Category Archives: Egyéb

Ismerd fel időben, a mosógép dugulását

/ december 4, 2018/ Egyéb, Karbantartás, mosógép

  Gyanúsan viselkedik a mosógéped? Nehezen engedi le a vizet? Ez akár a mosógép-dugulás jele is lehet, ami, ha nem szüntetjük meg időben, a készülék meghibásodását is eredményezheti. Azonban jó hír, hogy egy kis körültekintéssel mi magunk is azonosíthatjuk a problémát. Alapvetően elmondható, hogy a vízleeresztési problémák a mosógépek körében többnyire egy vagy két kategóriába sorolhatók. Cikkünkben ezeket a kategóriákat járjuk körbe, hogy tudd mire kell figyelned, hogy időben felismerd a problémákat.

Hogyan kíméld a pénztárcád mosogatógéppel?

/ november 22, 2018/ Egyéb

A mosogatnivalótól a legrövidebb és legkényelmesebb úton akkor szabadulhatunk meg, ha mosogatógépet használunk. Ez nemcsak időt takarít meg számunkra, hiszen helyettünk végzi el a mosogatást, de víztakarékos megoldás is egyben. Mindezek mellett pedig jóval kevesebb vízpára kerül a levegőbe, amivel megelőzhető a nem kívánatos penészfoltok kialakulása. Azt azonban, hogy milyen mosogatógépet válasszunk, nem is olyan egyszerű eldönteni, hiszen számos különböző kritériumnak kell megfelelnie. Ezeket a szempontokat vesszük sorra cikkünkben.

Biztonsági alkalmazások iPhone telefonokhoz

/ november 20, 2018/ Egyéb

Mindannyiunk számára hatalmas veszteség egy mobiltelefon elvesztése, hiszen túl az anyagiakon, számtalan privát adatot is tárolunk a készülékeken, amelyek az elvesztés mellett, más módokon is veszélybe kerülhetnek, hiszen nemcsak magát a telefont lehet ellopni. Egy hackernek nincs szüksége a készülékre ahhoz, hogy bizalmas adatainkat megszerezze. Elegendő számára, ha hozzáfér a telefon operációs rendszeréhez, vagy alkalmazásaihoz. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy milyen lehetőségeink vannak iPhone-ok esetében, a készüléken tárolt adataink védelmére.

A hősugárzók útvesztőjében

/ november 15, 2018/ Egyéb

Ősszel és tavasszal, amikor még nincs üzemben a központi fűtés, szükség lehet az egyes helyiségek fűtésére, amit sokan mobil fűtőeszközzel oldanak meg. A hordozható elektromos készülékeket esetenként gazdaságosnak tűnő áron kínálják, ám számtalan esetben csak otthon derül ki, hogy működtetésük minden, csak nem hatékony. Cikkünkben utánajárunk annak, hogy milyen szempontok alapján válasszunk, hogy a hősugárzónk valóban energiatakarékos megoldást nyújtson számunkra.

Minden, amit tudni akartál az okostévéről – 2. rész

/ július 26, 2018/ Egyéb, okos, Smart Home, TV

Cikksorozatunk első részében a focivébé került fókuszba és megvizsgáltuk, hogy egy okostévé hogyan tudja támogatni a legteljesebb audiovizuális élményt számunkra. Ahogy a cikk végén ígértük, ezúttal a böngészőkről, operációs rendszerekről, alkalmazásokról, szolgáltatásokról és a biztonsági kockázatokról lesz szó.

Az okostévé, mint IT-biztonsági kockázat

/ július 19, 2018/ Egyéb, okos, Smart Home, TV

Az, hogy a számítógépedre vírusirtót telepítesz, teljesen megszokott és szükséges is egyben. A számítógépen tárolt adatok és a személyes integritásod védelme is azt kívánja, hogy légy elővigyázatos, óvd meg a számítógépet a kibertámadásoktól. Ugyanakkor egyes előrejelzések szerint alig két éven belül 30 milliárd eszköz fog az internetre csatlakozni – és nem mind számítógép, hanem mobileszközök is, valamint többek között például az okostévék.  

