kell pörögnünk, hogy mindent rendben hagyjunk a munkahelyünkön. Emellett kell megoldani valahogy az ajándékok és a karácsonyi menü hozzávalóinak megvásárlását, a lakás, esetleg a kert dekorálást is. Vannak, akik

Read More

Digitális diákszéf az általános iskolások szolgálatában

/ november 29, 2021/ Okoseszközök

A szürke elefánttól a letölthető mobil applikációig. Ha abból indulunk ki, hogy a szintén „diák” jelzővel ellátott Sziget a 90’-es évek elejétől milyen fantasztikus „karriert” futott be a kezdetben hazai, majd pedig nemzetközi kulturális és könnyűzenei életben akkor talán egy apró elvonatkoztatással könnyen elképzelhető, hogy a pénzkultúránk tekintetében a fiatalokat megcélzó digitális diákszéf, ha nem is a szórakoztatóiparban, de a tudatos pénzhasználat elterjesztésében hasonló sikertörténet lehet.

Mit tud egy modern konyha?

/ november 25, 2021/ Tanácsadás

Egy új, modern konyha egyensúlyba hozza a funkciót, ergonómiát és esztétikumot. Egy jó, konyhatervezéssel is foglalkozó lakberendező/designer tud tanácsot adni az elrendezéssel, a tárolással és a készülékekkel kapcsolatban, de készüljünk fel arra, hogy minden apró részletet a folyamat korai szakaszában át kell gondolnunk a közművektől a modern konyhai világításáig. Itt jöhet képbe a modern konyha tervezésével kapcsolatos útmutatónk.

Digitális rajztáblák

/ november 22, 2021/ Számítástechnika

A festés, rajzolás művészetének kialakulása egészen a barlangrajzokig vezethető vissza. Valószínűleg akkor körvonalazódott először, hogy az emberiség fogékony lesz a művészi alkotásra, hiszen valami alkotó tevékenységre ösztönözte bozontos őseinket. Talán csak saját szórakoztatásukra művészkedtek, talán figyelmeztetés gyanánt kezdtek el festeni, esetleg így akarták tudatni a távollétükben betévedő, illegális barlangfoglalókkal, hogy nem érdemes velük ujjat húzni, hiszen játszi könnyedséggel legyűrnek akár egy mamutot is. Ezt feltehetőleg már soha nem tudjuk meg, de az bizonyos, hogy azóta is szüntelenül alkotunk, még ha a tenyeret fel is váltotta az ecset, a ceruza, a barlang falát pedig a papír és a vászon. A fejlődés

Read More

Izgalmas applikációk kirándulóknak

/ november 20, 2021/ Okoseszközök

Közeleg a tél… Éppen ezért érdemes kihasználni a – még korlátozott számban rendelkezésünkre álló – napsütéses órák számát. Még nem feltétlenül szükséges viselet a hatalmas, vastagon bélelt télikabát, amiben azért már nehezebben mozgunk, és még a hócipőnket sem kell elővenni. Használjuk ki ezt az időt és irány a színpompás ruhába öltözött őszi természet! Telefon nélkül viszont egy tapodtat sem moccanunk, és ettől ma már a szeme sem rebben senkinek, hiszen ennek számos előnye is van. Ha pedig nálunk van a telefonunk, miért ne tennénk néhány különleges applikációval interaktívabbá a túráinkat. De lássuk is, hogy mire gondolunk, íme néhány applikáció kirándulóknak.

Így bővíthető hatékonyan a MacBook tárhelye

/ november 13, 2021/ Számítástechnika

Nagyobb tárhelyre van szükség a Mac-en? Biztosan veled is előfordult már, hogy egy fontos programot le kellett töltened, de már nem volt több hely a gépen. A MacBook alaptárhelye ritkán igazodik az igényeinkhez, és sokszor kell számolgatnunk, mit is törüljünk le, hogy egy másik programot le tudjuk tölteni. Mit tehetünk ilyen esetekben?

Teremtsünk lenyűgöző, meghitt ünnepi hangulatot 

/ november 11, 2021/ Okoseszközök

Kétségtelenül megvan az ünnepi hangulata a hagyományos adventi koszorúnak, csillagszórónak és gyertyának, és nem is kell őket száműzni a karácsonyi dekorációból, de azért érdemes szemezgetni a modern technika nyújtotta hangulatos dekorok közül is, hiszen annyi különleges lehetőséget tartogatnak számunkra.

Ledes kandalló, a karácsonyi hangulat megteremtéséhez

/ november 10, 2021/ Fűtéstechnológia

Az elektromos, más néven ledes kandalló tiszta, biztonságos, hatékony, nincs szükség engedélyeztetésre a telepítéséhez, és azok számára is megteremti az igazi bensőséges, téli hangulatot, akik városi otthonokban, panellakásokban, társasházban, bérházban élnek.

Mit tud a legújabb iPhone?

/ november 5, 2021/ Mobiltelefon

Az első iPhone 2007-ben jelent meg a piacon és azóta minden évben megújult. Jelenleg a 13-as szériánál járunk. Vélhetően ez a szám is szerencsét fog hozni az Apple-nek, mivel a telefonjaik népszerűsége töretlen. Nem csoda, hogy eladási rekordokat döntöget, hiszen a fiatalabb korosztály körében már egyfajta státuszszimbólummá avanzsálódott az iPhone. 

Hamarosan mobiltelefon csereprogram indul!

/ november 4, 2021/ Mobiltelefon

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium közös, mobiltelefon csereprogramot indít 2022 februárjától. A kereken 5 milliárd forintos támogatás hozzávetőleg 500 000 3G képes készüléket és azok tulajdonosát érinti. A támogatás összege bruttó 20 000 forint, amit első körben a 3G, majd a 2G képes mobiltelefon tulajdonosok legfeljebb 120 000 forint értékű telefonokra vehetnek fel a hazai mobilszolgáltatók üzleteiben, valamint a programban résztvevő kiskereskedelmi szaküzletekben.

Melyik böngésző a legnépszerűbb?

/ október 22, 2021/ Egyéb

Ha egy nagyobb társaságban ételrendelésre kerül sor, a „Honnan?”, „Mit?”, és „Milyet?” kérdésekre mindenki mást fog válaszolni. Egy ilyen böngésző versenyeztető esemény szinte mindig hosszas tanakodásba és számtalan érv egymásra zúdításába torkollik. Hasonló történik akkor is, ha informatikusok beszélgetnek arról, hogy melyik böngészőt preferálják. Ahhoz, hogy parázs vita alakuljon ki, nem kell feltétlen tech zseninek lenni, elég, ha egyszerű, hétköznapi felhasználók vagyunk.

A lázmérő kiválasztása

/ október 16, 2021/ Tanácsadás

Egy felnőtt ember normál testhőmérséklete nagyjából 36-37 Celsius fok. Ezt azonban számos tényező befolyásolhatja az ember nemén, és az életkorán kívül. Ilyen például az egyén fizikai aktivitási szintje, az aktuális érzelmi állapota, a test hidratáltsága, nőknél a ciklus szakaszai, sőt, még akár a napszak is (reggel mérhetjük általában a legalacsonyabb hőmérsékletet). A normál testhőmérséklet azonban egyes krónikus betegségek esetében, valamint a kórokozók jelenlétére megemelkedhet. Ekkor válik szükségessé a lázmérő használata.

Valós félelemből ártatlan mulatság: a modern és “okos” Halloween

/ október 14, 2021/ Okoseszközök

A keresztény egyház az első századokban szisztematkusan elkezdte átalakítani a hétköznapi emberek életét és szokásait. Ennek egyik eszköze az volt, hogy a pogány földvallások kiemelt napjaira, valamint a számontartott napéjegyenlőségekre és holdtöltékre időzítette az egyházi ünnepeket. E tevékenység az elmúlt kétezer évben igen sikeresen írta felül a pogány szertartásokat, ám nyomokban még fellelhető a hagyományok eredete. Ennek egyik legékesebb példája a Halloween, azaz a Mindenszentek Éjszakája (All Hallows’ Eve), mely rémisztő külsőségeit többek között a kelta Samhain tűzünneptől megörökölt tradícióknak is köszönheti. A nyár végét és a betakarítást, és egyúttal a kelta újévet ünneplő Samhain és a Mindenszenteket övező legendárium

Read More

Közeleg a tél, itt az ideje a termosztát ellenőrzésének, cseréjének

/ október 11, 2021/ Fűtéstechnológia, Tanácsadás

Az ősz kitűnő alkalom arra, hogy ellenőrizzük és ha szükséges megjavíttassuk a nyílászárókat, a szigetelést, ellenőrizzük a kazánt és/vagy a klímaberendezést, és természetesen elindítsunk egy próbafűtést. Az utóbbi során meg kell állapítanunk azt is, hogy a központi fűtés lelke, a termosztát cserére szorul-e. Ez a lépés nemcsak kényelmi szempont, de az energiatakarékosságot is támogatja, hiszen az optimálisan működő és a korábbinál modernebb termosztát legalább 10%-kal csökkenti a fűtés költségeit. Mielőtt igazán beköszönt a téli hideg, frissítsük a rendszert egy olyan, például okostermosztát bevonásával, ami hatékonyabban szabályozza az otthoni hőt.

Egészségmegőrzést támogató kisgépek otthoni használatra

/ október 8, 2021/ Tanácsadás

Habár a mindennapi robotból rendszerint otthonra is bőven kijut, fontos, hogy az otthon ne csak a kötelezettségekről szóljon, hanem a pihenés, az egészségmegőrzés és a testi-lelki feltöltődés terepe is legyen. Ehhez pedig nem árt, ha az otthoni környezetünk egészséges, illetve rendelkezésünkre állnak a pihenésünket, kényeztetésünket szolgáló kisgépek.

A nyaraló energiatakarékos téliesítése

/ október 1, 2021/ Tanácsadás

Az előrejelzések szerint az idei tél keményebb lesz, mint amihez az elmúlt pár évben hozzászoktunk. Ideje hát körülnézni, hogy milyen lehetőségeink vannak a nyaraló energiatakarékos téliesítésére, beleértve természetesen nemcsak a fütést, de az ablakokat és vízvezetékeket is.

Gyakorlati tippek az új sütő bejáratásához és az átálláshoz

/ szeptember 30, 2021/ Tanácsadás

Azt gondolnánk, hogy miután végre sikerült megbirkóznunk egy új konyhai nagygép kiválasztásának és megvásárlásának bonyodalmaival, és már házhoz is hozták, nincs más dolgunk, mint kényelmes rutinnal élvezni azt. Pedig egy sütő vagy egy főzőlap esetében ekkor kezdődik csak az igazi tűzkeresztség a konyha ura vagy úrnője számára! Lássuk, mire érdemes odafigyelni az újonnan vásárolt sütő első néhány használatakor!

Nem megfelelő a hűtő hőmérséklete! Mit csinálunk rosszul?

/ szeptember 29, 2021/ Hűtőszekrény

A hűtő megfelelő hőmérsékleten való működtetése ma már egyszerűbb feladat, mint akár csak néhány évvel ezelőtt volt. Sokan nem is gondolnák, hogy ennek mekkora jelentősége van – egyszerűen megállnak annál, hogy az új hűtőt kicsomagolják, bedugják az aljzatba és feltöltik élelmiszerekkel. Később pedig szeme találják magukat azzal a problémával, hogy az élelmiszerek nem annyira tartósak, mint amennyire lehetnének. Talán még azon is elgondolkodnak, hogy nem megfelelő készüléket szereztek be, pedig sokszor a hőmérséklet nem megfelelő beállítása, illetve a hűtőszekrény nem ideális elhelyezése okozza a gondot, amikor a hűtő teljesítményéről van szó.

Tarts lépést a mindennapokban appok és módszerek segítségével

/ szeptember 22, 2021/ Tanácsadás

Egyre nagyobb kihívás a mindennapokban helytállni. Évről-évre pörgősebbé válnak a hétköznapok, teendők sora áll előttünk minden reggel, mikor a pihentető alvás után kinyitjuk a szemünket. Így nem is csoda, ha egy idő után úgy érezzük, kiégtünk a szerepünkben, muszáj lenne valamit váltani. Vannak azonban módszerek, segédeszközök, például mobilra telepíthető appok, amelyekkel kezünkbe vehetjük az irányítást mindennapjaink és terjedelmes to-do listánk felett. Ezeket szedtük össze cikkünkben.

Online fotók hatékony tárolása biztonságosan

/ szeptember 21, 2021/ Tanácsadás

Kifogtad életed halát, vagy felfedeztél egy új lepkefajt? Teljesen átfordult az autódban a kilométer számláló, esetleg egy díjat vett át a gyermeked? Manapság egy esküvőn például hány fotómasina kattan, és hányszor? Darth Vader alakú folt jelent meg a palacsintán, vagy csak egyszerűen sikerült megcsinálni a húzódzkodást? Számtalan olyan esemény, helyzet van az életünkben, amiről úgy gondoljuk, kell, hogy legyen róla videófelvétel, vagy legalább fotó. A mai, digitális világban nagyon gyorsan pörögnek az események, az emberek pedig szeretik az élménydús pillanataikat megörökíteni az utókornak és online megosztani azokat a jelenkorral. Abban az esetben is, ha pusztán egy jól sikerült és szépen

Read More

Okostelefon – Hogyan használd hatékonyan és valóban okosan?

/ szeptember 17, 2021/ Egyéb, Tanácsadás

Szinte mindenki kezében ott van az okostelefon, de nagyon kevesen tudják, hogyan lehet a legjobban kihasználni a készülék kapacitását, “okosságát”, azt pedig még kevesebben, hogyan tehetik ezt a lehető leghosszabb élettartam mellett, ráadásul mind hardver, mind szoftver tekintetében biztonságosan.

A klímaváltozás mérséklése otthon

/ szeptember 15, 2021/ Tanácsadás

A klímaváltozás globális ügyünk, sokan éppen ezért nem értik, hogy a személyes felelősség és a környezettudatos életmód szüksége miért olyan fontos. Nyilván nem egyetlen embernek kell ez ügyben tenni, az egyéni felelősség elhárításához viszont éppen ez ad mondvacsinált kibúvót. Mégis, azzal, hogy minden egyes ember, család, csak a saját életmódján változtat, az éghajlatváltozás “tüneteit” enyhíthetjük, a környezetünkre gyakorolt hatását mérsékelhetjük. Így illeszthető bele az apró mozaik a nagyobb, globális összképbe. Hiszen, ha mindenki csak egy picit változtat, az egy óriási lépésben összegződik, amit a fenntartható technológiai fejlődés és környezet irányába tettünk meg.

Android vs. iOS – Platform-kompatibilis döntések

/ szeptember 14, 2021/ Tanácsadás

Az Android vs. iOS vita évek óta folyik, hiszen mindkét platform meglehetősen érett, mindkettő átfogó funkciók készlettel rendelkezik. A gyártók nagyon ritkán tehetnek meg olyat, amire a másik nem képes. Ennek ellenére mindegyiknek megvannak a maga előnyei, és vannak okok, amelyek miatt érdemes az egyiket választani a másik helyett. (A két platform erősségeinek összevetésével természetesen nem igazságot akarunk tenni, hiszen a választás mindig egyéni preferenciák alapján történik.) Tekintve azonban a konstrukciók érzékenységét akár androidos, akár iOS oprendszeren futó készülékekbe, eszközökbe fektetünk, a kiterjesztett garancia és a baleseti garancia megkötése legyen az első dolgunk a készülék beszerzése után.

Hány decibel a hangos, avagy a mindennapi zajterhelés

/ augusztus 31, 2021/ Tanácsadás

Hang: van aki kelti, és van aki tűri, vagy legalábbis megpróbálja tűrni. Hogy mikor mi számít hangosnak, az bizony mindig is megosztotta az emberiséget, de a zajterhelés ettől függetlenül mérhető és szabályozható. Lássunk most néhány klasszikus példát.

Átsegít a hőségen a fagylaltgép – Így készíts házi fagyit otthon!

/ augusztus 27, 2021/ Tanácsadás

Azt gondolhatnánk, hogy az ősz közeledtével a fagylaltok szezonja lassan lejár, na de mi tudna megakadályozni egy fagylaltimádó családot a fagyievésben? Ha van otthon fagylaltgép, akkor lényegében semmi, és ha eddig esetleg kivártunk a vásárlásával, most lesz igazán érdemes beruházni rá, hiszen máris itt vannak az őszi leárazások! De miért is?

Az áramtarifák, és az azokat befolyásoló tényezők

/ augusztus 25, 2021/ Egyéb

Az áramtarifák változása mindannyiunkat érzékenyen érintő téma. Főként annak fényében, hogy a pandémia nemzetközi és belföldi, gazdaságpolitikai változásainak eredményeként sokan kényszerültek munkahelyet váltani – emiatt esetenként kisebb lett a havi büdzsé -, valamint, home office-ból dolgozni. Bár, ez utóbbi sokak számára kényelmesebb megoldást jelent, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy míg a munkahelyünkön a munkavégzés eszközeit működtető energia a munkáltató számláját terheli, addig a home office jelentősen növeli a saját otthonunk áramfogyasztását, ami közvetlenül hat a kiadásainkra. Az otthonok munkahellyé és iskolává lényegültek át. Egy négy-öt fős család esetében, melynek minden tagja otthonról dolgozik, vagy tanul, jelentősen megnövekedett az

Read More

Így változtatja meg az életed egy ultrahangos tisztító

/ augusztus 18, 2021/ Oktató, Tanácsadás

Van különbség takarítás és takarítás között is. Vannak, akik ki nem állhatják a tisztogatást, de mégis megcsinálják, hogy tisztán, higiénikusan tartsák a környezetüket. És vannak olyanok is, akiket feltölt a sepregetés, a porszívózás, a mosogatás, mert közben egyfajta zen állapotba kerülnek. Az viszont biztos, hogy az ultrahangos tisztító segítségével nagyon sok kínos percet spórolhatunk meg magunknak, az eredmény pedig páratlan tisztaság és higiénia lesz.

Így válassz autós fedélzeti kamerát!

/ augusztus 14, 2021/ Egyéb, Tanácsadás

Napjainkban egyre több autós szereli fel a járművét fedélzeti kamerával, azaz dash cam-el. Ezek a pici kamerák gondoskodnak arról, hogy ha történik valami a járművel, arról képi bizonyíték szülessen. Kompakt kialakításuk miatt ráadásul úgy tudjuk használni ezeket az eszközöket, hogy a látótér nem csökken. Cikkünkben segítünk eligazodni az autós menetrögzítő kamerák világában.

Hogyan válasszunk aszalógépet?

/ augusztus 13, 2021/ Egyéb, Tanácsadás

Még javában tart a gyümölcsök-zöldségek szezonja, de már most érdemes ezekből az energiabombákból télire is elmenteni. Erre nemcsak a befőzés és a fagyasztás kínálkozik mint házi megoldás, hanem az ezeknél sokkal ideálisabb aszalás is. Ha adottak hozzá a körülmények (no és ha időnk is engedi), aszalhatunk természetesen napon vagy sütőben, de sokkal jobban járunk egy egyszerű aszalógéppel. Íme néhány profi tipp a kiválasztásához.

Tűzbiztonság otthon – Hogyan készüljünk fel a tűzesetek kivédésére?

/ augusztus 9, 2021/ Egyéb, Tanácsadás

A modern épített környezet tűzbiztonsága sokkal fejlettebb, mint korábban, ugyanakkor számos olyan eszközünk akad, ami miatt viszont jóval több odafigyelést igényel otthonunk. Ilyenek például az elektromos eszközök, amelyeknek biztonságos működési paraméterei között nemcsak egy fix hálózati feszültséget, de a környezet hőmérsékletét is számon kell tartanunk. Az elektromos eszközökön kívül számos, mondhatni hagyományos okból történhetnek tűzesetek, ám egy közös jellemzője mindegyiknek van: a megelőzésükre fordított erőfeszítésünk nem volt elégséges. Cikkünkben éppen ezért a potenciális veszélyforrásokkal és a tűzbiztonság kérdésével foglalkozunk.

A streaming eszközparkja, avagy mire van szükség az élő közvetítéshez

/ augusztus 6, 2021/ Egyéb, Okoseszközök, Számítástechnika

Ha rendelkezik a megfelelő eszközparkkal és szoftveres támogatással, ma már bárki indíthat egy streamcsatornát. A vállalati és vállalkozói szférában a streaming egyre komolyabb szerepet tölt be az értékesítésben, illetve a munkatársakkal való online kapcsolattartásban. A civil szféra is felfedezte az előnyeit, egyre több életmóddal, sporttal, diétával, kézművességgel foglalkozó civil streamcsatorna születik. Cikkünkben az ehhez szükséges eszközparkkal foglalkozunk.

Az internet veszélyes – Így védekezz a csapdái ellen!

/ augusztus 3, 2021/ Tanácsadás

Az internet napjainkban már szinte teljesen nélkülözhetetlen. Nélkülözhetetlen a munkához, vásárláshoz, nélkülözhetetlen a tanuláshoz, kapcsolattartáshoz, és nélkülözhetetlen a játékhoz, szórakozáshoz. Bizonyos életkor fölött, bármit csinál az ember, úgy függ a világhálón, mintha az egy köldökzsinór lenne. Posztoljuk, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, mit eszünk éppen, regisztrálunk mindenhová, és ezzel nincs is semmi gond, egészen addig, amíg tudunk „magunkra”, azaz az adatainkra vigyázni. A probléma ott kezdődik, amikor gyanútlanul besétálunk egy csapdába.

Motorizált függönyök – a klímaberendezés alternatívái

/ augusztus 2, 2021/ Tanácsadás

Lehet valódi otthon az otthon függöny nélkül? Akár ilyen filozófiai magaslatokból is érdemes megközelíteni a motorizált függönyök kérdését. Ráadásul ezeknek a berendezéseknek köszönhetően még fontosabb ez az első ránézésre elvontnak tűnő kérdés. Ismerkedjünk most meg ezzel a technológiával még közelebbről.

Belépő és haladó szintű gamer-kiegészítők

/ július 28, 2021/ Inspiráló

A játék valóban szórakoztató módszer a stressz csökkentésére, például egy hosszú munkanap után, az online kapcsolattartás lehetősége pedig a játéktevékenységnek egy merőben új dimenzióját tárja fel. Ahhoz azonban, hogy a legtöbbet hozzuk ki az interaktivitás élményéből, szükség van hagyományos és extra kiegészítőkre. Persze használhatjuk a szokásos egeret és billentyűzetet, széket és asztalt, de vegyük figyelembe, hogy ezeket nem feltétlenül az ergonómiát szem előtt tartva tervezték. Cikkünkben a hagyományos és speciális gamer-kiegészítők nyomába eredünk.

A beltéri, hordozható párásító karbantartása

/ július 27, 2021/ Karbantartás

A párásító nemcsak télen hasznos, amikor a fűtéstől száraz levegő hatását ellensúlyozza. A nyári hőségben is arra kell törekedni, hogy 30-50%-os legyen a lakásunk páratartalma, hiszen a nyálkahártyák – szem, orr, száj, légzőrendszer – akár tartósan is károsodhatnak, ha túl száraz és meleg a levegő. A páratartalom ellenőrzése mellett a beltéri párásító rendszeres karbantartásával biztosíthatjuk az egészséges levegőt otthon.

Így változtatja meg az életed egy okosventilátor

/ július 22, 2021/ Légkondicionálás

Sokak talán az okoseszközök mellett is sci-finek tekinthetik az okosventilátorokat, pedig sem árfekvésben, sem technológiai szinten nem annyira elrugaszkodott eszközök. Nyilván a levegő hűtésében nem olyan hatékony az okosventilátor, mint egy klímaberendezés, azonban egy mobilklíma rugalmasságával varázsolhat kellemes levegőt a legelviselhetetlenebb kánikulában is.

A túlhevülés megelőzése és kezelése az otthoni informatikai hálózaton

/ július 20, 2021/ Karbantartás

A felesleges hő kockázatot jelent, a rendszer elemeinek élettartamát csökkenti, a túlhevült számítógép áramkimaradáshoz, adatvesztéshez vagy tartós hardverhibához is vezethet. A túlmelegedés nemcsak az asztali számítógépeket érinti, hanem a laptopokat, a mobileszközöket és a teljes szerverhálózatot is. A következő módszerek segítenek a túlhevülés megelőzésében illetve kezelésében.

Okos kertészkedés

/ július 16, 2021/ Okoseszközök

Tökéletes kert a fotelból gombnyomásra? Igen! A mezőgazdasági termelésben a robotizáció és az automatizáció már nem csak utópisztikus kísérlet, hanem működő gyakorlat, és lassacskán ennek a családi házak kertjeire adaptált változata is mind inkább elérhető. De mit jelent pontosan az okos kertészkedés?

Praktikus okostelefon alkalmazások nyaraláshoz

/ július 12, 2021/ Mobiltelefon

Amellett, hogy hol nyaralunk, hogy jutunk el oda, mit érdemes ott megnézni, milyen valutát és mennyit kell váltani, hol lehet jókat enni és inni, olyan alkalmazások teszik egyszerűbbé és élvezhetőbbé a nyaralást, melyek az okoseszközeink IT-biztonságáról is gondoskodnak, feltérképezik helyettünk az időjárást, vagy gyorsan és hatékonyan tudunk általuk kommunikálni egy számunkra idegen nyelven is. Vannak azonban kevésbé ismert alkalmazások, amelyekkel például megtérül a járatkésésből, kimaradásból eredő kárunk, ingyen szálláshoz jutunk vagy mosdót kereshetünk. Nézzük hát, milyen praktikus alkalmazásokat érdemes telepíteni még az utazás előtt!

Beépíthető konyhagépek

/ július 5, 2021/ Tanácsadás

A beépíthető konyhagépek olyan készülékek, amelyeket közvetlenül a konyhabútorokban helyezünk el. Ezek a konyhagépek általában sütők, főzőlapok, hűtőgépek, mosogatógépek, de akár szárítógépet, mosógépet is elhelyezhetünk így, ha nincs külön mosókonyha és/vagy a fürdőben nem férnek el.

Maradjon tökéletes a kerámia főzőlap

/ június 30, 2021/ Tanácsadás

A kerámia főzőlap az egyik legstílusosabb eleme a konyhának. A ragyogó felület azonban törődést igényel, amire általában akkor figyel fel az ember, mikor már túl késő. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyeket ha bevetsz, a te kerámia főzőlapod is hosszú távon szemet gyönyörködtető látványt nyújt majd. Persze az első és legfontosabb, mint az összes nagy értékű konyhai eszköz esetén, a kiterjesztett garancia, illetve a baleseti garancia megkötése.

Kerti medence karbantartása

/ június 30, 2021/ Tanácsadás

Ekkora kánikulában – legalábbis ha nem tehetjük meg, hogy az egész nyarat egy vízparti üdülőhelyen töltjük, márpedig jó eséllyel nem – óriási áldás egy kerti medence: reggel vagy este, vagy épp a legforróbb déli kánikulában egy csobbanás máris elviselhetőbbé teszi a napot, a gyerekek meg aztán főleg imádnak pancsolni benne. Csak ne kéne a medence tisztításával annyit vesződni – mondják sokan. Pedig ha rendszeresen és szakszerűen végezzük, nem is olyan nagy ördöngösség.

A hatékony mosás titka

/ június 25, 2021/ Mosás

A mosás korábban komoly fizikai erőt igénylő feladat volt, később a mosógépek, centrifugák, majd az automata mosógépek megjelenésével egyre egyszerűbbé és könnyebbé vált. Az automata mosógépek abba az illúzióba ringatják a felhasználókat, hogy tényleg nincsen semmi dolguk azon kívül, hogy beteszik a ruhákat a gépbe. Mintha a mosási címkék, pláne a makacs foltok, szennyeződések nem is léteznének. Mindent 40°C fokon mosunk, mert a mosószer azt ígéri, hogy már 40°C, sőt, 30°C fokon hatékony. Ez így, ebben a formában nem állja meg a helyét.

A felhőszolgáltatások kora

/ június 21, 2021/ Számítástechnika

Mióta körülbelül 35 éve Magyarországot is elérte a komputerláz, egyre több ember számára lett alapértelmezett életforma a digitális lét. Olyannyira átszőtte életünket, hogy még a szociológiába is beszűrődött a fogalom, hiszen nem véletlenül nevezünk egyes generációkat digitális bennszülötteknek. Még mindig vannak olyan emberek, akiknek csak játékot és szórakozást jelent a digitális világ, de nem hunyhatunk szemet a tény felett: társadalmunkban minden adat. Az adatok jelentős része bizalmas/személyes, melynek tárolására, megosztására és védelmére jelenleg a legalkalmasabb platformot a felhőszolgáltatások biztosítják.

A hűtőszekrény gyors és hatékony nagytakarítása

/ június 9, 2021/ Hűtőszekrény

A hűtőszekrény tisztítását, takarítását sokszor csak tologatjuk magunk előtt, mert nehéz és fárasztó feladatnak tűnik. Valójában egyáltalán nem az, feltéve persze, ha úgy tároljuk az élelmiszereket és alapanyagokat, ahogy kell, és nem hagyjuk a frissen kilöttyent foltokat beszáradni.

Vasalás gyorsan, könnyedén, mégis hatékonyan

/ június 8, 2021/ Tanácsadás

A vasalás tipikusan az a házimunka, amiről szélőségesen megoszlik a háziasszonyok véleménye (hogy az urakat ne is említsük): egyesek szerint a legkellemesebb munka, ami szinte már inkább szórakozás, mások szerint pedig a pokolba vele, és jó, ha minden szökőévben egyszer kivasalnak egy ünnepi inget vagy blúzt.

Kávéfőzők régen és most

/ június 4, 2021/ Egyéb

Európa egyes országaiban – köztük nálunk is -, Latin- és Dél-Amerikában a méregerős kávé a “divat”, ami nyilvánvalóan nem lehet minőségi azoknak, akik pedig a számunkra ihatatlanul híg, és a mi értékrendünk szerint kávénak nem is nevezhető világosbarna/áttetsző levet isszák. Az, tehát, hogy milyen a jó kávé, szokás és egyéni ízlés dolga. De hogy a kávécseresznye hogyan jutott el odáig, hogy evés helyett a magjából illatos, forró főzet készüljön, már egy másik, a kávéfőzők története.

Mikor kössünk utasbiztosítást, és kell-e külön poggyászbiztosítás?

/ június 2, 2021/ Tanácsadás

Egy családi nyaralás, de még egy üzleti út előtt is nyakig vagyunk az elintéznivalókban, aminek többsége nem épp a szívünk csücske, főleg, ha minden az utolsó pillanatra marad – márpedig törvényszerűen akkorra marad. Ennek ellenére csak beszerezzük az utolsó strandcipőt és búvárpipát is, gondoskodunk elegendő jégakkuról, megfelelő napernyőről és hányáscsillapítóról – miért is ne gondoskodnánk ugyanígy a biztonságunkról? Sok előre nem látható kellemetlenségtől és többletkiadástól kímélhetjük meg magunkat, ha utasbiztosítást kötünk, és jól jöhet egy poggyászbiztosítás is.

A takarítógépek bűvöletében

/ május 31, 2021/ Takarítás, Tanácsadás

A tisztítóberendezések, takarítógépek technológiája az elmúlt évtizedek során rengeteget fejlődött. A kereskedelmi és egészségügyi ingatlanok, vendéglátóipari és élelmiszeripari üzemegységek mellett mára az otthonokban is előtérbe került a hétköznapi takarítás mellett a fertőtlenítő takarítás és a szőnyegek, kárpitok mélytisztítása. A nagyüzemi/ipari kapacitással bíró készülékek, komplexebb takarítógépek megjelentek civil szegmensben is.

Gamer-nek áll a világ

/ május 29, 2021/ Számítástechnika

A gamer kifejezés modern „cucc”, a számítógépes játékok (h)őskorában még nem nevezték így magukat a játékosok, és a kívülállók – értsd, akik nem játszanak rendszeresen, vagy egyáltalán nem játszanak – sem gondoltak rájuk eképp. A világ azóta nagyot változott, a hardver és szoftverfejlesztés is alaposan kinőtte magát.

Baleseti garancia nyaraláskor

/ május 27, 2021/ Készülékvédelem

10-ből 9 turista magával viszi az okostelefonját a nyaralásra. Ezzel fotózzuk a lemenő napot a tenger horizontján, fizetjük ki a vacsoránkat egy hangulatos étteremben, jelzünk az otthoniaknak, hogy rendben megtaláltuk a szállásunkat. A fokozott igénybevétel magában hordozza azt a kockázatot is, hogy valamilyen nem várt baleset történik. A nyaralásnak pedig nem arról kellene szólnia, hogy a pálmafák árnyékában azon mérgelődünk, hogy megrepedt a telefonunk kijelzője, esetleg beázott a készülék. Ha te sem szeretnél egy fél nyaralásnyi vagyont elkölteni a javíttatásra, használd ki a baleseti garancia  nyújtotta biztonságot!

Lakásfelújítás körültekintően

/ május 25, 2021/ Tanácsadás

A nyár hagyományosan a lakásfelújítás időszaka. Ilyenkor már nem az időjárástól függ, hogy bele tudunk-e vágni egy nagyobb léptékű munkának, hanem – leginkább – a kedvünktől, az időnktől és persze a pénztárcánktól. Az sem mellékes tényező, hogy a felújításhoz használt eszközök eleve rendelkezésre állnak-e, ha igen, milyen állapotban vannak, valamint, hogy eszközök híján milyen lehetőségeink vannak a kivitelezésre. Cikkünkben átnézzük, hogy milyen előfeltételek mellett érdemes belevágni a lakásfelújítás időt- és energiát is igénylő feladataiba.

Segítség a hőségben – Ventilátorok kicsiben és nagyban

/ május 21, 2021/ Egyéb

Közeleg az izzasztó nyár, a rekkenő hőség, jönnek a forró álmatlan éjszakák… elérkezett hát az ideje felkészíteni az otthonunkat a hőség elleni védekezésre, hogy elviselhetővé varázsoljuk a benti klímát, például ventilátorok segítségével. Összegyűjtöttünk néhány tippet és ötletet, hogy miként hűtsd le a lakást a nyári kánikulában tudatosan, költséghatékonyan, az energiafogyasztásod racionalizálásával.

A legnépszerűbb hűtőszekrény típusok

/ május 11, 2021/ Hűtőszekrény

Amit ma egy hűtőszekrény nyújtani tud, bőven túlmutat azon, hogy bármikor ihatunk egy pohár jeges limonádét, és biztonságosan tárolhatjuk az alapanyagokat. Néha a döntést az nehezíti, hogy túldimenzionáljuk az igényeket. A szükségletek pontos felmérésével válhat a hűtőgép az egészségünk stratégiai partnerévé, és szolgálhatja mindennapjaink kényelmét. Nézzük, milyen típusú hűtőszekrény mellett döntenek azok, akik pontosan tudják, hogy mit akarnak.

Faszenes vs. elektromos grill

/ május 5, 2021/ Tanácsadás

A szabadban történő sütés-főzés, ami évszázadokon át teljesen természetes része volt az életünknek, mára a kirándulásokra, táborozásokra és a kerti partikra korlátozódik. Kellemes ritmusváltást jelent, autentikus jellegénél fogva emberközelibb léptékű, közösségi tevékenység. A faszenes és az elektromos grill jó alternatívát jelentenek, attól függően, hogy milyen jellegű ételeket akarunk majd készíteni.

Panaszkezelés okosan, jóindulattal

/ április 29, 2021/ Tanácsadás

Valószínűleg mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor jogorvoslatra volt szükségünk egy vásárlást illetően valamilyen vitás kérdésben. Sajnos a történelmi múltból adódóan sokan még mindig inkább annyiban hagyják a dolgot, mert a Ne szólj szám, nem fáj fejem-mentalitás, a túl sok macera ez nekem, a nincs pénzem pereskedni, stb… kifogások szinte beágyazódtak az emberek tudatába, ami sajnos a panaszkezelés esetében is egy működő metódus. A másik véglet, amikor valaki álláspontja jogosságának tudatában hangos és látványos jelenetet rendez, mert úgy gondolja, csak így érheti el a célját. Egyik módszer sem nevezhető helyesnek, pedig rendelkezésre áll a megfelelő lehetőség. Az arany középút megtartásával,

Read More

2021. január 1-től változott a jótállás

/ április 27, 2021/ Tanácsadás

Az év első napjától jelentős mértékben megváltozott a hazánkban értékesített tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó jótállás szabályozása. Megmutatjuk a magyarországi jogszabályok változásait, amelyek a 2021. január elseje után vásárolt termékekre vonatkoznak.

Az otthoni nyomtató kiválasztása

/ április 23, 2021/ Tanácsadás

Az otthoni iroda kialakításakor a géppark összeállítása az egyik legfontosabb teendőnk. Az elmúlt időszakban egy korábban valóban csak munkahelyi környezetben használt eszköz, a nyomtató is helyet kért az asztalunkon. A nyomtató azonban az egyik legváltozatosabb irodai kiegészítő. A variációk száma ha nem is végtelen, de alaposan megnehezíti a döntést. Nézzük hát, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb nyomtatót.

Hogyan támogatja az egészségmegőrzést a forrólevegős sütő?

/ április 21, 2021/ Tanácsadás

A sült és rántott ételek nagyon finomak, ezért is nehéz lemondani róluk. A paprikás, pörkölt ételek mellett a magyar konyha legjellemzőbb fogásai, amelyekhez nemcsak gasztronómiai, de érzelmi kapcsolat is fűz legtöbbünket. Ezt a csodás, aranybarna és ropogós állagot, mennyei ízhatást azonban el lehet érni zsiradék felhasználása nélkül is – illetve annak minimalizálásával – mégpedig a forrólevegős sütő használatával.

Alkalmazásbeállítások, avagy Ön is mindent engedélyez?

/ április 20, 2021/ Tanácsadás

Használna egy szög falba beveréséhez mondjuk láncfűrészt? Szokott esetleg rádión televíziót nézni? Banki ügyeit a háziorvosánál intézni? Akkor miért hagyja, hogy a fotószerkesztő applikációja hozzáférjen a névjegyeihez? Az alkalmazásengedélyeket sokan automatikusan elfogadják, pedig nem minden esetben van szükség rá, hogy a kért adatokhoz hozzáférjen az applikáció. Írásunkból megtudhatja, hogy az alkalmazásbeállítások segítségével hogyan szabadulhat meg a felesleges alkalmazásengedélyektől.

2021 legnépszerűbb tévé márkái lehetnek

/ április 16, 2021/ TV

Azt, hogy egy adott évben melyek lesznek a legnépszerűbb tévé márkák nem is olyan bonyolult megjósolni. Nyilván nagyban függ a vásárlók gazdasági helyzetétől, tájékozottságától, ugyanakkor a mindenkori trendeket és a vásárlók döntéseit erősen befolyásolja, hogy a gyártók milyen újításokat vezetnek be a készülékeikben. Mivel akár egy laptopon, vagy mobiltelefonon is tudunk már filmeket nézni, sőt a tévécsatornák online oldalain még műsorokat is, a tévé hozzáadott értéke szinte fontosabbá vált, mint amire eredetileg tervezték. Nézzük hát, mit jósolnak a szakértők 2021-re!

