Category Archives: Tanácsadás

A tanácsadás önként vállalt és nemes feladatunk, mellyel többek között Olvasóink, Látogatóink ismereteit szeretnénk bővíteni, valamint aktualizálni. Célunk, nem csupán az, hogy a vásárlói gondoskodásban rejlő és hosszú távon igazi elégedettséget és felhasználói élményt nyújtó lehetőségre hívjuk fel a figyelmet. A felelős felhasználói magatartás előtérbe helyezésével, a karbantartási, bekötési, üzemeltetési know how megismertetésével nem titkolt célunk a hazai lakosság fogyasztói szokásainak és hozzáállásának megváltoztatása. A fogyasztói és felhasználói tudatosság hosszú távon az egyén és a családok szintjén is hozzájárul egy takarékosabb életstílus kialakításához. Technológiaközpontú civilizációnkban elengedhetetlen a tudatos szemléletváltás. Ennek csak egy apró része a vásárlói tudatosság, a fogyasztói attitűd és a felhasználói magatartás. Éppen ezért hiszünk benne, hogy a részünkről végzett tanácsadás egy plusz stratégiai előnyt biztosíthat az Önök számára.

Okosóra – kütyü helyett legyen igazi partner

/ április 18, 2019/ Vásárlási tanácsadás

Az okosóra modellek megjelenése fényesen bizonyítja, hogy az idő mérésének és követésének e klasszikus és stílusos módja még mindig nem ment ki a divatból. Az okosóra kínálat azonban annyira gazdaggá vált az elmúlt pár évben, hogy nem is olyan egyszerű a döntés. Írásunkkal olvasóinkat szeretnénk támogatni a körültekintő választásban.

Vasaló kisokos – vásárlási útmutató

/ április 16, 2019/ Tanácsadás

A vasalás szükséges, esetenként időrabló tevékenység lehet, főleg, ha a vasalónk nem felel meg a célnak. A választás alapját általában a fogyasztás, a vasaló talpának az anyaga – nemesacél vagy kerámia – adja, és rendszerint előnyben részesítjük a gőzölős vasalókat a hagyományossal szemben. Mint az nemsokára kiderül, ennyire azért nem lehet leegyszerűsíteni a választást. Ehhez adunk egy kis segítséget ebben a cikkünkben.

A mobiltartók végtelen világa

/ április 12, 2019/ Mobiltelefon, Vásárlási tanácsadás

Az okostelefon gyorsan vált a világ legnépszerűbb elektronikus eszközévé. Több millió ember használja naponta. Az okostelefon lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy összekapcsolódjanak, hozzáférjenek a webhez, üzeneteket és e-maileket küldjenek, videókat és fényképeket készítsenek, zenét hallgassanak, olvashassanak, és még sorolhatnánk. Mindezen tevékenységek elvégzése közben meg kell tartani a telefont, ami időnként kényelmetlen lehet és nem is mindig praktikus kézben tartani a készüléket. Erre találták ki a különböző telefontartó típusokat, melyek nemcsak kényelmesebbé, de biztonságosabbá is teszik az okostelefon használatát. A mobiltartók típusaival, előnyeikkel és hátrányaikkal ismerkedünk meg ebben a cikkünkben.

Tipikus felhasználói hibák 1. – A laptop

/ április 9, 2019/ Tanácsadás

Hogyan tedd tönkre a laptopodat A hordozhatóság felszabadított minket az íróasztalok mellől, de egyúttal sajnos elindította a laptop “Armageddont” is. A szabadsággal sajnálatosan együtt járó felelőtlenség következményeképp az újonnan vásárolt laptopok közel egyharmada megy tönkre minden évben. Eltörnek, leesnek, megrepednek, megsülnek, eláznak, használhatatlanná válnak. A szervizek olyan általános felhasználói magatartásból eredő hibákkal találkoznak nap mint nap, melyek jelentős része könnyedén elkerülhető lett volna. Ebben a cikkünkben egy különleges csokrot nyújtunk át olvasóinknak a tipikus felhasználói hibákból, amelyek eredménye az, hogy idő előtt új laptopot kell vásárolni, vagy jelentős összeget kell a javíttatásra fordítani.

Az ergonomikus és modern konyha

/ április 3, 2019/ Egyéb, Tanácsadás

A konyha, mióta világ a világ, központi szerepet tölt be a családok életében, ezért a megfelelő konyhai felszerelés sem lehet másodlagos szempont. A modern konyha technológiai támogatásához idő- és energiahatékony, környezettudatos kivitelezésű háztartási gépek szükségesek. Az aktuális technológiai trendek a konyhában is helyet kérnek és kapnak. Cikkünkben – a technológiai trendekkel szoros összefüggésben- az ergonomikusan kialakított konyha összetevőit vizsgáljuk meg.

Mikrosütő – klasszikusok új köntösben

/ március 14, 2019/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

Az ételek melegítésének, elkészítésének mára alapértelmezetté vált módja az, ha betesszük a mikróba. A mikrosütő már nemcsak kényelmi eszköz, de az otthon és a munkahely infrastruktúrájának hasznos és érdemi funkciót ellátó része is. A technológia fejlődése természetesen ezt a piacot sem hagyta érintetlenül. A mikrosütő kiválasztásának lépésein túl mára az is kérdés, hogy van-e hova tovább fejlődniük ezeknek a praktikus háztartási készülékeknek, és ha igen, milyen kilátások várhatóak a közeljövőben.

Az okoshűtő biztonságának szempontjai

/ március 12, 2019/ Hűtőszekrény, Készülékbiztosítás, Okoseszközök, Tanácsadás

Az okoshűtő ma még talán túlkapásnak tűnhet, de nagy valószínűséggel tíz, vagy húsz év múlva olyan megszokottá válik, mint az okostelefon és az okostévé. Egyre több eszközünk válik egy saját, központilag és távolról is vezérelhető házi hálózat részévé. Az okoshűtő, ahogy az okosvilágítás, az okostermosztát is, gyakorlati hasznát tekintve sokkal fontosabb, mint az okostévé, vagy az okostelefon. A biztonsága sem lehet tehát kérdés. Hogyan gondoskodhatunk az okoshűtőnk biztonságáról? E kérdésre keressük a válaszokat következő cikkünkben.

Tökéletes kijelző tisztítás 5 lépésben

/ március 8, 2019/ Karbantartás, Tanácsadás

Manapság már nem csak az irodában, de otthonunkban is egyre több kijelzővel rendelkező eszközt halmozunk fel. Ha rendszeresen használjuk őket, akkor ellepik a makacs ujjlenyomatok, ha pedig csak mozdulatlanul állnak a fal mellett, akkor a por telepszik meg rajtuk. Ezeknek az eszközöknek a megtisztítására azonban nem használhatjuk a hétköznapi takarítószereinket, mivel nagyon érzékeny felületekről van szó. Hogyan tudod a tévé, a laptop, az okostelefon vagy más eszközöd kijelzőjét megtisztítani anélkül, hogy kárt tennél bennük? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kijelző tisztítási hibákat, továbbá 5 tippet, hogy eszközeid ne csak tiszták, de sérülésmentesek is maradjanak hosszú évekig.

Kell-e router, és ha igen, milyen?

/ március 7, 2019/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

A vezetékes internet kapcsolat csakugyan stabilabb és biztonságosabb, például egy desktop számára, mint a wifi. De az ethernet porttal nem rendelkező, azaz, az internetre kizárólag wifi kapcsolaton keresztül csatlakozó eszközeinket csak akkor tudjuk érdemben használni a lakás bármely pontján, ha rendelkezünk egy wifi routerrel. A probléma akkor jelentkezik, ha a router nem elég erős ahhoz, hogy a rádiójeleket nagyobb távolságra, több falon keresztül is képes legyen átsugározni. Az sem mellékes szempont, hogy a 3-5 évvel ezelőtt vásárolt hálózati eszközeink valószínűleg már nem kompatibilisek a legújabb vezeték nélküli technológiát igénylő okoseszközeinkkel. Cikkünkben felderítjük, hogyan tudjuk orvosolni ezeket a problémákat.

