Category Archives: Készülékbiztosítás

Amikor nagy elégedetten hazavisszük a boltból az újabb elektronikus családtagot, talán a legutolsó dolog, ami az eszünkbe jut, a készülékbiztosítás. Pedig, ennek kéne az elsőnek lennie. Már akkor érdemes megkötni, amikor még új az eszköz, hiszen a készülék értéke az idő előrehaladtával csökkent, azaz, szaknyelven szólva, avul. Az elavult készülék pedig sokkal kevesebbet ér, akkor is, ha használati értéke nem változik. A készülékbiztosítás akár zéró önrésszel is igénybe vehető, ennek persze vannak feltételei. E kategória alá sorolt cikkeinkben útmutatást adunk a készülékbiztosítás mikéntjével kapcsolatban.

Tanuljunk egymás hibáiból – esettanulmány 1. rész

/ április 11, 2019/ Készülékbiztosítás, Sztori, Vásárlói gondoskodás

A halmozottan hátrányos helyzetű laptop esete Véletlenek bárkivel előfordulhatnak, amiket egyszerűen képtelenség kivédeni. Ugyanakkor vannak esetek, amikor a még gyártói garanciális készülék olyan körülmények miatt hibásodik meg, melyek körültekintő és rendeltetésszerű használattal megelőzhetők lettek volna. Esettanulmány cikksorozatunk első része egy jobb sorsra érdemes laptop történetét dolgozza fel.

Az okoshűtő biztonságának szempontjai

/ március 12, 2019/ Hűtőszekrény, Készülékbiztosítás, Okoseszközök, Tanácsadás

Az okoshűtő ma még talán túlkapásnak tűnhet, de nagy valószínűséggel tíz, vagy húsz év múlva olyan megszokottá válik, mint az okostelefon és az okostévé. Egyre több eszközünk válik egy saját, központilag és távolról is vezérelhető házi hálózat részévé. Az okoshűtő, ahogy az okosvilágítás, az okostermosztát is, gyakorlati hasznát tekintve sokkal fontosabb, mint az okostévé, vagy az okostelefon. A biztonsága sem lehet tehát kérdés. Hogyan gondoskodhatunk az okoshűtőnk biztonságáról? E kérdésre keressük a válaszokat következő cikkünkben.

Kiterjesztett garancia utólag, a stresszmentes Karácsonyért

/ december 15, 2017/ Készülékbiztosítás

Rohamosan közelednek az ünnepek, és ebben az időszakban nagy mértékű költekezésbe kezdünk. A drága készülékek vásárlása közben azonban egy égetően fontos kérdéssel is foglalkoznunk kell. A megfelelő garanciakonstrukció kiválasztása ugyanis roppant fontos, hogy az ajándék ne váljon bosszúság forrásává. Lássuk, mire kell figyelned!

Tűzhely beüzemelése – tanácsok, tippek, ötletek

/ december 13, 2013/ Készülékbiztosítás, Tanácsadás, Vásárlói gondoskodás

A gáz- és villanytűzhely, valamint a kombinált tűzhely esetében fokozottan igaz, hogy a használatba vétel előtt érdemes alaposan tájékozódni a beüzemeléssel kapcsolatban, mert – ahogy arról múlt héten megjelent bejegyzésünkben is írtunk – a folyamatosan változó szabályok akár plusz 100 ezer forintos kiadással is járhatnak ha nem vagyunk elég körültekintőek. Lássuk a gyakorlati teendőket!