Slágertermékek a digitális piacon

/ április 15, 2021/ Okoseszközök, Számítástechnika

Új szelek fújnak, amik alapjaiban változtatják meg a munkáltató-munkavállaló közti, hagyományos metódusokat. Korábban, ha beteg volt a gyerek, vagy más okból nem tudtunk dolgozni menni – annak ellenére, hogy munkaképesek voltunk-, betegszabadságot, fizetett, vagy fizetés nélküli szabadságot kellett kivenni. A pandémia azonban egyfajta katalizátorként hatott. A már évtizedek óta haldokló rendszer felett kimondta az ítéletet: túlhaladott. A digitális eszközök, az internet, a távoli elérés, a home office, a stabil és biztonságos fájlmegosztás mind olyan lehetőségét tárták fel a munkavégzésnek, amely nem igényli a dolgozó fizikai jelenlétét a munkahelyén. A korábbi, lassú változásokhoz képest szinte robbanásszerű tendenciaváltás a digitális eszközök piacán

Read More

Az olajsütő előnyei

/ április 14, 2021/ Tanácsadás

Volt idő, amikor olajsütővel csak a nyaralóhelyek kifőzdéiben találkozhattunk. A sült hekk és a szalmakrumpli utánozhatatlan illata sokakban még mindig a Balaton-parti nyaralások emlékét idézi fel. A kilencvenes években az olajsütő, másnéven fritőz azonban bekéredzkedett a háztartások konyháiba is. Akkortájt kezdtek elterjedni a mikrohullámú sütők is, így akinek mindkét gépből volt otthon egy, elmondhatta magáról, hogy modern konyhát visz. Aztán az olajsütők valahogy kikoptak a háztartásokból, a mikró viszont maradt. Pedig a fritőz még mindig praktikusabb, mint a hagyományos, serpenyős sütés, és ma már a száműzetés legfontosabb oka, a tisztítás, olajleeresztés nehézsége sem okozhat problémát. Nézzük hát, hogyan szolgálhatja az

Read More

Online vásárlás körültekintően

/ március 29, 2021/ Tanácsadás

Az online vásárlás a rutinosok számára is tartogat veszélyeket, annak, aki csak nemrég ragadta meg a virtuális bevásárlókosarát sokkal ingoványosabb ez a terep. Nem kell azonban így lennie. Az internet nyújtotta lehetőségekkel meg kell tanulnunk bánni, mégpedig a visszaélések kivédésével. Ehhez tisztában kell lennünk azzal, hogy mik a figyelmeztető jelek.

A gördülékeny és hatékony home office titka: Zyxel XGS1250-12 switch

/ március 24, 2021/ Számítástechnika

Otthoni és üzleti informatikai megoldások terén piacvezető Zyxel Networks februárban bejelentette az XGS1250-12, egy tizenkét portos, webről menedzselhető, multigigabites switch piacra dobását. Az új Zyxel switch lehetővé teszi, hogy azok, akik otthonról dolgoznak, legyenek akár alkalmazottak, akár vállalkozók, kiaknázzák az internet nyújtotta lehetőségek teljes potenciálját. De miért is olyan fontos ez az új switch?

Kora tavaszi kerti munkák, biztonságosan

/ március 23, 2021/ Tanácsadás

A kertészkedés nemcsak az élet körforgásának tiszteletteljes elfogadása, de a tudásmegosztás autentikus módszertana is. A tavaszi kerti munka lehetőség a digitális térből való kilépésre, a minket körülvevő valóságos világ mélyebb megismerésére. Az a munka, aminek kézzelfogható, ízlelhető eredménye van, olyan elégedettséggel tölti el az embert, amit az online térben végzett munka nem tud pótolni. Nyilván személyiségfüggő mindez, de a természet közelségére még azok is vágynak, akik soha nem is fogtak és eztán sem akarnak olyan szerszámhoz nyúlni, aminek nyele van.

Polírozás helyett védd okosan az okostelefont!

/ március 16, 2021/ Karbantartás

Tekintve, hogy az okostelefon szinte állandóan kézközelben van, számos mechanikai jellegű sérülést él meg. Az első néhány hét, talán hónap még arról szól, hogy úgy vigyázunk rá, mint a szemünk fényére, de azután elmúlik az újdonság varázsa, és ugyanaz a mostoha sors vár rá, mint az elődeire. Sietünk, hát zsebre vágjuk, majd rögtön utánaküldjük a kulcscsomót is. Mikor leszállunk a villamosról, csak gyorsan becsúsztatjuk a kézitáskába, ahol a tollak, spirálos, kapcsos jegyzetfüzetek és egyéb hétköznapi holmik mellett szintén ki van téve a karcolódás és súrlódás következményeinek. A tündöklő, legújabb szériás iPhone fokozatosan elveszíti a fényét, makulátlan esztétikáját, míg észre nem

Read More

Digitális felkészültség és kiberbiztonság otthon

/ március 12, 2021/ Tanácsadás

A Covid-19 járvány már nem csak globális egészségügyi válság; széles körű következményekkel jár a társadalom minden ágazatában. Még mindig nem tudjuk, hogy meddig fog tartani, de azt igen, hogy megváltoztatta a munkavégzés, az utazás, a tanulás/oktatás és a kapcsolattartás, valamint a kereskedelem módját. Folyamatosan kapjuk az inputot: mossunk kezet, fertőtlenítsünk, hordjunk maszkot, tartsunk távolságot, maradjunk otthon. A személyes higiénián túl azonban egyre nagyobb szerepet kap a digitális felkészültségünk is, hiszen életünk jelentős részét immár online töltjük.

Vonaljegy és bérletvásárlás érintésmentesen? Mobilfizetés!

/ március 10, 2021/ Mobiltelefon

Az érintésmentes fizetés jelentősége az utóbbi évben erősen felértékelődött. Online rendelés átvételekor, az áruházakban a kasszánál, de még egy benzinkútnál vagy gyorsétteremnél is tudunk már úgy fizetni, hogy egyáltalán nem kell megérintenünk a terminálokat. Az érintésmentes fizetésnél talán csak egy jobb lehetőség van: a mobilfizetés.

A higiénia digitális támogatói, akár otthon is

/ március 5, 2021/ Egyéb

Az immunizálás szerepe kiemelkedő a pandémia elleni küzdelemben, de a valódi védelmet jelentő átoltottsági arány eléréséig a biztonságot növelni, a gazdaságot érintő hátrányokat minimalizálni kell. Például azáltal, hogy intelligens, digitális technológiát alkalmazunk nemcsak a járvány elleni küzdelemben, de a mindennapi életünkben is. Az új innovációk és újszerű taktikák alkalmazása hatékony a Sars-Cov-2 vírusfertőzés kockázatának csökkentésében.

Vezeték nélküli botporszívó

/ március 3, 2021/ Takarítás

A vezeték nélküli/akkumulátoros botporszívó kétségtelen előnye, hogy helytakarékos, és a gyors, hétköznapi takarításhoz tökéletesen megfelel. De vajon megállja-e a helyét a hagyományos porszívóval szemben a hétköznapokban? Esetleg a vezetékes porszívóknak áldozott már le? A vezeték nélküli, akkumulátoros botporszívók és robotporszívók világában van-e még létjogosultsága a hagyományos porszívónak?

Okoseszközök a gyerekszobában

/ február 23, 2021/ Okoseszközök

Annak ellenére, hogy a a digitális kompetenciák fejlesztése mára nélkülözhetetlen részévé vált az oktatásnak, sokan berzenkednek attól, hogy a gyermeküknek saját okoseszközei legyenek. Sok szülő azért aggódik, hogy a gyerekeket nem lehet majd kirobbantani a „kütyük” világából, ami jogos aggodalom, hiszen a gyermekek nemcsak mozgásszervi, de memória és beszédfejlődéséhez elengedhetetlen a napi rendszerességű testmozgás. Ugyanakkor egyrészt erre is van megoldás, másrészt pedig nyilván nem az okoseszközök nyakló nélküli alkalmazásáról és kizárólagosságáról van szó.

Bemutatkozik a Samsung Galaxy S21

/ február 22, 2021/ Mobiltelefon

A Samsung virtuális színpadán új széria került reflektorfénybe; a Galaxy S21, S21+ és az S21 Ultra. Abban az időben, amikor az okostelefonok egyre drágábbak, a Samsung idén merőben eltérő megközelítéssel állt elő. Miközben a Galaxy Ultra továbbra is a Samsung zászlóshajója az igazi, kompromisszumok nélküli felhasználói élmény biztosításában, addig az alapszintű S21 és S21+ modellek esetében olyan kompromisszumok sorát hajtotta végre a gyártó, ami a Galaxy korábbi iterációiban nem volt elképzelhető.

Mi az a QNED?

/ február 16, 2021/ Oktató, TV

A Quantum Nano-emitting Diode, azaz a QNED egy olyan fejlett paneltechnológia, amely kék nanorodos fénykibocsátó diódákat használ. Az egyedülálló maghéjjal és háromdimenziós nanostruktúrával a hátsó sík vékonyfilm tranzisztorba integrált nanorodok kiváló képarányt és kvantumhatékonyságot kínálnak a jelenleg elérhető platformokhoz képest. Cikkünkben tisztázunk néhány, a technológia működésének megértéséhez szükséges fogalmat és megnézzük, valóban a QNED tévé-e a jövő?

Hasznos alkalmazások sportoláshoz és szórakozáshoz

/ február 14, 2021/ Készülékvédelem, Mobiltelefon, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

A sportolás és a szórakozás a produktivitást, a szellemi frissességet a mentális-pszichés egyensúly megtartását is jócskán támogatja, emellett segít megelőzni a kiégést. Napjainkra természetes igénnyé vált, hogy mindezt tervezni, mérni, ellenőrizni, és még megosztani is tudjuk. Ebben vannak segítségünkre a hordozható okoseszközre telepíthető sportoláshoz és szórakozáshoz fejlesztett alkalmazások, amelyekből most egy rövid összefoglalót készítettünk Olvasóink számára.

A pirolitikus sütő

/ február 9, 2021/ Egyéb, Tanácsadás

A pirolitikus sütő a készülékben található technológia miatt magasabb árkategóriába tartozó háztartási nagygép, ugyanakkor ezek a technológiák jelentősen lerövidítik mind az ételkészítés, mind pedig a tisztítás időtartamát. A sütőtérben keletkező magas hő és nyomás által létrehozott pirolízis a szerves anyagokat hamuvá égeti el; emiatt gyakran öntisztító sütőnek is nevezik. Cikkünkben utánajárunk a pirolitikus sütő előnyeinek, röviden vázoljuk egy másik öntisztító funkcióval rendelkező készülék, a katalitikus sütő működését, majd megnézzük, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a pirolitikus sütő vásárlásakor.

Konyhai kisgépek nyomában

/ február 5, 2021/ Tanácsadás

Míg a háztartási nagygépek – tűzhely, mosogatógép, hűtőgép, fagyasztó – kulcsfontosságúak a funkcionális konyha megtervezésében, addig a kisebbek kényelmesebbé varázsolják hétköznapjainkat, valamint lerövidítik egyes munkafolyamatok idejét. Nézzük hát, a legnépszerűbb és legfontosabb konyhai kisgépek választékát.

Az összehajtható okostelefon

/ február 4, 2021/ Készülékvédelem, Mobiltelefon, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

Az összehajtható okostelefon jelenleg az egyik legérdekesebb újdonságnak számít a hordozható elektronikában. Bár a fejlesztés folyamata nem nélkülözi a hullámvölgyeket, a fikcióból tényleges, kézzel fogható és használható fizikai termékké vált. Még nem kapott helyet a hordozható okoseszközök manistream halmazában, de kétségkívül előnyös pozícióból indul ahhoz, hogy pár éven belül hétköznapi eszközzé váljon.

Borhűtők és szivartárolók nyomában

/ január 28, 2021/ Tanácsadás

A bor értéke mondhatni egyenes arányban nő a korával, és persze az is sokat számít, hogy milyen vidékről származik és melyik kiemelt évjáratból. Amiről azonban vajmi kevés fogalma van az átlag borfogyasztónak, az a bor tárolása. A borral ellentétben a szivar már jóval kevesebb ember számára vonzó, és még kevesebben engedhetik meg maguknak az igazán jó szivarokat. Akik viszont megtehetik, azoknak a tradicionális, már-már ceremoniális szivargyújtáson kívül még egy tudást el kell sajátítaniuk: a szivar tárolásának módját. Cikkünkben ezúttal egy apró kitérőt teszünk a borhűtők és szivartárolók világába.

Rövid útmutató a szabadidős drón felhasználáshoz

/ január 26, 2021/ Tanácsadás

A drón, ahogy számos más fejlett technológia, a hadiiparból került a civil felhasználói szférába, ahol gyorsan népszerűvé vált, hiszen egy korábban csak igen magas költséggel elérhető perspektívát ad elérhető áron. A munkaköri felhasználásán túl a drón a hobbisták körében is felkapott eszköz, emiatt szükséges a drón használat szigorú szabályozása. Rövid útmutatónkban az alapinformációk és törvényi előírások hivatkozása után a drón szabadidős használatával kapcsolatos szempontoknak járunk utána.

Hatékonyságnövelő alkalmazások

/ január 21, 2021/ Tanácsadás

Egy átlagos vállalat a termelési kapacitásának több mint 20%-át, azaz hetente több, mint egy napot veszít el a folyamatirányítással kapcsolatos hibák, problémák miatt. Ha a lehető legtöbbet hozzuk ki a befektetett forrásainkból – idő, pénz, munkaerő – akár egyedül, akár csapatban dolgozunk, a megfelelő eszközök bevetésével a munka megéri majd a  fáradtságot. Cikkünkben a munkavégzés, termelékenység, produktivitás hatékonyságát radikálisan növelő időgazdálkodás, projektmenedzsment és IT-biztonsági alkalmazások főbb jellemzőit mutatjuk be röviden.

Rend és rendszer otthon is

/ január 19, 2021/ Tanácsadás

Egyesek összefüggést találnak a rendezett elme és a kaotikus környezet viszonyában, innen ered a zseni átlátja a káoszt kifejezés is. A tapasztalat azt igazolja, hogy a rend és a rendszerezett környezet, a kényelmes és tiszta otthon, a munkavégzést is hatékonyabbá varázsolja, ami a home office esetében hatványozott jelentőséggel bír. Nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak, következésképpen elégedettebbek és eredményesebbek is leszünk tőle. Nézzük hát, hogyan teremthet rendet bárki a káoszban.

Az okosotthon megtervezése

/ január 14, 2021/ Tanácsadás

Az okosotthon nem áll feltétlenül új alapokon. Lehet az akár a meglévő otthonunk is, ahol csatlakoztatott, és/vagy automatizált verzióra cseréljük le a komfortot jelentő készülékeket, kiegészítőket és gépeket.

Időmenedzsment dióhéjban

/ január 13, 2021/ Tanácsadás

Az ember a Föld azon ritka teremtményei közé tartozik, aki éntudattal rendelkezik, és képes az idő múlását tudatos szinten érzékelni. Amiben igazán különbözünk a többiektől az mégis az, hogy mi arra is képesek vagyunk, hogy mindezt a magunk javára fordítsuk. Megtervezzük az időnket, a napi, heti, havi, és éves rendszerességgel ismétlődő, valamint egyedi feladatokat. Ennek feltétele a mentális munka. Azok az emberek, akik megtanulják elsajátítani a napi tevékenységek beosztását és a mikromenedzselés folyamatát, sokkal hatékonyabbak és elégedettebbek is. Az időgazdálkodás abban is kiváló támogatást nyújt, hogy az újévre merészen bevállalt tervek és változások megvalósíthatóvá váljanak. Nézzük, hogyan hozhat érdemi változást,

Read More

Otthonteremtés és lakásfelújítás 2021-ben

/ január 7, 2021/ Tanácsadás

Az ingatlanpiac az újépítésű lakások vásárlásának nem igazán kedvez, évek óta emelkednek még az igazán kis alapterületű lakások árai is, ezért az új lakásba, házba költözés egyre távolabb kerül tőlünk. Azok, akik rendelkeznek saját tulajdonú lakással, családi házzal, előbb-utóbb belevágnak egy kisebb vagy nagyobb lakásfelújítási projektbe, vállalva minden kényelmetlenséget, ami ezzel jár. Tekintve azonban, hogy egy lakásfelújítás nem kevés befektetést igényel, mindannyiunknak jól jön, ha külső pénzügyi erőforrásokat vonhatunk be. Nézzük hát, hogy milyen lehetőségünk nyílik 2021-ben arra, hogy tágabb, modernebb, okosabb, gazdaságosabb otthont teremtsünk családunk és önmagunk számára.

Új év, új eszközök, tudatosabb vásárlók

/ január 5, 2021/ Egyéb

Minden bizonnyal sokunkat üdvözölt új okostelefon, okoseszköz, kiegészítő, vagy laptop a karácsonyfa alatt. Most, hogy már túl vagyunk az első öröm okozta izgalmakon, és az új eszközök funkcióinak felfedezésén, kipróbálásán, érdemes egy kicsit objektívebben szemügyre venni új szerzeményünket. Azon túl, hogy mit tud, van egy sokkal fontosabb kérdés: hogyan védhetjük meg? Akármilyen eszközről legyen is szó, hamarosan bekerül az életünk körforgásába. Talán mindent ezzel intézünk majd, ezért mindig a kezünk ügyében lesz. Talán csak sportoláshoz vesszük fel. Talán otthonról dolgozunk majd vele. Bárhogy legyen is, igényli a körültekintő gondoskodásunkat. Nézzük hát, hogyan óvhatjuk meg új eszközeinket a való élet dzsungelében

Read More

Szilveszter 2020

/ december 31, 2020/ Tanácsadás

Az óév búcsúztatása általában vidám és hangos esemény, finom ételekkel, italokkal, játékokkal és sok-sok nevetéssel, idén a nagy társasági eseményekre nincs lehetőségünk. Legalábbis élőben! Ellenben tökéletes alkalom adódik idén egy autentikus családi, baráti szilveszter megrendezésére. Vagy, az internetnek köszönhetően online csatlakozhatunk be a rendezvényekre, vagy indíthatunk magunk egy eseményt. Nézzük hát, hogyan búcsúztathatjuk el az óévet egy igazán hangulatos, mókás, vidám szilveszteri partin 2020-ban is!

Hasznos újévi fogadalmak

/ december 28, 2020/ Tanácsadás

Az óév búcsúztatása rendszerint egybe esik az újévi fogadalomtételekkel, amelyek javarészét a tapasztalat szerint még az első negyedévben feladjuk, és még a legkitartóbbaknak sem sikerül minden fogadalmi tételt egész évben megtartani. A leggyakoribb fogadalmak a dohányzásról való leszokás és a fogyás, ám egyik sem működik igazán valódi életmódváltás nélkül. Az igazán hasznos újévi fogadalmak akkor tudnak működni egész évben, ha nem várunk egyszerre túl nagy változást, belátjuk az apró lépések szükségét és azt, hogy igazán akkor leszünk sikeresek, ha a fogadalmaink egymásra épülnek. Nézzük hát, hogyan lehetünk a legkitartóbbak!

A megosztott énidő értéke

/ december 23, 2020/ Tanácsadás

Az énidő értéke most, amikor az otthonok osztályteremmé és munkahellyé változtak, fontosabb, mint valaha. Mégis, talán ez most nem kizárólagosan a félrevonulás időszaka, hanem a családi kapcsolatok és kötődés elmélyítésének szentelhető idő. Az énidőt tölthetjük úgy is, hogy a szeretteink társaságában és a magányos elvonultságban töltött órák között egyensúlyt teremtünk. Nézzük hát, hogyan is lehetünk ott mindenhol úgy, hogy közben letesszük a hétköznapok terheit.

Karácsonykor főszerepben a konyha

/ december 21, 2020/ Tanácsadás

A karácsony valójában egy egész periódus, ami magába foglalja a már október-novemberben megkezdett ajándékvásárlást – kihasználva a Black Friday előnyeit –, és az egész adventi időszakot. Miközben persze továbbra is dolgozik mindenki. Ahogy telnek a napok, úgy válik a karácsony az év legstresszesebb időszakává. Az amúgy is balesetveszélyes konyha valódi aknamezővé változik, amit egy rendkívül paprikás hangulatú szakács próbál felszámolni. De ennek nem feltétlenül kell így lennie.

Viselhető okostechnológia

/ december 16, 2020/ Okoseszközök

Okosóra, fitnesstracker, aktivitásmérő. Csak három eszköz a viselhető okoseszközök sorából, amelyek rendszerezettebbé varázsolják hétköznapjainkat. A viselhető okostechnológia azonban túlmutat az életmódváltáshoz valóban érdemi támogatást nyújtó trackereken. Már nem a tudományos-fantasztikum léptéke, hanem a fenntartható fejlődés egyik leghasznosabb és legértékesebb vívmánya.

Mit adjunk ajándékba 2020 karácsonyán?

/ december 14, 2020/ Tanácsadás

Mit adjunk ajándékba idén? Az év utolsó hónapja, az advent, a Szenteste, a karácsony, az óév búcsúztatásának az ideje. A számvetésé, a reményé, a tervezésé, fontos elhatározásoké és döntéseké. Ekkor mindennél jobban felértékelődik a törődés és a gondoskodás szerepe, főleg most, amikor sok család kényszerűségből tölti egymástól távol az ünnepeket. Az ajándékok kiválasztása talán sosem volt még ennyire szimbólumértékű, mint idén. Valami olyasmi kell, ami egyszerre fejezi ki a kötődést, az odafigyelést, és persze illik is a megajándékozandó személyhez. Cikkünkben jellemzően olyan ajándékötleteket hozunk, amelyekkel jelenünk kihívásait könnyebben győzhetjük le.

Egészségtámogató okoseszközök

/ december 8, 2020/ Okoseszközök, Tanácsadás

Az egészséges életmód fenntartásában sokféle tényező játszik szerepet, és nem mindig egyértelmű, hogy a megőrzése érdekében tényleg jó úton járunk-e. A divatdiéták és persze az internet közösségek mindenhatósága korábban sosem látott károkat képes okozni. Az aktivitásmérők, fitneszkarkötők az elmúlt két év legnépszerűbb hordozható okoseszközei, ugyanakkor nem nyújtanak kellő áttekintést az egészségi állapotról. Szerencsére ma már komplex okoseszközök állnak rendelkezésünkre, cikkünk ezekből ad egy kisebb merítést.

Feltörekvőben a Xiaomi

/ december 4, 2020/ Tanácsadás

Bizonyos országokban a Xiaomi a legnépszerűbb okostelefon márka, más országokban pedig még egyáltalán nem is hallottak róla. Ez a kettősség elég nagy zavart okoz a márka és termékei megítélésében, főként az európai országokban, ahol a Xiaomi konkurenciáinak – Apple, LG, Huawei, Samsung – ismertsége és elismertsége talán a legnagyobb akadály a bizalom kialakulásához vezető úton. Cikkünkben összeszedjük a legfontosabb tudnivalókat a Xiaomi márkáról, ami remélhetőleg a közeljövőben segítséget nyújt egy megalapozott döntéshez, ha vásárlásra kerül sor.

Vásároljunk okosan 5 lépésben az internet segítségével

/ november 27, 2020/ Tanácsadás

Az online vásárlás az ezévi pandémiától felerősítve egyre inkább szokássá válik. Az online vásárlás gyakorisága azonban még nem jelent vásárlói tudatosságot. Könnyen befolyásolhat minket egy hamis vagy rosszindulatú véleményezés a kiszemelt bolt vagy vállalkozás közösségi oldalán. A kiadások kordában tartásához azonban nem elég bekövetni a kiszemelt boltok közösségi oldalát, és mások véleményére alapozva eldönteni, hogy a kínálat és az árfekvés megfelel-e az igényeinknek. Nézzük hát, milyen trükköket vethetünk be annak érdekében, hogy az internet, mint piac valóban az érdekeinket – és megelégedésünket – szolgálja.

Gamer kontra gamer, avagy kulcs a gamerközösséghez

/ november 24, 2020/ Inspiráló

Figyelemfelkeltő tény, hogy egy League of Legends vagy Fortnite Világbajnokság lassan több követőt szerez az online térben, mint a SuperBowl, vagy a FIFA a stadionokban. Alig tíz-húsz évvel ezelőtt a játékosokat a valódi világtól elzárkózó álmodozónak titulálták. Mára a virtuális és kiterjesztett valóság, az MI-k és az e-sport fejlődésével a 21. század fontos piaci szereplőivé váltak. Rajtuk keresztül ugyanis elérhetjük nemcsak a követőket, de a gamerek zárt és összetartó közösségét, amely kifejezetten nem fogékony a hagyományos reklámokra és reklámhordozókra. A gamer presztízsét felhasználva azonban eljuttatható szinte bármilyen termék a végfelhasználóhoz: a teljes gamer közösséghez, játékoshoz és nézőhöz/követőhöz egyaránt.

Karácsonyi timeline, 2020

/ november 20, 2020/ Tanácsadás

Ha van valami, amit megtehetünk magunkért és a békés karácsonyért, akkor 2020-ban a profi időgazdálkodás legyen az. Az eleve rossz közhangulat robbanásveszélyes közeggé változtatta a boltokat és bevásárlóközpontokat, de még a sarki kisbolt és a piac családias, otthonos légköre is feszültebb, mint eddig bármikor. Szükségünk van a karácsony igazi hangulatára és értelmére, hiszen pont most kell, hogy megerősítsük magunkat és egymást mindannak fontosságában, ami összefűz minket. Nézzük hát, hogyan segíthet a profi timeline úgy, hogy közben az ünnep hangulata sem sikkad el a karácsonyfa-állítás és az ünnepi menü elkészítése között félúton a stresszben, hajszában.

Hogyan járjunk túl 2020 „eszén”, avagy karácsonyi lifehack 5+1 lépésben

/ november 17, 2020/ Tanácsadás

Az, hogy az idei ünnepi szezon nagy valószínűséggel más lesz, mint az eddigiek, még nem jelenti azt, hogy teljesen le kell mondanunk bevált hagyományainkról. Tekintve, hogy a 2020-as év minden tekintetben a párját ritkítja, az ünnepeket megkeserítő bosszankodás és búslakodás helyett gondolkodjunk inkább konstruktívan. Hozzuk ki a legtöbbet, legjobbat mindabból, ami a rendelkezésünkre áll! A békés és boldog karácsony 2020-ban is megvalósítható, csak egy kis kreativitás, együttérzés és némi lifehack kell hozzá.

2020-ban is játsszuk ki a Black Friday kártyát! – 2. rész

/ november 12, 2020/ Tanácsadás

Cikkünk első részében arról beszéltünk, hogy milyen különleges személyi és informatikai előkészületeket igényel idén a Black Friday. A folytatásban arról lesz szó, hogy mely szegmensekben milyen, a 2020-as év kihívásaira reflektáló termékek akcióira számíthatunk, és miért.

2020-ban is játsszuk ki a Black Friday kártyát! – 1. rész

/ november 11, 2020/ Tanácsadás

Csakúgy, mint sok minden más, 2020-ban az ünnepi vásárlás és a Fekete Péntek is kicsit másképp néz ki, ami kétségtelenül arra ösztönözheti néhányunkat, hogy lemondjunk a Fekete Péntekről. Ugyanakkor éppen a pandémiának köszönhetően olyan ajánlatokkal bővül idén az akciók köre, ami a korábbi évekre nem volt igazán jellemző. Nézzük hát, hogy mikor, hogyan és mire érdemes idén kijátszani a Black Friday-kártyát!

Élettartam vs. technológia, avagy miért kell az új okostelefon? – 2. rész

/ november 6, 2020/ Mobiltelefon

Cikkük első részében elkezdtük feltérképezni az újabb és újabb okostelefon vásárlások mögött rejlő valódi okokat. Röviden vázoltuk, hogyan működnek együtt a világcégek a folyamatos piaci jelenlét és pénzáramlás érdekében, hogyan válhat a hosszú élettartam előny helyett hátránnyá, és hogy a fizikai elavulás mellett napjainkra a technológiai elavulás jelenti a legnyomósabb érvet az új készülékek megvásárlására. Gondolatmenetünket itt folytatjuk, majd kitérünk a technológiai fejlődés és a marketing összefüggéseire, továbbá arra is, hogy a fogyasztói társadalomban a legnagyobb piaci nyomást maga a vásárló fejti ki.

Élettartam vs. technológia, avagy miért kell az új okostelefon? – 1. rész

/ november 5, 2020/ Mobiltelefon

Az okostelefonok átlagos frissítési ciklusa két év. Körülbelül ennyi idő telik el két vadonatúj modell megjelenése között, és ahogy piacra kerül az új szériás okostelefon, meg is vesszük azt. Mivel jellemzően értékes mobilokról van szó, a vásárlói gondoskodásra is költünk, baleseti garanciára mindenképpen. Ha valóban kiemelkedő minőségű telefonról van szó, akkor a kiterjesztett garancia is releváns döntés. (A készülék nagy valószínűséggel túl fogja élni a saját gyártói garanciáját és a következő széria megjelenését.) De vajon miért éppen két év az élettartam, a bűvös határ? Mi az, ami új készülék vásárlására ösztönöz minket újra és újra? Akkor is, ha az előző

Read More

Az okostelefon, mint csírahordozó mobileszköz

/ október 30, 2020/ Oktató

A személyi higiénia különösen felértékelődött napjainkban. Valószínűleg soha annyi kézfertőtlenítő nem volt még napi szinten használatban, mint manapság. Flakon, tubus, vagy kendő minden táskában egy-egy, a kabátzsebben, az íróasztalon, az autóban is egy, vagy éppen a neszeszert visszük mindenhova magunkkal, amiben persze kézápoló is van, hiszen a bőrt igénybe veszi a szokottnál gyakoribb kézmosás és kézfertőtlenítés. Mindennek az igyekezetnek azonban akkor van igazán értelme, ha azokat az eszközeinket is tisztán tartjuk és rendszeresen fertőtlenítjük, amiket napi szinten és gyakran használunk. Ezen eszközök közül is kiemelkedik a használatának gyakorisága és sokrétűsége miatt az okostelefon. Hiába a gondosan fertőtlenített kéz, ha az

Read More

Mi a teendő, ha vírusos az okostelefon? – 2. rész

/ október 27, 2020/ Tanácsadás

Cikkünk első részében átvettük, hogy milyen jelek utalhatnak arra, hogy az okostelefon rosszindulatú programmal fertőződött. Ezúttal annak járunk utána, hogyan távolíthatjuk el manuálisan a kártevőt, valamint utánajárunk annak, miért is fontos, hogy ne egyénként, hanem közösségként lépjünk fel a vírusok és a kiberbűnözés ellen.

Mi a teendő, ha vírusos az okostelefon? – 1. rész

/ október 26, 2020/ Tanácsadás

Okostelefon nélkül létezni szinte lehetetlenség, főként, ha városi életmódot folytatunk. Az okostelefonnak természetesen nem kell uralnia életünk minden pillanatát, de fontos, hogy a legoptimálisabban működjön. Egy hétköznapi hackertámadás, vagy felelőtlen letöltés is megkeserítheti az életünket, egy véletlen, vagy meggondolatlan gombnyomással lehúzhatunk egy zsarolóvírust, vagy trójait a telefonra. És az sem biztos, hogy időben észrevesszük! Nézzük meg hát, hogy milyen hétköznapi és észlelhető jeleket hagynak az okostelefonon a kártevő programok.

Víztakarékosság a mindennapokban kezdő és haladó szinten

/ október 20, 2020/ Oktató, Tanácsadás

Egy átlagos háztartás rengeteg vizet használ fel csak beltéri használatra. Szerencsére a víztakarékosság számos módon megvalósítható, ami hozzájárulhat a vízszámla és a környezeti terhelés csökkentéséhez. Ha felelősen gondolkodunk, meg kell találnunk az arany középutat, hiszen nem kizárólagosan a vízszámla redukálása a cél. A fenntartható környezet biztosítása jóval nagyobb léptékű távlat, mint a havi rezsiköltség. Cikkünkben egyszerű, hétköznapi módszerek megosztásával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy mindenki a saját életvitelébe illeszthetően találja meg a megoldást.

Hogyan működik az indukciós főzőlap?

/ október 14, 2020/ Oktató, Tanácsadás

A tűz idővel már nemcsak a fényt és a meleget szolgáltatta, nemcsak a ragadozókat tartotta távol, de egy igazi őskori találmányt, a sütés-főzést is megalapozta. A sütés-főzés, azaz az étel feldolgozás a könnyebb emészthetőség kedvéért, a baktériumok elpusztításának igénye mit sem változott az eltelt több ezer év alatt. Csupán a felhasznált technológia változik, a végeredmény ugyanaz: a biztonságos, tápláló és ízletes étel. Napjainkra azonban a főzés technológiája eljutott egy olyan szintre, ahol már nem elég azt tudni, hogy milyen hozzávalók és receptúra, valamint metódusok szükségesek az ételkészítéshez. Azt is tudnunk kell, hogyan működnek a különböző tűzhelyek. Cikkünkben ezúttal az egyik

Read More

A porszívó kiválasztása

/ október 13, 2020/ Takarítás, Tanácsadás

Valószínűleg akkor szembesülünk először azzal, hogy nem is olyan egyszerű kiválasztani egy új porszívót, amikor a kínálat láttán megdöbbenünk. Hiszen csak egy sima porszívót szeretnénk. Kérdés persze, hogy létezik-e még olyan, hogy sima porszívó? Szüleink ősrégi rakétaporszívója, amit otthon egy csavarhúzó segítségével pikk-pakk javítani lehetett, ma már békebeli technológiának számít. Ráadásul, az a porszívó, ami tökéletesen működik egy padlólapozott otthonban, azonnal elbukik a hosszú szálas szőnyeggel fedett nappalikban. És ez csak egy érv amellett, hogy ne kizárólagosan az árkategória határozza meg a porszívóvásárlást. Cikkünkben végigvezetjük olvasóinkat a legfontosabb szempontokon és döntéseken, melynek birtokában már egyszerűbb lesz a választás is.

iPhone 2020-as modellek – vajon mit várhatunk tőlük?

/ október 9, 2020/ Mobiltelefon

Ebben az évben számos pletyka kelt szárnyra, többek között az okostelefonok nevével kapcsolatban, hiszen az Apple nem éppen következetes az eszközei elnevezésében. Ha az Apple a legutóbb használt sémát követi, akkor iPhone 12, Pro és Pro Max néven üdvözölhetjük a legújabb státuszmobilokat, de felmerült az is, hogy a legkisebb modellt iPhone Mini névre keresztelik.  Akit azonban jobban izgat az, hogy milyen újításokat rejt majd az új iPhone, annak mindenképpen érdemes elolvasnia cikkünket.

Hogyan teszik könnyebbé életünket Tesla találmányai?

/ október 8, 2020/ Inspiráló

Amikor Nikola Tesla örökségének őrzőjeként Elon Musk nemrégiben útnak indította a SpaceX programot, több mint egy évszázados fejlődéstörténetre tette fel a pontot; megvalósított egy víziót, ami az elektromosság hajnalán született. Tesla talán a legvitatottabb személyiség a tudománytörténetben. Kutatásainak eredményeként olyan találmányokkal gyarapodott világunk, mint például az indukciós motor, a távirányító, a váltakozó áram, a rádió és a róla elnevezett Tesla-tekercs, mely a vezeték nélküli töltés technológiáját adta a kezünkbe, és neki köszönhetően képesek egyáltalán elindulni az autók, illetve egyes repülőgépek akár helyből is felszállni. Annak ellenére, hogy a saját idejében minden zsenialitása ellenére sem tudott boldogulni, öröksége szinte láthatatlanul varázsolja

Read More

Laptop kiegészítők a home office támogatására

/ szeptember 29, 2020/ Laptop, Számítástechnika, Tanácsadás

Azzal mindenki tisztában van, hogy milyen alapeszközök szükségesek a home office-ban végzett munkához, ugyanakkor olyan laptop kiegészítők is szóba jöhetnek, amelyek nemcsak egyszerűsítik, de kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik az otthonról végzett munkát. Cikkünket ezúttal a valóban hasznos laptop kiegészítőknek szenteljük.

Mit tud az okos sütő?

/ szeptember 28, 2020/ Okoseszközök, Tanácsadás

Az okos sütő, vagy tűzhely wifi vagy bluetooth technológiával ellátott háztartási nagygép, mely társalkalmazással párosítva lehetővé teszi nemcsak azt, hogy hálózatba kössük a háztartás okoshálózatával, de a távoli vezérlés elérésének a lehetőségét is a kezünkbe adja. Nem egy közülük akár hangvezérléssel is irányítható. Alapfunkciója megegyezik a hagyományos sütőével, ugyanakkor rugalmasabb főzőlap-konfigurációval kényelmesebbé és praktikusabbá teszi hétköznapjainkat.

Párásítás és páramentesítés alapjai

/ szeptember 25, 2020/ Tanácsadás

A párásítás és a páramentesítés/párátlanítás létfontosságú folyamat a légkondicionálás, fűtés/hűtés során, hiszen ezzel szabályozhatjuk a helyiségek levegőjének nedvességtartalmát. A légkondicionálás alapvető célja, hogy akár otthon, akár a munkakörnyezetben kényelmesebb tartózkodást tegyen lehetővé, utóbbi esetben növeli a hatékonyságot és a produktivitást is, valamint karakterisztikától függően a gyártás/termelés folyamatában használt alap- és nyersanyagok, valamint elektronikus eszközök kiváló minőségét is biztosítja.

A fürdőszoba páramentesítése praktikus módszerekkel

/ szeptember 22, 2020/ Légkondicionálás, Tanácsadás

Bár általában a fürdőszoba a napi higiéniai szertartásaink helyszíne, sok esetben helyet ad a mosógépnek, szárítógépnek is. A tisztálkodáson és mosáson kívül azonban még egy funkciót betölthet; egy kád meleg, fürdősóval illatosított vízben ellazulni, kiváló lehetőség a stresszmentesítésre. Bármelyik funkcióját vesszük is igénybe, előbb-utóbb szembesülünk a vizes-nedves helyiségek egyik legnagyobb problémájával: a párásodással és a páralecsapódással. Ez nemcsak az esti ellazulás élvezeti értékét csökkenti, de a páralecsapódások helyén megtelepedő penészfoltok egészségügyi rizikót is rejtenek. Cikkünkben feltárunk néhány egyszerű, praktikus módszert, amivel visszaadhatjuk fürdőszobánk egészséges és bensőséges légkörét.

Okostévék, amik tényleg megérik az árukat

/ szeptember 17, 2020/ Tanácsadás

Az okostévék korszakát éljük. Ma már kifejezetten alacsony áron is elérhetjük őket, ám előfordulhat, hogy nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A prémium minőségű okostévék pedig akár impulzusvásárlásba is sodorhatnak, melynek egyenes következménye, hogy hosszú időre lekötjük a költségvetésünk egy részét akkor is, ha azt nem engedhetnénk meg magunknak. (A hazánkban forgalmazott okostévék rendelkeznek gyártói garanciával, ugyanakkor vásárláskor ne mulasszuk el a kiterjesztett garancia és baleseti garancia szerződés megkötését sem.) Cikkünk célja ezúttal, hogy árkategóriánként utánajárjunk annak, mit adnak az árukért az okostévék.

Hogyan alakítsuk ki az otthoni, digitális tanulás menetét?

/ szeptember 15, 2020/ Tanácsadás

Az otthoni, digitális tanulás eleinte sokak számára jelenthetett megkönnyebbülést. Az első tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a napi teendők, az otthoni tanulás és az otthoni munkavégzés összehangolása több odafigyelést kíván. A technikai háttér megléte is csak abban az esetben támogatja teljes értékűen az otthoni tanulást, ha érdemben számíthatunk a digitális eszközök kapacitására. A vásárlói gondoskodás keretében megkötött kiterjesztett garancia és baleseti garancia szerződéssel valóban biztosítani tudjuk a technikai háttértámogatást, azonban ez még önmagában nem elegendő. Cikkünkben ezúttal a hatékony és szervezett otthoni tanulásra összpontosítunk.

Ételek, amelyek tárolására a hűtő nem alkalmas

/ szeptember 10, 2020/ Hűtőszekrény

Sokszor azt sem tudjuk, hogy pontosan mi van a hűtőben és még azelőtt lejárnak, megromlanak az élelmiszerek, hogy felhasználhattuk, elfogyaszthattuk volna. A hűtő önmagában csakis akkor képes jól eltartani az élelmiszereket, ha gondoskodunk a hosszútávú védelméről, például vásárlói gondoskodás formájában, és azzal, hogy nem terheljük a kapacitásánál nagyobb mértékben. A hűtő férőhelyének és tartalmának optimalizálását kezdjük a legegyszerűbb módszerrel: távolítsuk el a hűtőből azt, ami nem odavaló. Cikkünkben annak járunk utána, hogy melyek ezek az élelmiszerek, illetve nyersanyagok.