Tanulás, játék és biztonság a digitális világban – 1. rész

/ január 29, 2019/ Tanácsadás

Az internet veszélyei a felnőtt, magabiztos és tapasztalt emberek számára is jelenthetnek minimum stresszforrást. Egy kiforratlan és éppen ezért sebezhető önértékeléssel rendelkező gyermek számára a kétes forrásból származó információ (például a digitális abúzus) lélek- és személyiségromboló hatása tagadhatatlan. A számítógép, az okoseszközök és az internetbeállítások szülői felügyelete éppen ezért nem lehet kérdés. A tanulás digitális kompetenciákkal való fejlesztésének és a gyermekek védelmének egyidejűleg eleget tenni nem egyszerű, ám nem is lehetetlen. Cikkünkben a gyermek fejlődését biztonságosan szolgáló mobilalkalmazásokról és a szülői kontroll lehetőségekről írunk.

A monitor kiválasztásának főbb szempontjai

/ január 24, 2019/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

A monitor a számítógép ablaka, amivel természetesen a gyártók is tisztában vannak, mint ahogy azzal is, hogy a felhasználóknak eltérőek az igényeik. Kérdés, hogy a monitor mely tulajdonságai befolyásolják legnagyobb mértékben a vásárlói döntést. Következő cikkünkben a felhasználói igények és a monitor kínálat találkozását vizsgáljuk, tarts velünk!

Fogyasztóvédelmi útmutató – Szavatosság és jótállás

/ január 15, 2019/ Tanácsadás

A jótállás, szavatosság és garancia szavakkal oly sokszor találkozunk, ám jelentéstartalmukat illetően általában megelégszünk a hétköznapi értelmezéssel. Amikor azonban fogyasztói jogvitára kerül sor, a hétköznapi értelmezésnek nem sok helye marad. Elkerülendő az ilyen jellegű panaszokat rendszerint kísérő kínos félreértéseket, és a tájékozatlanságunkból adódó anyagi és erkölcsi veszteséget, alábbi cikkünkkel szeretnénk támpontot és segítséget nyújtani olvasóinknak.

Oldd meg okosan – Új háztartási gép bekötése

/ december 20, 2018/ Tanácsadás

A háztartási nagygépek vásárlása hosszú távú beruházás, ezért körültekintő tervezést igényel a beszerzésük, nem is beszélve az üzembehelyezésükről. Általában a méret, az ár, a forma, az energiabesorolás és az extra funkciók döntenek arról, hogy milyen hűtőgépet, mosógépet fogunk otthonunkba költöztetni. Mindezek mellett azonban van még egy nagyon fontos szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Azt, hogy az ingatlan elektromos hálózata vajon elbírja-e az újabb fogyasztó bekötését? Cikkünkben most ezt a témát járjuk körül.

Az optimális páratartalom biztosítása télen

/ december 13, 2018/ Fűtéstechnológia, Tanácsadás

  A túl magas, vagy túl alacsony páratartalom komoly problémákat okozhat az egészségünkben és ingóságainkban éppúgy, mint az ingatlanban. Az optimális páratartalom biztosítása főként a téli, fűtési szezonban jelent kihívást, ezért cikkünkben most arról lesz szó, hogyan és milyen technikákkal érhetjük ezt el az otthonunkban.

Előzd meg OLED tévéd kijelzőjének beégését!

/ december 11, 2018/ Tanácsadás, TV

Ha OLED TV vásárlását tervezed, olvasd el cikkünket, különösen, ha nem vagy tisztában a technológiával és csupán a reklámok alapján választasz, hogy minél tovább élvezhesd a tévéd nyújtotta előnyöket és elkerülhesd az elkerülhető problémákat. Írásunkban ezúttal a kijelző beégés témájával foglalkozunk.

Válassz sütőt praktikusan

/ december 6, 2018/ Vásárlási tanácsadás

Egy jó sütő a hétköznapokon is nagy segítség, de az ünnepek, különösképpen a karácsony, szilveszter közeledtével a konyha főszereplőjévé válik. Ez az a pont, ahol egy jól megválasztott sütő rengeteg terhet le tud venni a vállunkról. Cikkünkben sorra vesszük azokat a gyakorlatias szempontokat, amelyek alapján az igényeinknek legmegfelelőbb sütőt választhatjuk ki a kínálatból.

Legyen a karácsonyod ragyogó, és biztonságos

/ november 29, 2018/ Tanácsadás

  Karácsony közeledtével a szekrények, kamrák polcairól előkerülnek az egyéves pihenőjük után a különféle díszek, füzérek és égősorok, sok esetben ugyanolyan állapotban, ahogy hagytuk őket. Amikor Vízkeresztkor elbontottuk a karácsonyfát, úgy  gondoltuk, hogy előttünk áll az egész év, hogy a kiégett izzókat lecseréljük, a meghibásodott vezetékeket megjavítsuk, vagy javíttassuk aztán, valahogy mégiscsak elfelejtődött a hétköznapok mókuskerekében. Egy rossz vezeték, egy zárlatos adapter azonban nemcsak bosszúságot okozhat, de az egész ünnepet beárnyékolhatja. A következő cikket abban a reményben tesszük közzé, hogy útmutatónkkal támogatni tudjuk az otthonok biztonságát az ünnepek idején is.

Útmutató a karácsonyi nagy ajándék vásárláshoz

/ november 27, 2018/ Vásárlási tanácsadás

  Annak ellenére, hogy rendelkezésünkre áll az egész év, az ünnepek közeledtével kezdjük csak el összeállítani az ajándék-bevásárló listánkat. Sietségünk miatt az idő szorításában elmulasztunk, vagy nagyvonalúan kihagyunk fontos lépéseket, emiatt pedig könnyen kerülhetünk olyan kínos szituációba, amit maga az ajándék okoz, mert nem működik, nem érkezik meg időben, vagy károsodott szállítás közben. Cikkünkben körüljárjuk a tudatos ajándék vásárlás szempontjait. Tarts velünk, hogy elkerüld a kínos perceket!

E-book olvasó, a Te igényeid szerint!

/ november 13, 2018/ Vásárlási tanácsadás

  Tény, hogy az e-book olvasó praktikussága és haszna az olvasni kedvelő emberek számára vitathatatlan, azonban nem is olyan egyszerű eldönteni azt, hogy a kínálatból melyik olvasó a megfelelő számunkra. A választás még nehezebb, amióta a tabletek is megjelentek a palettán, illetve a mobiltelefonok is alkalmassá váltak e-book olvasásra. A döntést megkönnyítendő, összeállítottunk egy útmutatót a legfontosabb szempontokkal.

Hogyan használd a klímaberendezést télen?

/ november 8, 2018/ Fűtéstechnológia, Klímaberendezés, Légkondicionálás, Tanácsadás

Klímaberendezés vásárlásakor jogosan felmerülő kérdés, hogy olyan klímát válasszunk-e, amelyik fordított ciklusban is képes működni, azaz nemcsak hűteni, de fűteni is tudunk vele. A válasz véleményünk szerint: igen. Azokban az otthonokban főként, ahol a téli fűtés nem oldható meg önállóan, azaz a lakók kizárólag a központi távfűtésre hagyatkozhatnak. Ilyen esetben a fordított ciklusú klímaberendezés az átmeneti időszakokban kisegítheti a tulajdonosokat. De mi a helyzet akkor, ha egy család úgy dönt, hogy a gáz-, vagy vegyes tüzelésű kazán beüzemelése helyett a fordított ciklusú klímaberendezéssel akar fűteni egész télen? Ebben a cikkünkben utánajárunk, hogy milyen klímaberendezések közül választhatunk, valamint, hogy milyen előnyei

Read More

Hogyan kerüld el a Black Friday rejtett csapdáit+1 checklist

/ november 6, 2018/ Vásárlási tanácsadás

  Amióta a Black Friday-őrület elérte Magyarországot is, emberek ezrei vágnak neki a nagyléptékű bevásárlásoknak, pedig megtakarítás lehetősége sok esetben pusztán illúzió. Elég gyakori, hogy a fekete pénteki beruházásról kiderül, hosszútávon egyáltalán nem érte meg. Hogy elkerülhesd a Black Friday csapdáit, összeállítottunk számodra egy útmutatót és egy checklistet.

Tippek és trükkök Chromecast használatához – 2. rész

/ október 25, 2018/ Használati utasítás, TV

  Cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogyan kell beállítani a Chromecast „tévéokosítót”, valamint elkezdtük annak ismertetését, hogy milyen lehetőségeket rejt még magában ez az eszköz. A további lehetőségek feltárásával szeretnénk támogatni abban, hogy felfedezd: van élet a Netflixen túl. Tarts hát velünk újra, hiszen ez az apró szerkezet számos módon lehet a hasznodra.