Szervíz: Hogyan kapcsoljam ki az iPhone keresése funkciót?

/ február 1, 2017/ Egyéb

Az iPhone keresése vagy Find My iPhone egy nagyszerű alkalmazás az Apple iPhone okostelefonokon. Ha elhagynánk a mobilt, akkor ennek a funkciónak a segítségével kereshetjük meg a telefonunk. Olyan erős védelem ez, hogy még az Apple szervizesei sem tudják kikapcsolni a javításra leadott telefonokon! Azonban ahhoz, hogy javítani tudják a készüléket –  akár alkatrészeket cserélhessenek benne – ahhoz ki kell kapcsolnunk az iPhone keresése funkciót.

Gondolatok az új 4 colos iPhone 5 SE körül

/ február 19, 2016/ Egyéb

Ritkán foglalkozunk mobiltelefonokkal blogunkban, most viszont a legismertebb gyártó régi/új típusának küszöbön álló megjelenése alkalmából elgondolkodtunk: kinek is készül egész pontosan az iPhone 5SE? Lesz-e egyáltalán?

Figyeljünk oda a mosogatógépre

/ december 4, 2015/ Egyéb

Minden háztartási gépet időről-időre karban kell tartani, ha hosszú élettartamot szeretnénk neki. Különösen igaz ez a vízzel dolgozó gépekre, mint a mosógép vagy a mosogatógép. Nézzük most az utóbbit. Az egyik legfontosabb, legáltalánosabb ugyanakkor legegyszerűbb feladatunk, hogy minden egyes használat után hagyjuk az ajtaját félig kinyitva, hogy teljesen kiszáradjon. Ez egyébként a mosógépekre is igaz. Mindkét esetben a baktériumok képződését és a kellemetlen illatok kialakulását akadályozzuk meg ezzel. Az esetleges szagok ellen öblítő mosogatással is védekezünk, vagyis havonta egyszer nem árt, ha lefutattunk egy magas hőmérsékletű üres programot is.

A jövő az indukciós főzőlap?

/ november 18, 2015/ Egyéb

Bár az indukciós főzőlap már az 1980-as évek elején megkezdte hódító útját Amerikában és Nyugat-Európában, hozzánk csak viszonylag későn érkezett meg és még ma sem aratta le a piacot. A prognózisok szerint ennek ellenére a jövő ezé a technológiáé. Ha előbb nem, utóbb biztosan, egyszer és mindenkorra maga mögé utasítja a hagyományos kerámia főzőlapokat, de a dolog még várat magára. Nézzük, mi is az indukció és milyen pluszt tud kínálni a hagyományos, üvegkerámia lapokkal szemben.

Sütő, ami megmondja…

/ október 21, 2015/ Egyéb

Vannak termékcsalások, melyek robbanásszerűen kezdenek el fejlődni történetük egy bizonyos pontján, ilyen a beépíthető sütő is. A lökést mi más adhatta volna, mint az okos funkciók megjelenése. Minden nagyobb gyártónak vannak már úgynevezett okos sütői, kérdés, hogy a plusz tudás megéri -e a felárat.

Mi az a mosógolyó és a mosódió?

/ október 14, 2015/ Egyéb, mosógép

Ha legtöbben azt a szót halljuk, hogy mosógolyó, akkor kikerekítjük a szemünket, majd pár pillanat múlva nyugtázzuk magunkban, hogy „ja persze, az a pici zacskó, amiben benne van a mosószer és a dobba kell rakni”. Nem, ez nem így van, a mosógolyó egy műanyag golyó, amibe nem kell mosószert tölteni. 

Samsung TV? Regisztrálta már?

/ szeptember 4, 2015/ Egyéb, Sztori, TV

Kiderült, hogy a Business Box ügyfeleinek csupán néhány százaléka élt a Samsung TV termékregisztráció lehetőségével, amíg volt rá lehetőség. A Samsung döntése alapján 2018 május 26-tól már nincs szükség arra, hogy az újonnan vásárolt Samsung tévéjüket regisztrálják +1 év garanciáért, ezt a +1 évet alapból vállalja a gyártó. Tehát ezentúl a Samsung Magyarországon forgalomba hozott Samsung TV készülékekre ismét 2 év jótállás érvényes. Friss információk 2018 júniustól!