A podcast alapjai

/ szeptember 8, 2020/ Okoseszközök

Okos otthonokban élünk, drónokat reptetünk, és a Marsra tervezett emberes küldetés talán hamarabb valósul meg, minthogy az önvezető autók és az okosaszfalt hálózat átszövik a világunkat. Egy komplex, geostacionárius műhold-rendszer kering a fejünk fölött. Mindezt a fejlődést egy 19. századi találmány, a rádió teszi lehetővé, és ugyanez a találmány „működtet” szinte mindent a digitális világban. A biztonsági kamerát, a műholdakat, és az otthoni okoshálózattal összekapcsolt eszközeinket a mobiltelefontól a villanykörtén át a laptopon keresztül a bébimonitorig. A rádió alatt a 20. században azonban már nemcsak egy elektromágneses hullámjelenséget értettünk. A rádió az információcsere első számú eszköze volt sok-sok évtizeden át,

Read More

A számítógép hagyományos és különleges perifériái – 2. rész

/ augusztus 28, 2020/ Számítástechnika

Cikkünk első részében a számítógép hagyományos és különleges perifériáival foglalkoztunk, ezúttal pedig az utóbbiak közül azokat vesszük sorra, amelyek valamilyen formában a kisegítő lehetőségeket és a rehabilitációt támogatják. Mivel ezek rendkívül fontos perifériák a vásárlói gondoskodás szerepe is felértékelődik.

A számítógép hagyományos és különleges perifériái – 1. rész

/ augusztus 26, 2020/ Okoseszközök, Számítástechnika

A számítógép perifériák olyan eszközök, amelyek nem képzik a számítógép központi, memória és adatfeldolgozó architektúráját. A perifériák bemeneti és kimeneti hardverekből és adattárolást támogató kisegítő rendszerekből állnak. Ezek a számítógépes perifériák a bemeneti portokhoz csatlakoztatható firewire adatkábelekkel, vagy vezeték nélküli kapcsolattal, például wifi vagy Bluetooth útján csatlakoznak a számítógéphez. A perifériák minden számítógépet használó ember számára ismertek, de vannak szokatlan formájú, rehabilitációs támogatást nyújtó, vagy pusztán esztétikai szempontból értékes perifériák is. Cikkünket ezúttal a hagyományos és különleges számítógépes perifériáknak szenteljük.

A szárítógép helyes használata

/ augusztus 25, 2020/ Egyéb, Mosás, szárítógép

A legtöbb otthon a mosógép mellett igényli a szárítógép áldásait is. Nemcsak időt takarít meg, de a nagyméretű textíliák kezelését is könnyebbé teszi. Sok helyen nincs is lehetőség a ruhaneműk hagyományos, szabadtéri szárítására. A kis alapterületű lakásokban is sokkal praktikusabb a szárítógép használata, mint az amúgy is szűkös életteret ruhaszárítókkal még jobban lekorlátozni. Szintén segítséget nyújt a szárítógép a téli időszakban, hiszen a lakásban száradó ruhákból felszálló pára megtelepszik a falakon, és a rosszul szellőző, vagy kevésbé jól szigetelt helyeken kiváló táptalaja a penészgombáknak. A szárítógép azonban még nem olyan magától értetődő része a lakásfelszerelésnek, mint a mosógép, sokan azzal

Read More

Az okostelefon alapvető informatikai védelme

/ augusztus 21, 2020/ Mobiltelefon

Hamar lemerül az okostelefon? Olyan üzenetek jelennek meg rajta, amiket biztosan nem mi küldtünk? Megszaporodnak a bosszantó pop-up ablakok? Túl nagy az adatforgalom? Gyakran összeomlik vagy lefagy az egész rendszer? Mindez annak a jele is lehet, hogy hackertámadás áldozatává váltunk. Cikkünk témájának tárgya ezúttal az, hogyan védekezhetünk az okostelefon feltörése ellen.

Az élelmiszer eltartása pazarlás nélkül – 2. rész

/ augusztus 20, 2020/ Egyéb

Cikkünk első részében az általános tudnivalók mellett a zöldségek és gyümölcsök takarékos felhasználásával és tárolásával ismertettük meg Olvasóinkat. Ezúttal a hús, hal, tejtermékek, tojás, valamint a kamrában tárolandó élelmiszer hatékony, és takarékos felhasználását támogató ötleteket osztunk meg.

Az élelmiszer eltartása pazarlás nélkül – 1. rész

/ augusztus 18, 2020/ Egyéb

A bőség illúziójának terhét cipelő nyugati típusú társadalmak egyik legégetőbb problémája az élelmiszer elpazarlása. Ez több okra is visszavezethető. Könnyen és gyorsan elérhetők akár az egzotikus alapanyagok is, többet vásárolunk a kelleténél, és a megvásárolt/feldolgozott élelmiszerek aránytalanul nagy része, átlagosan 20%-a végzi a szemetesben. Ha mindazt a pénzt – amit így végső soron a kukába dobunk -, számos más, hasznos/szükséges/élvezeti cikkre költenénk, az nemcsak kiegyensúlyozottabb, de takarékosabb életvitel kialakítását tenné lehetővé és egyúttal a fenntartható fejlődést is támogatná. Cikkünkben ezúttal számba vesszük, hányféle lehetőségünk van valójában arra, hogy úgy spóroljunk az élelmiszerekkel, mégpedig úgy, hogy közben semmiben sem szenvedünk hiányt.

A számítógép digitális karbantartása

/ augusztus 12, 2020/ Számítástechnika

Ha nem alakítunk ki egy könnyen és egyszerűen karbantartható rendszert, akkor a számítógép idővel egyfajta digitális porzsákká változik. Fájlmásolatok (duplikációk), akár évekkel ezelőtti, már régen nem használt fájlok sorakoznak különböző mappákban, vagy a letöltések között. Ennek következtében a számítógép idővel egyre lassabbá válik, a dugig telt tárhelyeken egyre nehezebb helyet szorítani az új adatoknak és letöltéseknek. A számítógépen rendet tartani legalább olyan fontos, mint a fizikai karbantartás, és az élettartam optimalizálás érdekében kötött kiterjesztett garancia és baleseti garancia szerződés.

Az okostelefon rendszerezése

/ augusztus 12, 2020/ Egyéb, Karbantartás, Mobiltelefon

Akár többezer alkalmazást is a kezünkben tarthatunk, csupán egyetlen telefonon. Ha nincsen egy áttekinthető rendszerünk, a túlzsúfolt oldalakon hosszú perceket is eltölthetünk azzal, hogy megtaláljuk, amit keresünk. A hatékonyság és a könnyebb hozzáférés érdekében tehát, egy olyan rendszerre van szükség, ami lényegesen leegyszerűsíti, hogy megtaláljuk a szükséges alkalmazásokat és azok használatát is. Sokan tologatják maguk előtt az okostelefon rendszerezését, a struktúra felépítését, pedig valójában alig félórát vesz igénybe. Feltéve persze, ha tudjuk, milyen módszerek állnak a rendelkezésünkre ehhez a feladathoz. Nézzük hát, hogyan alakíthatunk ki egy otthonos, könnyen kezelhető rendszert a telefonon.

Biztonságos nyaralás, az okoseszközöknek is

/ július 30, 2020/ Okoseszközök

Bár vannak olyan régiók, ahova idén nyárra már nem lehet helyet foglalni, természetesen az utazás felkészítése nemcsak a helyre és az időszakra vonatkozik. Az utas- és csomagbiztosítás mellett arra is fel kell készülnünk, hogy a nyaralás, a zsúfolt tengerpartok, a klasszikus üdülőhelyek sokkal több bonyodalmat tartogatnak számunkra, mint a hétköznapi életvitel. A hordozható okoseszközöknek az utóbbi fél év igazi nagyüzem volt, és nyáron sem fognak pihenni. Nézzük hát, hogyan készíthetjük fel őket az utazásra!

Az átlátszó kijelző: LCD vs. OLED

/ július 28, 2020/ TV

Az átlátszó kijelző és az átlátszó tévé az utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó szenzációja volt. Jelenleg három típusú, OLED, LCD és LED paneltechnológiával rendelkező, átlátszó kijelzős tévé érhető el a piacon. Joggal vetődik fel persze a kérdés, mi a különbség? Cikkünkben utánajárunk, hogy az LCD és OLED átlátszó kijelzők miben különböznek egymástól.

A minimal home office biztonságos infrastruktúrája

/ július 24, 2020/ Okoseszközök, Számítástechnika

A közelmúlt eseményei alapján nemcsak szükségessé, de egyre népszerűbbé is vált a home office, vagyis az otthonról végzett munka. Ugyanakkor ez a fajta életvitel nem mindenkinek való, sokan nem tudják összeegyeztetni az otthonról végzett munkát a háztartásvezetéssel, illetve sok esetben a kettő összemosódik, amikor otthonról dolgozunk. Az azonban biztos, hogy ha mégis a home office mellett döntünk, akkor az időgazdálkodás mellett a rendelkezésünkre álló gépi és virtuális infrastruktúra lesz a legnagyobb támaszunk a mindennapjaink során. Szinte mindenkinek van otthon hordozható, vagy helyhez kötött számítógépe, de ezeket sok esetben csak szórakozásra használtuk. Természetesen vannak olyan cégek, amelyek biztosítják munkatársaik számára a

Read More

Ventilátor vs. légkondicionáló

/ július 23, 2020/ Klímaberendezés, Légkondicionálás

Bár a korábbiakhoz képest, az idei nyár nem a kánikula évszaka, azért akadnak forróbb napok. Főként a városba, panellakásokba szorultak számára okoz kényelmetlenséget és kellemetlenséget, hiszen itt a házak között megreked a forró levegő, és még az aszfaltból is sugárzik a hőség. Ez az oka annak is, hogy az otthonok mesterséges hűtése már szinte alapvetővé vált a városokban. Egyre többen ruháznak be a légkondicionáló nyújtotta kényelemre, ám a ventilátor egyszerű praktikuma is sokak számára ad enyhülést. Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a légkondicionáló vagy a ventilátor miként tudja kiszolgálni a komfortérzetünket.

Konyha a kertben

/ július 22, 2020/ Inspiráló, Tanácsadás

A nyár hagyományosan a kerti partik, hétvégi sütögetések ideje. Előkerülnek az állványok,  a bográcsok, a nyársak, és megerősítjük a tűzrakó helyet a kertben. A szerencsésebbeknek egy egész nyári konyha, vagy grillsarok áll a rendelkezésükre, és olyanok is akadnak, akik éppen most gondolkodnak azon, hogy elkülönítenek egy részt a kertben erre a célra. De vajon milyen előnyökkel jár a konyha a kertben?

Fura kütyük a kényelem és az egészség szolgálatában

/ július 17, 2020/ Okoseszközök

Új elektronikus termékek szinte naponta jelennek meg, és legalább ilyen gyakorisággal tűnnek el a semmiben. Van, amelyik beválik és állandó kísérője lesz napjainknak, és van, ami csak a fura kütyük listáját gyarapítja, amolyan széljegyzetként a technológiai fejlődésünk margóján. Olyan is akad, amit felvált egy újabb technológia, és egy ideig még őrizgetjük, majd szépen, lassan kikopik az életünkből. Ez a sors leginkább a médialejátszókat fenyegeti; alig tíz éve még szinte minden háztartásban volt DVD-lejátszó, vagy olyan Hi-Fi, ami CD-t és szalagos kazettát, sőt, bakelit lemezt is lejátszott. Az okostelefonok fejlődésével azonban nemcsak ezek tűntek el, de az mp3 és mp4 lejátszók

Read More

Melyik okostelefon rögzíti a legjobb minőségű videót?

/ július 16, 2020/ Egyéb

Mivel rengeteg a kameraképes okostelefon, a kérdés nem az, hogy tudunk-e a telefonnal videót, fotót rögzíteni, hanem hogy milyen minőségű lesz a rögzített kép. Cikkünkben utánajárunk annak, hogy miért épp az okostelefon vált a videókészítés bajnokává, hogy melyek azok az okostelefon modellek, amelyek élen járnak a videórögzítésben, és végül, milyen lehetőségeket rejt magában a videózás.

A 3D nyomtatás előnyei

/ július 14, 2020/ Inspiráló

A 3D nyomtatás lassan olyan hívószóvá válik, mint korábban az LCD tévé, vagy aktuálisan a 4K, vagy 8K képes monitor. Nem csoda, hiszen a technológia szinte hihetetlen: egy számítógépes terv alapján háromdimenziós objektumréteget hoznak létre, mely lehet gyerekjáték, sportcipő, autóalkatrész, akár egy ortopédiai segédeszköz, vagy egyenesen implantátum. A 3D nyomtatás egy additív folyamat, amelynek során a különböző összetevőkből álló anyagrétegek egymásra épülnek a végső, háromdimenziós tárgy létrehozásához. Alapvetően a folyamat ellentétes a megszokott, azaz szubtraktív gyártási folyamatokkal, aminek a lényege, hogy egy nagyobb anyagtömegből vágják/nyerik ki a szükséges anyagokat. A kereslet a 3D nyomtatás előnyeinek köszönhetően növekszik, ezért cikkünk az

Read More

Mutasd, milyen a hűtő, megmondom ki vagy!

/ június 30, 2020/ Hűtőszekrény

Az egyik közeli barátunk a válása után “lefagyasztotta” a bánatát. Szinte szó szerint, ugyanis egy vadonatúj hűtőszekrény vásárlásába fojtotta. Az új, kis lakásának még apróbb konyhájába valami érthetetlen búfelejtő, vagy öröm-shopping indokkal megvette a fellelhető legnagyobb, legdrágább és legfeketébb (!) frigót. A férjem egyszer megjegyezte, hogy a hűtő pont úgy néz ki, mint a Star Warsból a Halálcsillag. Tény, hogy a barátunk gyerekei rendkívüli módon élvezték, és ennek örömére folyton nyitogatták, illetve égrepesztő kuplerájt hagytak a belsejében. Én bevallom, kicsit féltem tőle. Bemész a konyhába, és ott terpeszkedik egy hatalmas, fekete izé, eluralja a teret. Aláírom, hogy dizájnosan nézett ki,

Read More

8K tévé, avagy mindent, a szemnek!

/ június 29, 2020/ TV

Széles képernyő, síkképernyő, ívelt tévé, 3D, HD, FullHD, 4K, HDR. Mi lesz a következő újítás, amivel a televíziós evolúció a szemünket kényezteti? A 8K. Ezek a tévé modellek a legélesebb, legrészletesebb képet adják, és ezzel általában meg is vagyunk elégedve. Társadalmunk a számok és betűk kombinációjának bűvöletében él, ennél talán csak a mémek vannak ránk nagyobb hatással. A kíváncsiabbaknak azonban szöget üthet a fejébe, hogy mit is takar a 8K, és hogyan működik? Mit tud ez a tévé, amit az eddigi modellek nem?

A felelős fogyasztás útján, a hulladék újrahasznosításáért

/ június 25, 2020/ Tanácsadás

A hulladék újrahasznosításában a legnagyobb gondot nem a papír, a fém, az üveg, vagy a szerves növényi hulladék jelenti, hiszen azokat akár filléres házi módszerekkel is újrahasznosíthatjuk. A problémát a különböző komponensekből álló műanyag, az elhasználódott háztartási nagygépek és elektronikai eszközök jelentik. Nézzük hát, mi a probléma gyökere és mi a megoldása?

A nyári fotózás: tippek és témák kezdő fotósoknak

/ június 22, 2020/ Inspiráló, Tanácsadás

Ha megkérdezzük a gyakorlott fotósokat, hogy melyik a kedvenc évszakuk a fotózáshoz, tízből kilenc a a tüzes színekkel és viharos felhőkkel kecsegtető őszt fogja választani. Noha a nyár elméletileg a hosszabb nappalok miatt tökéletes időszaka a fotózásnak, azonban ilyenkor sokkal nehezebb a fotós dolga. A fény szinte egész nap felülről érkezik, a minősége ezért nem a legideálisabb. A táj sokszor kiégett, az égen sehol egy felhő. A tenger is inkább szürkének látszik semmint kéknek, és a városi képekről is sokkal nehezebb az utómunkával eltüntetni a hő és légszennyezés nyomait. A nyár tehát különleges előkészületeket igényel, viszont éppen ez az a

Read More

Valóban a 3D megjelenítésé a jövő?

/ június 16, 2020/ Egyéb, Inspiráló

Manapság szinte napról napra új trendek jelennek meg életünk minden területén. Technológiák jönnek-mennek, de van ami marad és a hétköznapjaink részévé válik. E technológiák tündöklése mögött évtizedek munkája áll, ám a bukás nem feltétlenül végleges. Sokkal inkább az új irányt mutatja, amerre továbbfejleszthető a technológia. Nincs ez másként a 3D megjelenítéssel sem. A mai felnőtt generáció talán még emlékszik az első, úgynevezett panoráma moziélményre, amit a Budapesti Vidámparkban élhetett át. Volt ott minden, az akkor még nálunk nem ismert ciklon rendszerű hullámvasúttól a helikopteres túráig a Grand Kanyonban. Nem kellett hozzá 3D szemüveg, hiszen valójában nem 3D-ben vetítették a filmet,

Read More

Miért olyan népszerű a vlogolás?

/ június 15, 2020/ Egyéb, Inspiráló

A vlogolás lefedi az összes témát az utazástól az étkezésen át a divaton keresztül az informatikáig. Olyan határterületeken is képes állandó, sőt bővülő rajongói bázist képezni, mint a táblás és videójátékok végigjátszása, a matematika korrepetálás, élmény- és teljesítménytúrázás. A vlogolás nem feltétlenül a fiatalok kiváltsága. Szép számmal találhatunk az idősebb korosztályból is népszerű vloggereket, akik barkácsolásról, kertgondozásról, kreatív kézimunkázásból, vagy éppen unokáknak szóló esti mesélésből építettek többezres, ha nem százezres rajongói bázist. Sőt, még divat-vlogot is vezetnek, ahol a korosztályuk tagjai számára állítanak össze outfiteket és sminktanácsadással is foglalkoznak. A vlogolásban hihetetlen kapacitás és pénzben kifejezhető érték rejlik, csak meg

Read More

Adatmentés és adat visszaállítás

/ június 12, 2020/ Számítástechnika

Függetlenül attól, hogy adatainkat helyben vagy a felhőben tároljuk, meg kell védenünk azokat az illetéktelen személyektől. A következőkben a biztonsági adatmentés és adat visszaállítás néhány általános módszeréről ejtünk szót.

Vásárlási kisokos: a hűtőszekrény kiválasztása – 2. rész

/ június 5, 2020/ Hűtőszekrény, Tanácsadás

Cikkünk első részében a hűtőszekrény kiválasztásának általános szempontjait tárgyaltuk, ezúttal pedig kitérünk a hűtő- és fagyasztókapacitás, a háztartási nagygépcsere programok fontosságára, az energiaosztály, az ár-érték arány, a házhoz szállítás, valamint a túlfeszültségvédelem szempontjaira is, hiszen ezek éppúgy hozzátartoznak a hűtőszekrény kiválasztásának előkészítéséhez, mint maga a tényleges vásárlás.

Vásárlási kisokos: a hűtőszekrény kiválasztása

/ június 4, 2020/ Hűtőszekrény, Tanácsadás

Bármennyire is ragaszkodunk szinte családtaggá vált háztartási gépeinkhez, eljön az ideje annak is, amikor érzékeny búcsút kell vennük a kiszolgált mosógéptől és a hűtőszekrény élettartama sem tart örökké, még a legkörültekintőbb gondoskodás mellett sem. A kiterjesztett garancia természetesen hasznos partnerünk, de még a rendszeres karbantartás ellenére is lejár az életciklusa minden háztartási nagygépnek. Amikor pedig új gépet kell választani, a kínálat bőségének zavarában nem biztos, hogy valóban jó döntést hozunk. Sokan csupán az ár alapján ítélnek, és van, aki a márkához ragaszkodik, miközben felülemelkednek a valóban fontos tényezőkön. Cikkünkben utánajárunk annak, hogy mik a hűtőszekrény kiválasztásának valódi és lényeges sarokkövei.

A digitális oktatás jövője

/ május 29, 2020/ Inspiráló, Okoseszközök

A pandémia egyik legnagyobb tanulsága, hogy a rendelkezésünkre álló digitális technológiát mindeddig nem használtuk ki teljes kapacitásán. Hogy kényelemből, vagy a régi szokásokhoz való ragaszkodásból-e, az valójában mellékes. A tény, hogy alig két hét leforgása alatt nemcsak a munkahelyek, de az iskolák is átálltak a digitális metódusra, ami a hagyományos oktatás felülbírálását vonja maga után. Mindenképpen át kell tehát gondolnunk azt, hogy teljes mértékben vissza kell-e térnünk a járvány után a régi rendszerhez, vagy a tapasztaltak alapján kiépíthetünk egy hibrid rendszert, amely legalább részben digitális.

Hogyan befolyásolja életterünket a fény – 2. rész

/ május 26, 2020/ Oktató, Tanácsadás

Cikkünk első részében a fény különböző mértékegységeinek tisztázásával foglalkoztunk, hiszen a kereskedelemben kapható különböző típusú égőkön hol ezt, hol azt olvashatjuk. Miután tisztáztuk, hogy mely adatokra támaszkodhatunk, megnézzük, hogyan és milyen mértékben támogatják energia- és pénztakarékos törekvéseinket a különböző égőtípusok.

Hogyan befolyásolja életterünket a fény – 1. rész

/ május 25, 2020/ Oktató, Smart Home, Tanácsadás

Az ember és a fény kapcsolata túlmutat a puszta anyagi valóságon. Számunkra ez a fogalom egyszerre jelenti a tűz biztonságát, a gyertya lángja mellett megszületett gondolkodás és cselekvés szabadságát, az elektromos izzókkal együtt fejlődő magasabb rendű tudatosságot és természetesen az éltető napfényt. A fény segítségével űztük el a valóságos szörnyeket barlangjainktól, majd házainktól, és szimbolikus értelemben a tudás fénye vezette ki az emberiséget a babonákkal terhelt évszázadok mocsaraiból.

Hogyan nézzünk online tévét, avagy a streaming hatalma 2. rész

/ május 22, 2020/ Tanácsadás

Cikkünk első részében általánosságban beszéltünk az online tévézés, és streamelés lehetőségeiről. Ezúttal arról lesz szó, hogy a prominens streaming csatornák engedik-e és ha igen, miképpen teszik elérhetővé az előfizetői fiók megosztását több eszköz/profil között.

Hogyan nézzünk online tévét, avagy a streaming hatalma – 1. rész

/ május 21, 2020/ Tanácsadás

A mozgástér beszűkülését mindenki másként tolerálja, de még az introvertáltak és ambivertáltak számára sem könnyű ez az időszak. Igaz, számukra az elszigeteltség kevésbé negatív élmény, mint az élénk társadalmi életet pörgető extrovertált embereknek, akiknek a face to face kapcsolatok kiemelt jelentőségűek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pandémia pont egy olyan korszakban köszöntött ránk, amikor az online kapcsolattartásnak relatíve nincs akadálya, ahogy az online tévézésnek sem. A StreamElements.com és az Arsenal.gg statisztikai adatai szerint márciusról áprilisra 45%-kal nőtt az élő streaming szektor szerte a világon. Ez éves viszonylattal kalkulálva kis híján 100%-os növekedést jelent.

Milyen háztartási nagygép márkák szolgálnak rá a bizalmunkra?

/ május 19, 2020/ Tanácsadás

A háztartási nagygép vásárlás nagy döntés is egyben. Amit veszünk, az legalább 5-10 évig, vagy még tovább a mindennapjaink részévé fog válni. Elvárjuk tőle, hogy az alapfunkcióján túl időt és energiát takarítson meg a számunkra. Elvárjuk tőle, hogy a gyártói garancia lejártával is tökéletesen működjön. A vásárlók legnagyobb aggodalma érthető módon tehát az, hogy valóban megbízhatóak és eléggé tartósak-e azok a márkák, amiket Magyarországon is forgalmaznak. Cikkünkben a J.D.Power, és a Puls felmérései alapján utánajárunk annak, hogy általánosságban melyek a legnépszerűbb és egyben legmegbízhatóbb háztartási nagygép márkák, valamint, hogy kategóriánként melyek azok, melyek egészen biztosan nem hagynak minket az út

Read More

A konyha a család lelke, avagy könnyek egy Zsolnay csészében

/ május 13, 2020/ Inspiráló

A régi falusi háztartásokban a konyhában élte le az életét az egész család. Földbirtoktól, anyagi helyzettől függően lehetett akármilyen nagy házuk, számtalan „tisztaszobával”. Ezek a tisztaszobák szinte érinthetetlen szobák voltak, az ágyon gyönyörű, hímzett ágyneművel, az asztalon csipkefinom terítővel, a legszebb bútorokkal és a komódban sorakozó, nagy becsben tartott porcelánokkal. A mindennapok színtere szinte kizárólag a konyha volt. Oda be lehetett menni sáros csizmával, poros fapapucsban. Ott lehullhattak a morzsák a kövezett padlóra, sündöröghetett a lábak körül a kutya. Soha nem felejtem el az izgalmat, amit kislányként átéltem, amikor berohantam a nagyszüleim konyhájába. Mi már nagyvárosban laktunk, de minden iskolai

Read More

A mosógép szagtalanításának titkai

/ május 12, 2020/ Karbantartás, Mosás, mosógép, mosószer

Valószínűleg mindannyian találkoztunk már olyan mosógéppel, ami igencsak kellemetlen szagokat árasztott magából. Ez a probléma különösen gyakran fordul elő az elöltöltős mosógépek esetében. A víz és energiatakarékosság jegyében tervezett mosógép hatékony ugyan, de körültekintőbb bánásmódot igényel, mint felültöltős, vagy hagyományos, forgótárcsás társai. Nézzük, hogy mi okozza a mosógép szagosodását és hogyan vehetjük elejét egy olyan a problémának, ami nemcsak a komfortérzetünket befolyásolja negatív irányba, de a mosógépünk élettartamát is.

Mosogatógép vagy kézi mosogatás?

/ május 4, 2020/ Egyéb

Ültem a radiátoron, közvetlenül a konyhaablak előtt, és a párkányon sorakozó cserepes orchideáim fölött fásultan bámultam ki a szürke délutánba. Ősz volt és a férjem egyébként nagy becsben tartott, tradicionális szülinapi bulijának napja. Nyolc barátunkat hívtuk meg magunkhoz, és én remekelni akartam. Életemben először sikerültek igazán zamatosra a szalonnacsíkokba tekert, harsogósra párolt zöldbab-kötegecskék, ismét hatalmas sikert arattak a füstölt sajtkrémmel és avokádóval tálalt mini lángosaim, nem beszélve a diós és mákos hókifliről, amelynek titkos receptjét még régi szomszédasszonyom, egykori pótnagymamám árulta el nekem. Szóval az este pazarul sikeredett. Aztán a barátok elégedetten, kivirulva és a jóféle boroktól önfeledten vihorászva taxiba

Read More

Digitális önkifejezés otthon is

/ április 29, 2020/ Okoseszközök

Az interaktív kommunikációs eszközök nélkülözhetetlenné váltak a távmunka elvégzéséhez és a távoktatás sem nélkülözheti őket. Az új eszközök és alkalmazások azonban nem korlátozódnak kizárólag az üzleti életre, munkára, vagy a tanulásra, oktatásra. A digitális önkifejezés eszközeinek sorában egy új partnert fedezhetünk fel: ő pedig nem más, mint a digitális rajztábla. Manapság egyre több vizuális művész használja ezeket a táblákat és a kompatibilis alkalmazásokat műveik létrehozásához, megosztásához és közzétételéhez. A digitális rajztábla kiváló eszköze az egyéni és a kooperatív munkának is. Nem kell azonban Picassonak lennünk ahhoz, hogy egy digitális rajztábla előnyeit otthon is kamatoztatni tudjuk. A használatához ugyanis nem szükséges

Read More

Microsoft Defender iOS és Android okostelefonokra

/ április 28, 2020/ Mobiltelefon, Okoseszközök, Számítástechnika

Még idén, február közepe táján jelentették be, hogy az iOS és Android operációs rendszerrel kompatibilis, hordozható okoseszközökre Microsoft Defender néven futó kártevőirtó és adathalászat-elleni védelem célját ellátó szoftver készül. A tervezettnél azonban későbbi megjelenésre számíthatunk, de valószínűsíthető, hogy az év végén már üdvözölhetjük az új szoftvert. Rob Lefferts, a Microsoft vállalati alelnöke szerint az iOS és az Android mobiltelefonok ugyan elég biztonságosak, de az elég biztonságos nem jelent teljes körű védelmet. Azt is hozzátette, hogy ezeken a mobilplatformokon minden elővigyázatosság ellenére elég gyakoriak a rosszindulatú behatolások, illetve hogy egy olyan korban, ahol privát és forró adatokat tárolunk mobileszközökön, a legkisebb

Read More

Miért fontos a háztartások fertőtlenítő takarítása?

/ április 27, 2020/ Robotporszívó, Takarítás, Tanácsadás

Az új típusú koronavírus megjelenése óta a megszokott kényelem már nem elérhető, alkalmazkodunk kell a megváltozott helyzethez. Át kell értékelnünk a fontossági sorrendet, amibe az életvezetés minden szegmense beletartozik, az élelmiszerek beszerzésétől a személyi higiénián át a takarításig. A nagyvárosok sajnos gócpontokká válhatnak, ezért a fertőtlenítés a mindennapjaink részévé vált. A közösségi médiában futótűzként terjedő ál- és rémhírek terhe alatt sokak számára jelent dilemmát a takarítás megszervezése: mit, hogyan, mivel? A Business Box a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) és a WHO lakosság számára szóló, otthoni környezetre specifikált javaslatai alapján állította össze a következő, tájékoztató és tanácsadó cikket.

Hogyan támogathatja a hűtő az élelmiszer beosztását?

/ április 22, 2020/ Hűtőszekrény, Tanácsadás

Az aktuális egészségügyi krízishelyzet olyan ösztönöket szabadított fel bennünk, amiket csak a kritikus időszakok közben enged meg magának az emberek többsége. Ennek egyike például a felvásárlási láz, amit egyesek bolondságnak titulálnak, mások viszont okos előrelátásnak. Bárhonnan is nézzük, a beszerzett élelmiszereket, főként a romlandóakat okosan kell tárolni és felhasználni annak érdekében, hogy tényleg beosztható legyen. Ehhez viszont a korábbinál takarékosabb és körültekintőbb hozzáállással kell viseltetnünk a készleteink iránt. Nézzük hát, hogyan támogathatja a hűtő és a fagyasztó az élelmiszerek beosztását.

iPhone tippek és trükkök

/ április 17, 2020/ Inspiráló, Mobiltelefon, Okoseszközök, Tanácsadás

Nyilván nem mondunk újdonságot azzal, hogy az iPhone okostelefon, mint beruházás abszolút túlmutat az átlagos telefonhasználat szintjén. Elvégre telefonálásra, üzenetküldésre, közösségi platformokon való kommunikációra, e-mailek, hírek olvasására bármilyen más okostelefon alkalmas. Az iPhone hozzáadott értékei egyszerűbbé, kényelmesebbé és hatékonyabbá varázsolják a munkát, a szórakozást, a tanulást, a vásárlást, és a jelenlegi krízishelyzetben a mindennapi/vészhelyzeti kapcsolattartást egyaránt. Nézzük hát, hogyan vehetjük hasznát mindezeknek a mindennapi életben.

Tévé egy kicsit más szemszögből

/ április 16, 2020/ Egyéb, TV

Van a nagypapámnak egy bizonyos fajta nevetése, amit kizárólag a Bud Spencer-Terence Hill színészpáros legendás, bunyós filmjei váltanak ki belőle. Pici gyerekkorom óta alig várom ezt a nevetést, valahányszor – századszorra is – műsorra tűzik ezeket a filmeket, és a papa nézi. A tévé előtt Ilyenkor a két karját átkulcsolja a kopaszkás feje fölött, a szemében várakozó csillogással bekkeli ki a következő csihi-puhit, amit olyan szívből jövő hahotázásokkal nyugtáz, hogy meg kell zabálni.

Valóban megéri a befektetést a 4K tévé?

/ április 16, 2020/ TV

A 4K felbontású televíziók ma már széles körben elérhetők, és a potenciális vásárlók azon gondolkodnak, vajon megéri-e az extra felbontás az extra befektetést? Következő cikkünkben utánajárunk annak, hogy milyen előnyökkel jár egy 4K tévé birtoklása, de annak is, hogyan élvezhetjük mégis a kisebb felbontás-nagyobb kontrasztarány értékeit.

Digitális kollégák és a biztonság, Home Office-ban

/ március 27, 2020/ Tanácsadás

Azok számára, akik eleve otthonról dolgoznak, vagy a munkahelyükön virtuális munkakörnyezetben tartják a kapcsolatot a projektekben résztvevőkkel, nem annyira idegen a jelenlegi helyzet. Azok számára azonban, akiktől mindez távol áll, nem egyszerű megszokni azt, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva a digitális „kollégák”, azaz a laptopok, tabletek, okostelefonok teherbírásának, sem pedig azt, hogy az egész életük fenekestől felfordult. Amikor dolgozunk, magától értetődő, hogy nem foglalkozunk otthoni dolgokkal. Hiszen, dolgozunk. Nem ugrunk haza mosogatni, vagy feltenni az ebédet, és azért sem, hogy a mosógépből a szárítógépbe átpakoljuk a ruhákat. A gyerekek iskolában, óvodában vannak, nem igénylik állandó felügyeletünket és nem hozzánk fordulnak

Read More

InnoEnergy PowerUp Challenge immár a rajtvonalon

/ március 18, 2020/ Egyéb, Inspiráló

Az InnoEnergy PowerUp! Challenge lehetőséget nyújt a közép-kelet-európai vállalatok és vállalkozások számára, hogy az InnoEnergy portfólió következő támogatottjaivá váljanak. A kihívás nyitva áll a fejlesztés minden szakaszában. Nem számít, ha a termék pusztán csak egy ötletcsíra, vagy már a piac bővítését tervezi az induló. Azon túl, hogy életerős tőkeinjekciót és hihetetlen mennyiségű tudásanyagot kap a nyertes, mi egyszerű emberek is profitálunk mindebből. A kihívás végső célja ugyanis a fenntartható környezet és a tiszta energián alapuló jövő lehetőségeinek feltárása és megvalósítása.

Hogyan támogatja a technológia a költségek optimalizálását?

/ március 16, 2020/ Tanácsadás

Korábban a költségek optimalizálását analóg módszerekkel érhettük el, például lefaragtunk a luxuskiadásainkból, mérsékeltük a telefonhívásainkat, és akár két-három boltot – hentes, pékség, zöldséges – is körbejártunk egy-egy bevásárlás alkalmával, hétvégén pedig piacoztunk. Ma már digitális módszerekkel tehetjük meg ugyanezt, sőt, sokkal többet is. A digitális világ számos lehetőséget teremt arra, hogy racionalizáljuk a kiadásainkat, lefaragjunk a költségeinkből, magánemberként és vállalkozóként egyaránt. Mindezt úgy, hogy közben nem kell jelentős megszorításokat alkalmaznunk, és a komfortérzetünk sem sérül. A továbbiakban utánajárunk ezeknek a módszereknek, tartsanak velünk, fedezzük fel együtt, hogy milyen módon támogatja a technológia a költségek optimalizálását!

KeePass, a professzionális jelszókezelő

/ március 12, 2020/ Egyéb, Számítástechnika

Ha most azonnal fel kellene idézni az összes jelszavunkat, vajon képesek lennénk rá? A kérdés persze akkor az igazi, ha az adatvédelmünk érdekében valóban minden platformunkhoz, beleértve az összes mentett böngésző belépőt, közösségi oldalt, honlapot, bankfiókot, ügyfélkaput, online vagy letölthető kliens alapú játékot, fotógyűjteményt egyszóval, tényleg mindent egyedi jelszóval védünk. Ellenkező esetben csak egy-két jelszóra kell emlékeznünk, de azt adatvédelemnek nevezni botorság lenne. A valódi adatvédelem vagy kivételes memóriát kíván, vagy egy professzionális jelszókezelő rendszert. Míg az előbbi egy nagyon ritka adottság, addig az utóbbit akár ingyenesen elérhető szoftverekkel is biztosíthatjuk. Nézzük meg most, hogy mit is tehetünk a biztonságos

Read More

Szünetmentes tápegység túlfeszültség és áramkimaradás esetére

/ március 11, 2020/ Tanácsadás

Ahogy arról előző cikkünkben is szót ejtettünk, a túlfeszültség-védelmi rendszerek telepítésén túl, az úgynevezett szünetmentes tápegység (Uninterruptible Power Supply – UPS) telepítésével tudjuk megakadályozni, hogy az elektromos hálózathoz kapcsolódó eszközeink tartósan kárt szenvedjenek, valamint, hogy energia nélkül maradjanak. Cikkünkkel a szünetmentes tápegység kiválasztásában, beszerzésében szeretnénk segítséget nyújtani olvasóinknak.

Hogyan védekezhetünk a viharok okozta túlfeszültség ellen?

/ március 6, 2020/ Tanácsadás

Februárban átsöpört Európán egy, a kontinensünkön rendkívül szokatlan időjárási jelenség: a Ciara hurrikán. Európa mérsékelt éghajlata eddig nem kedvezett az ilyen típusú légköri jelenségek kialakulásának, és valóban, Ciara nem itt “született”. Texasból indulva átrohant az Atlanti-óceánon majd 2020. február 8-9-én landolt Skócia partjainál és megkezdte drámai bemutatkozását az Egyesült Királyságban, majd végigtombolt fél Európán. Ciara dühe nem csak az elektromos hálózatot tette működésképtelenné Svédországtól Szlovéniáig, de félelmet lopott az európaiak szívébe. Mostantól ez már így lesz? – tették fel sokan a kérdést. Az interneten terjedő flémek, találgatások és a véleményvezérek kinyilatkoztatásai talán még a viharnál is alaposabban ráijesztettek az emberekre;

Read More

Milyen digitális trendek jönnek idén?

/ március 6, 2020/ Egyéb, Inspiráló, Okoseszközök, Smart Home, Számítástechnika

A világ fejlődik, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. Lehetsz bármilyen gyors, a digitális marketingszakemberek sok esetben még nálad is gyorsabbak különösképpen amikor már nem csupán önmagukra hagyatkozva hoznak létre új terméket, szolgáltatást vagy platformot, hanem a pszichológustól az MI szakemberig mind azon dolgoznak, hogy téged megelőzve tudják, mire is vágysz igazán.

A digitális nagyszülők világa

/ február 28, 2020/ Egyéb

Létezik egy generáció, akik számára a digitalizáció talán idegenebb, mint bárki másnak: az időskorúak. Ők azok, akiknek még a tévé is újdonság volt, és akik éveket vártak telefonvonalra, hosszú napokat, heteket a postafordultára. Akiknek az életét végigkísérte a huszadik század technológiai robbanása, és akik az unokáik támogatásával váltak digitális nagyszülőkké, dédszülőkké napjainkra. Annak ellenére, hogy a fiatalabb korosztály már magától értetődően intézi ügyeit a digitális térben, eszünkbe kell, hogy jusson, az idősebb korosztály hogyan boldogul ezzel. Nézzük hát, hogyan élnek a korosabbak a digitális világban!

Egy közös otthon indításához szükséges háztartási gépek

/ február 27, 2020/ Tanácsadás

Az összeköltözés és közös lakás berendezésének élményéhez kevés hasonló érzés van: egyszerre izgalmas és feszültséggel teli, vibrálóan új és büszkeséggel tölti el a résztvevőket. Na de nézzük meg, milyen háztartási gépekre van szükségünk egy kényelmes élethez, amikor beköltözünk az új otthonunkba. Sok minden függ persze a lakás jelenlegi felszereltségétől, de most induljunk ki abból, hogy lehetőségünk van minden felett nekünk dönteni, így a bútokon túl az összes háztartási gépet magunk választhatjuk ki leendő otthonunkba. Mielőtt azonban neki fognánk ész nélkül vásárolni, gyakoroljunk némi tudatosságot és ne csupán a háztartási gépek milyenségét vizsgáljuk meg a választáshoz, hanem gondoljunk azok élettartamára és az

Read More

Bitwarden jelszótároló – az ingyenes adatvédelem

/ február 21, 2020/ Számítástechnika

A digitális világ, amelyben élünk számos ponton teszi gördülékenyebbé, és hatékonyabbá a munkát, a tanulást, élvezetesebbé a szórakozást. Olyan mélységben és szélességben szövi át életünknek szinte minden pontját, mint eddig soha más. Éppen ezért megfelelő adatvédelem hiányában saját magunkat szolgáltatjuk ki a hackereknek. Egy otthonban, ahol a közös hálózatba kapcsolt okoseszközök harmonikus infrastruktúrában szolgálják kényelmünket, az adatvédelem alapja a jelszóerősség. De még a legjobb jelszót is óvnunk kell az illetéktelenektől, és ez az a pont, ahol a Bitwarden jelszótároló hatékony és biztonságos megoldással szolgálja az érdekeinket.