Hogyan válassz robotporszívót – igények és szempontok

/ október 23, 2018/ Robotporszívó, Vásárlási tanácsadás

  Képzeld el, hogy egy fárasztó nap után hazaérsz és szembesülsz azzal, hogy a takarítás halogatása hova nőtte ki magát. Te pedig egyszerűen csak ledőlsz a kanapéra egy jó könyvvel, vagy bekapcsolod a tévét és megnézel pár részt a kedvenc sorozatodból. Kellemes gondolat! Miért ne történhetne valóban így? Bár a valóság ennél egy kicsit árnyaltabb, de ha ésszerűen választottál partnert a takarításhoz, mégpedig egy robotporszívó “személyében”, akkor valami hasonlót érezhetsz. Mivel nem könnyű eldönteni, hogy milyen robotporszívót válasszunk, hogy az valóban tökéletesen kiszolgálja az igényeinket, összeállítottunk egy vásárlási segédletet.

Laptopszemle vállalkozóknak + 1 checklist

/ október 16, 2018/ Laptop, Vásárlási tanácsadás

  Egy vállalkozó, aki folyamatos mozgásban van, a hordozhatóságon kívül egyéb, kivételesen fontos tulajdonságok alapján választja ki a laptopját. A gyártók közti kiélezett verseny miatt a laptopok dizájnelemeikben legalább olyan változatosak, mint tényleges, hasznos funkcióikban és perifériás opcióikban. Nézzük hát, hogy mely konstrukciók képesek 100%-ban támogatni egy vállalkozó mindennapjait.  

A Face ID beállítása és használata az iPhone XS-en – 2. rész

/ október 9, 2018/ Használati utasítás, Mobiltelefon

  A cikk előző részében lépésről-lépésre végigvezettünk a beállítás folyamatán. DE! Nem lenne túl praktikus, ha a Face ID minden egyes alkalommal azonnal feloldaná a telefont, amikor csak ránézel, nem igaz? Előfordulhat, hogy csak arra vagy kíváncsi, mennyi az idő. Vagy pusztán csak leveszed a töltőjéről, hogy eltedd a táskádba. Vagy a zárolási képernyőn megjelenő értesítéseket akarod megnézni anélkül, hogy magát a telefont használni akarnád. A következőkben arról lesz szó, hogyan és mikor használható érdemben az Face ID arcfelismerő funkciója.  

A Face ID beállítása és használata az iPhone XS-en – 1. rész

/ október 9, 2018/ Használati utasítás, Mobiltelefon

  Megvetted már a legújabb iPhone XS-t? Szuper! Elmondhatod magadról, hogy tiéd a világ legelismertebb technológiai újításait jegyző Apple, prémiumkategóriás mobiltelefonja. 5000 milliárd művelet másodpercenként? Meg se kottyan a telefon 6 magos processzorának, 4 magos grafikus egységének és a 8 magos neurális feldolgozó egységnek, ami elengedhetetlen feltétele a gépi tanulásnak. Bizony, ez a formás telefon nem pusztán okos, de nagyon okos. Megtanul téged, az életed, a preferenciáidat. A bemutató után számos portál lehozta, hogy mire képes. De hogyan kell használni? Ez már sokkal érdekesebb és praktikusabb információ! Az iPhone XS egyik legfontosabb tulajdonságáról, a Face ID rendszerről és annak beállításáról

Read More

Készülj fel a FIFA-közvetítésekre, így állítsd be a tévédet!

/ június 14, 2018/ Használati utasítás, TV

Ha foci rajongó vagy, biztosan Te is örültél, amikor a FIFA még tavaly bejelentette, hogy a 2018-as világbajnokságot Ultra-HD formátumban sugározza. A szervezet 37 kamerával veszi az eseményeket, köztük nyolc timelapse (szuperlassított) rögzítésre képes, emellett két ultrahangos kamera, egy kábel-cam és egy cineflex helikopter biztosítja azt, hogy minden szögből, tökéletes audiovizuális élményben részesítse azokat a foci rajongókat, akik a közvetítéseken keresztül szeretnék élvezni a mérkőzéseket. Ezen felül a közvetítési tervbe vették azt is, hogy a rajongók felcsatlakozhassanak a Virtual Reality hírcsatornára.

Haverok, buli, futball

/ május 18, 2018/ TV, Vásárlási tanácsadás

Te is olyan tévét keresel, amivel a foci szezont a lehető legtökéletesebb hang- és képminőségben tudod élvezni? Túl nagy a választék, ahhoz hogy a legjobb döntést hozhasd meg? Fogalmad sincs arról, hogy milyen szempontokat vegyél figyelembe?

Hűtőgép vásárlás okosan: Amire mindenképp oda kell figyelni

/ március 22, 2018/ Hűtőszekrény, Vásárlási tanácsadás

“Csak akkor jut eszünkbe, milyen hatalmuk van a gépeknek, ha elromlanak.” Clive James A megfelelő hűtőszekrény kiválasztása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a felesleges, idő előtti javíttatás elkerülhető legyen. Nézzük meg először azt, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni egy hűtőszekrény vásárlása esetén, majd járjuk körül ezeket a kritériumokat részletesebben is. A hűtő űrtartalma, mérete Legyen-e benne mélyhűtő Márka Energiaosztály Ár Garancia

Tudástár – Így lelheted örömöd a tévédben

/ február 21, 2018/ Vásárlási tanácsadás

Ritka az a háztartás, melyben nincs TV. Igaz, hogy a hagyományos televíziós műsorokat egyre inkább kezdi átvenni az internetről letöltött film, de a készüléknek magának azért van még létjogosultsága. Íme egy tudástár tehát arról, mik azok a tények, amikkel érdemes tisztában lenned tévé fronton ahhoz, hogy örömödet leld a TV-ben. Ha kíváncsi vagy, milyen felbontások léteznek, és hogy mi fán terem a col, olvasd el az alábbi írásunkat:

Laptop – notebook tudástár

/ július 27, 2017/ Használati utasítás, Javítási asszisztencia, Karbantartás, Laptop, Vásárlási tanácsadás

Te tudod, hogyan válassz laptopot? Mivel nem minden gép egyforma, a döntési lehetőségek végtelenek: mennyit számít az ár, milyen legyen az operációs rendszer, mekkora legyen a kijelző. A beüzemelés sem piskóta, pláne, ha makacskodik a gép, és rendre összeomlik. A laptop tudástár segít eligazodnod az információk dzsungelében.

Az örökké csodaszép kerámia főzőlap titka!

/ március 8, 2017/ Használati utasítás, Karbantartás

A kerámia főzőlap igen népszerű eleme a konyhai berendezéseknek, és egyre elterjedtebb Magyarországon is. Elegáns külleme minden konyha dísze, de az elhanyagolt, karcos vagy piszkos felületű főzőlap inkább szégyene a helyiségnek. Ahhoz, hogy valóban csillogó maradjon, nem árt néhány alapvető szabályt betartanunk!

Vásárlás előtt: Eltérő piacokra gyártott készülékek tulajdonságai

/ február 22, 2017/ Inspiráló, Vásárlási tanácsadás

Néhány érdekes tényt ismertetünk most azzal a céllal, hogy mindenkinek lehetősége legyen átgondolni, hogy milyen háztartási gépet vásárol. Nem mindegy ugyanis, hogy földrajzilag hová, mondjuk, hogy melyik kultúrális régióba terveznek egy háztartási eszközt. A felhasználók szokásai ugyanis nagyon eltérőek lehetnek, bátran mondhatjuk azt is, hogy lényegében mindenhol mások. A tervezők pedig a szokásoknak, körülményeknek megfelelő gépeket terveznek. A víz minősége, vagy épp az áramszolgáltatás, annak terheltsége és még a levegő is teljesen más.  Az emberek átlagsúlyáról nem is beszélve. Gondoljunk csak a Távol-Keleten élő emberekre, mennyire különböznek tőlünk például testfelépítésben! Így aztán nyilvánvaló, hogy étkezési szokásuk, vagy épp a háztartás vezetési normájuk

Read More

Így üzemelj be jól egy szárítógépet

/ október 26, 2016/ Használati utasítás, Karbantartás, szárítógép

A gyártók igyekeznek megkönnyíteni az életünket olyan készülékekkel, mint a mosogatógép vagy a szárítógép. Utóbbi rendkívül praktikus, hatékony és használni is egyszerű. Az egyetlen fennakadást a beüzemelése okozhatja, ezért összeszedtük az esetlegesen felmerülő kérdéseket, aztán megválaszoltuk őket.