TV, fotó, nagymama – képnézegetés a nagy képernyőn

/ szeptember 2, 2015/ Egyéb, Sztori, TV

Azzal, hogy a digitális fotózás kiütötte a nyeregből a hagyományos képrögzítést, a készített képek szerepe is egészen más perspektívába került. Bár a képelőhívást kiváltotta a fotók nyomtatása, valamiért a nyomába se tudott eredni a korábban annyira divatos, kézbe fogható, albumokba rendezhető fotómegőrzésnek. A digitális fotózással egy időben megszületett a fotók digitális formában történő tárolása szemben a nyomtatással. Először talán az asztali PC-k képernyőjén kezdődött, hogy a fotókat digitálisan néztük, majd jöttek a tévék, valamivel később pedig az ötletes digitális képkeretek. A történésekkel párhuzamosan a tévék is fejlődtek és a legtöbb nappaliban megtalálható egy TV, amin meg lehet nézni a fotókat.

Mosógépcsere okosan

/ július 8, 2015/ Egyéb, mosógép, Vásárlási tanácsadás

Friss info: A mosógép és hűtő csereprogram állandósul és vissza-visszatér minden évben. Sőt, idén, 2017-ben bővíteni szeretnék további készülékekkel. Érdemes követni a facebook oldalunkat, mi is írunk minden változásról és tudnivalóról erről a kedvezményes lehetőségről. 2014 év végén kezdődött a hűtőgépcsere program, ami a számos kritika ellenére több mint sikeresnek mondható, hiszen rengeteg háztartásban sikerült lecserélni a régi energiazabáló gépeket, új energiatakarékos készülékekre. Arról nem is beszélve, hogy olyan családok vásárolhattak új hűtőszekrényeket, akik egyébként nem tehették volna meg. A kedvezményesen megvásárolt energiatakarékos készülékek néhány év alatt megtérülnek a kevesebb villany- és vízszámla miatt.  

Magas hőmérséklet, avagy a zöld higiénia

/ június 26, 2015/ Egyéb, mosogatógép, mosógép

Sokan azt gondolják, minél több mosó vagy mosogató szert használnak a ruháik vagy edényeik tisztítására, annál tisztábbak lesznek azok. Ez persze nem igaz, nem győztük eddig is hangsúlyozni. Mit tehetünk mégis, hoyg igazán tiszták legyenek a ruháink és edényeink?

Őrizze meg házasságát mosogatógéppel

/ május 29, 2015/ Egyéb, Sztori, Vásárlási tanácsadás

Amikor megjelentek az első mosogatógépek a magyar piacon, velük együtt egy sztereotípia is felütötte a fejét, miszerint az vesz mosogatógépet, aki urizál és aki lusta mosogatni. Szerencsére ez már a múlté, de nem árt még ma is hangsúlyozni, hogy ennek pontosan az ellenkezője igaz. Egy mosogatógéppel rengeteget spórolunk mind pénzben, mind pedig időben, sőt olykor még a házasságunkat is megmenthetjük vele.

Hogyan védekezzünk villámkár ellen

/ május 27, 2015/ Egyéb, Javítási asszisztencia, Karbantartás

A nyárral nem csak a forróság, a strandszezon és az utazások ideje köszönt ránk, de a meleg következtében megérkeznek a viharok is. Az időjárás előrejelzések szerint idén bőven lesz részünk bennük, és így a villámlások sem fogják kímélni környezetünket. Szépsége miatt sokan szeretik, ha villámlik, de az elektromos készülékeink biztos, hogy nem.

Hosszú és érthetetlen a használati útmutató? Mi segítünk!

/ március 27, 2015/ Egyéb

Teljesen érthető, ha manapság valaki nem szívesen tölti a teljes hétvégjét százoldalas, műszaki szaknyelven írt, „földi halandó számára” érthetetlen irományok olvasgatásával. Nem véletlen, hogy a vaskos útmutató a vásárlást követően valahol a fiók mélyén, rosszabb esetben a szemetesben landol.