A jó prezentáció technikai szempontjai

/ február 19, 2020/ Tanácsadás

Ma már nem csupán vállalati környezetben alapvetés, hogy egy-egy meeting vagy tárgyalás alkalmával egy professzionális prezentáció formájában történik a téma tárgyalása, vizuális támogatása. Akár egy iskolai órán is nagyobb érdeklődést válthat ki a tanár egy jó prezentációval megtámogatott előadáson, a témától függetlenül. Éppen ezért nézzük most meg, hogy mire is van szükség, ha egy jó prezentációt szeretnénk tartani.

Az elektromos autók valóban a jövő zálogai?

/ február 18, 2020/ Egyéb, Inspiráló

A fosszilis eredetű üzemanyaggal működő autók alternatívájaként egyre több elektromos autó gurul le a gyártósorokról, és kapcsolódik be a forgalomba. Egyesek ezt csodálatos fejleménynek tekintik, de nem minden kritika méltánytalan az elektromos autókat illetően. Az akkumulátorok gyártásával kapcsolatos CO2-kibocsátás mértéke elég jelentős, a technológia pártolói szerint azonban ezt ellensúlyozza, hogy az elektromos autó később csak zöld energiát használ. Cikkünkben az elektromos autók témáját tárgyaljuk pro és kontra.

Bütykölés helyett szerviz

/ február 5, 2020/ Karbantartás, Készülékvédelem, Vásárlói gondoskodás

Van egy közkeletű szólás, amit szinte mindenre rá tudunk húzni: oldjuk meg okosba’. Bár e gondolat és a vele együtt járó mentalitás eredője valamilyen szinten a takarékosság, számos esetben a szerviz megkerülése több kárt okoz, mint hasznot. Ebbe a kategóriába tartoznak a komoly barkácstudással rendelkező MacGyverek éppúgy, mint a Sufnituning Művek bütykölésben élenjáró dilettánsai. A probléma mindkét esetben ugyanaz. Míg messzeringó gyermekkorunk világában minden tisztességes családi háznál volt egy garázs vagy sufni, ahol apa vagy nagyapa értő és óvó tekintete, vezetése mellett nőtt bele a gyerek a barkácsolásba és tanulta meg a „szakma” csínját-bínját, addig ez ma már nem jellemző.

Read More

CES 2020 – 4 világformáló trend

/ február 4, 2020/ Egyéb, Inspiráló

Ahogy tavalyi cikkünkben megígértük, íme, az idei, 2020-as Costumer Electronics Show beszámolója, egyenesen Las Vegasból. Az új kütyüktől az egészségmonitorozáson át az adatvédelemig a technológiai innovációk a jobb életminőség lehetőségét hordozzák. Ahogy a CES mindig is tette, ezúttal is az előremutató, a jövőt formáló termékeket és elképzeléseket vette górcső alá és díjazta azokat, amelyek kiemelkedő teljesítményt értek el a technológiai seregszemlén. A CES emellett egy nagyobb képet is mutat: arra keres választ, hogyan formálja át mindennapjainkat, a világnézetünket a technológia, hogyan válik természetessé mindaz, ami pár éve még szenzáció volt. Cikkünkben megvizsgáljuk azt a négy szegmenst, ami az idei CES-t

Read More

Leggyakoribb téli mobiltelefon balesetek

/ január 31, 2020/ Készülékvédelem, Tanácsadás

A téli mobiltelefon balesetek egyszerű odafigyeléssel megelőzhetőek lennének. Például, ha nem a mobiltelefonba hajolva közlekedünk. Nem hallgatjuk teljes hangerőn a zenét, hiszen azzal a veszélyes szituációk felismerését nehezítjük. Nem lépünk le a járdáról a telefonhívásba merülve anélkül, hogy körülnéznénk. A mobiltelefon-használattal sajnos ma már a balesetek is óhatatlanul együtt járnak, amelyeknek nem a készülék az oka, hanem a saját magatartásunk. Ugyanakkor még a körültekintő mobilhasználat mellett is előfordulhatnak valóban véletlen balesetek.

Háztartási eszközeink – csendes társak a mindennapokban

/ január 28, 2020/ Karbantartás, Vásárlói gondoskodás

Mi az ami minden nap ott van, számíthatunk rá, kiszolgál minket és a használatért cserébe néha legfeljebb zúg egy kicsit? Természetesen a háztartási eszközeink: a hűtő, a mosogatógép, a sütő, a mosógép, valamint számos apróbb társaik. Érdemes rájuk odafigyelni, hiszen mindennapi jó szolgálatuk leginkább akkor tűnik fel számunkra, amikor meghibásodnak és nélkülöznünk kell őket.

Kinek, milyen sütő való

/ január 24, 2020/ Egyéb

Amikor valaki sütővásárlásra adja a fejét, feltételezhetően nekiáll keresgélni, leginkább az interneten. A hagyományos háztartást vezetők számára sem feltétlenül egyszerű a döntés, de akadnak, akik másfajta háztartást vezetnek. Ezután túlnyomórészt műszaki információktól terhelten éppen csak egy kérdésre nem kapnak világos választ az érdeklődők. Hogy nekik és a céljainak melyik sütőtípus felel meg a legjobban. Mivel az általános sütőtípusokat már ismertettük, most abban szeretnénk segíteni, hogy kinek, milyen sütő való.

Mikor éri meg a kiterjesztett garancia megkötése?

/ január 24, 2020/ Készülékvédelem, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

A garanciával kapcsolatban sokszor felvetődik a kérdés, hogy pontosan mire és hogyan is vonatkozik? Fontos tisztában lenni azzal, mire kell odafigyelnünk, hogy a garancia érvényesíthető is legyen, vagy egy nagyértékű eszköz esetén, a hagyományos jótálláson túl érdemes-e még extra kiterjesztett garancia szerződést is kötni, és ha igen, akkor az valójában mit is nyújt számunkra?

Tipikus ünnepi balesetek és a megelőzésük

/ december 30, 2019/ Egyéb

Sajnálatos módon az értékvesztés világjelenséggé vált; számos hagyományos ünnepet nem tartunk már, vagy nem értékéhez méltón kezeljük. A karácsony jelenti talán az egyetlen kivételt, ami minden évben egymás felé tereli a családokat, és még a marketingkampányok üzeneteitől terhelt világban is az összetartozásra, szeretetre és a családi értékek fontosságára irányítja a figyelmünket. A vásárlási láz elmúltával, amikor már túl vagyunk a fenyőfa ünneplőbe öltöztetésén, a dekorációk kihelyezésén, a sütés-főzésen és az ajándékozás meghitt pillanatain, el kell gondolkoznunk azon, miként előzhető meg, hogy az ünnepek alatt ugrásszerűen megnő a háztartási balesetek száma. Ennek elkerülése érdekében készítettünk egy összefoglalót arról, hogy mire kell

Read More

Az ünnepek digitális oldala

/ december 20, 2019/ Tanácsadás

Véget ért a karácsonyi vacsora, szerencsés esetben mindenki megúszta a rénszarvasos pulcsi viselését, lezajlott az ajándékozás. Széttépett csomagolópapírok mindenütt, csillogó vagy éppen csalódott szempárok mind-mind az ajándékokat vizsgálják, van aki kitörő örömmel, mások ugyanezen örömöt mímelve futtatják át fejükön a kérdések valamelyikét: Miért pont ezt? Hiába magyaráztam, hogy mit kérek? Úgy örülök, de miért nem működik? Az alábbi cikkben megvizsgáljuk,  hogy a digitális ajándékok esetében, mely kérdés felbukkanásánál mi a teendő.

Karácsonyra meglepetés tablet és laptop – extrákkal

/ december 18, 2019/ Egyéb

A karácsony sokak számára okoz kínos pillanatokat, hiszen a sokadik pár zokni-sál-sapka kibontása nemcsak lelombozó, de teljesen haszontalanul terheli a fehérneműs fiók és előszobafal kapacitását. Ilyenkor fogan meg legtöbbünk fejében, hogy valamilyen karácsonyra szánt útmutatót kellene adni hozzátartozóinknak arról, hogy az ünnepélyességet milyen típusú ajándékok emelik, vagy éppen pusztítják el teljesen. Nos, az utóbbiról mindenkinek van fogalma, az előbbiek tekintetében pedig nézzünk körül a tabletek és laptopok, notebookok világában.

Hogyan készítsünk hangulatos fotókat okostelefonnal

/ december 16, 2019/ Egyéb

A legújabb okostelefonok kamerái már olyan magas szintre fejlődtek az utóbbi években, hogy kiváló minőségű képeket tudunk velük készíteni. Bár a kivánt technika adott, mégis érdemes odafigyelnünk néhány dologra a fényképezés során. Habár a hagyományos fényképezőgépekhez használt objektívek segítségével még mindig jobb képet lehet készíteni, de a minőségbeli különbségek egyre inkább kezdenek elhalványulni. Nézzük meg mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy egy hangulatos kép a lehető legjobbra sikerüljön.

Karácsonyi fények biztonságosan 

/ december 13, 2019/ Tanácsadás

Az ünnepi időszaknak már évek óta látványos velejárója a karácsonyi díszkivilágítás. Kezdetben volt a klasszikus karácsonyi égősor, hagyományos, becsavarható színes égőkkel, folyton összegabalyodó vezetékekkel, amit hiába tettünk el az előző karácsonykor rendben összetekerve, egy év alatt mégis mindig valami történt vele, mert Szenteste délelőttjén rá kellett jönnünk, hogy a karácsonyfa lábának befaragása után ismét bogozhatunk.

Karácsonyi szemle az „okosság” jegyében

/ december 12, 2019/ Okoseszközök

Aki lemarad, az kimarad. Ez az örökérvényű „törvény” talán sosem volt még annyira igaz, mint manapság. A valósidejű információkövetés igénye olyan mértékben épült be a hétköznapjainkba, hogy okostelefon és/vagy okosóra nélkül nemcsak, hogy nehezen tartanánk a lépést, de kényelmetlenül is éreznénk magunkat. Hogy valamivel enyhítsük az ünnepek közeledtével menetrendszerűen érkező stresszt, összefoglalót készítettünk Olvasóink számára azokból az okostelefon és okosóra modellekből, melyek hasznos tulajdonságaik okán joggal kerülhetnek a karácsonyfa alá.

Mennyire fontos számunkra a márka? – 2. rész

/ december 10, 2019/ Egyéb

Cikkünk első részében az általános statisztikákra támaszkodva vizsgáltuk meg, hogy valójában mennyire befolyásolják választásainkat a köztudatba beágyazott márkák. A folytatásban megnézzük, hogy melyek azok a tényezők, amelyek erősíthetik egy márka elfogadását – gyártói garancia, munkáltatói statisztika -, valamint, hogy a társadalmi nyomásgyakorlásnak van-e valódi, márkahűséget befolyásoló, kényszerítő ereje.

Magyar vásárlói szokások – 5 érdekes tény

/ december 5, 2019/ Tanácsadás

Az utóbbi 10-15 évben jelentősen változtak a vásárlási szokásaink. A hagyományos bolti vásárlásról, áttevődött a hangsúly a webes vásárlásra. Négy év alatt 2018-ra 2,5 szeresére nőtt (összértéken 1000 milliárd forintra) az internetes kiskereskedelemben elköltött összeg mértéke. A hagyományos és webes vásárlásnál felfedezhetők hasonlóságok és különbségek egyaránt. Most nézzük meg, hogy mi jellemző ránk magyarokra és milyen irányba mozdultak el vásárlói szokások az utóbbi években.

Mennyire fontos számunkra a márka? – 1. rész

/ december 4, 2019/ Egyéb

Onnantól kezdve, hogy ébredés után az okostelefonért nyúlunk, egészen addig, amíg azt elalvás előtt letesszük az éjjeliszekrényre, a nap minden percében a reklámok, márkák és vásárlásra motiváló üzenetek világában élünk. Bár még nem ugranak az arcunkba az utcán a személyre szóló reklámok, de aki például Google-t, Facebookot használ napi szinten, az már megtapasztalta, hogy milyen érzés szembesülni a saját keresési előzményeinkkel egy random szituációban. Ez sokakat bosszant, és többen állítják, hogy rájuk nincsenek hatással ezek a reklámok. A statisztikák azonban egészen másról árulkodnak. A márka igenis befolyásolja döntéseinket és választásainkat, mégpedig sokkal nagyobb léptékben, mintsem azt gondolnánk.

Képlejátszás régen és most

/ november 28, 2019/ Egyéb, Inspiráló

Ma, amikor már az okostelefonunk is képes lejátszani egy CGI filmet, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a hatalmas technológiai fejlődést, ami ezt lehetővé teszi. Ha pedig még jobban belegondolunk, rájövünk arra, hogy ha mindez a fejlődés csupán a képet, mint vizuális információt érintené, még mindig némafilmeket néznénk. Következő cikkünkben felidézzük a képlejátszás történelemének nagyobb mérföldköveit.

Ismerjük meg a reklámcsapdák kivédésének lehetőségeit

/ november 26, 2019/ Tanácsadás

Gyakran felmerül a kérdés a médiában, de még az ismerősi körökben is, főként a különböző kiemelt akciós napok (Black Friday, Joy-napok, Glamour-napok) környékén, hogy mennyire valós az a kedvezmény, amit a vásárlóknak a különböző cégek nyújtanak. A reklámok kapcsán további dilemmát szokott jelenteni, hogy a gyártók és a forgalmazók a hirdetések segítségével mennyire képesek befolyásolni minket. Az úgynevezett reklámcsapdák ellen nem egyszerű felvértezni magunkat. Szerencsére, manapság az internet ezekre a kérdésekre is segít megadni a választ. Az információkat ellenőrizni tudjuk, az árakat összehasonlítani, ezáltal a legjobb döntést meghozva tudunk vásárolni. Nézzük most meg a lehetőségeinket egy kicsit közelebbről.

A Black Friday stratégia

/ november 22, 2019/ Tanácsadás

A Black Friday izgalmas időszak, de ha nem tudjuk, hogyan készüljünk fel rá, akkor valószínűleg többet veszítünk rajta, mint amennyi haszonnal jár. A Fekete Péntek hatalmas üzleti lehetőség a kereskedőknek, a vásárlók megszerzésére irányuló törekvéseik azonban nem feltétlenül a mi érdekeinket szolgálják. Ha el akarjuk kerülni a rejtett csapdákat, nekünk kell okosnak lennünk. Ehhez pedig egy jó stratégia nélkülözhetetlen.

A hideg és a pára hatása az elektronikus eszközök működésére

/ november 19, 2019/ Tanácsadás

A gyártók óriási összegeket fektetnek a minimalizálásba, és ezzel párhuzamosan a kütyük hőelvezetésére, hűtésére. A mindennap használt elektronikus eszközök használtára azonban a hideg és a pára is hatással van. Nézzük hát meg, hogy milyen problémákkal szembesülhetünk a közelgő hideg hónapokban.

A mobiltelefonok evolúciója – III. rész

/ november 15, 2019/ Mobiltelefon

Cikkünk első részében a kezdetektől az ezredfordulóig, a második részben pedig az ezredfordulótól az Apple térhódításáig tekintettük át a mobiltelefonok evolúcióját. Igyekeztünk a legfontosabb mérföldköveket bemutatni, miközben utunk során eljutottunk a nagy fordulópontig, azaz az iPhone megjelenéséig. Innentől talán az eddiginél is izgalmasabbá válik a történet, hiszen a a technológia az elmúlt tíz-tizenkét évben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, de lássuk csak, hogy pontosan mi tekintünk ma már múlt időnek és mire számíthatunk a közeljövőben.

A mobiltelefonok evolúciója – II. rész

/ november 13, 2019/ Mobiltelefon, Okoseszközök

Bár technikailag az első mobiltelefon szabadalmát már 1908-ban elfogadta Kentucky állam, gyakorlatilag az első mobilhívásig és az első igazi mobiltelefon készülékekig eltelt még majdnem hetven év. A nyolcvanas évek közepétől aztán alaposan nekilendültek a mérnökök. Szinte minden évre akadt valami újdonság, ahogy arról cikkünk első részében már beszámoltunk. Az első áttörések és lépcsőfokok megalapozták a későbbi újításokat, és elindult az a folyamat, ami ma már a mindennapi életünk részévé emelte a mobiltelefont.

A mobiltelefon evolúciója – I.rész

/ november 9, 2019/ Mobiltelefon

Az X generáció még gyerek volt, amikor Magyarországon megjelentek az első mobiltelefonok, bár a kifejezés, hogy mobil egy elég nehéz, óriási akkumulátorral rendelkező monstrumot takart. Hosszú idő telt el azóta, és a kütyünek aligha nevezhető mobiloktól eljutottunk a gyorstöltésig és az életvitelünket alapjaiban megváltoztató  okostelefonokig. Hogyan történt mindez? Nézzük át a mobiltelefon – és ezzel párhuzamosan a mobilhálózatok – evolúciójának idővonalát együtt. A nosztalgikus pillanatokat is felidéző poszt érdekességként is szolgál, már ami a köztudatból méltatlanul kikopott márkákat (Hagenuk) a korai úttörőket és elpusztíthatatlan óriásokat (Motorola, Nokia), a jelenlegi piacvezetőket (Samsung, iPhone) és az élvonalbeli trónkövetelőket (Huawei, Xiaomi) illeti. Cikkünk

Read More

A HDR csodája – 2. rész – A tévén túli dimenziók

/ november 3, 2019/ TV

Cikkünk első részében vázoltuk az alacsony dinamikus tartomány problémáját, valamint azt, hogyan ad erre választ és megoldást a fényképezésből a filmkészítésbe, tartalomgyártásba átmentett HDR technológia. A HDR formátumok rövid ismertetése után arra voltunk kíváncsiak, hogy a tévé mellett milyen platformokon találkozhatunk még a HDR technológiával.

A HDR csodája – 1. rész – A HDR-formátumok

/ október 24, 2019/ TV

Ha egy szép, napos, nyári délután felnézünk az égre, a felhők fehérek, szürkék, sokszínűek, valamint határozott rétegződés és mintázat figyelhető meg rajtuk, melyek élesen elkülönülnek egymástól, és az ég kék hátterétől, illetve a fényerő különbségei is jól megfigyelhetőek. A festőművészek évszázadokon át különböző technikákat dolgoztak ki arra, hogy ezt a látványt megörökítsék a vásznon. Olyannyira sikeresek voltak, hogy a fény és árnyék rögzítése, azaz a fényképezés feltalálása után is nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, mire a technológia képes volt utolérni azt a minőséget, amit a művészek a festékkel, ecsettel és persze a mesterségbeli tudásukkal előállítottak. Ha ugyanis a felhőket

Read More

Android vs. iPhone – I.rész

/ október 16, 2019/ Mobiltelefon, Tanácsadás

Ha feltesszük a kérdés, hogy mi a legelterjedtebb mobilkommunikációs eszköz, a válasz egyértelműen: az okostelefon. De ha telefonvásárlás előtt megkérdezzük ismerőseinket, hogy melyik a jobb, az iPhone, vagy az Android, akkor hirtelen viharos vizeken találjuk magunkat, melyet a számtalan vélemény és ellenvélemény indulata korbácsolt fel az Android vs. iPhone versenyben. Tény, hogy mindkét okostelefon népes rajongótábort tudhat magának, de pusztán a személyes szimpátia nem lehet elegendő alap arra, hogy eldöntsük, az igényeinknek melyik okostelefon felel meg leginkább. Ezúttal az objektivitás jegyében vizsgáljuk a telefonokat, a technológia, a funkcionalitás és a praktikum szempontjait alapul véve.

A technológia hatása a fiatalokra

/ október 11, 2019/ Egyéb, Inspiráló, Tanácsadás

Nagy kérdés manapság, hogy mennyire legyen része gyermekeink életének a technológia és milyen formában. Az egyértelműnek tűnik, hogy 100 %-ban ezt nem igazán lehet és nem is érdemes kizárni. A világ az utóbbi 30 évben jelentős mértékben felgyorsult, így a technológia kizárásával olyan mértékű hátrányt szenvedhet el a gyermek a mindennapi életben, ami később nehezen leküzdhető lesz az iskolában vagy akár a munkahelyen is. Nem kell ecsetelni, hogy a számítógép vagy mondjuk a mobiltelefon használata a munkahelyeken ma már alapvető követelmény. Mindezek mellett egyre inkább haladunk az okos otthonok felé. Ez végképp megerősíti azt, hogy a technológiát nem szabad és

Read More

Tippcsokor az okostévé beállításainak kezeléséhez

/ október 4, 2019/ Okoseszközök, Tanácsadás, TV

Bár a 3D és az ívelt tévé körül hatalmas hype volt nemrégiben, annyira nem ágyazódott be a köztudatba. Nem is lett olyan népszerű a fogyasztók körében, mint ahogy azt a gyártók várták. Ami azonban kétségkívül fontos, sőt, egyre fontosabb funkciója a modern tévének, az a számítógépes hálózathoz történő csatlakozás lehetősége. Az okostévé csalóka, külsőre egy ultravékony tévének tűnik. Valójában azonban egy hatalmas kijelzővel rendelkező számítógép. Ebben a cikkben egy tippcsokor erejéig utánajárunk annak, hogy az okostévének álcázott számítógép beállításai hogyan támogatják a tévénézést.

IFA 2019 – Rövid beszámoló a nemzetközi elektronikai szakkiállításról

/ szeptember 30, 2019/ Egyéb, Inspiráló

Európa legnagyobb tech-show-ja általában az a hely, ahol minden évben többet tudhatunk meg az aktuális és persze a jövőbeni trendekről, ezúttal azonban az IFA 2019 inkább arról szólt, hogy ezek az új technológiák milyen hatással vannak az elektronikai iparág piacvezető márkáira. Egyesek számára ez csalódást okozott, míg mások számára annak az előjele volt, hogy nagyobb volumenű dolgok vannak a láthatáron, és hogy a közelgő rendezvényeken, mint például a CES 2020, úttörő fejleményeknek lehetünk majd tanúi. Ez persze nem azt jelenti, hogy idén egyáltalán nem láthattunk igazán fantasztikus és új eszközöket. A hatalmas rendezvény hihetetlenül sok kiállítót és érdeklődőt vonzott idén

Read More

Előfizetés: csapda, vagy egérút?

/ szeptember 26, 2019/ Tanácsadás

A régi „szép” idők, amikor csupán egy-két tv csatorna állt rendelkezésünkre, régen elmúltak. Manapság inkább a bőség zavara okozza a problémát. Amikor nincs sok választása az embernek, kénytelen megelégedni azzal, ami van. Amikor viszont a lehetőségek széles választéka tárul fel, a döntés válik nehezebbé. Főleg, ha többtagú családról van szó, ahol mindenkinek megvannak a maga prioritásai, és nemcsak a csatornakiosztást illetően. Van azonban egy olyan tényező is, ami általában nem játszik szerepet a döntésnél. Fontossága akkor kap figyelmet, amikor úgy döntünk, hogy elköltözünk. Ilyenkor teszi fel mindenki magának a kérdést: vajon hordozható-e az előfizetés, amit annak idején kötöttem?

Hosszabbítsuk meg a mosógép élettartamát

/ szeptember 23, 2019/ Karbantartás, Tanácsadás

Léteznek olyan háztartási gépek, amelyek a mindennapjaink szerves részévé váltak és amelyek nélkül ma már valósággal képtelenek vagyunk élni, hiszen nem csak nagy mennyiségű energiát és időt takarítanak meg nekünk, de rengeteg kellemetlenségtől is megóvnak bennünket. Ezt a csapatot erősíti többek között a mosógép is, aminek köszönhetően ma már csak csodálkozva nézzük a régi idők asszonyait, akik még kézzel mosták a család ruháit és a háztartás textíliáit. És ha már ilyen nagy segítséget jelent nekünk ez az eszköz, ami lássuk be nem is olcsó mulatság, érdemes vigyázni rá és mindent megtenni élettartama meghosszabbítása érdekében.

Út a pormentes otthon felé I. rész – A rendszeres takarítás

/ szeptember 17, 2019/ Tanácsadás

Nem ismeri a határokat, mindenhova beférkőzik, és a vele való küzdelem egy élethosszig tart. Bizonyára kitalálták már, hogy cikkünk főszereplője: a por. Azzal az állítással azonban vitába szállunk, hogy egy életen át kell küzdeni a porral. Ha ugyanis pár trükköt elsajátítunk, a rendszeres portalanítás nem heroikus küzdelem, csupán hétköznapi csuklógyakorlat lesz. Nézzük hát, hogyan juthatunk el a pormentes otthon kényelméhez!

UFO a konyhában – a fagyasztószekrények rendszerezése II. rész

/ szeptember 12, 2019/ Tanácsadás

Ahogy arról már az előző cikkünkben írtunk, a konyhai UFO, azaz az Azonosítatlan Fagyasztott Tárgyak káosza előbb-utóbb minden háztartást utolér. A legtöbb tanácsadó oldal azonban a népesebb családok, főként a kisgyerekes családok problémáira összpontosít, pedig az egy és kétszemélyes háztartások is elég gyakran néznek szembe megoldandó kihívásokkal. Annak, aki korán reggel elindul a munkahelyére és este kilenckor még mindig dolgozik és/vagy úton van, ugyanolyan fontos a tiszta és rendezett környezet, mint egy tipegőktől, cseperedőktől népesebb családnak. Éppen ezért a fagyasztószekrények rendszerezéséről szóló cikkünk második részét most a kisebb családoknak, valamint az egyedülállóknak szenteljük.

IFA 2019 – Nemzetközi technológiai szakkiállítás és -vásár

/ szeptember 1, 2019/ Egyéb

Az idei Nemzetközi szórakoztató-elektronikai és háztartási gép szakvásár 2019. szeptember 06-11. között kerül megrendezésre Berlinben. Az IFA a szakma nemzetközi üzleti rendezvénye, globális iparági találkozási pont, egyben piac és kiállítás. Az iparág képviselői számára, kiállítói és beszerzői részről egyaránt ingyenesen elérhető kommunikációs és értékesítési platformként szolgál, amely kiváló lehetőséget biztosít a cégeknek arra, hogy termékeiket bemutatassák és népszerűsítsék. Az IFA tökéletes alkalmat teremt magas szintű üzleti kapcsolatok létrehozására, új ismeretségek szerzésére, már meglévő kapcsolatok továbbfejlesztésére. Látványos médiaeseménynek minősül, melyen a világ minden tájáról érkező, több ezer újságíró számolhat be a szórakoztató-elektronikai és háztartási gépek izgalmas világának legújabb fejlesztéseiről és termékeiről.

Iskolakezdés és a digitális eszközök beszerzése II.

/ augusztus 28, 2019/ Tanácsadás

Cikkünk első részében az iskolakezdéshez szükséges hardverekről esett szó, azaz magukról a gépekről, valamint a bemeneti és kimeneti perifériákról. Ezúttal a digitális eszközök nem fizikai elemeit vesszük számba, vagyis annak járunk utána, hogy milyen programokat igényel az iskolakezdés.

Iskolakezdés – A digitális eszközök beszerzése 1. rész

/ augusztus 14, 2019/ Tanácsadás

Ma már az iskolaév kezdete előtt nemcsak a füzetek és egyéb iskolai eszközök beszerzését kell lebonyolítani, de annak is utána kell járni, hogy a gyerekek számára minden, az iskolai, illetve az otthoni tanuláshoz elengedhetetlen technikai eszközök is elérhetőek legyenek otthon is. Cikkünkben sorra vesszük, hogy melyek az iskolakezdés szempontjából szükséges digitális eszközök.

Hogyan válasszunk konyhai páraelszívó berendezést

/ augusztus 8, 2019/ Egyéb

A sütés-főzés közben keletkező füst, gőz, pára, az illatok, és persze az apró, szinte porlasztott olajcseppecskék eltávolításáról gondoskodik a páraelszívó, így nem kell aggódnunk, hogy az egészségtelen füst vagy a kellemetlen szagok beeszik magukat az otthonunkba. Mivel a piacon több típus is elérhető, ami megnehezíti a helyes döntést, cikkünkben a páraelszívó kiválasztásának szempontjait vizsgáljuk meg.

Pótakkumulátor és powerbank – Tervezz előre!

/ augusztus 8, 2019/ Tanácsadás

Mind voltunk már olyan helyzetben, hogy pont akkor merült le a telefon, vagy a tablet, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Persze van, akit ez nem izgat különösebben, mert mindig van nála egy hálózati adapter, amivel úgy tervezi a napját, hogy mindig áramforrás közelében marad. De mit tehet az, aki élve a gyönyörű, nyári idő adta lehetőségekkel biciklitúrára indul, vagy éppen kempingezni? Esetleg több energiafaló applikációt is futtat egyidőben és az okostelefon akkuja félúton lemerül? A megoldás nem olyan bonyolult, még sincs annyira köztudatban, mint kellene. Ez pedig nem más, mint a pótakkumulátor és a powerbank. Nézzük tehát, hogy

Read More

Termékfotózás otthon

/ július 31, 2019/ Oktató, Tanácsadás

Manapság már szinte alapkövetelmény, hogy jó minőségű tartalmakat és szép képeket használjunk, ha jelen vagyunk az interneten. A megítélésünkön rengeteget javíthat vagy éppen ronthat az, hogy milyen fotókkal töltjük meg profilunkat vagy a weboldalunkat. Fokozottan igaz ez például egy webáruházra, ahol akár a vásárlások számára is hatással lehet ez a tényező. A termékfotózás tehát nem lehet mellékes tényező. Ez persze nem véletlen, hiszen a technológia gyors ütemű fejlődésének köszönhetően már akár a mobiltelefonunkkal is kiváló minőségű felvételeket készíthetünk, ha néhány dologra odafigyelünk. Ahhoz, hogy lépést tarthassunk az elvárásokkal, összeszedtünk néhány olyan fontos tényezőt, amire érdemes odafigyelni ha jó minőségű fotókat

Read More

A mikrosütő kiegészítői

/ július 25, 2019/ Oktató, Tanácsadás

Napjaink egyik leghasznosabb konyhai kiegészítője a mikrosütő. A hűtőből kivett kész ételt pillanatok alatt felmelegíthetjük vele, de egyes típusok arra is képesek, hogy a fagyasztóból kivett ételeinket percek alatt kiolvasztják anélkül, hogy az étel egyes részei megsülnének, vagy megsérülnének. A háztartási gépek, így a mikrosütő k élettartamának növelése érdekében vannak bizonyos szabályok, amelyeket érdemes betartanunk, emellett körültekintően kell megválogatnunk, hogy mit teszünk a mikróba és mivel, hogyan tartjuk tisztán.

Nagy tűzhely dilemma – Elektromos vagy gázüzemű…?!?

/ július 23, 2019/ Tanácsadás

A tűzhely cseréjének leggyakoribb oka, hogy javíthatatlanná válik. Sokan akkor is lecserélik, ha új lakásba költöznek, vagy korszerűsítik otthonukat, esetleg élnek az aktuális háztartási nagygépcsere program adta lehetőségekkel. Bármi legyen is az oka, új tűzhely vásárlásakor el kell dönteni, hogy gáz- vagy elektromos tűzhelyet vegyünk-e. Melyik választás éri meg számunkra jobban hosszú távon? Tényleg költséghatékonyabb a villanytűzhely, mint a gázüzemű? Melyik biztonságosabb? Cikkünkben megvizsgáljuk mindkét féle tűzhely előnyeit és hátrányait, remélve, hogy objektív támpontokat tudunk nyújtani a választáshoz.

PS4 vs. Xbox One, avagy mi rejtőzik a konzolok mögött – 2. rész

/ július 19, 2019/ Egyéb

A két legnagyobb konzolkirály között évek óta elhúzódó verseny folyik a gamerek megszerzéséért. Mivel a konzolok immár a negyedik generációt ültetik a monitor elé és nyomnak kontrollert a kezébe, kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon melyik, a Sony PlayStation PS4, vagy a Microsoft Xbox One teljesít-e jobban. Cikkünk első részében a játékkönyvtár, a kompatibilitás és a hardverek szempontjából vettük górcső alá a cégóriások játékplatformjait. A konzolok vizsgálatát a teljesítmény és grafika, a felhasználóbarátság, a szimultán szórakozási lehetőségek és az online szolgáltatások tekintetében folytatjuk. Nézzük tehát, mivel büvőli el és köti magához rajongók millióit a két konkurens platformgyártó.

PS4 vs. Xbox One, avagy mi rejtőzik a konzolok mögött? – 1. rész

/ július 19, 2019/ Egyéb

Már felnőtt egy generáció, akiknek az első videójátékok megjelenése egy csodával ért fel. Ők a mai, X-generációként, avagy digitális bevándorlóként emlegetett harmincas-negyvenesek, akik a számítógépes és konzoljátékok fejlődésének szinte teljes palettáját végignézhették, és valószínűleg kíváncsiak a folytatásra. Az újabb, digitális benszülöttként aposztrofált generációk – az Y, a Z és főként az alfa -, számára már hétköznapi és megszokott a PC- és/vagy konzoljátékok napi szintű elérése. Az igényeik éppen emiatt sokkal magasabbak is. Tény, hogy a konzolok két legnagyobb konkurense, a Sony PlayStation és a Microsoft Xbox egyre-másra próbálja túllicitálni egymást, hogy minél több hódolót vonzzanak magukhoz. Ez azonban nem feltétlenül

Read More

Mit tegyünk, ha vízbe esett a mobiltelefon?

/ július 18, 2019/ Oktató, Tanácsadás

Banális baleset, de bárkivel megtörténhet, hogy vizes lesz a mobiltelefon készüléke. Elázik egy nyári zápor idején, beleesik a medencébe, valaki feldönt egy poharat és ráömlik a folyadék a telefonra. Nyilvánvaló, hogy a lehető leggyorsabban el kell távolítani a telefont a vízből. Minél hosszabb ideig marad ott, annál több víz vagy folyadék szivárog át a nyílásokon. Ami azonban ez után következik, az nem mindenki számára egyértelmű, ezért összeállítottunk egy telefonmentő gyorstalpalót Olvasóink számára, amiből azt is megtudhatják, miért kötik a telefongyártók a felhasználás feltételeihez a garanciát.

Valóban hasznos befektetés a mobilklíma?

/ július 16, 2019/ Klímaberendezés, Légkondicionálás

Sokaknak a kedvenc évszaka a nyár, még akkor is, ha az időnként ránk szakadó hőség már több, mint amit még kellemesnek érzünk. A nyár, éppen ezért valószínűleg a légkondicionáló szerelők kedvenc időszaka is. A nagyüzem idején nemcsak a szervizelési és karbantartási munkálatok szaporodnak meg, de aki eddig még nem szánta rá magát, az a következő nagy hőhullám idején biztosan beruház egy klímára. Nagy kérdés azonban, hogy akinek nincs szüksége split klímára, annak megéri-e egy mobilklíma egységre beruházni? Cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ.

A magyarok kedvenc elfoglaltsága: a tévé

/ július 13, 2019/ TV

Manapság már szinte minden háztartásban találunk televíziót, sőt többnyire nem is egyet, és a tévénézés is, mint teljes mértékben hétköznapi szokás szerepel a fejünkben. Egy 2018-as elemzésből kiderült, hogy bár egyre nagyobb teret hódítanak az előfizetéses streamszolgáltatások. Mi, magyarok még mindig rengeteg időt töltünk a tévé előtt. A Wavemaker Hungary által készített felmérés világosan megmutatja, hogy Magyarországot Közép-Kelet Európában csupán Románia előzi meg a televízió előtt töltött idő tekintetében. Az, hogy ennyi időt töltünk a készülékek előtt, valószínűleg részben az elmúlt évek sport eseményeinek és a nagy csatornák között kialakult versenynek köszönhető. Ennek következtében ugyanis a saját gyártású műsorok száma

Read More

Csúcsminőségű, kategóriabajnok high-tech eszközök

/ július 12, 2019/ Okoseszközök

Ha követjük azt az elvet, hogy csak az igényeinket maximálisan kielégítő high-tech eszközök lehetnek igazán és elég jók a számunkra, akkor az, hogy mennyibe kerül a kiszemelt eszköz, nem az első helyen szerepel a szempontjaink között. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy kompromisszumoktól mentesen élvezhessük a high-tech eszközök nyújtotta szolgáltatásokat. Nézzük tehát, hogy az általunk kiválasztott öt kategóriájában melyek azok az eszközök, amelyek abszolút megfelelnek az egyedi elvárásoknak.

Előzzük meg az okostelefon túlhevülését

/ július 10, 2019/ Mobiltelefon, Okoseszközök, Tanácsadás

“Ha újra itt a nyár, és meleg az idő, az ember strandra jár…”, vagy legalábbis mindent megtesz azért, hogy a nagy melegtől védve legyen. Magas faktorú UV-védő naptej, légkondicionáló, laza, fehér, jól szellőző ruhák, sőt, a kalap és a legyező is kezd újra divatba jönni. Viszont nem elég csupán önmagunkra gondolni, hiszen értékes készülékeinknek éppúgy nem tesz jót a hőség, mint nekünk. Túlhevülnek, lelassulnak, a kijelzőjük pedig megrepedhet. Hogy miért történik mindez, és hogy mit tehetünk az okostelefon védelmében nyáron? Húzódjon egy pár percre árnyékba, és tartson velünk egy hűsítő cikk erejéig.

Gyerekek és az okoseszközök

/ július 5, 2019/ Okoseszközök, Tanácsadás

A nyár beköszönte egyet jelent az iskolaidő végével, amikor az osztálykirándulások után a várva várt vakációt élvezhetik a fiatalok. A szülők feladata, hogy kiválasszák a megfelelő tábort, kirándulást, illetve a családi nyaralás helyszínét. A szünidőt azonban tönkreteheti, ha nem vagyunk elég óvatosak a különböző okoseszközök alkalmazásával, legyen szó a fizikai biztonságról, vagy az eszközt használó gyermek mentális védelméről.

Mossunk tudatosan!

/ július 5, 2019/ Mosás

A klímaváltozás okozta környezeti változások korában érdemes felülvizsgálnunk az ökológiai lábnyomunkat, vagyis azt, hogy mi magunk mit tehetünk környezetünk védelme érdekében. Sokan nem gondolnák, de például a mosási szokásaink felülvizsgálatával komoly terheléstől kímélhetjük meg a Földünket. Nézzük most meg, milyen kis, mégis alapvető változtatások azok, amelyekkel nagy változásokat érhetünk el a háztartásunkban. Az első lépés, hogy mossunk tudatosan.

Hogyan támogathatja életünket az okosfejhallgató?

/ június 27, 2019/ Egyéb, Inspiráló, Okoseszközök

Az okosfejhallgatók új irányt mutatnak a mobil audio kiegészítők világában. Eddig a fejhallgató csak zene lejátszására, rögzített vagy élő hang közvetítésére, és zajszűrő funkciókra korlátozódott. Az okosfejhallgató ötvözi az okostelefonok intelligens funkcióit a fejhallgató audio képességeivel. Kérdés persze, hogy egyáltalán van-e bármilyen haszna az életünkben, hiszen mindennapi zenehallgatásra egy szimpla wireless fejhallgató, fülhallgató is megfelel. Nézzük tehát, hogy milyen előnyeink származhatnak az okosfejhallgató használatából?