A keskeny mosógép hamarabb elromlik?

/ augusztus 18, 2016/ Inspiráló, mosógép, Vásárlási tanácsadás

Az egy főre tervezett háztartásból hirtelen kétfős lesz. Majd néhány év alatt jön 1-2 (vagy több) kis jövevény és máris egy 3-4 fős családot kell kiszolgálnunk ugyanazzal az “eszközparkkal”. Ismerős a helyzet? Keskeny mosógép, kis hűtő, pici tűzhely, gyenge proszívó. A háztartási gépeink – hasonlóan a lakás méretéhez és a bútorokhoz – nem nőnek a család méretével párhuzamosan… Összegyűjtöttük tapasztalatainkat a keskeny mosógépekről. Azt már rég tudjuk, hogy az a mosógép, ami jó egy egyedülállónak vagy egy párnak, az szinte biztosan hamar próblémássá válik, amikor egy egész család használja. Ennek több oka van, nézzük mik ezek és hogyan előzzük meg a hibákat.

Notebook vagy tablet?

/ augusztus 10, 2016/ Inspiráló, Laptop, Okoseszközök, Vásárlási tanácsadás

Az internetet ma már megszámolhatatlan eszköz segítségével elérhetjük. Hagyományos PC, notebook, tablet, okostelefon, okostévé, az autók kijelzői és akkor még a magunkon viselhető eszközökről (karpánt) és az otthoni, úgynevezett IoT (Internet of Things, tárgyak internete) eszközökről még nem beszélünk egyelőre, de legyen ebből is egy példa, az okoshűtő. Ma természetes, hogy gyerekeinknek akár már általános iskolában is szükségük van egy számítógépre ahhoz, hogy tanuljanak. Már a házi feladatukat sem tudják megcsinálni internet és számítógép nélkül. Ezt lehet kritizálni, jónak vagy épp rossznak tartani, de megváltoztathatatlan tény. A technológiai fejlődés elérte az iskolákat is. A tanulók a világ legnagyobb könyvtárát használják

Read More

Mik a házhozszállítás legnagyszerűbb előnyei?

/ augusztus 3, 2016/ Használati utasítás, Vásárlási tanácsadás

Amikor egy új háztartási gépet vásárolunk, az általános teendők és kötelezettségek mellett a legtöbbünknek sem ideje, sem lehetősége nincs arra, hogy a kiválasztott háztartási gépet saját maga szállítsa otthonába. Ráadásul egy nagyobb készülék biztonságos szállítása több embert igényel! Erre a problémára manapság szinte minden háztartási eszközöket forgalmazó áruház biztosít megoldást úgy, hogy házhozszállítja a terméket. Hogy mik ennek az előnyei?

Hogyan kell beüzemelni egy notebookot?

/ július 27, 2016/ Használati utasítás, Laptop

Hordozható számítógépek terén a választék hatalmas. Ha nagy nehezen le is tesszük voksunkat egy adott márka vagy típus mellett, amit korábban mondjuk még nem használtunk, már a beüzemelés is okozhat némi problémát. Jó hír azonban, hogy a ma kapható notebookokat már nem kell beüzemelni, legalábbis nem úgy, ahogy megszokhatták, akiknek évek óta van számítógépe. Nem úgy kezdődik a használatba vételük, hogy áthívjuk a szomszéd Pistikét, akinek van saját gépe vagy Gézát, aki szegről-végről rokon és programozó, hogy csinálja meg. Egyébként a programozók nem feltétlenül értenek a számítógép üzemeltetéséhez vagy javításhoz. Pistike szintén nem biztos, hogy ért hozzá.

Hűtőszekrény – milyet válasszak?

/ június 21, 2016/ Hűtőszekrény, Inspiráló, Vásárlási tanácsadás

Ha nem is egy életre szóló, de mindenképp hosszú távú befektetés az új hűtőszekrény, aminek beszerzését valóban érdemes többször meggondolnunk, ha jó minőségre vágyunk. Több szempontot is figyelembe kell venni, amelyek segíthetnek a döntésben. Egy jó hűtő átlagos élettartama bőven meghaladja a tíz évet is, bár értékéből viszonylag gyorsan veszít, érdemes olyan mellett dönteni, amely ha kicsit drágább is, mint szeretnénk, sokáig szolgálja majd a család igényeit.

A mosogatógép meghibásodásának gyakori okai

/ június 15, 2016/ Használati utasítás, Karbantartás, Mosogatógép

A mosogatógép hasznossága kétségtelen, hiszen végre nem kézzel kell mosogatnunk. Azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a mosogatógép is igényel egy kis törődést. Ahogy fejlődik a világ, úgy jönnek létre az újabbnál újabb mosogatógépek, amelyekbe egyre több alkatrész kerül. Ezzel pedig csak egy baj van: Minél több alkatrész van egy gépben, annál nagyobb az esélye annak, hogy valami meghibásodik. Minden apró gomb és vezeték összefüggésben van valami mással, ami miatt akár komoly összegek is elmehetnek a javíttatásra.

Dolgok, amiket soha ne rakj mikróba

/ június 8, 2016/ Használati utasítás

A mikró megkönnyíti életünket, kétség sem fér hozzá. Vannak azonban olyan írott szabályok, amelyek amúgy a használati utasításban is megtalálhatók. Néhány dologra oda kell figyelni, ha nem akarjuk tönkre tenni a készüléket. Sőt, egyes ilyen dolgokkal még az egészségünket is károsíthatjuk. A legtöbb élelmiszer (és nem élelmiszer :D) amit helytelenül teszünk a mikrohullámú sütőbe szétrobban benne. Szóval a komplett mikró takarítás borítékolt, ha nem figyelünk. Ha nagyon nem figyelünk, a mikró tönkrementele is biztos.

Néhány ok arra, hogy miért szükséges az okostévé

/ június 3, 2016/ Okoseszközök, Smart Home, TV, Vásárlási tanácsadás

Szinte nincs olyan háztartás a 21. században, ahol ne lenne megtalálható legalább egy tévé, okostévé a nappaliban. Sok helyen van még egy a hálószobában. Na meg akkor már kell a gyerekeknek is, amin tudnak mesét nézni. A filmezés olyan közös családi program, ami mára teljesen elfogadottá vált. A filmek és sorozatok nyújtotta szórakozási lehetőségek mostanra teljesen új formát öltöttek. Nem feltétlen kell moziba vagy videotékába mennünk ahhoz, hogy megnézhessük azt, amit szeretnénk. Nem kell hónapokat várnunk arra, hogy megjelenjen egy film DVD-n és az otthoni kanapén elterülve, kényelmesen szórakozzunk. Mire van ehhez szükségünk? Okostévére. Azt is elmondjuk, miért jó befektetés

Read More

Hogyan érdemes összeépíteni a mosó- és szárítógépet?

/ május 26, 2016/ mosógép, Oktató, szárítógép

A szárítógép praktikussága megkérdőjelezhetetlenné vált a mai rohanó világban. Megkönnyíti a háztartás vezetését, legfőképp a háziasszonyok életét. Időmegtakarítás szempontjából kitűnő választás, hiszen nem kell órákat várnunk arra, hogy megszáradjanak a ruháink. Ez leginkább akkor nagy segítség, ha valamit sürgősen ki kellett mosnunk és még sürgősebben fel is szeretnénk venni.

Az okostévé és a böngészős videó lejátszás

/ május 24, 2016/ Okoseszközök, Smart Home, TV, Vásárlási tanácsadás

Az okostévé fénykorát éljük, a gyártók újabb és újabb technológiákkal készített készülékeket dobnak piacra. A lényeg, hogy legyen megfizethető, felhasználóbarát és olyan funkciókkal rendelkezzen, amelyek megkönnyítik az ember életét. Legyen szó okos mosógépről, tévéről, hűtőről vagy egy komplett konyháról, az internet alapú háztartási készülékekre minden családnak szüksége lehet.

TV vásárlás foci EB és Olimpia előtt

/ május 19, 2016/ TV, Vásárlási tanácsadás

Tévévásárlás előtt minden ember mérlegel. Milyen árban van, hogyan lehetne megszerezni olcsóbban, milyen funkciói vannak, ezekből mi az, ami hasznos és szükséges. Milyen a márkája, de a legfontosabb, milyen a kép minősége. Ahány tévé, annyiféle képfelbontás és funkció. Mi alapján érdemes összehasonlítani a készülékeket valójában?