Luxuscikk vagy praktikus háztartási eszköz? – terítéken a szárítógép

/ március 18, 2015/ Egyéb

Elege van abból, hogy a lakás különböző pontjain szanaszéjjel száradnak a ruhák? Nem tud úgy végigmenni az előszobán, hogy ne ütközzön bele egy vállfán himbálózó ingbe? Nem szeret vasalni? Gondolt már rá, hogy vásárol egy szárítógépet, de nem tudja megéri-e? Már használja, de nem biztos benne, hogy jól? Ha érdeklik a válaszok, olvasson tovább!

Javítási asszisztencia – leszámolunk az öblítő-mítosszal 7. rész

/ február 13, 2015/ Egyéb

Nyakló nélkül önti az öblítőt a ruhák mellé és a program végén azok mégis szinte büdösek, kellemetlen szagot árasztanak? Elérkezett az idő, hogy lerántsuk a leplet, és eláruljuk, hová illan az óceán, a nyári szellő, vagy éppen a tavaszi erdő illatának frissessége a mosott ruhák közül.

Javítási asszisztencia – hajmeresztő történetek (1. rész)

/ december 4, 2014/ Egyéb, Szerviz, Sztori

Ön szerint mekkora egy kézipoggyász? Akkora, mint egy 32 colos TV? Az egyik legnagyobb gyártó garanciális gyakorlata szerint igen. Ezért azt tanácsolták a vevőjüknek, hogy üljön fel szépen egy távolsági buszra és vigye be a szervizbe a készüléket. Ott majd ránéznek, hogy mi baja lehet…

Plazma vagy LCD? TV vásárlási tanácsok

/ október 27, 2014/ Egyéb

Mostanra már egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a plazma tévék ideje lejárt. Az egykor méltán népszerű technológiát az LCD televíziók korszaka váltotta fel az elmúlt pár évben. Újabban az átlagemberek számára is elérhető áron kínált LED TV-ék vezetik a népszerűségi listákat. Lássuk azokat a vásárlás során szóba jöhető szempontokat, amelyekre mindenképpen érdemes figyelmet fordítani, ha szeretné elkerülni a meghibásodást.

3 praktika, amiről azt hiszi, hogy jót tesz a mosógépnek

/ szeptember 24, 2014/ Egyéb, mosógép

Az interneten számtalan információ kering arról, hogy milyen praktikákkal lehet hatékonyan mosni. Sajnos a divatos tippek között sok olyan van, amelyik – a környezet- vagy éppen az egészségünk védelmére hivatkozva – félrevezető, vagy legalábbis nem tartja szem előtt az adalékanyagoktól mentes „csodaszerek” használatának lehetséges következményeit.

3 okos és könnyen kezelhető mosógép férfiaknak

/ szeptember 11, 2014/ Egyéb, mosógép

Legyen okos, könnyen kezelhető, igényes, alapos és persze az sem utolsó szempont, hogy néz ki. A félreértések elkerülése végett, szeretnénk leszögezni, hogy – a címben foglaltaknak megfelelően – az erősebbik nem szempontjainak figyelembevételével konstruált mosógépek tulajdonságait soroljuk. Összegyűjtöttünk néhány igazán profi és praktikus darabot, amivel még a férfiaknak is gyerekjáték a mosás.

Elugrál a mosógép? – Vigyázzon, mert könnyen baj lehet belőle!

/ augusztus 25, 2014/ Egyéb, mosógép

Ön is azok közé tartozik, akik mosásról mosásra rezignált arckifejezéssel veszik tudomásul, hogy a program végére a készülék eredeti helyéről elmozdulva, kis híján elhagyta a fürdőszobát? Ha a válasz igen, akkor mindenképpen érdemes továbbolvasnia, mert az idegesítő jelenség komoly következményekkel is járhat.