Amikor a fagyasztó karbantartásért könyörög

/ június 17, 2019/ Javítási asszisztencia, Karbantartás

A hűtőgép fagyasztótere képtelen ellátni egy teljes család igényeit, nem véletlen, hogy a fagyasztóládák és fagyasztószekrények elemi részévé váltak a konyha felszerelésének. A fagyasztó azonban kritikus pont nemcsak az egészséges és változatos étkezésben, de a villányszámlánk csökkentésében is. Ahogy a hűtőgép, úgy néha a fagyasztó is áldozatául esik egy alapvető felhasználói anomáliának, azontúl, hogy időnként hosszabb időre benne felejtünk ezt-azt, a rendszeres karbantartását is szeretjük elódázni. Ennek eredményeként a hűtő, fagyasztó egyre vészesebb tüneteket kezd produkálni. Nézzük, hát, hogy mely tüneteket nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A klímaberendezés nyári nagyüzem előtti karbantartása

/ június 15, 2019/ Karbantartás, Klímaberendezés

Az egyre melegebb nyarak valószínűleg csak azok számára élvezhetők igazán, akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy hegyvidéken, vagy vízparton élhetnek, dolgozhatnak. Éppen ezért kijelenthetjük, hogy a klímaberendezés egyre inkább létszükségletté válik nyáron, hiszen nekünk, itt a nedves kontinentális éghajlaton egyre nagyobb fejtörést okoz nyaranta a munkához is ideális, maximum 24-26°C fokos belső hőmérséklet megteremtése. A klímaberendezés beüzemelése előtt azonban minden évben alaposan át kell nézni a készüléket, mivel csak rendszeres karbantartással érhetjük el, hogy a klíma valóban hosszú távú stratégiai partnerünk legyen a hőség elleni küzdelemben. Azok számára, akik nincsenek tisztában a klímaberendezés otthoni karbantartásának, tisztításának lépéseivel, összeállítottunk egy útmutatót.

Read More

Tablet vs. e-book olvasó – Olvasás nyaralás közben

/ június 14, 2019/ Egyéb

A tabletek megjelenésével párhuzamosan sokak számára kérdésessé vált az e-book olvasó létjogosultsága, hiszen egy e-olvasó alkalmazás letöltésével a tableten, sőt, már akár a mobiltelefonon is képesek vagyunk digitális könyvek, dokumentumok olvasására. Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hogy a tabletet vagy az e-book olvasót részesítsük előnyben, előbb át kell gondolnunk, hogy a két eszköz alapvetően milyen funkciókat képes ellátni és hogy ezekre szükségünk van-e ott, ahova megyünk. Cikkünkben a tablet vs. e-book olvasó összehasonlításával mi is ezt fogjuk tenni!

Az okos otthon IT-biztonsága – Tanácsadás és tippek

/ június 6, 2019/ Egyéb, Tanácsadás

A Dolgok internete, azaz az IoT magába foglalja azokat az eszközöket, amelyek az otthoni hálózaton keresztül csatlakoznak az internethez és egymáshoz. Az IoT kényelmesebbé varázsolja ugyan a hétköznapjainkat, de az otthoni és a közös hálózathoz csatlakoztatott eszközök új támadási felületet adnak a számítógépes bűnözők számára. Ezért fontos az okos otthon IT-biztonsága, emiatt kell egy hatékony védelmi terv, amivel megvédhetjük nemcsak az eszközöket, de a személyes adatainkat is.

Milyen események állnak a tévé meghibásodása, sérülése mögött?

/ május 31, 2019/ Sztori, Tanácsadás

A tévé központi szerepet tölt be az életünkben, szórakoztató és információs forrásként használjuk, valamint a számítógép és a mobileszközök adatainak tükrözésével akár óriás kijelzőként is, munkához, szórakozáshoz. Ennek ellenére, tapasztalataink azt mutatják, hogy még a nagyértékű tévék is, a birtokba kerülés után röviddel elveszítik az értéküket, a fontosságukat. A szervizpartnereinkhez kerülő tévék állapotából legalábbis erre lehet következtetni. A tévé meghibásodása mögött ugyanis túlnyomórészt a tulajdonosok felelőtlensége, a nem rendeltetésszerű üzemeltetés, vagy nem elég körültekintő elhelyezés áll. Ebben a cikkünkben összefoglaljuk, hogy milyen balesetek, véletlen események és üzemeltetési problémák állhatnak a tévék meghibásodásának, károsodásának hátterében.

A digitális fényképezőgép felkészítése a nyaralásra

/ május 30, 2019/ Tanácsadás

A nyár, a vakáció közeledtével sokan gondolkodunk azon, hogy milyen eszközökre lesz szükségünk a nyaralás emlékeinek rögzítéséhez. A mobiltelefon vagy a tablet egyszerű és hatékony megoldást jelenthet, mégis az igazán jó minőségű fotók készítésének záloga még mindig a fényképezőgép. Függetlenül attól, hogy profi fotósok, vagy szorgalmas hobbisták vagyunk-e, egy minőségi fényképezőgép olyan plusz értékkel szolgál, amit se egy mobil, se egy tablet nem képes megadni számunkra. A fényképezőgép felkészítése azonban nemcsak annyit jelent, hogy eltesszük a bőröndbe a ruhák közé és bízunk abban, hogy épségben megérkezik az úticélhoz. Nézzük át most, hogy milyen kiegészítő eszközökre lesz szükségünk.

Valóban csak a Huawei a vesztes?

/ május 24, 2019/ Egyéb

Bár az amerikai-kínai kereskedelmi háború aktuálisan vesztésre álló nagyvállalata valóban a Huawei, vagy legalábbis jelenleg annak tűnik, a helyzet korántsem annyira egyértelmű, ahogy az a bulvárhírekből kitűnik. Az első gazdasági elemzések szerint a kínai cég előreláthatóan dollármilliókat veszíthet. A helyzet folyamatosan változik, a téma még annyira forró, hogy akár egyetlen nap is számos új hírt hozhat a tengerentúlról. Cikkünk a jelenleg is folyamatban lévő kereskedelmi háború szálait igyekszik felgöngyölíteni a rendelkezésre álló információk, hírek alapján.

Nyaralásra laptop vagy tablet?

/ május 22, 2019/ Tanácsadás

Ha tényleg minden gondot, munkát a hátunk mögött akarunk hagyni és csupán élvezni akarjuk a nyaralás kötöttségektől mentes szabadságát, tökéletesen elegendő egyetlen, kiegészítőkkel jól felszerelt mobiltelefon is. Ha azonban több funkcióra, nagyobb tárhelykapacitásra, és nagyobb képernyőméretre van szükség, a mobiltelefon egyértelműen lecsúszik a hordozható eszközök közti verseny harmadik fokára. Az első helyért vetekedő két versenyző a laptop és a tablet. De vajon melyik a praktikusabb? Melyik tud többet? Cikkünket ezúttal a laptop vagy tablet közti versenyre fókuszálva írjuk, bár fenntartjuk, hogy a végső döntés minden esetben a felhasználó személyes, tehát nem feltétlenül objektív igényeitől függ.

Okostelefon felkészítése nyaralásra

/ május 22, 2019/ Mobiltelefon, Tanácsadás

Az okostelefonok széleskörűen használható tulajdonságai nyaralás, utazás során értékelődnek fel igazán, külföldi utazás esetén pedig ma már szinte nélkülözhetetlenek. Kommunikáció, térképalkalmazások, navigáció, és persze a fotózás, videókészítés mellett csupán a letöltött alkalmazásoktól függ, hogy mi mindenre tudjuk használni az mobiltelefonunkat. Az okostelefon funkcióinak elérése azonban egy külföldi utazás alkalmával nem pont úgy működik, mint itthon. Nem biztos, hogy a megadott azonosítóinkat használni tudjuk és nem a megszokott módon tudunk telefonálni, szöveges üzeneteket küldeni. Cikkünket ezúttal az okostelefon nyaraláshoz, és külföldi utazáshoz történő felkészítésének szenteljük.

Környezetvédelem és fogyasztói tudatosság

/ május 16, 2019/ Egyéb, Oktató, Tanácsadás

A gyártók és forgalmazók fenntartható fejlődést és környezetvédelmet szolgáló lépései vonzóvá teszik az általuk gyártott és forgalmazott termékeket a fogyasztók szemében. A környezetvédelem azonban nem csupán egy sikeres hívószó, egy brandépítő eszköz. Nemcsak a kormányok, nagyvállalatok tehetnek a környezetvédelmet előremozdító lépéseket, hanem, mondhatni végfelhasználói szinten maguk az emberek is, mint fogyasztók. A környezettvédelem alapja egyéni szinten körültekintő fogyasztói tudatosság és attitűd is egyben. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan válhat bárki környezettudatos fogyasztóvá.

A mosogatógép otthoni karbantartása

/ május 14, 2019/ Karbantartás, Készülékvédelem

Átlagosan 8 000 mosatlan edény, tányér, pohár, evőeszköz, stb. kerül egy mosogatógép belsejébe évente. A mosogatógép fáradhatatlanul dolgozik helyettünk, és elvégzi azt a munkát, amit talán a legkevésbé kedvelünk. Sokan nem is gondolnak bele, hogy ilyen léptékű munka mellett a mosogatógép is gondoskodásra szorul. Bizonyára úgy gondolják, hogy az edények mosogatásával egyidőben önmagát is tisztítja a gép. Ezt a közkeletű tévedést szeretnénk eloszlatni ezzel a bejegyzéssel, emellett megosztani Olvasóinkkal néhány hasznos tippet a mosogatógép otthoni karbantartásával, tisztításával kapcsolatban.

Az otthoni iroda eszközei

/ május 7, 2019/ Tanácsadás

Az otthoni iroda kialakítása nagyon fontos egy vállalkozónak. Első lépésként kialakítjuk a munkaterületet és a lehetőségeinkhez mérten megvásároljuk a legkényelmesebb, ergonómiai szempontoknak is megfeleltetett íróasztalt és irodaszéket. A következő lépés, hogy gondoskodunk a megfelelő világításról, esetleg a szellőzésről is. Egy jól funkcionáló és a hatékony munkavégzést támogató otthoni irodának azonban egyéb tárgyi feltételei is vannak. Nézzük hát, hogy melyek ezek.

A klímaberendezés vásárlási útmutatója

/ május 3, 2019/ Klímaberendezés, Tanácsadás

Az igényeknek leginkább megfelelő klímaberendezés kiválasztása a fogyasztó életkörülményeitől, anyagi lehetőségeitől, az otthona paramétereitől és természetesen a kényelmi szempontoktól függ. Mivel nem egyszerű eldönteni, hogy mit válasszunk, cikkünkben megnézzük, hogyan hangolhatók össze az igények a lehetőségekkel és a kínálattal.

A tűzhely tisztítása lépésről-lépésre

/ május 3, 2019/ Karbantartás

A tűzhely tisztántartása nemcsak esztétikai, de higiéniai szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. A tisztaság megőrzése érdekében célszerű minden használat után letörölgetni a felületét, az alaposabb takarítást pedig hetente egyszer el kell végezni. A tisztítás módja attól függ, hogy milyen típusú a készülék. Ebben a cikkünkben a különböző típusú tűzhelyek általános és átfogóbb tisztításának részleteit tárgyaljuk, emellett kitérünk a mikrohullámú sütő tisztántartására is.

A Business Box Az ügyfélbarát készülékvédelem

/ április 25, 2019/ Készülékvédelem, Tanácsadás

A szerződés megkötésének folyamata A vásárlói gondoskodás keretében megkötött készülékvédelem szolgáltatás minden fogyasztó rendelkezésére áll, mint a megvásárolt termék biztonságát, élettartamának biztosítását és jótállásának kiterjesztését támogató lehetőség. A készülékvédelem a gyártói, forgalmazói garancia idején túlmutat, ezért a fogyasztó saját, jól felfogott érdeke. Mivel ez a lehetőség még nem ágyazódott be a köztudatba, cikkünkkel a hasznos, hiánypótló információk átadásán túl, nem titkolt célunk a fogyasztói kultúra magasabb szintre emelésének támogatása.

Business Box – Fogalomtár

/ április 25, 2019/ Készülékvédelem, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

Amikor megfogalmazódik Önben a vásárlói gondoskodás ötlete, és úgy dönt, hogy készülékvédelem szolgáltatást köt a frissen vásárolt, vagy a már tulajdonában lévő elektronikai eszközre, szüksége lehet egy olyan adatbázisra, ahol minden, a tájékozódáshoz és a szerződéskötéshez szükséges információt megtalál. A Business Box Fogalomtár létrehozása olvasóink, jelenlegi és leendő ügyfeleink érdekeit szolgálja. Az első három pontban a Business Box által nyújtott szolgáltatásokhoz, szolgáltatáscsomagokhoz kötődő, kiemelt fogalmakat mutatjuk be, a bejegyzés végén pedig maga a Fogalomtár található.

Okosóra – kütyü helyett legyen igazi partner

/ április 18, 2019/ Egyéb

Az okosóra modellek megjelenése fényesen bizonyítja, hogy az idő mérésének és követésének e klasszikus és stílusos módja még mindig nem ment ki a divatból. Az okosóra kínálat azonban annyira gazdaggá vált az elmúlt pár évben, hogy nem is olyan egyszerű a döntés. Írásunkkal olvasóinkat szeretnénk támogatni a körültekintő választásban.

Vasaló kisokos – vásárlási útmutató

/ április 16, 2019/ Tanácsadás

A vasalás szükséges, esetenként időrabló tevékenység lehet, főleg, ha a vasalónk nem felel meg a célnak. A választás alapját általában a fogyasztás, a vasaló talpának az anyaga – nemesacél vagy kerámia – adja, és rendszerint előnyben részesítjük a gőzölős vasalókat a hagyományossal szemben. Mint az nemsokára kiderül, ennyire azért nem lehet leegyszerűsíteni a választást. Ehhez adunk egy kis segítséget ebben a cikkünkben.

A mobiltartók végtelen világa

/ április 12, 2019/ Mobiltelefon

Az okostelefon gyorsan vált a világ legnépszerűbb elektronikus eszközévé. Több millió ember használja naponta. Az okostelefon lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy összekapcsolódjanak, hozzáférjenek a webhez, üzeneteket és e-maileket küldjenek, videókat és fényképeket készítsenek, zenét hallgassanak, olvashassanak, és még sorolhatnánk. Mindezen tevékenységek elvégzése közben meg kell tartani a telefont, ami időnként kényelmetlen lehet és nem is mindig praktikus kézben tartani a készüléket. Erre találták ki a különböző telefontartó típusokat, melyek nemcsak kényelmesebbé, de biztonságosabbá is teszik az okostelefon használatát. A mobiltartók típusaival, előnyeikkel és hátrányaikkal ismerkedünk meg ebben a cikkünkben.

Tanuljunk egymás hibáiból – esettanulmány 1. rész

/ április 11, 2019/ Készülékvédelem, Sztori, Vásárlói gondoskodás

A halmozottan hátrányos helyzetű laptop esete Véletlenek bárkivel előfordulhatnak, amiket egyszerűen képtelenség kivédeni. Ugyanakkor vannak esetek, amikor a még gyártói garanciális készülék olyan körülmények miatt hibásodik meg, melyek körültekintő és rendeltetésszerű használattal megelőzhetők lettek volna. Esettanulmány cikksorozatunk első része egy jobb sorsra érdemes laptop történetét dolgozza fel.

Tipikus felhasználói hibák 1. – A laptop

/ április 9, 2019/ Tanácsadás

Hogyan tedd tönkre a laptopodat A hordozhatóság felszabadított minket az íróasztalok mellől, de egyúttal sajnos elindította a laptop “Armageddont” is. A szabadsággal sajnálatosan együtt járó felelőtlenség következményeképp az újonnan vásárolt laptopok közel egyharmada megy tönkre minden évben. Eltörnek, leesnek, megrepednek, megsülnek, eláznak, használhatatlanná válnak. A szervizek olyan általános felhasználói magatartásból eredő hibákkal találkoznak nap mint nap, melyek jelentős része könnyedén elkerülhető lett volna. Ebben a cikkünkben egy különleges csokrot nyújtunk át olvasóinknak a tipikus felhasználói hibákból, amelyek eredménye az, hogy idő előtt új laptopot kell vásárolni, vagy jelentős összeget kell a javíttatásra fordítani.

Az ergonomikus és modern konyha

/ április 3, 2019/ Egyéb, Tanácsadás

A konyha, mióta világ a világ, központi szerepet tölt be a családok életében, ezért a megfelelő konyhai felszerelés sem lehet másodlagos szempont. A modern konyha technológiai támogatásához idő- és energiahatékony, környezettudatos kivitelezésű háztartási gépek szükségesek. Az aktuális technológiai trendek a konyhában is helyet kérnek és kapnak. Cikkünkben – a technológiai trendekkel szoros összefüggésben- az ergonomikusan kialakított konyha összetevőit vizsgáljuk meg.

A legújabb tévé trendek már a spájzban vannak

/ március 28, 2019/ Inspiráló, TV

A televíziók lassan egy évszázada pótolják számunkra a moziélményt, ez idő alatt azonban rengeteget változott alapvető funkciójuk. A szórakoztatáson és a hírszolgáltatáson túl már a tévén keresztül is felléphetünk az internetre, streaming szolgáltatást vehetünk igénybe, konzoljátékokat játszhatunk rajtuk. Vagy egy közös hálózatra csatlakoztatva, számítógépeink óriás kijelzőivé válhatnak. A tévén immár tanulunk és dolgozunk is. Ez a majd száz év elég hosszú időnek bizonyult ahhoz, hogy a tévé, mint alapvető elektronikai eszközünk, friss és innovatív maradjon, de a gyártók természetesen nem elégednek meg ennyivel. A tévé, ha lehet, az eddiginél is izgalmasabb tulajdonságokkal fog rendelkezni már a közeli jövőben.

A tökéletes hangszóró kiválasztása, avagy nem a méret a lényeg

/ március 27, 2019/ Egyéb

A jó hangszóró a hangrendszer legfontosabb része. Lehet bármilyen jó is az erősítő, a lejátszó maga, vagy az átjátszó kábelek, jó hangfalak nélkül az egész rendszer pusztán látványelem. A hangszóró biztosítja a hangrendszer elektronikája és a fizikai világ közötti „interfészt”, ahol a hang ténylegesen megjelenik, hallhatóvá válik. A megfelelő hangszóró-készlet kiválasztásával elérhetünk akár kristálytiszta koncerttermi hangzást megközelítő hangélményt is. Sokan gondolják, hogy a nagyméretű hangfal jobb hangzást ad és nagyobb hangerővel bír, ám a méret és a hangzás minősége között nincs egyenes arány, ahogy az ár és a hangzás között sincs feltétlenül. Ha tényleg biztosak akarunk lenni abban, hogy a

Read More

Miért nem szól jól a hangszóró? – Tippek a jobb hangzásért

/ március 21, 2019/ Karbantartás

Miután hazavittük a boltból a hangszórót, nem elég pusztán a fal mellé állítani, aztán tökéletes hangzást várni tőle. Ha a vásárlás előtt felmértük nemcsak az igényeinket és anyagi lehetőségeinket, de a lakás/szoba méretét, akusztikáját, berendezését is, és pontosan tudjuk, hogy hol lesz majd a hangszóró helye, még akkor is adódhatnak problémák a hangzással. Az alábbi tippek követésével elérhetjük a tökéletes hangélményt és azt is megígérjük, hogy nem kell hozzá átrendezni az egész lakást.

Takarítógépek a tavaszi nagytakarításra

/ március 19, 2019/ Takarítás

Beköszöntött a tavasz! Ilyenkor érdemes egy kicsit felfrissülni, rákészülni az elkövetkezendő időszakra, a hosszabb nappalokra és a melegebb időjárásra. Ebben az időszakban a megújulás nem csak a testünknek, de az otthonunknak is igazán jót tesz. Nem véletlenül szokás ilyenkor sort keríteni egy tavaszi nagytakarításra. Az alaposság mellett persze nem cél, hogy teljesen kimerítsük magunkat. Hogy minden zökkenőmentesen és gyorsan menjen érdemes bevetni olyan eszközöket és gépeket is, amik egy gyors napi/heti takarítás alkalmával nem feltétlenül kerülnek elő. Ilyen gépek például a vízzel és gőzzel működő speciális tisztító takarítógépek, amik jelentősen megkönnyítik a munkánkat.

Mikrosütő – klasszikusok új köntösben

/ március 14, 2019/ Tanácsadás

Az ételek melegítésének, elkészítésének mára alapértelmezetté vált módja az, ha betesszük a mikróba. A mikrosütő már nemcsak kényelmi eszköz, de az otthon és a munkahely infrastruktúrájának hasznos és érdemi funkciót ellátó része is. A technológia fejlődése természetesen ezt a piacot sem hagyta érintetlenül. A mikrosütő kiválasztásának lépésein túl mára az is kérdés, hogy van-e hova tovább fejlődniük ezeknek a praktikus háztartási készülékeknek, és ha igen, milyen kilátások várhatóak a közeljövőben.

Az okoshűtő biztonságának szempontjai

/ március 12, 2019/ Hűtőszekrény, Készülékvédelem

Az okoshűtő ma még talán túlkapásnak tűnhet, de nagy valószínűséggel tíz, vagy húsz év múlva olyan megszokottá válik, mint az okostelefon és az okostévé. Egyre több eszközünk válik egy saját, központilag és távolról is vezérelhető házi hálózat részévé. Az okoshűtő, ahogy az okosvilágítás, az okostermosztát is, gyakorlati hasznát tekintve sokkal fontosabb, mint az okostévé, vagy az okostelefon. A biztonsága sem lehet tehát kérdés. Hogyan gondoskodhatunk az okoshűtőnk biztonságáról? E kérdésre keressük a válaszokat következő cikkünkben.

Tökéletes kijelző tisztítás 5 lépésben

/ március 8, 2019/ Karbantartás, Tanácsadás

Manapság már nem csak az irodában, de otthonunkban is egyre több kijelzővel rendelkező eszközt halmozunk fel. Ha rendszeresen használjuk őket, akkor ellepik a makacs ujjlenyomatok, ha pedig csak mozdulatlanul állnak a fal mellett, akkor a por telepszik meg rajtuk. Ezeknek az eszközöknek a megtisztítására azonban nem használhatjuk a hétköznapi takarítószereinket, mivel nagyon érzékeny felületekről van szó. Hogyan tudod a tévé, a laptop, az okostelefon vagy más eszközöd kijelzőjét megtisztítani anélkül, hogy kárt tennél bennük? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kijelző tisztítási hibákat, továbbá 5 tippet, hogy eszközeid ne csak tiszták, de sérülésmentesek is maradjanak hosszú évekig.

Kell-e router, és ha igen, milyen?

/ március 7, 2019/ Tanácsadás

A vezetékes internet kapcsolat csakugyan stabilabb és biztonságosabb, például egy desktop számára, mint a wifi. De az ethernet porttal nem rendelkező, azaz, az internetre kizárólag wifi kapcsolaton keresztül csatlakozó eszközeinket csak akkor tudjuk érdemben használni a lakás bármely pontján, ha rendelkezünk egy wifi routerrel. A probléma akkor jelentkezik, ha a router nem elég erős ahhoz, hogy a rádiójeleket nagyobb távolságra, több falon keresztül is képes legyen átsugározni. Az sem mellékes szempont, hogy a 3-5 évvel ezelőtt vásárolt hálózati eszközeink valószínűleg már nem kompatibilisek a legújabb vezeték nélküli technológiát igénylő okoseszközeinkkel. Cikkünkben felderítjük, hogyan tudjuk orvosolni ezeket a problémákat.

Robotika a hétköznapokban

/ február 28, 2019/ Egyéb, Inspiráló

A robotika és a mesterséges intelligencia fejlődésének lehetősége van az emberi tevékenységek széles körben történő automatizálására. Emiatt a következő évtizedekben drámaian átalakulhat a hétköznapi életünk, beleértve a munkát is. A közeljövőben robotok helyettesíthetnek minket, szinte mindenhol. A gyártási folyamatokban például, vagy a víz alatti és az űrkutatásban már most is használják őket, de azzal mind tisztában vagyunk, hogy a robotikai alkalmazások nem állnak meg ezen a ponton. Cikkünkben ezúttal négy területét tárjuk fel a hasznos és érdemi támogatást nyújtó robotikai alkalmazásoknak.

Fényképezőgép – profi társ a fotózásban

/ február 21, 2019/ Egyéb

Találd meg az igényeidhez leginkább passzoló fényképezőgépet! Sokak életében, akik szeretnek fotózni elérkezik a pillanat, amikor elgondolkoznak egy komolyabb fényképezőgép beszerzésén. Gyakori, hogy új hobbi után nézünk, de sokszor egyszerűen csak a családdal töltött pillanatokat szeretnénk kifogástalan minőségben megörökíteni. Cikkünkben összeszedtük a fényképezőgépek főbb típusait, és tettünk egy kis kitérőt azzal kapcsolatban is, hogy miért van létjogosultsága a profi felszerelésnek a hobbi fotósok körében. Ha tehát fotózáson töröd a fejed, akkor mindenképpen érdemes elolvasnod a cikkünket, mert sok kérdésre adunk választ!

Robotjátékok a gyerekszobában

/ február 19, 2019/ Egyéb, Inspiráló, Mobiltelefon, Okoseszközök

Az asztali társasjátékok, plüssfigurák, babák és kisautók a legnépszerűbb gyerekjátékok és természetesen a labda is őrzi helyét a gyerekszobában. Ahogy azonban számunkra is kaput nyit a technológia a jövő csodái felé, úgy a gyerekeket is kíváncsivá és izgatottá teszik az új lehetőségek. A technológia és tudomány nemcsak a gyerekszobák küszöbéig jutott el, hanem egyenesen felkéredzkedik a játékpolcok legszembetűnőbb helyére. Egy szülőnek nem az jelenti a választást, hogy beengedje-e otthonába a robotjátékokat, hanem az, hogy melyiket engedje be. Cikkünkben egy rövid robotikai körutat teszünk a hasznos robotjátékok világába, amelyek nem csak szórakoztatják, de tanítják is gyermekeinket.

Biztonsági alkalmazások gyerekek számára

/ február 15, 2019/ Egyéb, Mobiltelefon, Okoseszközök

Tanulás, játék és biztonság a digitális világban – 2. rész Az internet egy elképesztő és csodálatos világ, tele lehetőségekkel ám számos veszélyt is tartogat, melynek főleg a gyerekek láthatják kárát. Megtanítani őket a helyes és felelősségteljes használatra a digitális kor szülői számára mondhatni, alapértelmezett kell hogy legyen. De ha a digitális világ folyamatosan változik, hogyan tudjuk biztosítani, hogy gyermekeink biztonságosan játszhassanak, fedezhessék fel ezt a sokszínű és izgalmas világot? Cikkünkben feltérképezzük a biztonsági alkalmazások világát, és bemutatunk közülük párat, amelyekkel blokkolhatjuk a felnőtt tartalmakkal kecsegtető webhelyeket, megelőzhetjük a számítógépes zaklatás kockázatát, és más káros veszélyeket. A szülői kémkedés dilemmája Nehéz

Read More

Okostermosztát, a dobozba zárt kényelem

/ február 12, 2019/ Egyéb, Fűtéstechnológia, Inspiráló, Okoseszközök, Smart Home

Okos otthonok – 2. rész Bárkivel előfordulhat, hogy reggel későn ébred, rohannia kell és elfelejti lekapcsolni a termosztátot. Egész nap csúcsra jár a fűtés, ami rengeteg ablakon kidobott pénzt jelent. A hagyományosnál lényegesen hatékonyabb okos fűtésrendszerek az okostermosztát támogatásával nemcsak kényelmes megoldást, de jelentős megtakarítást is jelentenek. Az sem utolsó szempont természetesen, hogy amikor hazaérünk a munkából egy kellemesen felfűtött otthon vár minket. De mitől lesz okos egy termosztát és egyáltalán mit tud? Tarts velünk és fény derül a titokra!

Autós kütyük, nemcsak autómániásoknak

/ február 7, 2019/ Egyéb, Okoseszközök

Kivel ne fordult volna még elő, legalább egyszer, hogy beleszaladt egy forgalmi dugóba, például az autópályán? A helyzet, amibe senki sem szeret mélyebben belegondolni, pedig ez az a vis major, ami bármikor megtörténhet. Célszerű tehát járművünkben az autós kütyük használata. Olyan kis okos apróságok ezek, amikre akár vészhelyzetben is támaszkodhatunk. Cikkünkben utánajártunk néhány hasznos kiegészítőnek, amelyek praktikusan támogatnak minket, és a legtöbbet hozzák ki az autónkból és a szituációból.

Hasznos mobil applikációk, amik megkönnyítik az életünket

/ február 5, 2019/ Mobiltelefon

A mobiltelefonok ma már olyan mennyiségű és minőségű információ átadására képesek, melyekről korábban nem is álmodhattunk. A telefonok internetelérésével egy hihetetlenül összetett világ vált lehetővé számunkra, amelyben nem mindig könnyű eligazodni. Az információk szelektálása és célirányos szegmentálása ma már szinte létszükséglet, melyhez a különböző mobilalkalmazások érdemi támogatást nyújtanak. Íme néhány, azon mobil applikációk közül, amelyek életünk különböző területeinek praktikus megszervezésére és rendszerezésére adnak lehetőséget.

MWC Barcelona 2019

/ január 31, 2019/ Egyéb, Okoseszközök

Mobiltechnológia, innováció, biztonság A katalán főváros, Barcelona Európa egyik kulturális fellegváraként betöltött szerepe mellett a tudomány és technológia szerelmeseinek és iparági képviselőinek találkozóhelye is. Itt rendezik meg a Mobile World Congress-t, azaz az MWC Barcelona néven ismert mobil- és IT-technológiai konferenciát. Évente 200 országból 100 000 ember érkezik az MWC Barcelona-ra, hiszen az esemény rendkívüli lehetőséget kínál az üzleti kapcsolatok gazdagítására és az iparág legfrissebb trendjeinek megismerésére egyaránt. Idén február 25-28 között találkoznak a fejlesztők, gyártók, szolgáltatók és természetesen az alkalmazásfejlesztők. A mobiltechnológia hazai rajongói számára talán kevésbé ismert az esemény, ezért cikkünkkel igyekszünk feltérképezni az idei MWC legfontosabb programpontjait.

Tanulás, játék és biztonság a digitális világban – 1. rész

/ január 29, 2019/ Tanácsadás

Az internet veszélyei a felnőtt, magabiztos és tapasztalt emberek számára is jelenthetnek minimum stresszforrást. Egy kiforratlan és éppen ezért sebezhető önértékeléssel rendelkező gyermek számára a kétes forrásból származó információ (például a digitális abúzus) lélek- és személyiségromboló hatása tagadhatatlan. A számítógép, az okoseszközök és az internetbeállítások szülői felügyelete éppen ezért nem lehet kérdés. A tanulás digitális kompetenciákkal való fejlesztésének és a gyermekek védelmének egyidejűleg eleget tenni nem egyszerű, ám nem is lehetetlen. Cikkünkben a gyermek fejlődését biztonságosan szolgáló mobilalkalmazásokról és a szülői kontroll lehetőségekről írunk.

A monitor kiválasztásának főbb szempontjai

/ január 24, 2019/ Tanácsadás

A monitor a számítógép ablaka, amivel természetesen a gyártók is tisztában vannak, mint ahogy azzal is, hogy a felhasználóknak eltérőek az igényeik. Kérdés, hogy a monitor mely tulajdonságai befolyásolják legnagyobb mértékben a vásárlói döntést. Következő cikkünkben a felhasználói igények és a monitor kínálat találkozását vizsgáljuk, tarts velünk!

Cseréld le a konvektorod az Otthon Melege Program támogatásával!

/ január 22, 2019/ Fűtéstechnológia

Főként a városi, fővárosi otthonokra jellemző fűtéstechnológiai berendezés a konvektor. Az otthonok javarészében azonban régi és/vagy elöregedett a konvektor állomány, ezért a tulajdonosok értelemszerűen keresik a fűtéskorszerűsítés lehetőségét. Az általános elképzelés szerint a gazdaságos korszerűsítés egyet jelent a központi fűtésre való átállással, ám ez nem feltétlenül igaz. Figyelembe véve a 2019 februárjában induló, konvektorok cseréjére igénybe vehető Otthon Melege Program pályázati támogatását, jóval árnyaltabbá válik a szükség és a lehetőség találkozása. Cikkünkben megvizsgáljuk, milyen előnyökkel támogatja otthonainkat a konvektoros fűtéstechnológia, valamint hogy milyen feltételek mellett pályázhatnak idén korszerűsítésre a konvektor tulajdonosok.  

Okos otthon 1. rész Az okosvilágítás

/ január 17, 2019/ Inspiráló, Okoseszközök, Smart Home

Az utóbbi évek technológiai fejlesztései elképesztő mértékben fedik le életünk egyre nagyobb területét. Szépen lassan minden eszközünk okossá válik. Hálózatba köthető és mobiltelefonról, tabletről vezérelhető a televízió, a hűtő, a porszívó, de még a világítás is. A hagyományos izzókhoz képest az okosizzók fejlettebb módszert és lehetőségeket adnak a kezünkbe az energiafogyasztás teljes körű ellenőrzésére és igényeink kiszolgálására. Hogyan és miként tehetjük ezt meg? Erről szól következő cikkünk.

Fogyasztóvédelmi útmutató – Szavatosság és jótállás

/ január 15, 2019/ Tanácsadás

A jótállás, szavatosság és garancia szavakkal oly sokszor találkozunk, ám jelentéstartalmukat illetően általában megelégszünk a hétköznapi értelmezéssel. Amikor azonban fogyasztói jogvitára kerül sor, a hétköznapi értelmezésnek nem sok helye marad. Elkerülendő az ilyen jellegű panaszokat rendszerint kísérő kínos félreértéseket, és a tájékozatlanságunkból adódó anyagi és erkölcsi veszteséget, alábbi cikkünkkel szeretnénk támpontot és segítséget nyújtani olvasóinknak.

Energiaosztályok a számok tükrében

/ január 10, 2019/ Egyéb

Sokan csak akkor cserélik le háztartási gépeiket, főként a nagygépeket amikor azok már javíthatatlanokká válnak, vagy a javításuk áráért már akár egy új gépet is lehetne vásárolni. Szerencsére azonban a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság jegyében végzett kampányoknak köszönhetően egyre többen fontolják meg a háztartási nagygépek cseréjét, vagy vásárolnak eleve olyat, ami hatékony támogatója lehet egy energiatudatosabb életvitelnek. Otthonaink primerenergia-fogyasztásába minden egyes watt beleszámít, ezért új háztartási gép vásárlásakor nagyon sokat jelent, hogy az milyen energiaosztályba tartozik. Valóban jelentős energiát és pénzt takaríthatunk meg pusztán azzal, hogy magasabb kategóriába tartozó háztartási gépet vásárolunk? Tarts velünk és kiderül!

Okosórával a nyugodt és biztonságos életvitelért

/ január 8, 2019/ Inspiráló, Okoseszközök

A te életed is komplikált? Bármilyen rendszert próbálsz is belevinni, mégis a fejedre omlanak a teendők? Kéne egy személyi asszisztens, aki mindig, mindenre időben figyelmeztet és még azt is pontosan tudja, mikor kell szünetet tartanod az egészséged érdekében? Ha eddig még nem ruháztál be az új, negyedik szériás Apple Watch-ba, akkor most eljött az ideje. Az újratervezett Apple Watch nem szimplán esztétikai frissítéseket kapott, de olyan új funkciókat is, amelyekkel bőven übereli a korábbi szériákat. Melyek ezek a funkciók? Tarts velünk és megtudod!

Magyar kiállítók a világ legillusztrisabb technológiai seregszemléjén

/ január 3, 2019/ Egyéb

Las Vegast elsősorban a világ kaszinó-fővárosaként jegyzik, ám a napokban más aspektusból szemlélhetjük majd Nevada szórakoztatóipari fellegvárát. Vegas híres szállodái és konferenciaközpontjai adnak ugyanis otthont a világ legismertebb tudományos és technológiai újításokat felvonultató rendezvénysorozatának, a Consumer Electronic Show-nak (CES), ahol 2019. január 8-11. között öt magyar kiállító is bemutatkozik. Mi az a CES? Az első CES 1967-ben 250 kiállítóval és 17 500 résztvevővel indult New Yorkban. Azóta a rendezvény több mint 10-szeresére nőtt és átfogó képet ad a hagyományos és a nem hagyományos technológiai iparágakról egyaránt. 1970-ben itt mutatták be a videólejátszót, 1981-ben a hordozható kamerát és a CD-lejátszót. A

Read More

Oldd meg okosan – Új háztartási gép bekötése

/ december 20, 2018/ Tanácsadás

A háztartási nagygépek vásárlása hosszú távú beruházás, ezért körültekintő tervezést igényel a beszerzésük, nem is beszélve az üzembehelyezésükről. Általában a méret, az ár, a forma, az energiabesorolás és az extra funkciók döntenek arról, hogy milyen hűtőgépet, mosógépet fogunk otthonunkba költöztetni. Mindezek mellett azonban van még egy nagyon fontos szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Azt, hogy az ingatlan elektromos hálózata vajon elbírja-e az újabb fogyasztó bekötését? Cikkünkben most ezt a témát járjuk körül.

Fehér karácsony zöld fűtéssel

/ december 18, 2018/ Fűtéstechnológia

  Azok számára, akik családi házakban élnek a téli fűtés biztosítására több alternatíva is rendelkezésre áll. Hazánkban a hagyományos fa- vagy vegyestüzelésű kazánok, kályhák használata a leggyakoribb, de sajnálatos módon nem azért mert a fa olcsóbb, mint más fűtőanyag. Sokkal inkább azért, mert ezekben a kazánokban, kályhákban bármi elég. A mérgező füsttel égő anyagok eltüzelése nagyban hozzájárul a lokális levegőminőség romlásához. Cikkünkben szeretnénk felhívni a figyelmet az alternatív, „zöld” fűtési megoldásokra és egyúttal arra, hogy egy kis felelősséggel és odafigyeléssel környezetkímélő módon fűthetjük otthonainkat.  

Az optimális páratartalom biztosítása télen

/ december 13, 2018/ Fűtéstechnológia, Tanácsadás

  A túl magas, vagy túl alacsony páratartalom komoly problémákat okozhat az egészségünkben és ingóságainkban éppúgy, mint az ingatlanban. Az optimális páratartalom biztosítása főként a téli, fűtési szezonban jelent kihívást, ezért cikkünkben most arról lesz szó, hogyan és milyen technikákkal érhetjük ezt el az otthonunkban.

Előzd meg OLED tévéd kijelzőjének beégését!

/ december 11, 2018/ Tanácsadás, TV

Ha OLED TV vásárlását tervezed, olvasd el cikkünket, különösen, ha nem vagy tisztában a technológiával és csupán a reklámok alapján választasz, hogy minél tovább élvezhesd a tévéd nyújtotta előnyöket és elkerülhesd az elkerülhető problémákat. Írásunkban ezúttal a kijelző beégés témájával foglalkozunk.

Válassz sütőt praktikusan

/ december 6, 2018/ Egyéb

Egy jó sütő a hétköznapokon is nagy segítség, de az ünnepek, különösképpen a karácsony, szilveszter közeledtével a konyha főszereplőjévé válik. Ez az a pont, ahol egy jól megválasztott sütő rengeteg terhet le tud venni a vállunkról. Cikkünkben sorra vesszük azokat a gyakorlatias szempontokat, amelyek alapján az igényeinknek legmegfelelőbb sütőt választhatjuk ki a kínálatból.

Ismerd fel időben, a mosógép dugulását

/ december 4, 2018/ Karbantartás, mosógép

  Gyanúsan viselkedik a mosógéped? Nehezen engedi le a vizet? Ez akár a mosógép-dugulás jele is lehet, ami, ha nem szüntetjük meg időben, a készülék meghibásodását is eredményezheti. Azonban jó hír, hogy egy kis körültekintéssel mi magunk is azonosíthatjuk a problémát. Alapvetően elmondható, hogy a vízleeresztési problémák a mosógépek körében többnyire egy vagy két kategóriába sorolhatók. Cikkünkben ezeket a kategóriákat járjuk körbe, hogy tudd mire kell figyelned, hogy időben felismerd a problémákat.