Így érdemes használni a mosogatógépet

/ május 17, 2016/ Használati utasítás, Mosogatógép

Házi praktikákból és trükkökből soha nem elég, főleg akkor, ha spórolni is szeretnénk velük. Háziasszonyok mesélhetnének bőven a mosogatásról, mint napi tevékenységről, amit egy nap minimum ötször, de inkább többször kénytelenek elvégezni. Aztán jött a megváltás a mosogatógép formájában.

Hogyan működik a szárítógép?

/ május 12, 2016/ szárítógép, Vásárlási tanácsadás

Számtalanszor hallani a szárítógépek rengeteg előnyét, azonban egy dolog mégis sokakat visszatart a vásárlástól. Ez pedig nem más, minthogy sajnálatos módon megnöveli a villanyszámlát, tehát költséghatékonynak egyáltalán nem mondható. Bár a gyártók próbálják pénztárca-baráttá tenni a szárítógépeket és csökkenteni azok fogyasztását, a legolcsóbb megoldás még mindig a teregetés, két kézzel, szárítóra. Persze azt már tudjuk, hogy sohasem a legolcsóbb megoldás a legjobb!

Hogy kell beállítani az új tévét?

/ május 5, 2016/ Használati utasítás, Oktató, TV

Az új tévé mindig nagy öröm, amely lázban tartja néhány órán keresztül az egész családot. Mit tud? Mit nem tud? Mit lehet vele és mit nem, mennyi hasznos vagy épp hasztalan funkciója van? Mindezek előtt viszont át kell esni egy meglehetősen unalmas procedúrán: beállítani az új tévét.

Háztartási gép megsemmisítés – a környezetbarát megoldás

/ március 11, 2016/ Tanácsadás

Itt a tavasz, a nagytakarítás és a lomtalanítás! A régi háztartási gépeinktől ilyenkor a legkényelmesebb “megszabadulni”! Sajnos még ma is hajlamosak vagyunk csak úgy kidobni régi háztartási gépünket, ha újat vásárolunk vagy éppen ajándékba kapunk. Ha így teszünk, a lehető legrosszabb megoldást választjuk, hiszen feleslegesen terheljük környezetünket, melynek pont elég a baja a mi régi hűtő- vagy mosógépünk nélkül is. A háztartási gép megsemmisítés a helyes döntés, nem pedig a gép kidobása.

A mosószer túladagolás veszélyei

/ február 24, 2016/ Használati utasítás, mosógép

Valamiért általában a szórakoztatóelektronikai készülékekhez és a számítógépekhez kötődik azon félelmünk, hogy csak el ne rontsuk. Valószínűleg ennek az oka a bonyolultabb vagy átláthatatlanabb működésben keresendő. Csak jóval kevesebb ember fejében merül fel a gondolat, hogy egy jól megszokott háztartási gépet is el lehet rontani, pedig el lehet és nem is olyan nehéz. Az ok pedig mindig a helytelen használat.

Hogy vegyük ki a mosógépből a beragadt ruhákat?

/ december 16, 2015/ Használati utasítás, mosógép, Oktató

Nagyban zajlik a mosás, esetleg éppen elindul a centrifuga program, amikor hopp a mosógépünk egyszerre csak elhallgat, majd ezt követően megáll. Mit lehet ebben az esetben tenni? Természetesen hívni a Business Box ügyfélszolgálatát. Ez eddig rendben is van, de álljanak akár napokig a vízben a drága ruhák? A legtöbbször ez a helyzet, holott a víztől mi magunk is könnyedén megszabadíthatjuk a mosógépünket, csak sokan nem tudjuk, hogy hogyan. Ha mi magunk megjavítani nem is tudjuk az elromlott mosógépet, hírtelen óvintézkedéseket azért tudunk tenni, hogy ne legyen nagyobb a baj a kelleténél. A legtöbbünk félelme, hogy a mosógép akkor hibásodik meg,

Read More

Vásárlási tévhitek

/ november 20, 2015/ Vásárlási tanácsadás

Az elmúlt években sokat javult a helyzet a vásárlói tudatosságot illetően, de sajnos még így is jócskán le vagyunk maradva a nyugat-európai országoktól. Nincs is ezen mit csodálkozni. Két fő oka van: egyrészt a kedvezőtlenebb gazdasági körülmények miatt a hazai fogyasztó mindenekelőtt az árat nézi. A másik ok, ha úgy tetszik történelmi. Csak a rendszerváltás után talált ide a piaci verseny és lett bőséges a márka kínálat. Korábban azt gondoltuk, hogy minden gép egyforma, de már tudjuk, hogy ez nem így van és nem mindegy melyiket vesszük meg.

Vásárlási tanácsok karácsonyra

/ november 13, 2015/ Vásárlási tanácsadás

Mielőtt pár fontosabb dolgot összeszednék a karácsonyi vásárlást illetően, azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy kezdje el időben a dolgot. A szétszórtabb olvasók közül biztosan vannak páran, akiknek sikerült már az utolsó napokra hagyni a dolgot. Általában két dologgal vagyunk kénytelenek szembesülni ilyenkor, vagy elkapkodjuk a vásárlást és nem is azt vesszük, amit szeretnénk, vagy amit szeretnénk már rég elfogyott. Érdemes tehát időben túlesni a dolgon.

Az 5+1 legjobb tipp a hűtőszekrény vásárláshoz

/ november 6, 2015/ Hűtőszekrény, Vásárlási tanácsadás

A háztartási gépekre is igaz, hogy a vásárló nem feltétlenül tudja, mit is szeretne, pontosabban, hogy mire is van igazán szüksége. A hűtőszekrényekre ez talán különösen érvényes, hiszen sokan le tudják azzal a dolgot, hogy legyen benne hideg és rendben is vagyunk. Ez azért nem egészen így van, érdemes odafigyelni pár dologra a vásárlás során a méreten kívül is.

Olcsó húsnak, híg a … – Miért ne vegyünk olcsó mosógépet?

/ október 29, 2015/ mosógép, mosószer, Sztori, Vásárlási tanácsadás

Itt van ez a fotó, amit az interneten szinte az összes mosógépjavítással foglalkozó blog vagy oldal használ. Eddig mi kerültük, de olyan jó ez a kép! Legrosszabb álmunk van rajta, amikor a fürdőszobát elönti a hab. Ilyet nem produkálnak az olcsó mosógép ek sem, csak ha nagyon telepakoljuk mosószerrel. Ennél sokkal alattomosabban jelenik meg, ha hiba van.

Olcsó okosító érzékelők – Okos háztartás

/ október 7, 2015/ Okoseszközök, Vásárlási tanácsadás

Nem nagyobb, mint egy hoki korong, de az biztos, hogy sokkal okosabb. Az LG az idei IFA kiállításon mutatta be SmartThinQ szenzor családját, amivel számos hagyományos háztartási gépet tehetünk „okosabbá”. És ez itt az igazi okosság, mert ezzel, akár az egész alakulóban lévő okos piacnak alátehetnek, köztük a nagy konkurensnek, a Samsungnak is.

Mit tudnak az okoskészülékek, amiket a hagyományosak nem?

/ szeptember 11, 2015/ Inspiráló, Okoseszközök, Vásárlási tanácsadás

Okos. Egyre többet találkozunk ezzel a szóval, és közel sem csak akkor, amikor a tanár néni megdicséri a gyermekünket. Először a telefonunk lett okos, majd a tévénk, azután pedig ugrásszerűen minden elkezdett okossá válni, az óra, a karkötő, a szemüveg és a konyha is. Az okos konyha oly annyira gyökeret vert a háztartási elektronikában, hogy már definíciója is van, nem is egy, rögtön kettő.

Hogy nyissuk ki a mosógép beragadt ajtaját?

/ szeptember 10, 2015/ Használati utasítás, mosógép, Oktató, Szerviz

Bár kezdhetnénk úgy, hogy valóban egy döbbenetes cikket olvashattunk a sokak által ismert Tékozló Homár nevű oldalon, de sajnos nem így van, mi nem lepődtünk meg az olvasottakon. A történet a mosógépben maradt (és rohadó) ruhákról szólt, minekután a gyártó nem tudta megoldani a hibás készülék javítását időben. A márkanév esetünkben lényegtelen, mivel nem csak az ominózus gyártó esetében fordul elő ilyen történet.