3 ok, amiért érdemes új hűtőt vásárolnia

/ július 4, 2014/ Egyéb

Nem véletlen, hogy nyaranta sokan fontolgatják egy új hűtőszekrény vásárlását. A megnövekedett külső hőmérséklet következtében ilyenkor jóval nagyobb terhelésnek vannak kitéve a készülékek, azok gyakran ki- és bekapcsolnak, sokszor zajosan és bizonytalanul üzemelnek. De a régi hűtőt nemcsak emiatt érdemes lecserélni. Lássuk a legnyomosabb érveket!

3 gyanús jel, hogy ideje karbantartani a notebookot

/ június 24, 2014/ Egyéb, Karbantartás

A notebook sokak számára nélkülözhetetlen a mindennapi munkához, ha meghibásodik, akkor – amíg nem sikerül elhárítani a problémát – szó szerint megáll az élet. Annak érdekében, hogy megelőzzük a bajt, a nyári forróságban érdemes fokozottan odafigyelni kedvenc készülékünk figyelmeztető jelzéseire. Ez az időszak ugyanis komoly terhelést jelent a laptopok számára is: a nyári hőségben túlmelegedett masinák nagyobb eséllyel hibásodnak meg, és ha nem figyelünk eléggé, akár örökre búcsút is vehetünk megszokott eszközünktől.

3 gyanús mondat, ami arra utal, hogy kókler szerelővel van dolga

/ május 31, 2014/ Egyéb, Szerviz

„Éppen a legrosszabbkor!” – sóhajtunk fel, amikor nyaralás után egy nappal elromlik a mosógép, a legnagyobb forróságban bemondja az unalmast a hűtő, vagy a vendégsereg érkezése előtt bedöglik a mosogatógép. Nem véletlen, hogy ezeket a történéseket igazi sorscsapásként éljük meg, hiszen a fent említett eszközök – feltéve, hogy működnek is – szinte nélkülözhetetlenek egy valamire való háztartásban. Ha elromlanak, kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk: kellő szakértelem hiányában szinte teljesen rá vagyunk utalva a szerelő tanácsaira, akik közül sajnos sokan csak úgy viselkednek, mintha náluk lenne a Bölcsek Köve, de valójában – ne szépítsük – csak egy kis mellékest szeretnének keresni, a mi

Read More

Mosogatógép beüzemelése lépésről lépésre

/ május 22, 2014/ Beüzemelés, Egyéb, Oktató

Ha kiválasztottuk, kifizettük és már haza is vittük az igényeinkhez leginkább illeszkedő mosogatógépet, akkor nem maradt más hátra, mint a beüzemelés. Ha követi az alábbi néhány instrukciót, akkor sok tipikus – a helytelen bekötéssel összefüggésbe hozható – problémát garantáltan elkerülhet.

Mosogatógép karbantartása

/ május 10, 2014/ Egyéb, Karbantartás

A mosogatógéppel rengeteg időt és energiát spórolhatunk, de csak akkor, ha a megtakarított idő és energia egy részét a készülék karbantartására fordítjuk. Néhány egyszerű művelet rendszeres megismétlésével jelentősen csökkenhet az esély a meghibásodásra, emellett az edények is tisztábbak, csillogóbbak lesznek.

A mosógép helyes használata – néhány egyszerű szabály

/ február 20, 2014/ Egyéb, Karbantartás

Rengeteg kellemetlenségtől és nem utolsó sorban fölösleges kiadásoktól is megkímélheti magát, ha rendszeresen karban tartja mosógépét és odafigyel néhány egyszerű szabályra.  Ahogy azt korábbi bejegyzéseinkben részleteztük: igényeink, életvitelünk és sajnos a pénztárcánk vastagsága is befolyásolhatja, hogy milyen típusú mosógéppel tartjuk tisztán ruháinkat. Egy dolgot azonban a készülék árától és minőségétől függetlenül biztosan állíthatunk: a rendszeres karbantartás jelentősen megnövelheti a mosógép élettartamát. A mosógép karbantartása pedig a helyes használattal kezdődik.