Legyen a karácsonyod ragyogó, és biztonságos

/ november 29, 2018/ Tanácsadás

  Karácsony közeledtével a szekrények, kamrák polcairól előkerülnek az egyéves pihenőjük után a különféle díszek, füzérek és égősorok, sok esetben ugyanolyan állapotban, ahogy hagytuk őket. Amikor Vízkeresztkor elbontottuk a karácsonyfát, úgy  gondoltuk, hogy előttünk áll az egész év, hogy a kiégett izzókat lecseréljük, a meghibásodott vezetékeket megjavítsuk, vagy javíttassuk aztán, valahogy mégiscsak elfelejtődött a hétköznapok mókuskerekében. Egy rossz vezeték, egy zárlatos adapter azonban nemcsak bosszúságot okozhat, de az egész ünnepet beárnyékolhatja. A következő cikket abban a reményben tesszük közzé, hogy útmutatónkkal támogatni tudjuk az otthonok biztonságát az ünnepek idején is.

Útmutató a karácsonyi nagy ajándék vásárláshoz

/ november 27, 2018/ Egyéb

  Annak ellenére, hogy rendelkezésünkre áll az egész év, az ünnepek közeledtével kezdjük csak el összeállítani az ajándék-bevásárló listánkat. Sietségünk miatt az idő szorításában elmulasztunk, vagy nagyvonalúan kihagyunk fontos lépéseket, emiatt pedig könnyen kerülhetünk olyan kínos szituációba, amit maga az ajándék okoz, mert nem működik, nem érkezik meg időben, vagy károsodott szállítás közben. Cikkünkben körüljárjuk a tudatos ajándék vásárlás szempontjait. Tarts velünk, hogy elkerüld a kínos perceket!

Hogyan kíméld a pénztárcád mosogatógéppel?

/ november 22, 2018/ Egyéb

A mosogatnivalótól a legrövidebb és legkényelmesebb úton akkor szabadulhatunk meg, ha mosogatógépet használunk. Ez nemcsak időt takarít meg számunkra, hiszen helyettünk végzi el a mosogatást, de víztakarékos megoldás is egyben. Mindezek mellett pedig jóval kevesebb vízpára kerül a levegőbe, amivel megelőzhető a nem kívánatos penészfoltok kialakulása. Azt azonban, hogy milyen mosogatógépet válasszunk, nem is olyan egyszerű eldönteni, hiszen számos különböző kritériumnak kell megfelelnie. Ezeket a szempontokat vesszük sorra cikkünkben.

Biztonsági alkalmazások iPhone telefonokhoz

/ november 20, 2018/ Egyéb

Mindannyiunk számára hatalmas veszteség egy mobiltelefon elvesztése, hiszen túl az anyagiakon, számtalan privát adatot is tárolunk a készülékeken, amelyek az elvesztés mellett, más módokon is veszélybe kerülhetnek, hiszen nemcsak magát a telefont lehet ellopni. Egy hackernek nincs szüksége a készülékre ahhoz, hogy bizalmas adatainkat megszerezze. Elegendő számára, ha hozzáfér a telefon operációs rendszeréhez, vagy alkalmazásaihoz. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy milyen lehetőségeink vannak iPhone-ok esetében, a készüléken tárolt adataink védelmére.

A hősugárzók útvesztőjében

/ november 15, 2018/ Egyéb

Ősszel és tavasszal, amikor még nincs üzemben a központi fűtés, szükség lehet az egyes helyiségek fűtésére, amit sokan mobil fűtőeszközzel oldanak meg. A hordozható elektromos készülékeket esetenként gazdaságosnak tűnő áron kínálják, ám számtalan esetben csak otthon derül ki, hogy működtetésük minden, csak nem hatékony. Cikkünkben utánajárunk annak, hogy milyen szempontok alapján válasszunk, hogy a hősugárzónk valóban energiatakarékos megoldást nyújtson számunkra.

E-book olvasó, a Te igényeid szerint!

/ november 13, 2018/ Egyéb

  Tény, hogy az e-book olvasó praktikussága és haszna az olvasni kedvelő emberek számára vitathatatlan, azonban nem is olyan egyszerű eldönteni azt, hogy a kínálatból melyik olvasó a megfelelő számunkra. A választás még nehezebb, amióta a tabletek is megjelentek a palettán, illetve a mobiltelefonok is alkalmassá váltak e-book olvasásra. A döntést megkönnyítendő, összeállítottunk egy útmutatót a legfontosabb szempontokkal.

Hogyan használd a klímaberendezést télen?

/ november 8, 2018/ Fűtéstechnológia, Klímaberendezés, Légkondicionálás, Tanácsadás

Klímaberendezés vásárlásakor jogosan felmerülő kérdés, hogy olyan klímát válasszunk-e, amelyik fordított ciklusban is képes működni, azaz nemcsak hűteni, de fűteni is tudunk vele. A válasz véleményünk szerint: igen. Azokban az otthonokban főként, ahol a téli fűtés nem oldható meg önállóan, azaz a lakók kizárólag a központi távfűtésre hagyatkozhatnak. Ilyen esetben a fordított ciklusú klímaberendezés az átmeneti időszakokban kisegítheti a tulajdonosokat. De mi a helyzet akkor, ha egy család úgy dönt, hogy a gáz-, vagy vegyes tüzelésű kazán beüzemelése helyett a fordított ciklusú klímaberendezéssel akar fűteni egész télen? Ebben a cikkünkben utánajárunk, hogy milyen klímaberendezések közül választhatunk, valamint, hogy milyen előnyei

Read More

Hogyan kerüld el a Black Friday rejtett csapdáit+1 checklist

/ november 6, 2018/ Egyéb

  Amióta a Black Friday-őrület elérte Magyarországot is, emberek ezrei vágnak neki a nagyléptékű bevásárlásoknak, pedig megtakarítás lehetősége sok esetben pusztán illúzió. Elég gyakori, hogy a fekete pénteki beruházásról kiderül, hosszútávon egyáltalán nem érte meg. Hogy elkerülhesd a Black Friday csapdáit, összeállítottunk számodra egy útmutatót és egy checklistet.

Szárítógép vagy mosó-szárítógép – a szárítás dilemmája

/ november 4, 2018/ mosógép, szárítógép

  A munkás hétköznapok során, különösen egy népesebb család esetében a tiszta ruhák biztosítása nem kis feladat, nem is beszélve a lakás különböző pontjain elhelyezett szárítóállványokról, amelyek sokszor útban vannak és rengeteg nem kívánatos párával töltik meg a lakást. Ezekre a problémákra remek megoldás lehet egy szárító-, vagy mosó-szárítógép vásárlása. Az persze nem mindegy, hogy melyiket választjuk.Hogy segítsünk a döntésben, lépésről-lépésre megvizsgáljuk pro és kontra a különálló szárítógép, illetve a kombinált mosó-szárítógép tulajdonságait, valamint megmutatjuk, hogyan mérd fel, hogy a Te háztartásodba melyik gép való.

Hogyan lehet a tévéd hangminősége a legjobb?

/ október 30, 2018/ TV

  A televíziók képminőségének a színvonala drámai mértékben megnőtt az utóbbi években, ám a jó hangminőség létrehozása még mindig problémákba ütközik. Természetesen minden tévé rendelkezik saját, beépített hangrendszerrel, az LCD és OLED televíziók esetében azonban a probléma nemcsak az, hogy hogyan illeszthetők a külső hangsugárzók, hanem hogy a hang minősége megfelel-e az elvárásainknak. Cikkünkben a hangrendszerek, ezen belül is a külső hangrendszerek integrálási lehetőségeinek járunk utána. Tarts velünk!

Tippek és trükkök Chromecast használatához – 2. rész

/ október 25, 2018/ Használati utasítás, TV

  Cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogyan kell beállítani a Chromecast „tévéokosítót”, valamint elkezdtük annak ismertetését, hogy milyen lehetőségeket rejt még magában ez az eszköz. A további lehetőségek feltárásával szeretnénk támogatni abban, hogy felfedezd: van élet a Netflixen túl. Tarts hát velünk újra, hiszen ez az apró szerkezet számos módon lehet a hasznodra.

Hogyan válassz robotporszívót – igények és szempontok

/ október 23, 2018/ Robotporszívó

  Képzeld el, hogy egy fárasztó nap után hazaérsz és szembesülsz azzal, hogy a takarítás halogatása hova nőtte ki magát. Te pedig egyszerűen csak ledőlsz a kanapéra egy jó könyvvel, vagy bekapcsolod a tévét és megnézel pár részt a kedvenc sorozatodból. Kellemes gondolat! Miért ne történhetne valóban így? Bár a valóság ennél egy kicsit árnyaltabb, de ha ésszerűen választottál partnert a takarításhoz, mégpedig egy robotporszívó “személyében”, akkor valami hasonlót érezhetsz. Mivel nem könnyű eldönteni, hogy milyen robotporszívót válasszunk, hogy az valóban tökéletesen kiszolgálja az igényeinket, összeállítottunk egy vásárlási segédletet.

Tippek és trükkök Chromecast használatához – 1 rész.

/ október 18, 2018/ Laptop, Okoseszközök, TV

  Korábban már több cikkünkben is említést tettünk a Google tévéokosító „kütyüjéről”, a Chromecast-ről. Ezúttal nem csak érintjük a témát, de alaposan ki is bontjuk! A Chromecast a kevésbé okos tévékkel rendelkezők számára is utat nyit a streamelés birodalmába, ám az eszköz ennél jóval többet tud. Számos egyéb hasznos funkciót kínál, de a Spotify és a Netflix bűvöletében ezeket rendszerint figyelmen kívül hagyják a felhasználók. Most induló cikksorozatunkban csokorba szedtük ezeket a funkciókat, hogy Te teljes egészében élvezhesd a Chromecast nyújtotta előnyöket! Tarts hát velünk!  

Laptopszemle vállalkozóknak + 1 checklist

/ október 16, 2018/ Laptop

  Egy vállalkozó, aki folyamatos mozgásban van, a hordozhatóságon kívül egyéb, kivételesen fontos tulajdonságok alapján választja ki a laptopját. A gyártók közti kiélezett verseny miatt a laptopok dizájnelemeikben legalább olyan változatosak, mint tényleges, hasznos funkcióikban és perifériás opcióikban. Nézzük hát, hogy mely konstrukciók képesek 100%-ban támogatni egy vállalkozó mindennapjait.  

A Face ID beállítása és használata az iPhone XS-en – 2. rész

/ október 9, 2018/ Használati utasítás, Mobiltelefon

  A cikk előző részében lépésről-lépésre végigvezettünk a beállítás folyamatán. DE! Nem lenne túl praktikus, ha a Face ID minden egyes alkalommal azonnal feloldaná a telefont, amikor csak ránézel, nem igaz? Előfordulhat, hogy csak arra vagy kíváncsi, mennyi az idő. Vagy pusztán csak leveszed a töltőjéről, hogy eltedd a táskádba. Vagy a zárolási képernyőn megjelenő értesítéseket akarod megnézni anélkül, hogy magát a telefont használni akarnád. A következőkben arról lesz szó, hogyan és mikor használható érdemben az Face ID arcfelismerő funkciója.  

A Face ID beállítása és használata az iPhone XS-en – 1. rész

/ október 9, 2018/ Használati utasítás, Mobiltelefon

  Megvetted már a legújabb iPhone XS-t? Szuper! Elmondhatod magadról, hogy tiéd a világ legelismertebb technológiai újításait jegyző Apple, prémiumkategóriás mobiltelefonja. 5000 milliárd művelet másodpercenként? Meg se kottyan a telefon 6 magos processzorának, 4 magos grafikus egységének és a 8 magos neurális feldolgozó egységnek, ami elengedhetetlen feltétele a gépi tanulásnak. Bizony, ez a formás telefon nem pusztán okos, de nagyon okos. Megtanul téged, az életed, a preferenciáidat. A bemutató után számos portál lehozta, hogy mire képes. De hogyan kell használni? Ez már sokkal érdekesebb és praktikusabb információ! Az iPhone XS egyik legfontosabb tulajdonságáról, a Face ID rendszerről és annak beállításáról

Read More

5+1 tipp elavult laptopod felhasználására

/ október 4, 2018/ Laptop

  Bármilyen új, és erős, és szupertrendi is a laptopod, pár év múlva már nem lesz az, sőt… egy 4-8 éves gép már elavultnak számít. Joggal vetődik fel a kérdés: mit lehet kezdeni egy régi laptoppal? Nem kell feltétlenül megszabadulni tőle, hiszen számos lehetőség nyílik arra, hogy más módon vedd hasznát a számítógépednek, mint „ifjúkorában”. Tarts velünk, nézzük át együtt, hogy mit tudsz kezdeni a régi laptopoddal!

Laptoptáska – női szemmel

/ október 2, 2018/ Laptop

  Unalomig ismételt „viccek” születtek arról, hogy egy nőnek miért tart tovább, szinte minden. Egyes vélemények szerint ez afféle luxushiszti, és azok a nők, akik számára fontos például a cipő-kabát-táska összhangja úgymond jó dolgukban döntésképtelenek. Ez azonban nem igaz. Amikor egy nő reggel, munkába indulás előtt eldönti, hogy milyen kiegészítőket visz magával, az egy alaposan átgondolt folyamat vége, melyet nagyon is praktikus szempontok vezérelnek. A stílus és az esztétikum azonban ugyanolyan fontos számukra, mint a gyakorlatiasság. Cikkünkben egy teljesen hétköznapi kiegészítő, a laptoptáska segítségével fogjuk bemutatni, melyek ezek a szempontok.

A hűtő otthoni karbantartása

/ szeptember 27, 2018/ Hűtőszekrény

Az, hogy a háztartási gépek kényelmesebbé teszik az életünket, nem kérdés. Egyrészt megkönnyítik a házimunkát, másrészt optimálisabb időgazdálkodást tesznek lehetővé számunkra. Energiafüggő „családtagjaink” között csak egy olyan van „akinek” a munkáját sehogyan sem tudjuk önerőből helyettesíteni, mégis, általában a legmostohább sors jut neki: a hűtőszekrény. A hűtő otthoni karbantartása rendszeres művelet kéne, hogy legyen. Cikkünkben ehhez adunk útmutatást.

Miért ne nézd közelről a tévét?

/ szeptember 25, 2018/ TV

  „Édes gyerekem, hányszor kell még a szádba rágnom, hogy ne nézd közelről a tévét?!” Bizonyára mind emlékszünk olyan alkalomra, amikor nem fogadtuk meg a tanácsot, sőt, a kifejezett tiltás ellenére is letelepedtünk a tévé elé és úgy néztük a délelőtti rajzfilm-matinét. De honnan ered ez a tiltás, ami annyira masszívan ágyazódott be a köztudatba, hogy még a legmodernebb LCD-tévé tulajdonos szülők is úgy hivatkoznak rá, mintha törvénybe foglalták volna?  

A konyhától a N.A.S.A. laborokig – hűtéstechnológia

/ szeptember 20, 2018/ Hűtőszekrény

  Amikor eljön az ideje az új hűtő és/vagy fagyasztó vásárlásának, a hétköznapi ember fejében valószínűleg nem fordul meg, hogy milyen nagy és változatos a hűtők és fagyasztók világa. Mindenkinek volt már szerencséje mobil fagylaltoshoz vagy cukrász hűtőpulthoz, de úgy igazán, teljes mélységéig valószínűleg senki sem gondolta még át, hogy milyen hűtők és fagyasztók szolgálják a jóléti társadalmakat. Ebben a cikkben egy tartalmas és reményeink szerint érdekes hűtéstechnológia utazásra invitálunk Téged a konyhától a N.A.S.A. laborokig.

Hűtő forradalmak – tévedések és találmányok nyomában

/ szeptember 18, 2018/ Hűtőszekrény

Ma, amikor a jóléti társadalmakban minden háztartásban van hűtőgép, valószínűleg már csak az Északi-sarkkör közelében élők használják a hűtés-fagyasztás legtermészetesebb módját. Jakutföldön vagy Alaszkában egyszerűbb és gazdaságosabb a természetre bízni a hűtést-fagyasztást. Egyes régiókban még nyáron sincs melegebb 19 Celsius foknál és a jég szinte sosem olvad el teljesen.  A jakutokhoz és inuitokhoz hasonlóan az őseink is a természet adta lehetőségeket használták az őskortól a 18. századig.  Cikkünkben hűtő technológiai körutazásra invitálunk, tarts velünk! A hűtő régen Az idők során a jégvermeket felváltották a pincék és a kútházak, valamint a kezdetleges szigeteléssel ellátott hűtőszekrények. A régi vagy történelmi témájú filmek

Read More

Teszteld a tudásod – milyen élelmiszerek tárolására nem való a hűtő?

/ szeptember 13, 2018/ Hűtőszekrény

Bizonyos ételek, alapanyagok és nyersanyagok tárolására nem alkalmas a hűtő, ennek ellenére szinte hagyomány, hogy ott tartjuk őket. A paradicsom, az alma, őszibarack és egyéb gyümölcsök, zöldségek a piacról vagy a boltokból vásárlás után automatikusan a hűtőgépbe kerülnek, pedig nem oda valók. Teszteld a tudásod cikkünk segítségével – melyek azok az élelmiszerek, amik nem a hűtőszekrénybe valók!

Teszteld a tudásod – a hűtő melyik részére és mit kell tenni?

/ szeptember 11, 2018/ Hűtőszekrény

A hűtőszekrény nem csupán egy tárolóeszköz a hűtendő élelmiszerek számára. A hűtő ma már csúcskategóriás technológia, amely optimális körülmények között tárolja nyers, előkészített és elkészített ételeidet, megőrizve azok ízét és aromáját. Nem pusztán polcokkal és rekeszekkel rendelkezik, de különböző hőmérsékleti zónákkal is. Akkor tudod kihasználni a hűtőd lehetőségeit – és egyúttal csökkented az energiafogyasztását-, ha az élelmiszereket és alapanyagokat a megfelelő helyen tárolod a hűtőgépben. Ha tudni akarod, hogy mindent jól csinálsz-e, teszteld le a tudásod cikkünk segítségével!

Javítsd fel a laptopod teljesítményét bővítéssel 2. rész

/ szeptember 6, 2018/ Javítási asszisztencia, Laptop

A RAM-bővítés Bizonyára te is szembesültél már azzal a bosszantó jelenséggel, hogy a laptopod „belassul”. Ez akkor fordul elő, amikor több, nagy memóriát igénylő programot futtatsz egy időben és/vagy az interneten nagyon sok lapot, ablakot nyitsz meg. A lassulás oka az, hogy a laptop szabad memóriája (RAM) kevés, vagy elfogyott. Tarts velünk! Ebben a cikkben körüljárjuk a memóriabővítés témáját.

7 tévhit az élelmiszerek fagyasztásáról

/ szeptember 4, 2018/ Hűtőszekrény

Amikor sort kerítünk a hűtőgép és a fagyasztó leolvasztására, kitakarítására, akkor derül ki, hogy mennyi felhasználatlan, vagy lejárt szavatosságú élelmiszert „raktározunk”. Ennek oka nem feltétlenül a hanyagság, inkább egy-egy tévhit. Sok esetben nem vagyunk tisztában azzal, hogy mennyi ideig tarthatók el az élelmiszerek a hűtőgépben és a fagyasztóban. Áldozatául esünk azoknak az általánosan elterjedt mítoszoknak, melyek a fogyasztói társadalom felhalmozásközpontú nézeteiből erednek. Tarts velünk! Cikkünkben leromboljuk a hűtést-fagyasztást övező mítoszokat!

Javítsd fel a laptopod teljesítményét – 1. rész

/ augusztus 31, 2018/ Laptop, Szerviz

Bővítés, fejlesztés Egy tökéletesen működő, érvényes garanciával rendelkező laptop „életében” is elérkezhet az a pont, amikor szükségessé válik a konstrukció bővítése. Amíg egy asztali gépnél a fejlesztés nem ütközik különösebb akadályba – eltekintve néhány kivételtől-, addig egy laptop, notebook esetében minden attól függ, hogy a bővítendő hardver integrálva van-e az alaplapba vagy sem. Cikksorozatunk bevezető részében annak járunk utána, hogy mely alkatrészek cserélhetőek, és milyen funkcióval használt laptopok esetében válhat szükségessé a fejlesztés, bővítés.

3 + 1 hordozható, külső kiegészítő laptophoz

/ augusztus 29, 2018/ Laptop

Egy korábbi cikkünkben kifejtettük, hogy melyek azok a fontos külső, ám helyhez kötött kiegészítők, amelyekkel növelheted a laptopod potenciálját. Ezúttal azokról a külső, azonban hordozható kiegészítőkről lesz szó, amikkel a laptopod csatlakozási lehetőségeit tudod bővíteni.

3 + 1 fontos kiegészítő laptophoz

/ augusztus 23, 2018/ Laptop

A laptophoz beszerezhető eszközök kétféle kategóriába sorolhatók: hordozhatók és helyhez kötöttek. A hordozható eszközök bármikor útra készek, a helyhez kötötteket azonban nem praktikus, vagy nem is lehetséges magaddal vinni. Beszerzésüket mégis érdemes megfontolnod, ha az otthoni laptopozási szokásaidat szeretnéd magasabb szintre emelni. Ebben a cikkben a helyhez kötött kategória legfontosabb eszközeit tekintjük át.

Hogyan előzd meg a laptopod túlmelegedését

/ augusztus 21, 2018/ Laptop

Egyre kisebb és könnyebb burkolatú hordozható számítógépeket gyártanak, hiszen ezek jóval praktikusabbak. Ellenben, amíg a méret csökken, addig a karcsú laptopokba, notebookokba egyre nagyobb teljesítményű hardvereket szerelnek. A szűkös burkolatba helyezett alkatrészek működés közben jelentős hőt termelnek és adnak le. Még rendeltetésszerű használat mellett is előfordulhat, hogy a készülék túlmelegszik. Ebben a cikkünkben tippeket adunk, hogyan előzheted meg a hordozható számítógéped túlmelegedését.

A tévé és a digitális perifériák kábeleinek elhelyezése

/ augusztus 16, 2018/ TV

Amikor tévét és egyéb digitális eszközöket vásárolsz, általában a technikai paraméterek, illetve az ár függvényében döntesz. Előfordul, hogy figyelmen kívül hagysz egy, a hétköznapi életed szempontjából sokkal fontosabb kérdést…

TV-kütyük, avagy a tévé digitális perifériája

/ augusztus 14, 2018/ TV

Analóg formájában hetven évig uralkodott a televízió. Fejlődése kiegyensúlyozott ütemben haladt, majd egy alig tíz év alatt végbemenő folyamat eredményeként a kétezres évek közepén megindult az átállás a digitális technológiára. A szórakoztató elektronikában ez a fejlődés korábban sosem látott ütemben temette el tiszavirág életű kütyüit. Kivéve a tévét. A TV, úgy tűnik örök.

4+1 szempont a megfelelő televízió kiválasztásához

/ augusztus 9, 2018/ Okoseszközök, Smart Home, TV

A tévé mára jócskán kinőtte eredeti funkcióját, hiszen nemcsak információs forrásként szolgál mint a korábban. Inkább egy olyan számítógéphez hasonlíthatnánk, aminek extra nagy kijelzője van. Akár hagyományos módon „fogyasztod” a tévé nyújtotta előnyöket, akár a huszonegyedik század technikai vívmányait kihasználva, otthoni számítógépes hálózatba csatolva, haszna és értéke okán a televízió legyen az az eszköz, amit jól körülhatárolható szempontokra támaszkodva, alapos tájékozódás után vásárolj meg. Ehhez nyújtunk számodra segítséget ebben a cikkben.

Tágítsd a komfortzónád – a hálózatba kötött okostévé!

/ augusztus 7, 2018/ Okoseszközök, Smart Home, TV

Több bejegyzésben is említettük már, hogy az okostévé előnyeit akkor tudod a leginkább kamatoztatni, ha hálózatba kötöd. Magának az okostévének is rengeteg olyan funkciója van, amit csak így tudsz kihasználni, mint például az olyan streaming szolgáltatásra berendezkedett filmcsatornák műsorainak megtekintése, amilyen a magyar piacot is kiszolgáló Moziaréna, a Netflix, vagy az HBO Go.

Minden, amit tudni akartál az okostévéről – 4. rész

/ augusztus 2, 2018/ Okoseszközök, Smart Home, TV

Az előző részben az alkalmazás frissítésről, az okostévé adatvédelmi szempontjairól volt szó, valamint utánajártunk, hogy képes-e “látni” az okostévé. Cikksorozatunk befejező részében annak járunk utána, hogy az okostévé funkciói, és az általa igénybe vehető szolgáltatások, nem helyettesítik, csupán – igény szerint-  kiegészítik a kábel-, vagy műholdszolgáltatás előfizetést.

Minden, amit tudni akartál az okostévé működéséről – 2. rész

/ július 26, 2018/ Smart Home, TV

Cikksorozatunk első részében a focivébé került fókuszba és megvizsgáltuk, hogy egy okostévé hogyan tudja támogatni a legteljesebb audiovizuális élményt számunkra. Ahogy a cikk végén ígértük, ezúttal a böngészőkről, operációs rendszerekről, alkalmazásokról, szolgáltatásokról és a biztonsági kockázatokról lesz szó.

Minden, amit tudni akartál az okostévé működéséről – 1. rész

/ július 24, 2018/ Smart Home, TV

Az okostévé kifejezés a nemzetközi reklámnak és a labdarúgó világbajnokságoknak köszönhetően egyfajta hívószóvá vált, olyannyira, hogy akkor is beruháznak rá az emberek, ha fogalmuk sincs arról, hogy valójában mi is az az okostévé és miért jó, ha van. Nézzük hát, hogy a nagyképernyős full HD minőségen túl, hogyan teheti teljesebbé a FIFA-kupát egy okostévé.

Az okostévé, mint IT-biztonsági kockázat

/ július 19, 2018/ Smart Home, Tanácsadás, TV

Az, hogy a számítógépedre vírusirtót telepítesz, teljesen megszokott és szükséges is egyben. A számítógépen tárolt adatok és a személyes integritásod védelme is azt kívánja, hogy légy elővigyázatos, óvd meg a számítógépet a kibertámadásoktól. Ugyanakkor egyes előrejelzések szerint alig két éven belül 30 milliárd eszköz fog az internetre csatlakozni – és nem mind számítógép, hanem mobileszközök is, valamint az okostévé.

Interaktív hűtő – kényelem hangvezérléssel

/ július 17, 2018/ Hűtőszekrény, Okoseszközök, Smart Home

A konyha évszázadok, ha nem évezredek óta a családok egyik legfontosabb központi helyisége. Az élelmiszerek beszerzése, feldolgozása, ami régen rengeteg időt és energiát igényelt – sőt, nehéz és néha akár veszélyes is volt -, a technológia fejlődésének köszönhetően mára minimálisra csökkent. Ehhez persze szükség van egy nagyon fontos konyhai eszközre, ami rendkívüli fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, mégpedig a hűtőgépre. Korábban már írtunk arról a folyamatról, aminek a hűtők napjainkban is ismert formáját köszönhetjük, de nem említettünk egy nagyon fontos lépcsőfokot, az IOT-t (Internet Of Things). Íme hát, az interaktív hűtő!

3+1 tipp, hogy gyerekbiztos legyen a tévé

/ július 9, 2018/ Tanácsadás, TV

Azokban a családokban, ahol tipegő korú, vagy éppen a szeleburdi korszakát élő óvodás-kisiskolás gyermek él, a tévé optimális elhelyezése igazi kihívás. A gyerekek ugyanis játszanak, a játék pedig sokszor szaladgálással, bújócskával, ugra-bugrával jár együtt; biztosan emlékszel rá, hogy ez veled sem volt másként. Valószínűleg Téged is figyelmeztettek a szüleid nem egyszer, hogy a tévé körül óvatosan közlekedj, de talán arra is emlékszel, hogy ezt a szabályt neked sem mindig sikerült betartani. A katasztrófahelyzetet elkerülendő, jöjjön néhány tipp, hogyan kerüld el a szaladgálás egyik anyagilag is megterhelő járulékos veszteségét: hogy a tévé lezuhanjon a helyéről.

Készülj fel a FIFA-közvetítésekre, így állítsd be a tévédet!

/ június 14, 2018/ Használati utasítás, TV

Ha foci rajongó vagy, biztosan Te is örültél, amikor a FIFA még tavaly bejelentette, hogy a 2018-as világbajnokságot Ultra-HD formátumban sugározza. A szervezet 37 kamerával veszi az eseményeket, köztük nyolc timelapse (szuperlassított) rögzítésre képes, emellett két ultrahangos kamera, egy kábel-cam és egy cineflex helikopter biztosítja azt, hogy minden szögből, tökéletes audiovizuális élményben részesítse azokat a foci rajongókat, akik a közvetítéseken keresztül szeretnék élvezni a mérkőzéseket. Ezen felül a közvetítési tervbe vették azt is, hogy a rajongók felcsatlakozhassanak a Virtual Reality hírcsatornára. Elmondhatjuk hát, hogy a FIFA a maga részéről mindent megtesz azért, hogy a rajongók a lehető legjobb kép- és

Read More

Új időmegtakarítási lehetőségek az iOS 12 -ben

/ június 5, 2018/ Egyéb, Mobiltelefon

Az Apple minden évben június elején tartja meg szokásos fejlesztői konferenciáját. Mindig ezen a konferencián mutatják be, hogy milyen szoftveres fejlesztések várhatóak ősszel, amikor megjelennek az új telefonkészülékeik. Idén csupa olyan új funkciót kapunk, amik apróságnak tűnnek, de valójában észrevétlenül megkönnyítik a hétköznapjainkat és időt spórolnak nekünk. Összegyűjtöttük a valóban fontos fejlesztéseket, amik kimaradtak a marketing anyagokból és újságcikkekből, mégis hasznosabbak lesznek a hétköznapokban, mint a beszélő emojik vagy kiterjesztett valóság játékok. Az új telefon operációs rendszer neve iOS 12 lesz, szeptemberben várhatjuk a megjelenését.

Haverok, buli, futball és tévé!

/ május 18, 2018/ TV

Te is olyan tévét keresel, amivel a foci szezont a lehető legtökéletesebb hang- és képminőségben tudod élvezni? Túl nagy a választék, ahhoz hogy a legjobb döntést hozhasd meg? Fogalmad sincs arról, hogy milyen szempontokat vegyél figyelembe a tévé vásárlásakor? Segítünk! Összeírtunk egy listát arról, hogyan válaszd ki a legmegfelelőbb tévét a nyári foci szezonhoz. A cikk végén pár konkrét tévétípust is találsz 😉

Jégcsákány helyett – miért nem hűt a hűtő?

/ április 20, 2018/ Hűtőszekrény, Karbantartás

Bármilyen látványos is volt a hűtés-fagyasztás innovációja az elmúlt cirka kétszázhetven évben, a jegesedés megelőzésének kérdése mindig visszatér. Mintha a kutatás-fejlesztés képtelen volna megbirkózni ezzel a bosszantó, pénz- és energiapocsékoló problémával. A tény azonban az, hogy mára a hűtő jegesedés nem a kutatás-fejlesztés, nem a technológia és még csak nem is a hűtő hibája, hanem többnyire a felhasználó / tulajdonos figyelmetlenségének eredménye, aki persze nem érti, hogy: miért nem hűt a hűtő?

A tévé biztonságos, egyben optimális helye a lakásban

/ április 12, 2018/ TV

Az, hogy ki, melyik helyiségben szeret tévézni, leginkább egyéni ízlés és kényelmi szempontok kérdése, ezzel szemben az, hogy hova tesszük a tévét sokkal inkább a technológiai optimum és a biztonság függvénye. A technológiai optimum általános érvényű, és nemcsak a kényelem vagy a balesetek elkerülése érdekében, de az egészségvédelem szempontjából is követendő, emellett egyszerű alapelvek mentén meghatározható, hogy hol legyen a tévé helye otthonunkban.

Mire figyeljünk a hűtőszekrény használata közben

/ március 28, 2018/ Hűtőszekrény

Egy modern háztartás alapértelmezett része a hűtő, jellemzően egy kombinált hűtőszekrény, vagyis amiben fagyasztó is van. Talán éppen mert alapértelmezett, annyira természetesnek vesszük a jelenlétét és használatát, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogyan is bánjunk vele helyesen.

Hűtőgép vásárlás okosan: Amire mindenképp oda kell figyelni

/ március 22, 2018/ Hűtőszekrény

A hűtőgép lecserélése előbb-utóbb minden család életében elérkezik, hiszen még optimális karbantartás mellett sem élnek örökké a háztartási gépek. A megfelelő hűtőszekrény kiválasztása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a felesleges, idő előtti javíttatás elkerülhető legyen. Nézzük meg először azt, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni egy hűtőszekrény vásárlása esetén, majd járjuk körül ezeket a kritériumokat részletesebben is.

Tudástár – Így lelheted örömöd a tévédben

/ február 21, 2018/ Egyéb

Ritka az a háztartás, melyben nincs TV. Igaz, hogy a hagyományos televíziós műsorokat egyre inkább kezdi átvenni az internetről letöltött film, de a készüléknek magának azért van még létjogosultsága. Íme egy tudástár tehát arról, mik azok a tények, amikkel érdemes tisztában lenned tévé fronton ahhoz, hogy örömödet leld a TV-ben. Ha kíváncsi vagy, milyen felbontások léteznek, és hogy mi fán terem a col, olvasd el az alábbi írásunkat:

Kiterjesztett garancia utólag, a stresszmentes Karácsonyért

/ december 15, 2017/ Készülékvédelem

Rohamosan közelednek az ünnepek, és ebben az időszakban nagy mértékű költekezésbe kezdünk. A drága készülékek vásárlása közben azonban egy égetően fontos kérdéssel is foglalkoznunk kell. A megfelelő garancia konstrukció kiválasztása ugyanis roppant fontos, hogy az ajándék ne váljon bosszúság forrásává.

Porszívó vásárlás előtt: minden, amit tudnod kell

/ november 8, 2017/ Egyéb

Mindegy, hogy azért, mert a korábban használt tönkrement, vagy csak szeretnél egy hatékonyabb, korszerűbb porszívót vásárolni, van néhány tényező, amit mindenképpen figyelembe kell venned, mielőtt megrohamoznád az elektronikai szaküzleteket.

Mit kapok, ha cserélni kell a készüléket? Avultatás

/ október 25, 2017/ Készülékvédelem

Az újonnan vásárolt készüléked okozta öröm sajnos nem tart örökké. Ahogyan az arra érvényes garancia sem. Rengeteg garanciális- és biztosítói szerződés tartalmaz a vásárló számára előnytelen feltételeket, most megismerheted a leggyakoribb buktatókat.

Milyen hibák esetén fog elutasítani a gyári szerviz?

/ szeptember 7, 2017/ Szerviz

A hivatalos Apple gyári szerviz (ek) alkalmazottai egy végtelenül egyszerű és könnyen értelmezhető, valódi képekkel illusztrált brosúra alapján döntik el, hogy ki fizeti a javítás költségét: a gyártó vagy a vásárló? Erre azért van szükség, mert korántsem egyszerű eldönteni, hogy melyek azok a hibák, amikről a gyártó tehet és melyek azok, amelyekről a vásárló vagy egy véletlen baleset.

Hűt és véd: hűtőgép

/ augusztus 11, 2017/ Hűtőszekrény

Van az úgy, hogy szeretnénk hűtőgépet venni, de tanácstalanok vagyunk. Vagy épp lecserélnénk a régit, mert úgy tűnik elromlott. Tarts velünk, segítünk eligazodni a hűtőgép modellek világában.

Laptop-notebook tudástár

/ július 27, 2017/ Laptop

Te tudod, hogyan válaszd ki a neked legmegfelelőbb laptop-notebook modellt? Mivel nem minden gép egyforma, a döntési lehetőségek végtelenek: mennyit számít az ár, milyen legyen az operációs rendszer, mekkora legyen a kijelző. A beüzemelés sem piskóta, pláne, ha makacskodik a gép, és rendre összeomlik. A laptop tudástár segít eligazodnod az információk dzsungelében.

Okosotthon – Magára hagyhatja, ha nyaralni megy

/ április 26, 2017/ Okoseszközök, Smart Home

Ferinek elege van, mert a felesége állandóan azt kérdezgeti tőle, hogy biztosan bezárták-e az ajtót, és hogy tuti kiüríti-e a szomszéd a postaládát? Biztos, hogy félig leeresztve hagyták az egyik redőnyt?  Nincs más árulkodó jele, hogy nincsenek otthon? A helyszín nem a város legjobb plázája és nem is a kabarészínpad, hanem egy napsütötte tengerpart. Mennyivel jobban járt volna a pár, ha okosotthon lenne az otthonuk. A nyaralás idejére biztosan kitörölhetnék a civakodás szót a szótárukból.

OLED tévé – A jövő képernyője?

/ április 15, 2017/ Inspiráló, Okoseszközök, TV

Rengeteg cikk van az OLED tévé működéséről és szépségéről. Mi is tanuljuk 2015 óta hogyan működik ez az új technológia. A fizikai alapját már értjük, de még nem tudtunk OLED tévét venni: egyelőre borsos az ára. Vajon megéri? Aki szép képet akar végtelen kontrasztaránnyal, annak a válasz kötelezően igen.

Miért nincs már plazma TV? Mi a baj velük?

/ április 7, 2017/ TV

Néhány éve a legnépszerűbb tévé típus a plazma TV volt. Mára eltűnt a boltok polcairól. Miért tűnt el? Hova lett? Utána jártunk miért ne keresse tovább a köddé vált plazma tévéket.

Okostelefon – okosan is lehet rá vigyázni!

/ március 24, 2017/ Sztori

Tegnap még szép volt és karcmentes, mára már nem szívesen mutogatom – avagy egy pillanat alatt válhat telefonunk büszkeségünkből – szégyenünkké. Ezt elkerülendő, nézzük meg, miből is adódnak a tipikus, sok esetben javíthatatlan okostelefon sérülések!  

A TV választék óriási, de nem csak a méret a lényeg!

/ március 22, 2017/ Inspiráló, TV

A XXI. században – bátran állíthatjuk – egy átlag családtól  kezdve a legtehetősebb rétegekig televíziója mindenkinek van. Noha kezdjük egyre inkább mindenfelől azt hallani, hogy ingereinkre nincsenek éppen jó hatással a tévékben futó műsorok, vagy még a híradók sem. Abban egyet érthetünk, hogy mára a tévé a modern civilizáció alapvető „kellékévé” nőtte ki magát.  

Kerülendő megbízhatatlan mosógépek

/ március 17, 2017/ mosógép

A Pénzcentrum.hu írta meg annak az amerikai kutatásnak az eredményét, amelyet a Consumer Reports végzett mosógépeket tesztelve keresve a megbízhatatlan mosógépek típusait.

Az örökké csodaszép kerámia főzőlap titka!

/ március 8, 2017/ Használati utasítás, Karbantartás

A kerámia főzőlap igen népszerű eleme a konyhai berendezéseknek, és egyre elterjedtebb Magyarországon is. Elegáns külleme minden konyha dísze, de az elhanyagolt, karcos vagy piszkos felületű főzőlap inkább szégyene a helyiségnek. Ahhoz, hogy valóban csillogó maradjon, nem árt néhány alapvető szabályt betartanunk!

Ritkábban cseréljük le az okostelefont

/ március 7, 2017/ Inspiráló

2013 óta évről-évre egyre több ideig használjuk ugyanazt az okostelefont. Ez kivételesen egyformán igaz az USA-ra, Európára, sőt, még a Kínára is. Egyszerűen egyre kevésbé cseréljük le a mobilunkat egy-másfél év után. Ez derül ki a Kantar Worldpanel kutatásából, amiből a Statista készített látványos grafikát.

Mikor ejtetted le a telefonod utoljára?

/ március 2, 2017/ Egyéb

Jobb, ha bevallod, hogy fogalmad sincs! Az biztos, hogy már jó párszor leejtetted a telefonod, de most hirtelen nem jut eszedbe, hogy ez tegnap volt, ma vagy esetleg két napja. Mindannyiunkkal előfordulhat szinte napi rendszerességgel, hogy kipottyan a kezünkből, zsebünkből vagy épp leverjük az asztal széléről a mobilunkat és észre sem vesszük. Például a kanapéról esik a padlóra, felvesszük és remegve nézzük meg, nincs-e rajta sérülés. Ha nem történt komolyabb baja, meg is feledkezünk róla, hogy megtörtént. Ha nem ússza meg ilyen könnyen a telefonod, azt bizony megérzed te, és a pénztárcád is.

Hogyan kapcsold ki az iPhone keresése funkciót?