Rossz ritmusra dobolva – mosógép dob méret

/ augusztus 19, 2015/ Használati utasítás, Javítási asszisztencia, Karbantartás, mosógép, Sztori, Vásárlási tanácsadás

Egy nemrég megjelent, nem kifejezetten hozzáértő cikk arról értekezik, hogy mekkora is valójában a mosógép dobjának a befogadó mérete – mindezt mérőszalaggal lemérve, térfogatot számolva. Az ötlet felvetése abból ered, – és ebben az írás szerzőjének teljesen igaza van – hogy nem növekedett a mosógépek házának a mérete az utóbbi években, a dob kapacitása azonban igen.

Kábel káosz található a tévé mögött?

/ augusztus 14, 2015/ TV, Vásárlási tanácsadás

Ismerős a kép: kábel hátán kábel az otthonunkban? A DVD lejátszó hátán is kábel hever, a sep top box-ról pedig már ne is beszéljünk? Szóval káosz van?  Hiába a sok okoskütyü, hiába a sok fejlődés a televíziók és minden más hiradástechnikai eszköz terén, azt sajnos továbbra sem sikerült megoldani, hogy ne legyen egy halom huzal a “szórakoztató részleg” alatt vagy mögött.

Minek hol a helye a hűtőben?

/ augusztus 5, 2015/ Használati utasítás, Hűtőszekrény, Oktató

Egy nagy bevásárlás után hajlamosak vagyunk mindent besuvasztani a hűtőbe. Mindent éppen oda, ahova fér. Egy helyre az uborkát a darált hússal. Ez azért nem egészen jó döntés így, még akkor sem, ha új készülékkel rendelkezünk – ami jelzi, hogy melyik a páratartó rekesz, hol a helye a zöldségnek, gyümölcsnek vagy a halnak – mert ahogy mondják, mindennek megvan a maga helye és ideje. Minden élelmiszer más-más hőmérsékletet igényel, egy modern hűtőben pedig ki is van jelölve mindennek a helye, de ha régi a modellünk, akkor is érdemes átgondolni a pakolást.

Fejlesztés STOP a mosó-szárítógép piacán

/ július 22, 2015/ mosógép, szárítógép, Vásárlási tanácsadás

A nyár a mosásnak is nagy barátja, hiszen kivesszük a gépből a vizes ruhákat, kiteregetjük és pár óra múlva már szedhetjük is be őket szárazon. A gépi szárításra való igény télen merül fel a legtöbb emberben. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a  mosó-szárítógépek piaca egyre látványosabban szűkül, mivel egy mai, jobb mosógép gyakorlatilag szekrény szárazra és gyűrődésmentesre tudja centrifugálni a ruhákat.

Milyen mosógépet vegyek?

/ július 17, 2015/ mosógép, Vásárlási tanácsadás

A mosógép pontosan az a termékkategória, amelynél az új vásárlása általában a régi cseréjét jelenti. Kevesen veszik életük első mosógépét úgy, hogy nincs korábbi tapasztalatuk már valamelyik típussal. Ha a régi elromlik, vagy már nagyon idejét múlt, akkor kerül napirendre az új mosógép vásárlása és felmerül a kérdés: Milyen mosógépet vegyek?

Forróság ellen levegővel – laptop portalanítás

/ július 13, 2015/ Laptop, Szerviz, Vásárlási tanácsadás

Az ember játszik a számítógépén, filmet néz, vagy csak éppen csetel, a gép pedig gondol egyet és leáll. Az esetek többségében ilyenkor az első reakció az ijedség: „Ennek vége, elromlott, irány a szerelő”. Ha ilyen történik, nem kell rögtön papért kiáltani az esetek többségében arról van szó, hogy túlmelegedett a számítógép és ezért leállt.

Mosógépcsere okosan

/ július 8, 2015/ Egyéb, mosógép, Vásárlási tanácsadás

Friss info: A mosógép és hűtő csereprogram állandósul és vissza-visszatér minden évben. Sőt, idén, 2017-ben bővíteni szeretnék további készülékekkel. Érdemes követni a facebook oldalunkat, mi is írunk minden változásról és tudnivalóról erről a kedvezményes lehetőségről. 2014 év végén kezdődött a hűtőgépcsere program, ami a számos kritika ellenére több mint sikeresnek mondható, hiszen rengeteg háztartásban sikerült lecserélni a régi energiazabáló gépeket, új energiatakarékos készülékekre. Arról nem is beszélve, hogy olyan családok vásárolhattak új hűtőszekrényeket, akik egyébként nem tehették volna meg. A kedvezményesen megvásárolt energiatakarékos készülékek néhány év alatt megtérülnek a kevesebb villany- és vízszámla miatt.  

TV vagy számítógép?

/ július 1, 2015/ Inspiráló, Okoseszközök, TV, Vásárlási tanácsadás

A televízió története izgalmas kérdés technika történeti szempontból. Kevés olyan termékcsalád van, amelyre ennyire jellemző a hirtelen innováció, majd a megtorpanás, az egy helyben álló útkeresés, szemben például a folyamatosan fejlődő számítógépekkel. Olyan nagy váltásokra gondolunk, mint a színes tévék valamikori megjelenése, vagy a már szintén távolabbi CRT készülékek LCD technológiára való váltása.

Őrizze meg házasságát mosogatógéppel

/ május 29, 2015/ Egyéb, Sztori, Vásárlási tanácsadás

Amikor megjelentek az első mosogatógépek a magyar piacon, velük együtt egy sztereotípia is felütötte a fejét, miszerint az vesz mosogatógépet, aki urizál és aki lusta mosogatni. Szerencsére ez már a múlté, de nem árt még ma is hangsúlyozni, hogy ennek pontosan az ellenkezője igaz. Egy mosogatógéppel rengeteget spórolunk mind pénzben, mind pedig időben, sőt olykor még a házasságunkat is megmenthetjük vele.

Hűtőtisztítás, amíg nem késő!

/ március 6, 2015/ Használati utasítás, Hűtőszekrény, Karbantartás

A hétvégén megérkezett a tavasz! Már csak néhány hét választ el minket attól, hogy a hőmérséklet állandóan 10 fok fölött legyen. Használja ki az utolsó pillanatokat és tisztítsa ki a hűtőjét most. Ha megfogadja tanácsunkat, a készülékben tárolt élelmiszerek biztosan nem mennek tönkre és a hűtő is tovább bírja a strapát.

Javítási asszisztencia – tízezreket spórolhat! (5. rész)

/ január 30, 2015/ Használati utasítás, Javítási asszisztencia, Laptop, Szerviz, Sztori

Legyen szó meghibásodott TV-ről, bekrepált mosógépről, vagy működésképtelenné vált hűtőről, jellemző probléma, hogy egy szerviz vagy szerelő meg sem próbál költséghatékony megoldást találni. Ezek az úgynevezett „szakemberek” a probléma forrása helyett, a lehető legkevesebb teendővel járó, ám anyagilag gyakran megterhelő megoldást keresik. Na, ilyen szervizekkel mi nem dolgozunk együtt, mert a Business Box-nál az ügyfeleink számára hatékony megoldásokban hiszünk.

Javítási asszisztencia – Ezért kérjen tanácsot vásárlás előtt 3.

/ január 15, 2015/ Javítási asszisztencia, mosógép, Sztori, Ügyfeleink véleménye, Vásárlási tanácsadás

A javítási asszisztencia már a vásárlásnál, a megfelelő készülék kiválasztásával kezdődik. A képlet pofon egyszerű: minél megbízhatóbb egy készülék, annál kisebb rá az esély, hogy meghibásodik. Tudja, hol talál a megbízható készülékekről ugyancsak megbízható statisztikákat? Persze, hogy a Business Box-nál! 

Mosógép férfiaknak – A kezelési felület újradefiniálása

/ október 22, 2014/ Használati utasítás, Inspiráló, mosógép, Oktató, Sztori, Vásárlási tanácsadás

Ezt a blog bejegyzést a medium.comról, Peter Fabor blogjáról fordítottuk, ugyanis tökéletesen egyetértünk az íróval! Az elmúlt 2 évben hat különböző helyen éltem. Mindenhol használnom kellett mosógépet és ez fájdalmas volt. Kíváncsi lettem és megkérdeztem a barátaimat, hogy ők is így éreznek-e. Kiderült, hogy a barátaim lényegében csak egyféle mosógép-programot használtak egész életükben. Lehet, hogy a probléma bennem és a barátaimban van? Utánanéztem és rátaláltam a Google-n egy angol kutatásra, amely szerint: “a brit férfiak 58%-a nem tudja megfelelően használni a mosógépet, mert a kezelése túl zavaros.” Az önállóan közlekedő autók korában élünk és a férfiak fele nem tudja, hogyan kell használni a

Read More

Mosószer-használati kisokos – így válassza ki a tisztítószereket! 2.