Hűtő tisztítása és fertőtlenítése

/ február 10, 2014/ Egyéb, hűtő, Karbantartás

Minden alkalommal, amikor kinyitja a hűtő ajtaját, orrfacsaró bűz dől ki a belsejéből? Hosszú perceken keresztül keresgéli a szag forrását… Többször is meggyőződik arról, hogy nem járt le a felvágott szavatossági ideje, a tej sem romlott. Mégsem találja, honnan jön a büdös? Ha Ismerős a szituáció, akkor mindenképpen ideje nekiveselkedni és alaposan kitakarítani a hűtőszekrényt! Ha nem találkozott még ilyen helyzettel, akkor is érdemes tovább olvasnia, mert ha betartja az alábbi instrukciókat, garantáljuk, hogy nem is fog!

Nem hűt a hűtő? – ez állhat a meghibásodás hátterében

/ február 2, 2014/ Egyéb, hűtő, Ismeretterjesztő

  Elsőre nem tűnik valami ésszerűnek, hogy pont télen keresik leggyakrabban a hűtő meghibásodásával kapcsolatban a Business Box ügyfélszolgálatát. Azonban ha megismerjük a probléma forrását, rögtön világossá válik, miért pont a leghidegebb évszakban mondja be az unalmast a legtöbb hűtő. Ahogy azt korábbi bejegyzéseinkben olvashatták, a hűtő rendszeres karbantartása és tisztítása akár évtizedekkel is megnövelheti annak élettartamát. Előfordulhat azonban, hogy a lelkiismeretes gondoskodás ellenére a készülék éppen a téli hónapokban nem működik rendeltetésszerűen. 

Tűzhely vásárlás előtt – melyik típus illik a háztartásba?

/ december 23, 2013/ Egyéb

Ma már nagyon széles kínálatból válogathatunk, ha a tűzhelyet keresünk, de nem egyszerű meghatározni azokat a szempontokat, amelyek mentén megtalálhatjuk az igényeinkhez legjobban illeszkedő megoldást. Van, akinek a gáz-, másnak a villany-, míg bizonyos típusú háztartások esetében a kerámia- vagy éppen az indukciós tűzhely vásárlás bizonyulhat a leginkább kedvező választásnak. Az, hogy számunkra melyik a megfelelő tűzhelytípus, függ a lakás méretétől, az egy háztarásban élő emberek számától és természetesen az anyagi lehetőségeinktől. Ezek persze csak a legkézenfekvőbb szempontok, a felsoroltak között említhettük volna a környezettudatosságot vagy azt, hogy mennyire vagyunk fogékonyak az újhullámos, trendi eszközökre.

Új tűzhelyet vásárol? – néhány fontos tanács a szakértőtől

/ december 8, 2013/ Egyéb

A legtöbb családban a karácsonyi készülődés elmaradhatatlan része az órákig tartó sütés-főzés. Sokan éppen emiatt döntenek úgy, hogy még az ünnepek előtt beruháznak egy új tűzhely vásárlásába. Mielőtt meghozza a végső döntést, az alábbi szempontokat a szakértő szerint okvetlenül érdemes fontolóra venni. A háztartási gépek, műszaki cikkek értékesítésével foglalkozó áruházak és üzletek rendkívül széles választékkal várják a családi tűzhelyet keresgélő vásárlókat. Ma már gáztűzhelyek, villanytűzhelyek és kombinált tűzhelyek közül is válogathatunk, nem szólva az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, indukciós főzőlapokról.

Mosógép vásárlás előtt áll? – íme, a legfontosabb tanácsok

/ november 28, 2013/ Egyéb

Sok bosszúságtól és felesleges kiadástól megkímélhetjük magunkat, ha mosógép vásárlás előtt alaposan feltérképezzük a lehetőségeinket. A szakértő szerint a mosógépek esetében fokozottan igaz, hogy a silány minőségű, viszont az ár szempontjából első pillantásra kedvezőbbnek tűnő eszközök hosszabb távon nagyobb anyagi kárt okoznak, mint a magasabb árfekvésű készülékek. Ha arányaiban nézzük, akkor húsz évvel ezelőtt két-háromhavi fizetésnek megfelelő összegért lehetett hozzájutni egy mosógéphez. Az átlagosan 20 ezer forintos bruttó átlagkereset mellett, 40-45 ezer forintot is rá kellett szánni egy készülékre. Érdekes elgondolkodni azon, hogy manapság hányan szánnak egy kéthavi fizetésnek megfelelő összeget mosógépre. Valószínűleg nem sokan…