/ február 1, 2017/ Mobiltelefon, Okoseszközök

Az iPhone keresése vagy Find My iPhone egy nagyszerű alkalmazás az Apple iPhone okostelefonokon. Ha elhagynánk a mobilt, akkor ennek a funkciónak a segítségével kereshetjük meg a telefonunk. Olyan erős védelem ez, hogy még az Apple szervizesei sem tudják kikapcsolni a javításra leadott telefonokon! Azonban ahhoz, hogy javítani tudják a készüléket –  akár alkatrészeket cserélhessenek benne – ahhoz ki kell kapcsolnunk az iPhone keresése funkciót.

Tévétechnológiák és okostévé – Mit mire használjunk?

/ január 25, 2017/ Tanácsadás, TV

Tele a tévé menüje érthetetlen menüpontokkal és kifejezésekkel? Segítünk eligazodni és használni ezt a sok okos dolgot, amit a tévénkbe csomagoltak. Okostelefon már évek óta létezik. Kicsit később, de majdnem egy időben ezekkel a mobilokkal az okostévé is megjelent a piacon. Mára már igen sok otthonban megtalálhatóak ezek a tévék, melyek valóban nagyon jó és hasznos funkciókkal felszereltek. De vajon kihasználjuk-e, vagy egyáltalán használjuk-e őket, és ha igen, akkor ezt rendeltetésszerűen tesszük-e? Örömet, vagy inkább bosszúságot okoznak a beépített okosfunkciók?

A mosógéped megéri az ötéves kort?

/ január 18, 2017/ Karbantartás, mosógép, Szerviz

…avagy milyen időközönként cseréld le a mosógéped? Manapság már hiperszuper mosógépek hada várja, hogy hazavidd, nem igen lehet választani a jobbnál jobb márkák és a szélesebbnél szélesebb tudással bíró típusok közül. De vajon, melyik legyen a te mosógéped? Kiválasztod, megveszed, aztán telnek az évek és szembesülsz azzal a ténnyel, amit Murphy nálad már sokkal korábban tudott: „Ami elromolhat, az el is romlik.”

TV dekoder tipusok: DVB-T, DVB-S, DVB-C

/ január 13, 2017/ Inspiráló, Okoseszközök, TV

Digitális vagy analóg adás? Nem tudja mit jelent a DVB-T, DVB-C és társaik? Itt a legegyszerűbb leírás a TV vételről és típusokról. A legtöbben nem értjük, hogy mit jelent a DVB-t, DVB-C felirat TV címkéjén és azt sem tudjuk milyen adást nézünk. Pedig fontos beszélnünk róla, mert igenis van választási lehetőségünk!  Mivel pár évvel ezelőtt már az ingyenes földfelszíni adást is átállították digitálisra, ezért nem árt megismerni ezeknek a technológiáknak legalább a nevét.

Borhűtő – minden, amit tudni kell róla!

/ december 28, 2016/ Hűtőszekrény

Borhűtő? Kell az nekem egyáltalán?  Nos, mindenki maga dönti el…ha szeretné a borospalackokat úgy tárolni, hogy a benne lévő nedű mindig optimális feltételek között „élhessen”, no és persze van hová tenni, akkor a válasz egyértelmű igen! Árban lehet ügyeskedni, mert kiviteltől és felszereltségtől – és persze márkától – függően jelentős eltéréseket lehet tapasztalni. A nagyméretű borhűtők mellett egyébként elérhetőbb áron juthatunk mini változathoz, melyeket már harminc-ötvenezer forint körül találhatunk, kiváló minőségben.

Karbantartás házilag, vagy hívjak szerelőt?

/ december 25, 2016/ Javítási asszisztencia, Karbantartás

Sokunkban felmerül a kérdés, amikor egy nagyobb értékű háztartási gépet vásárolunk, hogy mi lenne a jobb? Az otthoni karbantartás, vagy inkább szerelővel megnézetni bizonyos időközönként? Vagy esetleg nem foglalkozni az egésszel és ha elromlik valami veszünk újat? Mi alapján döntünk, és vajon hogy járunk jobban?

Okostévé a falon? Nem csak szép, de hasznos is!

/ december 21, 2016/ Sztori, TV

Nagyon sok háztartásban már évek óta családtagnak számítanak a „lapos” tévék. Sokan már azzal is tisztában vannak közülünk, hogy egészen más „igényei” vannak az okostévé modelleknek, mint elődeiknek a CRT készülékeknek.

Milyen mosógépet vett Steve Jobs?

/ december 14, 2016/ Inspiráló, mosógép

Steve Jobsot sokan az elmúlt évszázad legelőrelátóbb gondolkodójának nevezik. Szinte a jövőbe látott és nagyon tudta, hogy mi az, ami majd évek múlva fontos lesz egy-egy termék használójának. Mindeközben a viselkedését „kukacosnak”, nehezen kezelhetőnek írták le a vele dolgozók. Ezért is olyan nagy dolog, amit a mosógép választásról elmondott. Egyben kitűnő példa a módszere arra, hogyan válasszunk megfelelő háztartási gépet. Steve Jobs – az alaposságáról híres és már-már kényszeresen maximalista „utánajáró” – kutatómunkájának köszönhetjük a megerősítést kedvenc mosógép márkánkban. Most kiderül, miért szereti ugyanazt Steve Jobs és még sok-sok tudatos vásárló – ha mosógépről van szó.

A modern televíziók életveszélyesek?

/ december 8, 2016/ TV

Ismét itt egy téma, amiről érdemes beszélni. Amióta pillekönnyű televíziók léteznek, van létjogosultsága az ez irányú aggodalmaknak is.

Milyen sütőt vásároljak? I. rész

/ november 30, 2016/ Egyéb

Amikor sütőt vásárolunk jó tájékozottnak lenni, mert a cél, hogy a számunkra legmegfelelőbbet válasszuk. Nyilván anyagi mérlegelés, a lakás nagysága és a sűtő helyigénye, a működési elv, mind meghatározó tényező kell, hogy legyen a választásnál. Ráadásul olyan ütemben zajlik a háztartási gépek fejlesztése, hogy azt átlagemberek lassan már nem is tudják követni . A lényeg, hogy sütőnek minden háztartásban lennie kell, tehát mindenképp be kell szerezni egyet. Dönteni viszont nem egyszerű, ehhez nyújt segítséget következő cikkünk.

A szárítógép helyes beüzemelése

/ október 26, 2016/ Használati utasítás, Karbantartás, szárítógép

A gyártók igyekeznek megkönnyíteni az életünket olyan készülékekkel, mint a mosogatógép vagy a szárítógép. Utóbbi rendkívül praktikus, hatékony és használni is egyszerű. Az egyetlen fennakadást a beüzemelése okozhatja, ezért összeszedtük az esetlegesen felmerülő kérdéseket, aztán megválaszoltuk őket.

Mi az a frissentartó rekesz és mire való?

/ szeptember 21, 2016/ Hűtőszekrény

A frissentartó rekesz legtöbbünknek egy újabb marketing szöveg a hűtők terméklapján. Pedig ez egy olyan plusz a hűtőben, ami nem csak a gourmet-nak segít, hanem egy átlagos háziasszonynak is. A technológia folyamatosan fejlődik, ez a fogyasztóknak igen nagy hasznára van. A különböző gyártók sokszor különböző néven hívják az ugyanarra a célra szolgáló technológiát. Így van ez a frissentartó rekesz esetében is. A cikkben van is egy részletes lista, hogy melyik márkánál milyen néven keressük ezt a nagyszerű technikát és hogy pontosan mire használhatjuk.

A keskeny mosógép hamarabb elromlik?

/ augusztus 18, 2016/ Inspiráló, mosógép

Az egy főre tervezett háztartásból hirtelen kétfős lesz. Majd néhány év alatt jön 1-2 (vagy több) kis jövevény és máris egy 3-4 fős családot kell kiszolgálnunk ugyanazzal az „eszközparkkal”. Ismerős a helyzet? Keskeny mosógép, kis hűtő, pici tűzhely, gyenge porszívó. A háztartási gépeink – hasonlóan a lakás méretéhez és a bútorokhoz – nem nőnek a család méretével párhuzamosan… Összegyűjtöttük tapasztalatainkat a keskeny mosógépekről. Azt már rég tudjuk, hogy az a mosógép, ami jó egy egyedülállónak vagy egy párnak, az szinte biztosan hamar problémássá válik, amikor egy egész család használja. Ennek több oka van, nézzük mik ezek és hogyan előzzük meg a hibákat.

Notebook vagy tablet?

/ augusztus 10, 2016/ Inspiráló, Laptop, Okoseszközök

Az internetet ma már megszámolhatatlan eszköz segítségével elérhetjük. Hagyományos PC, notebook, tablet, okostelefon, okostévé, az autók kijelzői és akkor még a magunkon viselhető eszközökről (karpánt) és az otthoni, úgynevezett IoT (Internet of Things, tárgyak internete) eszközökről még nem beszélünk egyelőre, de legyen ebből is egy példa, az okoshűtő. Ma természetes, hogy gyerekeinknek akár már általános iskolában is szükségük van egy számítógépre ahhoz, hogy tanuljanak. Már a házi feladatukat sem tudják megcsinálni internet és számítógép nélkül. Ezt lehet kritizálni, jónak vagy épp rossznak tartani, de megváltoztathatatlan tény. A technológiai fejlődés elérte az iskolákat is. A tanulók a világ legnagyobb könyvtárát használják

Read More

Mik a házhoz szállítás legnagyszerűbb előnyei?

/ augusztus 3, 2016/ Használati utasítás

Amikor egy új háztartási gépet vásárolunk, az általános teendők és kötelezettségek mellett a legtöbbünknek sem ideje, sem lehetősége nincs arra, hogy a kiválasztott háztartási gépet saját maga szállítsa otthonába. Ráadásul egy nagyobb készülék biztonságos szállítása több embert igényel! Erre a problémára manapság szinte minden háztartási eszközöket forgalmazó áruház biztosít megoldást, azaz házhoz szállítás szolgáltatást nyújt.

Hogyan kell beüzemelni egy notebookot?

/ július 27, 2016/ Használati utasítás, Laptop

Hordozható számítógépek terén a választék hatalmas. Ha nagy nehezen le is tesszük voksunkat egy adott márka vagy típus mellett, amit korábban mondjuk még nem használtunk, már a beüzemelés is okozhat némi problémát. Jó hír azonban, hogy a ma kapható notebookokat már nem kell beüzemelni, legalábbis nem úgy, ahogy megszokhatták, akiknek évek óta van számítógépe. Nem úgy kezdődik a használatba vételük, hogy áthívjuk a szomszéd Pistikét, akinek van saját gépe vagy Gézát, aki szegről-végről rokon és programozó, hogy csinálja meg. Egyébként a programozók nem feltétlenül értenek a számítógép üzemeltetéséhez vagy javításhoz. Pistike szintén nem biztos, hogy ért hozzá.

A új mosogatógép beüzemelése

/ július 13, 2016/ Használati utasítás

A mosogatógép bekötése ránézésre nem tűnik egyszerűnek, pedig az, tulajdonképpen szakemberre sincs szükség. Cikkünk témája tehát, a vadonatúj mosogatógép beüzelemése, lépésről-lépésre

A mosógép rövid program funkciója nem mindig a legjobb!

/ július 6, 2016/ mosógép, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

Rohanunk a munkába, rohanunk a boltba bevásárolni, rohanunk haza kipakolni. Sietve öltözünk, főzünk, mosogatunk, takarítunk és mosunk. Semmire nincs időnk, egy nap pedig mindenkinek 24 órából áll, kénytelenek vagyunk ennyivel megelégedni. A háztartásban számos olyan teendő van, amit ha hirtelen összecsapunk, egy vagy két nappal később csak kezdhetjük majd előröl.

Hűtőszekrény – milyet válasszak?

/ június 21, 2016/ Hűtőszekrény

Ha nem is egy életre szóló, de mindenképp hosszú távú befektetés az új hűtőszekrény, aminek beszerzését valóban érdemes többször meggondolnunk, ha jó minőségre vágyunk. Több szempontot is figyelembe kell venni, amelyek segíthetnek a döntésben. Egy jó hűtő átlagos élettartama bőven meghaladja a tíz évet is, bár értékéből viszonylag gyorsan veszít, érdemes olyan mellett dönteni, amely ha kicsit drágább is, mint szeretnénk, sokáig szolgálja majd a család igényeit.  

A mosogatógép meghibásodásának gyakori okai

/ június 15, 2016/ Karbantartás, Tanácsadás

A mosogatógép hasznossága kétségtelen, hiszen végre nem kézzel kell mosogatnunk. Azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a mosogatógép is igényel egy kis törődést. Ahogy fejlődik a világ, úgy jönnek létre az újabbnál újabb mosogatógépek, amelyekbe egyre több alkatrész kerül. Ezzel pedig csak egy baj van: Minél több alkatrész van egy gépben, annál nagyobb az esélye annak, hogy valami meghibásodik. Minden apró gomb és vezeték összefüggésben van valami mással, ami miatt akár komoly összegek is elmehetnek a javíttatásra. A család megmentőjeként, a mosogatás leváltójaként használt mosogatógép esetében is fennáll az a helyzet, mint a mosógépeknél. Hiszen pontosan tudjuk, mekkora áldás egy

Read More

Nem paranormális jelenség: magától bekapcsol a tévé éjszaka

/ június 15, 2016/ Tanácsadás, TV

Az új tévé az egész család számára hatalmas öröm. Nagy nehezen eldönteni, hogy akkor egyáltalán lesz-e új. Végigmenni fejben az összes “miért kell?” és “miért nem kell?” ponton. Aztán megvitatni a család többi tagjával. Kiválasztani –  amiben mi is tudunk segíteni -, hazavinni, bekapcsolni, veszekedni a beállításokon, melyik a rossz, melyik a jó. Aztán eljutni odáig, hogy egész nap gyönyörködik az ember először a tévében, majd a kép minőségében, meg úgy meg van elégedve magával, hiszen jó vételt csinált, jó döntést hozott.

Dolgok, amiket soha ne rakj mikróba

/ június 8, 2016/ Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

A mikró megkönnyíti életünket, kétség sem fér hozzá. Vannak azonban olyan írott szabályok, amelyek amúgy a használati utasításban is megtalálhatók. Néhány dologra oda kell figyelni, ha nem akarjuk tönkre tenni a készüléket. Sőt, egyes ilyen dolgokkal még az egészségünket is károsíthatjuk. A legtöbb élelmiszer, amit helytelenül teszünk a mikróba, szét is robbanhat benne. Szóval a komplett mikró takarítás borítékolt, ha nem figyelünk. Ha nagyon nem figyelünk, a mikró akár tönkre is mehet.

Néhány ok arra, hogy miért szükséges az okostévé

/ június 3, 2016/ Okoseszközök, Smart Home, TV

Szinte nincs olyan háztartás a 21. században, ahol ne lenne megtalálható legalább egy tévé, okostévé a nappaliban. Sok helyen van még egy a hálószobában. Na meg akkor már kell a gyerekeknek is, amin tudnak mesét nézni. A filmezés olyan közös családi program, ami mára teljesen elfogadottá vált. A filmek és sorozatok nyújtotta szórakozási lehetőségek mostanra teljesen új formát öltöttek. Nem feltétlen kell moziba vagy videotékába mennünk ahhoz, hogy megnézhessük azt, amit szeretnénk. Nem kell hónapokat várnunk arra, hogy megjelenjen egy film DVD-n és az otthoni kanapén elterülve, kényelmesen szórakozzunk. Mire van ehhez szükségünk? Okostévére. Azt is elmondjuk, miért jó befektetés

Read More

A mosó- és szárítógép összeépítése keret segítségével

/ május 26, 2016/ mosógép, Oktató, szárítógép, Tanácsadás

A szárítógép praktikussága megkérdőjelezhetetlenné vált a mai rohanó világban. Megkönnyíti a háztartás vezetését, legfőképp a háziasszonyok életét. Időmegtakarítás szempontjából kitűnő választás, hiszen nem kell órákat várnunk arra, hogy megszáradjanak a ruháink. Ez leginkább akkor nagy segítség, ha valamit sürgősen ki kellett mosnunk és még sürgősebben fel is szeretnénk venni. Helytakarékosság szempontjából mindenképp érdemes elgondolni azon, hogy a mosó- és szárítógépet egymás tetejére helyezzük. Ez természetesen akkor lehetséges, ha mindkét gép elöltöltős, így kényelmesen be tudjuk pakolni a ruhákat anélkül, hogy komolyabb bonyodalmakba ütköznénk.

Az okostévé és a böngészős videó lejátszás

/ május 24, 2016/ Okoseszközök, Smart Home, TV

Az okostévé fénykorát éljük, a gyártók újabb és újabb technológiákkal készített készülékeket dobnak piacra. A lényeg, hogy legyen megfizethető, felhasználóbarát és olyan funkciókkal rendelkezzen, amelyek megkönnyítik az ember életét. Legyen szó okos mosógépről, tévéről, hűtőről vagy egy komplett konyháról, az internet alapú háztartási készülékekre minden családnak szüksége lehet. Tehát minden olyan gép, amihez csatlakoztatható az internetes hozzáférés, okos. Hasznosak, mert időt takaríthatunk meg velük és olyan funkciókkal is bírnak, amelyek az egész családot szórakoztatják.

Tévévásárlás foci EB és Olimpia előtt

/ május 19, 2016/ TV

Tévévásárlás előtt minden ember mérlegel. Milyen árban van, hogyan lehetne megszerezni olcsóbban, milyen funkciói vannak, ezekből mi az, ami hasznos és szükséges. Milyen a márkája, de a legfontosabb, milyen a kép minősége. Ahány tévé, annyiféle képfelbontás és funkció. Mi alapján érdemes összehasonlítani a készülékeket valójában?

Így érdemes használni a mosogatógépet

/ május 17, 2016/ Használati utasítás

Házi praktikákból és trükkökből soha nem elég, főleg akkor, ha spórolni is szeretnénk velük. Háziasszonyok mesélhetnének bőven a mosogatásról, mint napi tevékenységről, amit egy nap minimum ötször, de inkább többször kénytelenek elvégezni. Aztán jött a megváltás a mosogatógép formájában.

Hogyan működik a szárítógép?

/ május 12, 2016/ szárítógép

Számtalanszor hallani a szárítógépek rengeteg előnyét, azonban egy dolog mégis sokakat visszatart a vásárlástól. Ez pedig nem más, minthogy sajnálatos módon megnöveli a villanyszámlát, tehát költséghatékonynak egyáltalán nem mondható. Bár a gyártók próbálják pénztárca-baráttá tenni szárítógép modelljeiket, és csökkenteni azok fogyasztását, a legolcsóbb megoldás még mindig a teregetés, két kézzel, szárítóra. Persze azt már tudjuk, hogy sohasem a legolcsóbb megoldás a legjobb!

Hogy kell beállítani az új tévét?

/ május 5, 2016/ Használati utasítás, Oktató, TV

Az új tévé mindig nagy öröm, amely lázban tartja néhány órán keresztül az egész családot. Mit tud? Mit nem tud? Mit lehet vele és mit nem, mennyi hasznos vagy épp hasztalan funkciója van? Mindezek előtt viszont át kell esni egy meglehetősen unalmas procedúrán: beállítani az új tévét.

4 érv a robotporszívó megvásárlása mellett

/ április 13, 2016/ Robotporszívó, Takarítás

Folyamatos a harc férfiak és nők között, hogy a porszívózás férfi vagy női munka. Ha még mindig nem sikerült eldönteni otthon a kérdést (vagy eldőlt, de nem tetszik), a legegyszerűbb, ha a modern technológiára bízzuk a feladatot, és átadjuk az irányítást az egyik legkedvencebb háztartási készüléknek, ami a robotporszívó. Kétségek merülnek fel vele kapcsolatban? Hoztunk négy okot, amiért érdemes elgondolkozni a beszerzésén!

Az autó, mint a mosógép karbantartási analógiája?

/ április 8, 2016/ Karbantartás

Első ránézésre talán nincs összefüggés a kettő között, viszont érdekes hasonlóságok azért akadnak. A legtöbb családban van autó és mosógép is, így összehasonlítottuk a mosógépeket és az autókat, kiemelve a közös karbantartási pontokat.

Háztartási gép szakértők a családban

/ április 6, 2016/ Javítási asszisztencia

A családban mindenkinek megvan a saját szerepe. Mindenki egyformán fontos, mindenki ért valamihez, a család az önjelölt szakértők lelőhelye. Amíg anyu tudja, melyik gombot mire használjon a mosógépen, addig a család férfi tagjai kívülről fújják a TV menüjét. Aztán ott vannak még a gyerekek is, akik okostelefonnal a kezükben születnek. Az ügyfélszolgálatunkon sok minden előfordul, a legtipikusabb példák bizonyítják azt, hogy nem mindenki univerzális… Még Anyu sem.

Moss okosan! – A környezetbarát mosás 5 tippje

/ március 30, 2016/ mosógép, Tanácsadás

A mindennapok része a mosás, és nem csak a háziasszonyok dolga – mégis leginkább hozzájuk szól ez a bejegyzés. A rendet mindenki szereti maga körül, a tiszta, illatos ruhákba pedig szívesen bújunk bele reggelente. A rohanó világban azonban egy valamit hajlamosak vagyunk elfelejteni: a környezetbarát mosás praktikáit.

Így teheti tönkre a hagyományos mosógép dob a ruhákat

/ március 25, 2016/ mosógép

A legtöbb ember számára ismerős a “tönkrement a mosógépben a ruhám” életérzés. A legjobb felső, a kedvenc nadrág. Mindig épp az, amire szükség lenne. Egyértelmű. Teregetés közben pedig csak morgunk, amiért egy újabb pólónkból lett pizsama. Mert ugye a mosógép már csak ilyen. Azt se tudjuk, mi történik a beledobott hatalmas kupac szennyesünkkel. Csak bekapcsoljuk, forog a ruha, a centrifugálást még felismerjük, aztán sípolva szól, hogy ideje teregetni. Utána meg jön a sokk. De mégis, mi lehet a baj? A mosópor? Az öblítő nem tett jót a ruhának? Vagy összemostunk valamit valamivel, amit nem kellett volna? Persze, első körben mindenki ezekre gyanakszik, ami teljesen érthető. Ilyenkor

Read More

A rossz hűtőben megromlott étel problémája

/ március 23, 2016/ Javítási asszisztencia, Sztori

Egy új hűtő vásárlása mindig komoly feladat. Dupla ajtós legyen? Hol legyen a fagyasztó? Benne, nyilván. De alul, vagy felül? Praktikusság szempontjából melyik a jobb? Belefér minden, amire szükség lehet? Ki tudja, majd útközben kiderül. Pont úgy, ahogy a hűtő összes hibája is. Végül megvesszük az egyiket, akármelyiket, mert a mindennapokban elengedhetetlen a használata. Muszáj. És ahogy elkezdjük használni, valahogy nem gondolunk arra, mi van akkor, ha idő előtt tönkremegy a hűtő. Például pont a fagyasztó része, amiben ott egy halomnyi kiolvadt mirelit és megromlott étel. Ha pedig megvan a baj, már nincs mit tenni. Vagy mégis?

5 3D film, amit otthon is élvezni fogsz

/ március 18, 2016/ TV

Az otthoni 3D tévézés, mint tudjuk, igen sok problémával küzd. Ilyen például, hogy egy 42”-os tévé már kicsinek számít, így ha igazi élményre vágyunk túl közel kellene ülni a képernyőhöz, hogy valóban a 3D fókuszpontjában legyünk. 

Háztartási gép megsemmisítés – a környezetbarát megoldás

/ március 11, 2016/ Tanácsadás

Itt a tavasz, a nagytakarítás és a lomtalanítás! A régi háztartási gépeinktől ilyenkor a legkényelmesebb „megszabadulni”! Sajnos még ma is hajlamosak vagyunk csak úgy kidobni régi háztartási gépünket, ha újat vásárolunk vagy éppen ajándékba kapunk. Ha így teszünk, a lehető legrosszabb megoldást választjuk, hiszen feleslegesen terheljük környezetünket, melynek pont elég a baja a mi régi hűtő- vagy mosógépünk nélkül is. A háztartási gép megsemmisítés a helyes döntés, nem pedig a gép kidobása.

Szobabicikli és mosógép egyben

/ március 7, 2016/ Inspiráló, mosógép

Ismerős a kérdés: „A te mosogéped mennyit fogyaszt?” Ennél a mosógépnél erre rögtön kétféleképpen válaszolhatunk. Az első válasz, hogy kb. 2000 kalóriát mosásonként. A második, hogy havi 2-3 kilót, amit a fürdőszoba mérlegen ellenőrizhetünk. Szóval itt van minden fogyni vágyó háziasszony / háziúr álma: a szobabicikli mosógép.

Leáldozóban van a 3D tévé?

/ március 4, 2016/ TV

Több nagy gyártó is szép lassan leáll a 3D tévé gyártásával. A Samsung például megerősítette, hogy valóban fel akar hagyni a technológiával, de a másik koreai gigacég, az LG kínálatában is egyre kevésbé találhatunk majd ilyen modelleket. Amiket mégis, azokat főként a magasabb árkategóriás készülékek között. De mégis mi lehet az oka a 3D-s televíziók hanyatlásának?

Lyukas mosógép dob

/ február 29, 2016/ Javítási asszisztencia, Karbantartás, Sztori

Emlékszünk az esetre az USA-ből, amikor egy hölgy a macskáját a mikróba rakta, hogy megszáradjon a vizes kedvenc? Aztán a mikró gyártóját beperelte a macska halála miatt? Nem volt ráírva a mikróra, hogy élő állatot ne tegyenek bele. A pert a hölgy megnyerte és azóta rá van írva minden mikróra, hogy „Élő állatot ne tegyél bele”. A fenti történet egy városi legenda, nem igaz. Azonban az alapja nagyon is valóságos: sajnos tettek már macskát és kiskutyát is a mikróba. Valamint a mikróhullámú sütőkre tényleg nincs ráírva, hogy nem alkalmasak szárításra és élő állatot ne tegyünk bele. Csupán annyit írnak rá,

Read More

A mosószer túladagolás veszélyei

/ február 24, 2016/ Használati utasítás, mosógép

Valamiért általában a szórakoztatóelektronikai készülékekhez és a számítógépekhez kötődik azon félelmünk, hogy csak el ne rontsuk. Valószínűleg ennek az oka a bonyolultabb vagy átláthatatlanabb működésben keresendő. Csak jóval kevesebb ember fejében merül fel a gondolat, hogy egy jól megszokott háztartási gépet is el lehet rontani, pedig el lehet és nem is olyan nehéz. Az ok pedig mindig a helytelen használat, többek között a mosószer túladagolás.

Mosogatógép vásárlási útmutató

/ február 17, 2016/ Egyéb

Mindannyian álltunk már egy nagy vacsora után egy hatalmas adag mosatlan edény mellett. A mosogatószivaccsal a kezünkben, görnyedt háttal és szétázott ujjvégekkel mindenkinek a fejében megszületik a gondolat: Mosogatógépet akarok! Íme hát, a mosogatógép vásárlási útmutató, ami megkönnyíti a döntést.

A magától bekapcsoló tévé szelleme

/ február 10, 2016/ Oktató, TV

Mondják, hogy mikor az éj sötét és az álom mély, akkor és csak akkor néha eljő a pillanat, mikor a tévé magától bekapcsol. Ilyenkor bizony ritka, hogy az ember nem kezd rögtön elmerengeni a túlvilági beavatkozás lehetőségén, pedig az elektronikai eszközök – akármennyire is próbálják a horrorfilmek elhitetni velünk – a legkevésbé sincsenek összeköttetésben a túlvilággal. A tévé szelleme jelenség megoldása általában sokkal prózaibb. Például az, hogy az okostévék fejlesztői olyan funkciókkal is ellátták a készüléket, amelyekről adott esetben nincs is tudomásunk. Sokszor figyelmen kívül hagyjuk, hogy a televíziók – legalábbis az utóbbi időben elterjedőben lévő okos tv típusok –

Read More

Okos világítás és villanykörte: ez a kütyü felvillanyoz!

/ január 27, 2016/ Okoseszközök, Smart Home

Okos világítás??? Nem is olyan sok évvel ezelőtt, amikor a tabletek még csak a sci-fi filmekben léteztek, és a mobiltelefonoknak még nyomógombjai voltak. Ha kiégett otthon egy villanykörte, egyszerűen a szemétbe dobtuk, és becsavartunk helyette egy másikat, ami passzolt a foglalatba. Az élet egyszerű volt, a villanykörték pedig eldobhatóak. Ma már egészen máshogy is alakulhat az otthonunkba telepített fényforrások sorsa, hiszen egyre többen használunk energiatakarékos, LED izzókat, hogy más fényben lássuk a dolgokat – főleg a villanyszámlát.

Ne hagyd, hogy összetörjön a tévé

/ január 13, 2016/ Javítási asszisztencia, Sztori, TV

Nem, természetesen nem volt földrengés Magyarországon, egészen egyszerűen csak ahol sok ember összegyűlik, ott valószínűbbek a balesetek. Egy ilyennek esett áldozatául ez a többre hivatott Samsung tévé is. A karácsonyfa egy véletlen következtében felborult és betörte a kijelzőt, ezzel feleslegessé téve az esetleges javítás mérlegelését. Sajnos ez is bizonyítja, hogy a karácsony nem pusztán a csodák ideje. A televíziónk biztonságáért mi magunk is sokat tehetünk, például az alábbi tanácsok megfogadásával.

A beragadt ruhák eltávolítása a mosógépből

/ december 16, 2015/ Használati utasítás, mosógép, Oktató

Nagyban zajlik a mosás, esetleg éppen elindul a centrifuga program, amikor hopp a mosógépünk egyszerre csak elhallgat, majd ezt követően megáll, és ott állnak a beragadt ruhák a vízben. Mit lehet ebben az esetben tenni? Természetesen hívni a Business Box ügyfélszolgálatát. Ez eddig rendben is van, de álljanak akár napokig a vízben a drága ruhák? A legtöbbször ez a helyzet, holott a víztől mi magunk is könnyedén megszabadíthatjuk a mosógépünket, csak sokan nem tudjuk, hogy hogyan.

Mosogatógép karbantartás otthon

/ december 4, 2015/ Karbantartás

Minden háztartási gépet időről-időre karban kell tartani, ha hosszú élettartamot szeretnénk neki. Különösen igaz ez a vízzel dolgozó gépekre, mint a mosógép vagy a mosogatógép. Nézzük most az utóbbi otthoni karbantartásának lépéseit.

LED tévé a falra!

/ december 2, 2015/ Tanácsadás

Bár évek óta már csak lapos képernyős televíziókat lehet vásárolni, mégis sokan ragaszkodnak a CRT készülékektől ránk maradt szokásokhoz. Ami az elhelyezést illeti mindenképp, hiszen nagyon sokan, a mai napig a dohányzóasztalon vagy a komódon helyezik el az újonnan vásárolt készülékeket. Ez már csak azért is érdekes, mert a LED tévé egyik legjobb tulajdonsága, hogy laposak, vagyis gyönyörűen felszerelhetők a falra, beépíthetők a lakás enteriőrjébe.

Mitől lesz intelligens az okos mosógép?

/ november 25, 2015/ mosógép, Smart Home

Az okos háztartási gépek először és elsősorban a két nagy koreai gyártó, a Samsung és az LG kínálatában tűntek fel, de ma már minden nagyobb gyártó (Electrolux, Whirlpool, Gorenje stb.) repertoárjában elérhetőek. Meg kell jegyezni, hogy amíg nem rendelkeztek wi-fi kapcsolattal, a mosógépek már akkor sem voltak buták. Gondolunk itt a súlyautomatikára, és arra, hogy ma már nagyon sok készülék be tudja programozni önmagát, hogy mennyi ideig, mennyi vízzel mosson, és ehhez minimálisan mennyi mosószert adagoljon. Ezek talán hasznosabb funkciók, mint a wi-fi kapcsolat, mindenesetre hivatalosan utóbbiak kapták az okos mosógép elnevezést.

3 vásárláshoz kapcsolódó tévhit

/ november 20, 2015/ Egyéb

Az elmúlt években sokat javult a helyzet a vásárlói tudatosságot illetően, de sajnos még így is jócskán le vagyunk maradva a nyugat-európai országoktól. Nincs is ezen mit csodálkozni. Két fő oka van: egyrészt a kedvezőtlenebb gazdasági körülmények miatt a hazai fogyasztó mindenekelőtt az árat nézi. A másik ok, ha úgy tetszik történelmi. Csak a rendszerváltás után talált ide a piaci verseny és lett bőséges a márka kínálat. Korábban azt gondoltuk, hogy minden gép egyforma, de már tudjuk, hogy ez nem így van és nem mindegy melyiket vesszük meg. Nézzük, hogy melyik három vásárláshoz kapcsolódó tévhit tartja magát leginkább. 

A jövő az indukciós főzőlap?

/ november 18, 2015/ Oktató, Tanácsadás

Bár az indukciós főzőlap már az 1980-as évek elején megkezdte hódító útját Amerikában és Nyugat-Európában, hozzánk csak viszonylag későn érkezett meg és még ma sem aratta le a piacot. A prognózisok szerint ennek ellenére a jövő ezé a technológiáé. Ha előbb nem, utóbb biztosan, egyszer és mindenkorra maga mögé utasítja a hagyományos kerámia főzőlapokat, de a dolog még várat magára. Nézzük, mi is az indukció és milyen pluszt tud kínálni a hagyományos, üvegkerámia lapokkal szemben.

Vásárlási tanácsok karácsonyra

/ november 13, 2015/ Tanácsadás

Mielőtt pár fontosabb dolgot összeszednék a karácsonyi vásárlást illetően, azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy kezdje el időben a dolgot. A szétszórtabb olvasók közül biztosan vannak páran, akiknek sikerült már az utolsó napokra hagyni a dolgot. Általában két dologgal vagyunk kénytelenek szembesülni ilyenkor, vagy elkapkodjuk a vásárlást és nem is azt vesszük, amit szeretnénk, vagy amit szeretnénk már rég elfogyott. Az alábbi vásárlási tanácsok segítenek egy összeszedetettebb, tervezett karácsonyi bevásárlást lebonyolítani.

Az 5+1 legjobb tipp a hűtőszekrény vásárláshoz

/ november 6, 2015/ Egyéb

A háztartási gépekre is igaz, hogy a vásárló nem feltétlenül tudja, mit is szeretne, pontosabban, hogy mire is van igazán szüksége. A hűtőszekrény esetében ez talán különösen érvényes, hiszen sokan le tudják azzal a dolgot, hogy legyen benne hideg és rendben is vagyunk. Ez azért nem egészen így van, érdemes odafigyelni pár dologra a vásárlás során a méreten kívül is.

Miért ne az olcsó mosógép mellett döntsünk?

/ október 29, 2015/ Egyéb

Itt van ez a fotó, amit az interneten szinte az összes mosógépjavítással foglalkozó blog vagy oldal használ. Eddig mi kerültük, de olyan jó ez a kép! Legrosszabb álmunk van rajta, amikor a fürdőszobát elönti a hab. Ilyet nem produkál az olcsó mosógép sem, csak ha nagyon telepakoljuk mosószerrel. Ennél sokkal alattomosabban jelenik meg, ha hiba van.

Sütő, ami megmondja…

/ október 21, 2015/ Okoseszközök

Vannak termékcsaládok, melyek robbanásszerűen kezdenek el fejlődni történetük egy bizonyos pontján, ilyen a beépíthető sütő is. A lökést mi más adhatta volna, mint az okos funkciók megjelenése. Minden nagyobb gyártónak vannak már úgynevezett okos sütő modelljei, kérdés, hogy a plusz tudás megéri -e a felárat.

Családi Ki, mit tud, avagy szakértők a telefon túloldalán

/ október 16, 2015/ Javítási asszisztencia

Bár elkopóban vannak, de még ma is érvényesek a klasszikus férfi-női szerepek. A férfi erős, a nő szép. A férfi tud autót vezetni, a nő karácsonyi ajándékot csomagolni. Így van ez a háztartási és szórakoztató eszközök kérdésében is. Ki ehhez, ki ahhoz konyít egy kicsit. A Business Box ügyfélszolgálatán pedig rendszeresen találkozunk a családi Ki, mit tud jelenséggel.

Mi az a mosógolyó és a mosódió?

/ október 14, 2015/ Oktató, Tanácsadás

Ha legtöbben azt a szót halljuk, hogy mosógolyó, akkor kikerekítjük a szemünket, majd pár pillanat múlva nyugtázzuk magunkban, hogy „ja persze, az a pici zacskó, amiben benne van a mosószer és a dobba kell rakni”. Nem, ez nem így van. Cikkünkben megmutatjuk a különbségeket.

Olcsó okosító szenzor – Okos háztartás

/ október 7, 2015/ Okoseszközök

Nem nagyobb, mint egy hoki korong, de az biztos, hogy sokkal okosabb. Az LG az idei IFA kiállításon mutatta be SmartThinQ okosító szenzor családját, amivel számos hagyományos háztartási gépet tehetünk „okosabbá”. És ez itt az igazi okosság, mert ezzel, akár az egész alakulóban lévő okos piacnak alátehetnek, köztük a nagy konkurensnek, a Samsungnak is.

Nincs igazi – Melyik a legjobb mosószer?

/ szeptember 25, 2015/ Tanácsadás

A mosószer reklámokat úgy is felfoghatjuk, mint valamiféle társkereső szolgáltatást, mindegyik márka megpróbálja elhitetni magáról, hogy ő az igazi, ő az, akire nekünk szükségünk van. A kulcsszó a tökéletes tisztaság. A tudatos vásárló azért fenntartásokkal kezeli a csábító szlogeneket, főleg, ha volt már csalódása és a makacs folt a drága mosószer dacára is benne maradt a ruhában.

Bemutatkoznak az öntisztító sütők!

/ szeptember 23, 2015/ Karbantartás

Mindenkinek ismerős a sütőtisztítás macerás munkája, az odaégett zsír és szennyeződés sokszor nem egyszerű eltávolítása, amit csak hipererős zsíroldó vegyszerekkel lehet megoldani. Ha a gumikesztyű előkerül, akkor biztos, hogy a sütő tisztítása van napirenden, ami adott esetben órákig is eltarthat… Ez volt régen, de ma már az öntisztító sütők képesek önmaguk tisztántartására, ha nem is tökéletes eredménnyel, de az biztos, hogy nagyban megkönnyítve a takarítást.

Tiszta, vagy illatos ruha

/ szeptember 17, 2015/ Karbantartás, mosógép

Olykor tanulságos, olykor pedig kifejezetten érdekes eredményeket mutatnak azon piaci felmérések, amelyek a vásárlói szokásokra irányulnak. Nemrégiben készült egy mosással kapcsolatos kutatás, amely azt a kérdést feszegette, hogy tiszta ruha vagy illatos ruha legyen, amit kiveszünk a mosógépből. Kicsit érdekes a problémafelvetés is, hiszen a legtöbbünk rögtön rávágná, hogy természetesen mindkettő, de mi történik akkor, ha csak egy választ adhatunk meg. Azaz vagy tiszta legyen inkább, vagy illatos a kimosott szennyes.

Mit tudnak a konyhai okoseszközök, amit a hagyományosak nem?

/ szeptember 11, 2015/ Okoseszközök

Okoseszközök. Egyre többet találkozunk ezzel a szóval. Először a telefonunk lett okos, majd a tévénk, azután pedig ugrásszerűen minden elkezdett okossá válni, az óra, a karkötő, a szemüveg és a természetesen a konyha is. Az okos konyha oly annyira gyökeret vert a háztartási elektronikában, hogy már definíciója is van, nem is egy, rögtön kettő.

Hogy nyissuk ki a mosógép beragadt ajtaját?

/ szeptember 10, 2015/ Használati utasítás, mosógép, Oktató, Szerviz

Bár kezdhetnénk úgy, hogy valóban egy döbbenetes cikket olvashattunk a sokak által ismert Tékozló Homár nevű oldalon, de sajnos nem így van, mi nem lepődtünk meg az olvasottakon. A történet a mosógép beragadt ajtaja miatt a készülékben maradt (és rohadó) ruhákról szólt, miután a gyártó nem tudta megoldani a hibás készülék javítását időben. A márkanév esetünkben lényegtelen, mivel nem csak az ominózus gyártó esetében fordul elő ilyen történet.