/ október 1, 2014/ Használati utasítás, Oktató

  Folyékony vagy por alapú? Prémium kategóriás vagy jó lesz az olcsó is? Mit mivel? Mit mivel ne? Hány fokon? Kétszer annyi kéne, vagy a fele is elég? Bizony, a mosószer használata egyáltalán nem olyan egyszerű feladvány. Legalábbis, ha valóban tiszta és illatos ruhákat szeretnénk kivenni a gépből és magát a mosógépet is meg szeretnénk kímélni.

3 praktika, amiről azt hiszi, hogy jót tesz a mosógépnek

/ szeptember 24, 2014/ Tanácsadás

Az interneten számtalan információ kering arról, hogy milyen praktikákkal lehet hatékonyan mosni. Sajnos a divatos tippek között sok olyan van, amelyik – a környezet- vagy éppen az egészségünk védelmére hivatkozva – félrevezető, vagy legalábbis nem tartja szem előtt az adalékanyagoktól mentes „csodaszerek” használatának lehetséges következményeit.

Új készüléket venne? – Ezt biztos nem mondják el az üzletekben!

/ augusztus 15, 2014/ Vásárlási tanácsadás

Nagyobb értékű műszaki cikk, vagy háztartási gép vásárlásakor sokan szembesülnek az örök dilemmával: a pénztárcánkra, vagy a drágább eszközök előnyeit hosszasan ecsetelő, sokszor érthetetlen szakszavakat használó eladóra hallgassunk? Az esetek egy részében – „a szükség nagyúr” alapon – a kisebb anyagi ráfordítást igénylő döntés mellett tesszük le a voksunkat. Legalábbis a vásárlás pillanatában ezt gondoljuk… Legyen szó hűtőről, mosógépről vagy laptopról – egy szép ruhával vagy ékszerrel ellentétben – a háztartási gépek és műszaki cikkek világában még mindig az a döntő szempont, hogy milyen funkciókkal és tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis „mit tud”. De miről árulkodik még egy készülék ára?

7 tipp a szakértőtől, hogy valóban tovább éljen a mosógép (1. rész)

/ július 21, 2014/ Használati utasítás, Karbantartás, mosógép

„Csodálatos tabletta, különleges összetevők, illatos ruhák, fantasztikus eredmény”. Ígértekkel és jól csengő üzenetekkel tele van a padlás, ha a reklámokban mosásról, mosószerekről, vagy a mosógépünk állapotáról van szó. Ha nem szeretne bedőlni a gyakran túlzó és félrevezető hirdetéseknek, érdemes tovább olvasnia! Összegyűjtöttük, hogy mitől fog valóban tovább élni a mosógépe.

Mosogatógép beüzemelése lépésről lépésre

/ május 22, 2014/ Egyéb, Oktató

Ha kiválasztottuk, kifizettük és már haza is vittük az igényeinkhez leginkább illeszkedő mosogatógépet, akkor nem maradt más hátra, mint a beüzemelés. Ha követi az alábbi néhány instrukciót, akkor sok tipikus – a helytelen bekötéssel összefüggésbe hozható – problémát garantáltan elkerülhet.

A mosogatógép helyes használata

/ május 1, 2014/ Használati utasítás, Mosogatógép

Egyre több háztartásban van már, de a mosogatógép helyes használata kézikönyv tartalmát csak kevesen ismerik, vagy ha ismerik is, nem tartják be azokat. Pedig egy helytelenül használt mosogatógép amellett, hogy nem mosogat el megfelelő eredménnyel, sok bosszúsággal és plusz kiadással jár amikor elromlik. Annak érdekében, hogy ténylegesen élvezhesse készüléke kényelmét, összegyűjtöttük szakembereink legfontosabb tanácsait.

Mosógép karbantartása – A mosószer adagoló tisztítása

/ március 30, 2014/ Tanácsadás

A mosószer-adagoló rendszeres tisztítása a szennyeződésektől alapkérdés. A folyamatot nem szerencsés elodázni. Az edényben lerakodó mosószer maradványok megágyazhatnak a penészgombának, ami onnan továbbterjedve komoly károkat okozhat a készülékben. Az alkatrész tisztításának menetét lépésről lépésre ismertetjük.

3 gyanús jel, ami a mosógép karbantartására figyelmeztet!

/ március 21, 2014/ Használati utasítás, Karbantartás

Korábbi bejegyzéseinkben a mosógép helyes használatáról, valamint a készülék karbantartásának legfontosabb lépéseiről: a tisztítómosásról és a szűrő tisztításáról osztottunk meg hasznos információkat. Eheti bejegyzésünkben összegyűjtöttük azokat a gyanús jeleket, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy ideje karban tartani a készüléket.

Tűzhely vásárlás előtt – melyik típus illik a háztartásba?

/ december 23, 2013/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

Ma már nagyon széles kínálatból válogathatunk, ha a tűzhelyet keresünk, de nem egyszerű meghatározni azokat a szempontokat, amelyek mentén megtalálhatjuk az igényeinkhez legjobban illeszkedő megoldást. Van, akinek a gáz-, másnak a villany-, míg bizonyos típusú háztartások esetében a kerámia- vagy éppen az indukciós tűzhely vásárlás bizonyulhat a leginkább kedvező választásnak.

Tűzhely beüzemelése – tanácsok, tippek, ötletek

/ december 13, 2013/ Készülékbiztosítás, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

A gáz- és villanytűzhely, valamint a kombinált tűzhely esetében fokozottan igaz, hogy a használatba vétel előtt érdemes alaposan tájékozódni a beüzemeléssel kapcsolatban, mert – ahogy arról múlt héten megjelent bejegyzésünkben is írtunk – a folyamatosan változó szabályok akár plusz 100 ezer forintos kiadással is járhatnak ha nem vagyunk elég körültekintőek. Lássuk a gyakorlati teendőket!

Tűzhely vásárlása előtt néhány fontos tanács a szakértőtől

/ december 8, 2013/ Tanácsadás

A legtöbb családban a karácsonyi készülődés elmaradhatatlan része az órákig tartó sütés-főzés. Sokan éppen emiatt döntenek úgy, hogy még az ünnepek előtt beruháznak egy új tűzhely vásárlásába. Mielőtt meghozza a végső döntést, az alábbi szempontokat a szakértő szerint okvetlenül érdemes fontolóra venni.

Mosógép vásárlás előtt áll? – íme, a legfontosabb tanácsok

/ november 28, 2013/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

Sok bosszúságtól és felesleges kiadástól megkímélhetjük magunkat, ha mosógép vásárlás előtt alaposan feltérképezzük a lehetőségeinket. A szakértő szerint a mosógépek esetében fokozottan igaz, hogy a silány minőségű, viszont az ár szempontjából első pillantásra kedvezőbbnek tűnő eszközök hosszabb távon nagyobb anyagi kárt okoznak, mint a magasabb árfekvésű készülékek.

Műszaki cikk karácsonyra? – így készüljön fel vásárlás előtt

/ november 20, 2013/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

Közeleg a december, egyre többen veszik fontolóra, hogy karácsonykor valamilyen elektronikai eszközzel lepik meg szeretteiket.  Nem véletlen, hogy sokan döntenek egy műszaki cikk megvásárlása mellett, de ha kapkodva választunk terméket, az sok fölösleges kellemetlenséget okozhat, elronthatja az ünnep legszebb pillanatait. A jó hír, hogy egy kis odafigyeléssel megelőzhető a baj. Íme, a legfontosabb tippek.

Új tévé vásárlása előtt, néhány garantáltan kifizetődő tanács a szakértőtől

/ november 12, 2013/ Tanácsadás, Vásárlási tanácsadás

Az ünnepek közeledtével egyre többen veszik fontolóra, hogy egy új televízióval lepik meg szeretteiket. A karácsony előtti őrületben sokan hajlamosak sietve, mérlegelés nélkül döntést hozni. Az új tévé vásárlása során azonban érdemes figyelembe venni néhány lényeges szempontot. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Új laptop vásárlása – néhány fontos tanács a szakértőtől (II. rész)

/ november 5, 2013/ Laptop, Vásárlási tanácsadás

Az új laptop vásárlásának pillanataiban egy átlagos felhasználó esetében a gép ára és külseje a két legfontosabb szempont. A használat során azonban ez a két tényező a legkevésbé sem számít. Néhány fontos tanács a szakértőtől!  „Ha valaki régóta fontolgatja, hogy új laptopot vásárol, akkor most mindenképpen érdemes belevágnia” – állítja Walt Mossberg, a Walt Street Journal szakírója, aki a napokban megjelent cikkében, csokorba gyűjtötte a legújabb modellek piacra dobását követően laptop vásárlással kapcsolatos tanácsait.