Új laptopot vásárol? – néhány fontos tanács a szakértőtől (I. rész)

/ október 29, 2013/ Egyéb

Rengeteg szempontot kell számításba vennie az új laptop vásárlását fontolgató átlagfelhasználóknak, a választék talán soha nem volt ilyen széles. Lássuk, hogyan alakul a legújabb őszi trendek alapján az a bizonyos ár/érték arány! Íme, néhány garantáltan kifizetődő tipp. „Legyen szép, legyen olcsó, legyen könnyű”. „Bírja sokáig az akkumulátor”. „Ha már kiadok érte egy csomó pénzt, jó darabig nem szeretnék újat venni!” Néhány tipikus válasz arra a kérdésre, hogy egy átlagos felhasználó milyen elvárásokkal rugaszkodik neki a laptop-vásárlás procedúrájának. Bizonyára nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy ezek a feltételek nem valószínű, hogy egyszerre teljesülnek. Érdemes tehát a céltalan keresgélés előtt alaposan

Read More

A felesleges TV javítás megelőzése néhány lépésben

/ július 1, 2013/ Egyéb

Egy TV javítás a nem csupán kellemetlen procedúra, de sok esetben magas költségekkel is jár. A legtöbb háztartásban mindennap több órán keresztül megy a televízió, ráadásul éppen nyáron használjuk a legtöbbet, amikor a hőségben könnyebben melegszenek túl a nem megfelelő helyen és módon tárolt TV-k. Ha szeretné elkerülni a TV javítást, néhány fontos szabály és karbantartási javaslat betartásával sok tipikus hibát megelőzhet, hogy televíziója sokáig úgy működjön, ahogy új korában.

Mosógépjavítás? Előzze meg!

/ június 24, 2013/ Egyéb

A mosógépjavítás kellemetlenségeit valószínűleg Ön is megtapasztalta már. A mosógép – bármennyire is furcsának tűnhet – nagyon fontos szerepet tölt be mindannyiunk életében. Egészen addig nem tudjuk elképzelni, mennyire szükségünk van rá, amíg el nem veszítjük. Ön mit tenne, ha akár csak egy hétig nem tudná használni mosógépét? Rosszul érintené, ha a mosógépe nem mosná tisztára kedvenc ruhadarabjait? Elképzelhető, hogy akár hetekre is nélkülöznie kell fontos háztartási gépét, ha mosógépjavításra kerül a sor. A szervizelés nem csupán pénzveszteség, de rengeteg időt és energiát igényel más megoldást keresni ruhái tisztítására.

Pórul járt készülék – amikor a tv javítás nem megoldás

/ június 18, 2013/ Egyéb

Előfordul, hogy a tv javítás szóba sem jöhet, csupán egy új készülék vásárlása. Hiába költ vagyonokat egy nagyképernyős LCD televízióra, elképzelhető, hogy a bekapcsolásig el sem jut, rögtön viheti vissza a készüléket. Vagyis csak vihetné. Ugyanis nem minden esetben köteles egy üzlet visszacserélni a garanciális készüléket, akár a vásárlás napján sem.

TV javítás helyett: amikor Ön a hibás

/ május 13, 2013/ Egyéb

A TV javítása általában nem olcsó mulatság, pedig ahogy a mondás tartja, ami el tud, az általában el is romlik. Nem mindig van azonban így, előfordul, hogy a készülék tökéletesen működik, csak mi gondoljuk, hogy valami baja van. Ha Ön rendelkezik Vásárlói gondoskodás csomaggal, akkor csupán annyi a teendője hiba észlelésekor, hogy felhívja telefonon a kollégáinkat, akik – amennyiben lehetséges – „távgyógyítással” orvosolják a problémát. Hiszen rengeteg olyan esettel találkozunk munkánk során, amikor a TV javítás szükségtelen, csupán néhány beállítást kell módosítani, és máris tökéletesen működik minden.