Samsung TV? Regisztrálta már?

/ szeptember 4, 2015/ Okoseszközök, TV

Kiderült, hogy a Business Box ügyfeleinek csupán néhány százaléka élt a Samsung TV termékregisztráció lehetőségével, amíg volt rá lehetőség. A Samsung döntése alapján 2018 május 26-tól már nincs szükség arra, hogy az újonnan vásárolt Samsung tévéjüket regisztrálják +1 év garanciáért, ezt a +1 évet alapból vállalja a gyártó. Tehát ezentúl a Samsung Magyarországon forgalomba hozott Samsung TV készülékekre ismét 2 év jótállás érvényes. Friss információk 2018 júniustól!

Okostévé, fotó, nagymama – képnézegetés a nagy képernyőn

/ szeptember 2, 2015/ Használati utasítás, Okoseszközök, Tanácsadás, TV

Azzal, hogy a digitális fotózás kiütötte a nyeregből a hagyományos képrögzítést, a készített képek szerepe is egészen más perspektívába került. Bár a képelőhívást kiváltotta a fotók nyomtatása, valamiért a nyomába se tudott eredni a korábban annyira divatos, kézbe fogható, albumokba rendezhető fotómegőrzésnek. A digitális fotózással egy időben megszületett a fotók digitális formában történő tárolása szemben a nyomtatással. Először talán az asztali PC-k képernyőjén kezdődött, hogy a fotókat digitálisan néztük. Ezután jöttek a tévék, valamivel később pedig az ötletes digitális képkeretek. Mindezzel párhuzamosan a tévék is fejlődtek, mára a legtöbb nappaliban megtalálható egy okostévé, amin meg lehet nézni a fotókat.

Mosógépjavítás helyett, avagy 5 tény a mosógép helyes használatáról

/ augusztus 28, 2015/ mosógép, Oktató, Tanácsadás

A mosógépjavítás költséges és fáradalmas feladat lehet, hiszen várni kell a szerelőre, valakinek otthon kell maradni, amikor megérkezik, és persze, ki tudja, mennyi lesz a számla vége. Mivel a legtöbbünk nem a mosógép részletes műszaki leírását olvasgatja a strandon, általában fogalmunk sincs, mi romolhatott el, így nehéz megtippelni, reális összeget kért-e el a mosógépszerelő. A legjobb, amit tehet, hogy a lehető legtovább megőrzi készüléke jó állapotát, hogy ne legyen szükség szerelőre. Nézzük, mi az az 5 dolog, amit csak nagyon kevesen tudnak a mosógép élettartamának meghosszabbításáról.

Az eltűnt távirányító nyomában

/ augusztus 26, 2015/ Tanácsadás, TV

Olykor a nagynak tűnő problémákat gyakran végtelenül egyszerűen lehet orvosolni egy televízión. Ezért, ha valami gubanc van, először semmiképpen se szerelőt hívjunk, hanem a Business Box Ügyfélszolgálatát. Kis szerencsével egy pár perces beszélgetéssel „javítható” a tévé, főleg ha valójában el sem romlott, talán csak nem az a távirányító került a kezünkbe, amire szükségünk volna. Nézzünk néhány nagyon egyszerű esetet:

Rossz ritmusra dobolva – valóban a mosógépdob mérete a lényeg?

/ augusztus 19, 2015/ Használati utasítás, mosógép, Oktató

Egy nemrég megjelent, nem kifejezetten hozzáértő cikk arról értekezik, hogy mekkora is valójában a mosógépdob mérete és kapacitása – mindezt mérőszalaggal lemérve, térfogatot számolva. Az ötlet felvetése abból ered – és ebben az írás szerzőjének teljesen igaza van -, hogy nem növekedett a mosógépek házának a mérete az utóbbi években, a mosógépdob kapacitása azonban igen.

Kábelrengeteg található a tévé mögött?

/ augusztus 14, 2015/ Karbantartás, Tanácsadás, TV

Ismerős a kép: kábel hátán kábel az otthonunkban? A DVD lejátszó hátán is kábel hever, a sep top box-ról pedig már ne is beszéljünk? Szóval káosz van?  Hiába a sok okoskütyü, hiába a sok fejlődés a televíziók és minden más hiradástechnikai eszköz terén, azt sajnos továbbra sem sikerült megoldani, hogy ne legyen kábelrengeteg a “szórakoztató részleg” alatt vagy mögött.

Máris meghalt a Windows 10? Windows 10 boot hiba

/ augusztus 12, 2015/ Laptop, Sztori

A ma reggel (2015.08.12) automatikusan a gépeinkre települt Windows 10 frissítés kicsit megviccelte a legtöbb felhasználót. A hiba, amit tapasztalnak a folyamatos újraindulás. A megoldás egyelőre ismeretlen, a Microsoft dolgozik az elhárításán, azonban van átmeneti megoldás.

Minek hol a helye a hűtőben?

/ augusztus 5, 2015/ Használati utasítás, Hűtőszekrény, Oktató

Egy nagy bevásárlás után hajlamosak vagyunk mindent besuvasztani a hűtőbe. Mindent éppen oda, ahova fér. Egy helyre az uborkát a darált hússal. Ez azért nem egészen jó döntés így, még akkor sem, ha új készülékkel rendelkezünk – ami jelzi, hogy melyik a páratartó rekesz, hol a helye a zöldségnek, gyümölcsnek vagy a halnak – mert ahogy mondják, mindennek megvan a maga helye és ideje. Minden élelmiszer más-más hőmérsékletet igényel, egy modern hűtőben pedig ki is van jelölve mindennek a helye, de ha régi a modellünk, akkor is érdemes átgondolni a pakolást.

Diótörés – mosódió a háztartásban

/ július 24, 2015/ mosógép, mosószer, Ügyfeleink véleménye

Némi túlzással valaki vagy lelkesedik az új dolgokért és kritika nélkül imádja azokat, vagy mereven elutasít mindent, amivel még nem volt alkalma találkozni. Azonban, ha kicsit mélyebbre nézünk a dolgokba, akkor általában az a tapasztalatunk, hogy a kettő között van az igazság, nincs ez másként a mosódió esetében sem.

Fejlesztés STOP a mosó-szárítógép piacon

/ július 22, 2015/ mosógép, szárítógép

A nyár a mosásnak is nagy barátja, hiszen kivesszük a gépből a vizes ruhákat, kiteregetjük és pár óra múlva már szedhetjük is be őket szárazon. A gépi szárításra való igény télen merül fel a legtöbb emberben. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a  mosó-szárítógép piac egyre látványosabban szűkül, mivel egy mai, jobb mosógép gyakorlatilag szekrény szárazra és gyűrődésmentesre tudja centrifugálni a ruhákat.

Milyen mosógépet vegyek?

/ július 17, 2015/ mosógép

A mosógép pontosan az a termékkategória, amelynél az új vásárlása általában a régi cseréjét jelenti. Kevesen veszik életük első mosógépét úgy, hogy nincs korábbi tapasztalatuk már valamelyik típussal. Ha a régi elromlik, vagy már nagyon idejét múlt, akkor kerül napirendre az új mosógép vásárlása és felmerül a kérdés: Milyen mosógépet vegyek?

Mosógép gyilkos szakmák

/ július 15, 2015/ Javítási asszisztencia, Karbantartás, Sztori

Gondolta volna, hogy vannak bizonyos foglalkozások, melyek idő előtt tönkrevághatják a mosógépet? Vannak, mégpedig nem is kevés. Ha a mosógép állandó, visszatérő problémákkal küszködik, az több mint gyanús. A rendszeres meghibásodás hátterében talán éppen a foglalkozásunk áll.

Forróság ellen levegővel – laptop portalanítás

/ július 13, 2015/ Laptop, Szerviz

Az ember játszik a számítógépén, filmet néz, vagy csak éppen csetel, a gép pedig gondol egyet és leáll. Az esetek többségében ilyenkor az első reakció az ijedség: „Ennek vége, elromlott, irány a szerelő”. Ha ilyen történik, nem kell rögtön papért kiáltani az esetek többségében arról van szó, hogy túlmelegedett a számítógép vagy a laptop, és ezért leállt.

Idő – A gépiesített háztartási eszközeink ajándéka

/ július 10, 2015/ Inspiráló

Van egy csipetnyi abszurdum, vagy logikai ellentmondás a háztartási gépek célja és a mai innováció között. Mégpedig az idő. A mai nagy háztartási gépek mindegyike – szakszóval fehéráru – az elektromos áram feltalálását követő 30 éven belül született meg. Mint egy kiszáradt sivatag az esőt, úgy várták az emberek, hogy gépesítve legyenek a mindennapi idejüket kitöltő munkafolyamotok.

Éljen a lehetőséggel, avagy mosógépcsere okosan

/ július 8, 2015/ mosógép

2014 év végén kezdődött a mosógépcsere program, ami a számos kritika ellenére több mint sikeresnek mondható, hiszen rengeteg háztartásban sikerült lecserélni a régi energiazabáló gépeket, új energiatakarékos készülékekre. Arról nem is beszélve, hogy olyan családok vásárolhattak új hűtőszekrényeket, akik egyébként nem tehették volna meg. A kedvezményesen megvásárolt energiatakarékos készülékek néhány év alatt megtérülnek a kevesebb villany- és vízszámla miatt.

Hova lettek a TV csatornák? Csatornakiosztás változás

/ július 3, 2015/ Tanácsadás, TV

A csatornakiosztás változás mindig nagy tortúra. A legtöbben úgy találkozunk vele, hogy leülünk a kedvenc műsorunkat megnézni és a jól megszokott programhelyet kiválasztva üres képernyőt látunk vagy a Hangyák Háborúját. Persze ha tudunk is róla előre, hogy lesz változás – mert bejelenti a szolgáltatónk – nem tudhatjuk melyik csatorna hová fog kerülni, emiatt lehetetlen erre a helyzetre előre felkészülni.

Zöld higiénia: vegyszermentes mosás és magas hőmérséklet

/ június 26, 2015/ Mosás, Tanácsadás

Sokan azt gondolják, minél több mosó vagy mosogató szert használnak a ruháik vagy edényeik tisztítására, annál tisztábbak lesznek azok. Ez persze nem igaz, nem győztük eddig is hangsúlyozni. Mit tehetünk mégis, hogy igazán tiszták legyenek a ruháink és edényeink? A válasz a zöld higiénia, azaz a vegyszermentes mosás és a magas hőmérséklet.

A hibakód megoldása: Business Box

/ június 24, 2015/ Javítási asszisztencia

A mai digitális kijelzővel rendelkező mosógépek meghibásodás esetén kiírnak egy üzenetet számunkra. Egész pontosan egy hibakód jelenik meg a kijelzőn, ami a probléma természetére utal. Akik kíváncsiak, hogy ez a betű és számkombináció mit akar jelenteni, a leggyakoribb esetben leülnek a számítógép elé, és rákeresnek az interneten. Nem akarunk senkit kiábrándítani, de az azonnali megoldás valószínűsége kicsi. Persze ez is előfordulhat, de sajnos az esetek 90%-ban más a helyzet, aminek több oka is van.

Karbantartás otthon – minden, amit tudni akartál

/ június 19, 2015/ Javítási asszisztencia, Karbantartás

Legyen az kicsi vagy nagy háztartási gép, óriási a verseny a piacon. Majd minden szegmensben legyen az villanyborotva vagy mosógép, egyre több a szereplő, mind több márka kínálja, mind nagyobb számban készülékeit. Az árverseny nem egyszerű történet, így jobb híján egyebekkel kampányolnak a márkák, egyre többet hallani a megnövelt garanciaidőről és a „karbantartás nem szükséges” kissé hamisan csengő mondatot.

A családi béke megőrzése mosogatógéppel

/ május 29, 2015/ Egyéb

Amikor megjelentek az első mosogatógépek a magyar piacon, velük együtt egy sztereotípia is felütötte a fejét, miszerint az vesz mosogatógépet, aki urizál és aki lusta mosogatni. Szerencsére ez már a múlté, de nem árt még ma is hangsúlyozni, hogy ennek pontosan az ellenkezője igaz. Egy mosogatógéppel rengeteget spórolunk mind pénzben, mind pedig időben, sőt olykor még a családi béke is megőrizhető vele.

Hogyan védekezzünk villám okozta kár ellen

/ május 27, 2015/ Oktató, Tanácsadás

A nyárral nem csak a forróság, a strandszezon és az utazások ideje köszönt ránk, de a meleg következtében megérkeznek a viharok is. Az időjárás előrejelzések szerint idén bőven lesz részünk bennük, és így a villámlások sem fogják kímélni környezetünket. A villám kétségkívül látványos jelenség, szépsége miatt sokan is szeretik, ha villámlik, de az elektromos készülékeink biztos, hogy nem.

Hibaelhárítás telefonon

/ május 21, 2015/ Javítási asszisztencia

Soha nem volt feltétlenül tájékozott a magyar fogyasztó – és nem is kell, hogy legyen – a vásárolt háztartási gépét illetően. A felgyorsult technikai fejlődésnek, a szaporodó funkcióknak, és a vele nem feltétlenül együtt járó könnyű kezelhetőségnek köszönhetően azonban egyre nagyobb a zűrzavar. Vagyis, ami nem akar működni, az nem feltétlenül rossz és így nem is kell rögtön helyszíni szerelőért kiáltani. A hibaelhárítás megoldható távsegítség igénybevételével is.  

Vízlágyító használata – megéri, vagy nem?

/ április 17, 2015/ Karbantartás, Oktató

Megosztó téma, mi is csak közel tízéves tapasztalattal a hátunk mögött mertünk hozzányúlni. De most aztán elérkezett az idő! Legfrissebb bejegyzésünkben arra vállalkozunk, hogy megpróbáljuk alaposan körbejárni a vízlágyító használatának gazdaságosságát érintő, nagyon hosszú ideje megválaszolatlan kérdést.

Akciós készülék – átverés vagy kihagyhatatlan ajánlat?

/ április 14, 2015/ Egyéb

Sokan akkor veszünk műszaki cikket vagy háztartási gépet, ha akciós. A „jóárasított” megoldásoknak azonban megvannak a buktatói. Mire kell odafigyelni akciós készülék vásárlásakor, és mikor érdemes valóban megragadni a kínálkozó lehetőséget? Erre a kérdésre kerestük a választ legfrissebb bejegyzésünkben.

3 tuti tipp a mosógép hibamentes működésért

/ április 1, 2015/ Karbantartás

Nagy gondban lennének a gyártók, ha az alábbi szabályokat minden készüléktulajdonos betartaná. Ebben az esetben ugyanis évekkel, sőt évtizedekkel tovább használatban maradnának a mosógépek és az emberek nem költenének fölöslegesen több tízezer forintot a tönkrement mosógép javítására, vagy arra hogy újat vásároljanak.

Luxuscikk vagy praktikus háztartási eszköz? – Terítéken a szárítógép

/ március 18, 2015/ Tanácsadás

Elege van abból, hogy a lakás különböző pontjain szanaszéjjel száradnak a ruhák? Nem tud úgy végigmenni az előszobán, hogy ne ütközzön bele egy vállfán himbálózó ingbe? Nem szeret vasalni? Eszébe jutott már szárítógép is, de nem tudja, hogy megéri-e? Már használja, de nem biztos benne, hogy jól? Ha érdeklik a válaszok, olvasson tovább.

Hűtőtisztítás, amíg nem késő!

/ március 6, 2015/ Használati utasítás, Hűtőszekrény, Karbantartás

A hétvégén megérkezett a tavasz! Már csak néhány hét választ el minket attól, hogy a hőmérséklet állandóan 10 fok fölött legyen. Elérkezett a hűtőtisztítás ideje. Ha megfogadja tanácsunkat, a készülékben tárolt élelmiszerek biztosan nem mennek tönkre és a hűtő is tovább bírja a strapát.

6 hiba a TV működésében – tényleg a set top box okozza?

/ február 24, 2015/ Tanácsadás, TV

Váratlanul elmegy a hang? Nem látszik a kép? Egyik pillanatról a másikra kikapcsol a készülék? Régóta tervezgeti, hogy kivágja az ablakon „azt a rohadt TV-t”? Ne tegye! Egyáltalán nem biztos, hogy a hiba az Ön készülékében van! A hiba oka: a set top box

Javítási asszisztencia 7. rész – Az öblítő mítosza

/ február 13, 2015/ Tanácsadás

Nyakló nélkül önti az öblítőt a ruhák mellé és a program végén azok mégis szinte büdösek, kellemetlen szagot árasztanak? Elérkezett az idő, hogy lerántsuk a leplet az öblítő mítoszáról, és eláruljuk, hová illan az óceán, a nyári szellő, vagy éppen a tavaszi erdő illatának frissessége a mosott ruhák közül.

Javítási asszisztencia – tízezreket spórolhat! (5. rész)

/ január 30, 2015/ Javítási asszisztencia, Sztori

Legyen szó meghibásodott TV-ről, bekrepált mosógépről, vagy működésképtelenné vált hűtőről, jellemző probléma, hogy egy szerviz vagy szerelő meg sem próbál költséghatékony megoldást találni. Ezek az úgynevezett „szakemberek” a probléma forrása helyett, a lehető legkevesebb teendővel járó, ám anyagilag gyakran megterhelő megoldást keresik. Na, ilyen szervizekkel mi nem dolgozunk együtt. A Business Box javítási asszisztencia szolgáltatása mindig az ügyfél érdekét tartja szem előtt, a számára hatékony megoldásokban hiszünk.

Javítási asszisztencia – gyors megoldás 4.

/ január 21, 2015/ Javítási asszisztencia, Sztori

Adott egy három napon belül esedékes nyaralás, egy nagy kupac szennyes ruha, jó adag káosz, rengeteg elintéznivaló és egy meghibásodott mosógép. Ön mit tenne? Kétségbeesne? Elkeseredetten telefonálna? Káromkodna? Pánikolna? Ne tegye!  A javítási asszisztencia szolgáltatás minden terhet levesz az Ön válláról, nincs ok aggodalomra.

Javítási asszisztencia – a mosógépgyilkos nyomában (2. rész)

/ január 6, 2015/ Javítási asszisztencia, Sztori

Ha valamit, akkor azt biztosan megtanultuk a Business Box ügyfélszolgálatán, hogy véletlenek bizony nincsenek. A javítási asszisztencia szolgáltatásnak köszönhetően alapos utánjárás, nyomozás után ki is derült, hogy mi volt a probléma forrása. Ha egy háztartási gép vagy műszaki cikk folyamatosan ugyanazt a visszatérő hibát produkálja, akkor – nagy valószínűséggel – egy helytelen használattal összefüggő probléma húzódik a háttérben.

Javítási asszisztencia – hajmeresztő történetek (1. rész)

/ december 4, 2014/ Javítási asszisztencia, Sztori

Ön szerint mekkora egy kézipoggyász? Akkora, mint egy 32 colos TV? Az egyik legnagyobb gyártó garanciális gyakorlata szerint igen. Ezért azt tanácsolták a vevőjüknek, hogy üljön fel szépen egy távolsági buszra és vigye be a szervizbe a készüléket. Ott majd ránéznek, hogy mi baja lehet. Íme egy tanulságos történet arról, hogy i történik, ha a problémás készülék tulajdonosa nem rendelkezik javítási asszisztencia szolgáltatással.

Tervezett elavulás – mi igaz az idő előtt elromló készülékekről?

/ november 20, 2014/ Karbantartás, Tanácsadás

A tervezett elavulás összeesküvés-elmélete szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a háztartási gépek és műszaki cikkek jelentős része bizonyos idő után egyszerűen nem működik. Valószínűleg olvasóink között is akadnak olyanok, akik elromlott készüléküket szorongatva szembesültek a szerviz segítőkész munkatársának ítéletével: „Jobb, ha vesz egy másikat!” A tervezett elavulás elmélete szerint ilyen esetekben a forgatókönyvet nem az élet, és nem is a véletlen, hanem a fogyasztói társadalom igényeihez igazított, tudatosan megtervezett rendszer írja.

Törött LCD TV – Amikor a baleseti garancia megoldást jelenthet

/ november 13, 2014/ Készülékvédelem

Új televízió vásárlásakor érdemes előre kalkulálni a baleseti garancia megkötésével, azaz az ún. EXCLUSIVE szerződés csomag szolgáltatásait igénybevenni. A következő bejegyzésből az is kiderül, hogy miért a vásárlói gondoskodás és a készülékbiztosítás jelenthet megoldást a váratlan közbejövések esetében.

Plazma, LCD, vagy LED TV? – Vásárlási tanácsok

/ október 27, 2014/ Tanácsadás, TV

Mostanra már egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a plazma tévék ideje lejárt. Az egykor méltán népszerű technológiát az LCD televíziók korszaka váltotta fel az elmúlt pár évben. Újabban az átlagemberek számára is elérhető áron kínált LED TV-k vezetik a népszerűségi listákat. Lássuk azokat a vásárlás során szóba jöhető szempontokat, amelyekre mindenképpen érdemes figyelmet fordítani, ha szeretné elkerülni a meghibásodást.

Mosógép férfiaknak – A kezelési felület újradefiniálása

/ október 22, 2014/ Használati utasítás, Inspiráló, mosógép, Oktató, Sztori

Ezt a blog bejegyzést a medium.comról, Peter Fabor blogjáról fordítottuk, ugyanis tökéletesen egyetértünk az íróval! Az elmúlt 2 évben hat különböző helyen éltem. Mindenhol használnom kellett mosógépet és ez fájdalmas volt. Kíváncsi lettem és megkérdeztem a barátaimat, hogy ők is így éreznek-e. Kiderült, hogy a barátaim lényegében csak egyféle mosógép-programot használtak egész életükben. Lehet, hogy a probléma bennem és a barátaimban van? Utánanéztem és rátaláltam a Google-n egy angol kutatásra, amely szerint: “a brit férfiak 58%-a nem tudja megfelelően használni a mosógépet, mert a kezelése túl zavaros.” Az önállóan közlekedő autók korában élünk és a férfiak fele nem tudja, hogyan kell használni a

Read More

A mosógép ellenségei, avagy mit ne mossunk gépben?

/ október 9, 2014/ Mosás, Oktató, Tanácsadás

Mindent bele! Vagy inkább mégse? Szakértőink egyöntetű véleménye szerint mindenképpen jobban jár, ha a fenti felszólítást inkább szurkolás közben, nem pedig a mosógép használatakor alkalmazza. Feltéve, hogy még sokáig szeretné használni a készüléket és nem az a célja, hogy záros határidőn belül tönkretegye azt.

Mosószer kisokos – így válassza ki a tisztítószereket! 2.

/ október 1, 2014/ Használati utasítás, Oktató

Folyékony vagy por alapú mosószer? Prémium kategóriás vagy jó lesz az olcsó is? Mit mivel? Mit mivel ne? Hány fokon? Kétszer annyi kéne, vagy a fele is elég? Bizony, a mosószer használata egyáltalán nem olyan egyszerű feladvány. Legalábbis, ha valóban tiszta és illatos ruhákat szeretnénk kivenni a gépből és magát a mosógépet is meg szeretnénk kímélni.

Házipraktikák, amikről azt hiszik, hogy jót tesz a mosógépnek

/ szeptember 24, 2014/ Oktató, Tanácsadás

Az interneten számtalan információ kering arról, hogy milyen praktikákkal lehet hatékonyan mosni. Sajnos a környezet-, vagy éppen az egészségünk védelmében divattá lett házipraktikák között sok olyan van, ami félrevezető. Vagy legalábbis nem tartja szem előtt az adalékanyagoktól mentes „csodaszerek” használatának lehetséges következményeit.

Mosószer-használati kisokos – így válassza ki a tisztítószereket!

/ szeptember 17, 2014/ Mosás, mosógép

Folyékony vagy por alapú? Prémium kategóriás vagy jó lesz az olcsó is? Mit mivel? Mit mivel ne? Hány fokon? Kétszer annyi kéne, vagy a fele is elég? Bizony, a mosószer használata egyáltalán nem olyan egyszerű feladvány. Legalábbis, ha valóban tiszta és illatos ruhákat szeretnénk kivenni a gépből és magát a mosógépet is meg szeretnénk kímélni. A bevásárlóközpontokban, drogériákban felsorakozó kínálatot elnézve, egyáltalán nincs könnyű helyzetben az a vásárló, aki tapasztalat hiányában próbálja kiválasztani a mosáshoz megfelelő mosószert. Ilyenkor sokan a reklámokra vagy a megérzéseikre hagyatkoznak. Nekik azt javasoljuk, inkább olvassanak tovább és fogadják meg az alábbi, mosószer-használattal kapcsolatos tanácsainkat, hiszen ami

Read More

3 okos és könnyen kezelhető mosógép

/ szeptember 11, 2014/ Tanácsadás

Legyen okos, könnyen kezelhető, igényes, alapos és persze az sem utolsó szempont, hogy néz ki. A félreértések elkerülése végett, szeretnénk leszögezni, hogy az erősebbik nem szempontjainak figyelembevételével konstruált mosógépek tulajdonságait soroljuk. Összegyűjtöttünk néhány igazán profi és praktikus mosógép modellt, amivel bárkinek gyerekjátékká válik a mosás.

No frost hűtőgép vagy hagyományos készülék?

/ szeptember 2, 2014/ Karbantartás

Új hűtő vásárlása előtt gyakran felmerül a kérdés: érdemes-e a manapság az egyre divatosabb, úgynevezett no frost technológiával felszerelt készülékre költenünk, vagy jobban járunk, ha inkább a hagyományos típust választjuk.

Elugrál a mosógép? – Vigyázzon, mert könnyen baj lehet belőle!

/ augusztus 25, 2014/ Karbantartás

Ön is azok közé tartozik, akik mosásról mosásra rezignált arckifejezéssel veszik tudomásul, hogy a program végére a mosógép az eredeti helyéről elmozdulva, kis híján elhagyta a fürdőszobát? Ha a válasz igen, akkor mindenképpen érdemes továbbolvasnia, mert az idegesítő jelenség komoly következményekkel is járhat.

Új műszaki cikk vásárlása – Ezt biztos nem mondják el az üzletekben!

/ augusztus 15, 2014/ Egyéb

Nagyobb értékű műszaki cikk, vagy háztartási gép vásárlásakor sokan szembesülnek az örök dilemmával: a pénztárcánkra, vagy a drágább eszközök előnyeit hosszasan ecsetelő, sokszor érthetetlen szakszavakat használó eladóra hallgassunk? Az esetek egy részében – „a szükség nagyúr” alapon – a kisebb anyagi ráfordítást igénylő döntés mellett tesszük le a voksunkat. Legalábbis a vásárlás pillanatában ezt gondoljuk. Legyen szó hűtőről, mosógépről vagy laptopról – egy szép ruhával vagy ékszerrel ellentétben – a háztartási gépek és műszaki cikkek világában még mindig az a döntő szempont, hogy milyen funkciókkal és tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis „mit tud”. De miről árulkodik még egy készülék ára?

7 tipp a szakértőtől, hogy valóban tovább éljen a mosógép (2. rész)

/ július 29, 2014/ Karbantartás

Sajnos sokan bedőlnek annak a téves üzenetnek, hogy a mosógép csak a drága adalékanyagoktól működhet sokáig és megbízhatóan, a ruhák csak a különleges aromával feljavított öblítő és mosószer hozzáadásával lesznek illatosak és tiszták. Pedig a „fantasztikus eredményt” ígérő vegyszerek helyett elég, ha betartunk néhány egyszerű szabályt.

7 tipp a szakértőtől, hogy valóban tovább éljen a mosógép (1. rész)

/ július 21, 2014/ Használati utasítás, Karbantartás, mosógép

„Csodálatos tabletta, különleges összetevők, illatos ruhák, fantasztikus eredmény”. Ígértekkel és jól csengő üzenetekkel tele van a padlás, ha a reklámokban mosásról, mosószerekről, vagy a mosógép állapotáról van szó. Ha nem szeretne bedőlni a gyakran túlzó és félrevezető hirdetéseknek, érdemes tovább olvasnia! Összegyűjtöttük, hogy mitől fog valóban tovább élni a mosógépe.

Végzetes hibát okozhat a mosószer túladagolás

/ július 16, 2014/ Karbantartás

Egy presszókávényi is elég lenne egy adag ruha mosásához, de a legtöbb háztartásban még mindig szinte házi sport a mosószer túladagolás. adagolását. A mosószer és az öblítő túladagolása azonban rövid- és hosszútávon is végzetes következményekkel járhat a mosógépünk számára.

3 ok az új hűtőgép vásárlása mellett

/ július 4, 2014/ Egyéb

Nem véletlen, hogy nyaranta sokan fontolgatják egy új hűtőgép megvásárlását. A megnövekedett külső hőmérséklet következtében ilyenkor jóval nagyobb terhelésnek vannak kitéve a készülékek, azok gyakran ki- és bekapcsolnak, sokszor zajosan és bizonytalanul üzemelnek. De a régi hűtőt nemcsak emiatt érdemes lecserélni. Lássuk a legnyomosabb érveket! Az új hűtőgép megvásárlása mellett szóló érvek A hűtővásárlás – jó esetben – legalább 10, de inkább 20 évre szóló döntés, ebből következik, hogy tipikusan hosszú távú befektetés. Éppen ezért érdemes nemcsak az adott pillanatban kifizetendő összeggel kalkulálnunk, vásárláskor azt is vegyük figyelembe, hogy a készülék mennyi energiát használ a napi 24 órás üzemidőben, és

Read More

3 gyanús jel, hogy eljött a notebook karbantartásának ideje

/ június 24, 2014/ Karbantartás, Tanácsadás

A notebook sokak számára nélkülözhetetlen a mindennapi munkához, ha meghibásodik, akkor – amíg nem sikerül elhárítani a problémát – szó szerint megáll az élet. Annak érdekében, hogy megelőzzük a bajt, a nyári forróságban érdemes fokozottan odafigyelni kedvenc készülékünk figyelmeztető jelzéseire. Ez az időszak ugyanis komoly terhelést jelent a laptopok számára is: a nyári hőségben túlmelegedett masinák nagyobb eséllyel hibásodnak meg, és ha nem figyelünk eléggé, akár örökre búcsút is vehetünk megszokott eszközünktől.

Kiterjesztett garancia

/ június 20, 2014/ Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

Biztos Ön is hallott már olyan történeteket, amikben a háztartási gép, televízió vagy éppen a számítógép a jótállási idő lejárta után nem sokkal romlott el vagy hibásodott meg. Gyakran egy-egy ritka alkatrész cseréje azonban ugyanannyiba kerül, mint egy új készülék. Fél, hogy laptopja a garancia lejárta után cserbenhagyja? Szeretné biztonságban tudni legújabb LED televízióját? Ön is retteg attól, hogy a jótállási idő lejárta után romlik el készüléke? Feledje el az idegeskedést és a szervizdíjat, kössön szerződést kiterjesztett garancia szolgáltatásra.

Javítási asszisztencia

/ június 20, 2014/ Tanácsadás

Hirtelen leáll a mosógép? Nem indul a számítógép? Furcsa zörejek jönnek a mosogatógépből? Kímélje meg magát az idegeskedéstől, hiszen mostantól profi csapat állhat a háta mögött, ha háztartási gépei meghibásodnak. Rengeteg időt, energiát és idegeskedést takaríthat meg egy nagyszerű szolgáltatással, a Javítási asszisztencia szolgáltatás igénybevételével.

3+1 tipp a szerelőtől, hogy ne nézzen ki így a mosógépe!

/ június 18, 2014/ Karbantartás, mosógép, Szerelő, Szerviz, Sztori

Régóta szajkózzuk, hogy a háztartások jelentős része egyáltalán nem törődik a mosógép karbantartásával és ez a hanyagság hosszú távon megbosszulja magát. Azt is számtalanszor leírtuk már, hogy kevesebb mosószer is elég, abból is csak a folyékony állagút érdemes használni rendszeresen, a port csak alkalomadtán. Hogy olvasóink is lássák, nem csak a levegőbe beszélünk, megmutatunk néhány elrettentő – egyik szervizpartnerünk műhelyéből „kiszivárgott” – felvételt, amelyek egy mosóporral túladagolt, darabjaira szedett készülékről készültek. Természetesen azt is eláruljuk, hogyan kerülheti el, hogy az Ön készüléke is így végezze. Íme 3+1 tipp a szerelőtől.

A megbízható szerelő három fontos jellemzője

/ június 6, 2014/ Szerelő, Tanácsadás

Egy átlagos háztartásban szerencsére nem mindennap kell kihívni a szerelőket. Ha valamelyik háztartási gép vagy műszaki cikk nem működik rendesen, általában tanácstalanok vagyunk. A rutintalanság okoz komoly fejtörést, a sötétben tapogatózva próbálunk eligazodni a buktatókkal kikövezett útvesztőben, miközben egy megbízható szerelő elérhetőségét igyekszünk felkutatni. De honnan lehet tudni, hogy egy megbízható szerelő van a vonal túlsó végén? Persze, hogy a Business Box-tól!

A kókler szerelő elkerülésének módja, avagy a három gyanús mondat

/ május 31, 2014/ Szerelő, Tanácsadás

„Éppen a legrosszabbkor!” – sóhajtunk fel, amikor nyaralás után egy nappal elromlik a mosógép, a legnagyobb forróságban bemondja az unalmast a hűtő, vagy a vendégsereg érkezése előtt bedöglik a mosogatógép. Nem véletlen, hogy ezeket a történéseket igazi sorscsapásként éljük meg. A háztartási nagygépek szinte nélkülözhetetlenek a háztartásban. Ha elromlanak, kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk. Kellő szakértelem hiányában szinte teljesen rá vagyunk utalva a szerelő tanácsaira, akik közül sajnos sokan csak úgy viselkednek, mintha náluk lenne a Bölcsek Köve. Valójában – ne szépítsük – csak egy kis mellékest szeretnének keresni, a mi kontónkra. Ha az alábbi gyanús jelek és mondatok elhangzanak, valószínűleg egy

Read More

Mosogatógép beüzemelése lépésről-lépésre

/ május 22, 2014/ Tanácsadás

Ha kiválasztottuk, kifizettük és már haza is vittük az igényeinkhez leginkább illeszkedő mosogatógépet, akkor nem maradt más hátra, mint a mosogatógép beüzemelése. Ha követi az alábbi néhány instrukciót, akkor sok tipikus – a helytelen bekötéssel összefüggésbe hozható – problémát garantáltan elkerülhet.

Mosogatógép karbantartás

/ május 10, 2014/ Karbantartás

A mosogatógéppel rengeteg időt és energiát spórolhatunk, de csak akkor, ha a megtakarított idő és energia egy részét a készülék karbantartására fordítjuk. A karbantartás néhány, egyszerű műveletének rendszeres ismétlésével jelentősen csökkenhet az esély a mosogatógép meghibásodására, emellett az edények is tisztábbak, csillogóbbak lesznek.

A mosogatógép helyes használata

/ május 1, 2014/ Használati utasítás

Egyre több háztartásban van már, de a mosogatógép helyes használata kézikönyv tartalmát csak kevesen ismerik, vagy ha ismerik is, nem tartják be azokat. Pedig egy helytelenül használt mosogatógép amellett, hogy nem mosogat el megfelelő eredménnyel, sok bosszúsággal és plusz kiadással jár amikor elromlik. Annak érdekében, hogy ténylegesen élvezhesse készüléke kényelmét, összegyűjtöttük szakembereink legfontosabb tanácsait.

Mosogatógép vásárlás előtt áll? – néhány hasznos tipp

/ április 24, 2014/ Vásárlói gondoskodás

Régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy mosogatógépet vásároljon, de nem tudja, hogy milyet? Választani mi sem tudunk Ön helyett, de döntés megkönnyítése érdekében összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyek segíthetnek a háztartás igényeihez legjobban illeszkedő mosogatógép kiválasztásában.

Tipikus hibák a mosógép működésében – nem kell rögtön a szerelőt hívni

/ április 18, 2014/ Karbantartás, mosógép

Tudta, hogy a Business Box ügyfélszolgálatára befutó, műszaki cikkekkel és háztartási gépekkel kapcsolatos hibabejelentések több mint 30 százaléka szerelő kihívása nélkül elhárítható? Annak érdekében, hogy olvasóinkat megkíméljük a felesleges procedúrától, összegyűjtöttünk néhány tipikus esetet, amelyben szükségtelen azonnal a szerelő számát tárcsázni. Kezdjük a mosógépekhez kötődő tipikus hibák felsorolásával.

Mosógép karbantartása – A mosószer adagoló tisztítása

/ március 30, 2014/ Tanácsadás

A mosószer-adagoló rendszeres tisztítása a szennyeződésektől alapkérdés. A folyamatot nem szerencsés elodázni. Az edényben lerakodó mosószer maradványok megágyazhatnak a penészgombának, ami onnan továbbterjedve komoly károkat okozhat a készülékben. Az alkatrész tisztításának menetét lépésről lépésre ismertetjük.

3 gyanús jel, ami a mosógép karbantartására figyelmeztet!

/ március 21, 2014/ Használati utasítás, Karbantartás

Korábbi bejegyzéseinkben a mosógép helyes használatáról, valamint a készülék karbantartásának legfontosabb lépéseiről: a tisztítómosásról és a szűrő tisztításáról osztottunk meg hasznos információkat. Eheti bejegyzésünkben összegyűjtöttük azokat a gyanús jeleket, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy ideje karban tartani a készüléket.

A mosógép helyes használata – néhány egyszerű szabály

/ február 20, 2014/ Karbantartás

Rengeteg kellemetlenségtől és nem utolsó sorban fölösleges kiadásoktól is megkímélheti magát, ha rendszeresen karban tartja mosógépét és odafigyel néhány egyszerű szabályra. Ahogy azt korábbi bejegyzéseinkben részleteztük: igényeink, életvitelünk és a pénztárcánk is befolyásolhatja, hogy milyen típusú mosógépet használunk. Egy dolgot azonban a készülék árától és minőségétől függetlenül biztosan állíthatunk. A mosógép helyes használata, és a rendszeres karbantartás jelentősen megnövelheti a készülék élettartamát.

Hűtő tisztítás és fertőtlenítés

/ február 10, 2014/ Karbantartás

Minden alkalommal, amikor kinyitja a hűtő ajtaját, orrfacsaró bűz dől ki a belsejéből? Hosszú perceken keresztül keresgéli a szag forrását… Többször is meggyőződik arról, hogy nem járt le a felvágott szavatossági ideje, a tej sem romlott. Mégsem találja, honnan jön a büdös?  Ha ismerős a szituáció, akkor a hűtő tisztítás igazán időszerűvé vált. Ha nem találkozott még ilyen helyzettel, akkor is érdemes tovább olvasnia, mert ha betartja az alábbi instrukciókat, garantáljuk, hogy nem is fog!

Nem hűt a hűtő? – Ez állhat a meghibásodás hátterében

/ február 2, 2014/ Hűtőszekrény, Karbantartás

Elsőre nem tűnik valami ésszerűnek, hogy pont télen keresik leggyakrabban a hűtő meghibásodásával kapcsolatban a Business Box ügyfélszolgálatát. Azonban ha megismerjük a probléma forrását, rögtön világossá válik, miért pont a leghidegebb évszakban mondja be az unalmast a legtöbb hűtő. Ahogy azt korábbi bejegyzéseinkben olvashatták, a hűtő rendszeres karbantartása és tisztítása akár évtizedekkel is megnövelheti annak élettartamát. Előfordulhat azonban, hogy a lelkiismeretes gondoskodás ellenére a készülék éppen a téli hónapokban nem működik rendeltetésszerűen. 

A hűtő leolvasztása – évente egyszer javasolt

/ január 22, 2014/ Hűtőszekrény, Karbantartás

Annak érdekében, hogy a hűtőnk élettartama minél hosszabb, a villanyszámlánk viszont minél alacsonyabb legyen, érdemes figyelmet fordítani a rendszeres karbantartásra. Ennek a folyamatnak az egyik első lépése a hűtő leolvasztása, amely fokozott körültekintést igényel. Akár régebbi típusú, akár a jegesedést megakadályozó, no-Frost technológiával felszerelt hűtő duruzsol a konyhánkban.