A mosógép beüzemelés titkai

/ október 22, 2013/ Oktató

A mosógép beüzemelés bonyolultnak tűnhet, de cikkünk elolvasása után gyerekjátéknak tűnik majd. Az új mosógép félresikerült beüzemeléséből adódó meghibásodásokra nem terjed ki az általános garancia, ezért a bekötést érdemes átgondolni, a lépéseit betartani.  Ha úgy dönt, hogy egyedül, saját kezűleg helyezi üzembe újonnan vásárolt mosógépét, az alábbi tanácsokat mindenképpen érdemes megfogadni. 

A kábelek rendszerezése

/ augusztus 13, 2013/ Tanácsadás

Korunk emberének hétköznapjait ezer technikai megoldás segíti, és ez rendszerint a kábelek rendszerezésével, vagy legalább is elhelyezésével jár. Ha nem akarunk lakásunkból életünkre és értékeinkre veszélyes csapdát csinálni, valamilyen módon rendszert kell erőszakolnunk az amúgy könnyen kialakuló káoszra. Első lépésnek íme néhány jó tanács.  

Pofonegyszerű és kényelmes: szerviz szolgáltatás, online fizetéssel

/ július 31, 2013/ Inspiráló, Javítási asszisztencia, Sztori, Vásárlási tanácsadás

Háztartási gépei sokféleképp elromolhatnak, ami különösen kellemetlen meglepetést okoz a garancia lejárta után. Aki viszont igazán előrelátó, nem várja meg, hogy leteljen a garancia ideje, hanem meghosszabbítja, hiszen hosszú távon ez a biztos és pénztárcakímélő megoldás. Legegyszerűbben az interneten vásárolhat meghosszabbított garanciát szerviz szolgáltatással egybekötve, melyet gyorsan és kényelmesen kifizethet. Azaz, gyakorlatilag 10 perc alatt évekre biztosította háztartási gépeinek épségét.

A laptop szerviz elkerülése 3 lépésben!

/ július 31, 2013/ Használati utasítás, Karbantartás, Laptop, Szerviz

A laptop szerviz alaphangon több tízezer forint, de akár százezrekbe is kerülhet. Pedig minimális karbantartással a problémák több, mint 50%-át elkerülheti. Egyfolytában lefagy a számítógép? Hangosan kerreg használat közben? Lehet, hogy a karbantartás hiánya az ok. Lépjen időben, hogy ne kelljen vagyonokat költenie a laptop szerviz igénybevételére, a kiszállásra és a javíttatásra. Cikkünkben alapvető karbantartási ötleteket adunk.

Használati utasítás – milyen következményekkel járhat, ha nem olvassa el?

/ július 31, 2013/ Használati utasítás, Karbantartás

Több mint valószínű, hogy a használati utasítás elolvasásának elmulasztása legtöbbször nem jár robbanással. Azonban sok idegeskedést és komoly meghibásodásokat előzhet meg azzal, ha tisztában van a használati tartalmával. A leggyakoribb hiba például, hogy a frissen vásárolt mosógépet elindítják azelőtt, hogy a dobrögzítő csavarokat előbb eltávolítanák. Ez pont olyan, mintha behúzott kézifékkel indulnánk egy európai körútra. Garantált a totálkár. Könnyedén belátható, hogy miért olyan fontos, hogy elolvassuk a használati utasítást. Sok gondolják így:„Felesleges a használati utasítás. A mai modern gépeket csak használni kell, érteni nem kell hozzá.” Valóban igaz, hogy a mai háztartási gépek beüzemelése kevesebb időt vesz igénybe. A gyártók

Read More

A hűtőjavítás vagy az új készülék olcsóbb?

/ július 23, 2013/ Tanácsadás

Folyton javíttatni az elavult, régi hűtőt olcsóbbnak tűnhet, mint egy új vásárlása. Azonban ez nem így van, sokkal jobban megéri egy korszerű berendezést venni. Miért pénztárcabarátabb egy vadiúj hűtő beszerzése? Cikkünkben konkrét fogyasztási adatokkal bemutatjuk, miért jobb egy energiatakarékos hűtő, mint egy retro berendezés. Ha Önnek 5-10 évnél idősebb hűtőszekrénye van, néhány évente vehetne egy újat az áramfogyasztás különbségéből. Az új, energiatakarékos hűtők ugyanis akár 40%-kal is gazdaságosabban működhetnek, mint régi társaik. Az ELMŰ adatai szerint egy négytagú családban a hűtő átlagosan 370 kWh-t ( ez 16650 Ft 45 Ft-os egységárral számolva), a fagyasztó pedig 420 kWh-t (18900 Ft a

Read More

Mosógépjavítás? Előzze meg!

/ június 24, 2013/ Tanácsadás

A mosógépjavítás kellemetlenségeit valószínűleg Ön is megtapasztalta már.A mosógép – bármennyire is furcsának tűnhet – nagyon fontos szerepet tölt be mindannyiunk életében. Egészen addig nem tudjuk elképzelni, mennyire szükségünk van rá, amíg el nem veszítjük. Ön mit tenne, ha akár csak egy hétig nem tudná használni mosógépét? Rosszul érintené, ha a mosógépe nem mosná tisztára kedvenc ruhadarabjait? Elképzelhető, hogy akár hetekre is nélkülöznie kell fontos háztartási gépét, ha mosógépjavításra kerül a sor. A szervizelés nem csupán pénzveszteség, de rengeteg időt és energiát igényel más megoldást keresni ruhái tisztítására.

Pórul járt készülék – amikor a tv javítás nem megoldás

/ június 18, 2013/ Tanácsadás

Előfordul, hogy a tv javítás szóba sem jöhet, csupán egy új készülék vásárlása. Hiába költ vagyonokat egy nagyképernyős LCD televízióra, elképzelhető, hogy a bekapcsolásig el sem jut, rögtön viheti vissza a készüléket. Vagyis csak vihetné. Ugyanis nem minden esetben köteles egy üzlet visszacserélni a garanciális készüléket, akár a vásárlás napján sem.

Hűtőgép – az Ön tökéletes társa

/ június 11, 2013/ Hűtőszekrény, Vásárlási tanácsadás

Szeretné, ha a hűtőgép vásárlskor megtalálná a tökéletes társat? A jó hír az, hogy nekünk is ez a célunk! Nemcsak meghibásodások esetén segítünk, de akár már azelőtt is, hogy megvette volna gépét! Ha figyelembe vesz néhány fontos szempontot vásárláskor, nagy eséllyel elkerülhet néhány tipikus meghibásodást! Szakértők szerint a 8-10 éves hűtők cseréje rendkívül hamar megtérül, hiszen a mai energiatakarékos készülékek jelentősen kevesebbet fogyasztanak. Érdemes tehát régi hűtőjének lecserélésén gondolkoznia, még akkor is, ha az még működőképes! A megfelelő hűtő kiválasztása során sok szempontot meg kell vizsgálni, hogy a hűtő felesleges javíttatása elkerülhető lehessen. Lássuk, mik ezek!

TV javítás helyett: amikor Ön a hibás

/ május 13, 2013/ Tanácsadás

A TV javítása általában nem olcsó mulatság, pedig ahogy a mondás tartja, ami el tud, az általában el is romlik. Nem mindig van azonban így, előfordul, hogy a készülék tökéletesen működik, csak mi gondoljuk, hogy valami baja van. Ha Ön rendelkezik Vásárlói gondoskodás csomaggal, akkor csupán annyi a teendője hiba észlelésekor, hogy felhívja telefonon a kollégáinkat, akik – amennyiben lehetséges – „távgyógyítással” orvosolják a problémát. Hiszen rengeteg olyan esettel találkozunk munkánk során, amikor a TV javítás szükségtelen, csupán néhány beállítást kell módosítani, és máris tökéletesen működik minden. Ebben a blogbejegyzésben egy olyan esetet szeretnénk megosztani Önnel, amivel már többször találkoztunk

Read More